FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
A varsói felkelés magyar főhadiszállásai

A varsói felkelés magyar főhadiszállásai

A németek a varsói felkelést magyar katonákkal akarták leveretni. A II. tartalékos hadtest kis híján megfordította Magyarország sorsát. Tettükről most látványos film készült.korridor16.jpg

SS-tiszt vitája a magyar katonákkal. (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

Tadeusz Bór-Komorowski tábornok vezetésével a varsói felkelés 1944. augusztus 1-jén, hivatalosan délután 5 órakor tört ki. Az időzítés és a meglepetés azért nem volt tökéletes, mert a harcok több helyen már korábban elkezdődtek: sok ellenálló nem ért időben a gyülekezőhelyére, a németek pedig már sok helyen számítottak a zendülésre. Nehézfegyverek híján az erősen erődített épületek elleni támadások is akadoztak. A német hadvezetés a forradalom leverése érdekében azonnal megalakította az Erich von dem Bach-Zelewski SS tábornok által vezetett 25 ezer fős Bach-harccsoportot. Mivel a felkelés kitörésének napján, Varsótól északkeletre tartózkodott a Vörös Hadsereg elől visszavonuló német Közép Hadseregcsoportnak alárendelt II. magyar tartalék hadtest is-, így Nikolaus von Vormann, a lengyel főváros körülzárásával megbízott német 9. hadsereg parancsnoka a 30 ezer főt kitevő három magyar gyalogoshadosztályt és a nagyhatalmak szempontjából is elitalakulatnak számító, Płońsk térségében állomásozó csaknem 12 ezer fős 1. magyar lovashadosztályt a felkelés leverésében akarta felhasználni.

korridor4.jpg

Nikolaus von Vormann tábornok és Vattay Antal altábornagy párbeszéde (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)korridor5.jpg

A magyar csapatok elhelyezkedése a varsói felkelés kitörésekor (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

Vattay Antal altábornagy azonban a páncélos tábornok tervét teljes mértékben elutasította a közös lengyel-magyar történelmi múltra, a szoros kulturális kapcsolatokra, és arra a Berlin által folyamatosan figyelmen kívül hagyott tényre hivatkozva-, miszerint a Harmadik Birodalommal ellentétben Magyarország soha nem állt, és most sem áll hadban Lengyelországgal. Vormann tábornok megértette ezeket az érveket, de parancsot adott a város elszigetelésére. A módosított német utasításnak megfelelően így a felkelés leverése helyett a magyar csapatoknak Varsó hermetikus körbezárásában kellett részt venniük. Míg az Ibrányi Mihály vezette 1. magyar lovashadosztály többsége újjászervezés miatt Płońskban maradt, addig a Deseő Gusztáv vezérőrnagy irányította 23.-ik és a Szabó László parancsnoksága alá tartozó 5. tartalék hadosztályoknak délről kellett a lengyel fővárosba vezető utakat lezárniuk. A Németh Béla alá tartozó tizenketteseknek a Visztula-parti településtől északnyugatra elnyúló 220 négyzetkilométernyi kampinosi erdő és Varsó közötti szakaszon kellett az új állásaikat kiépíteniük-, hogy ott akadályozzák meg a felkelők segítségére siető partizánok mozgását. Hitler és a Harmadik Birodalom vezérkarának számításait azonban ebben a feladatkörben is kijátszották a magyarok.

  • Német aknatűz (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • A Vörös Hadsereg kötelékében előretörő lengyel tank (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Német bombaeső (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Német gyalogsági támadás (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Előrenyomuló magyar gépesített menetoszlop (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

Annak ellenére, hogy a német megszállás alatt Chopin zongorajátékainak meghallgatásáért, a lengyel nemzeti himnusz vagy az „Isten, ki lengyel hont” című szózat eléneklésért is azonnali halálbüntetés járt, a magyar katonák direkt és rendszeren játszották ezeket a dalokat az általuk ellenőrzött területeken, szentmiséken, ami az ott élők számára hihetetlen és felemelő élmény volt. A szolidaritás, rokonszenv, és sorsközösség-vállalás olyan erős volt, hogy a náci tiltás ellenére a honvédek nemcsak ellátták tábori kórházaikban a harcokban megsebesült felkelőket és polgárokat, hanem rendszeresen átadták nekik a nyilvántartásaikban nem szereplő fegyvereiket, lőszereiket, élelmiszer- és gyógyszertartalékaikat, illetve az SS-csapatok kijátszása miatt sokszor még a magyar egyenruhákat is. A magyar katonák azonban nem érték be ennyi segítségnyújtással:

  • A ‘Csillaghullás‘ német hadművelet (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • A Bach-harccsoport katonái (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Magyar katonák lengyel civileket mentenek ki a városból (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Német támadás (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • A Luftwaffe támadása (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • ‘ Csapataink harcban állnak‘ (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

Míg a vezérkar a Visztula-parti város Zolibórz és a Powiśle kerületeiben egy-egy civileknek fenntartott magyar védelmű és fenntartású kórházat is kialakított-, addig a főváros Mokotów városrészéből a nyíregyházi Hadik-huszárok közel 1600 családot menekítettek ki szekereikkel a Pabst-terv alapján lerombolandó Varsóból. Érdemes megemlíteni azt a tényt is, hogy, azok a lengyelek, akik a náci terror miatt végleg elakarták hagyni szülőföldjüket, azokat a honvédjeink jól letakart katonai teherautóikkal csempészték át Magyarországra. Az egyik ilyen titkos gyülekezőhely a Varsótól délnyugatra elterülő, a magyar avantgárd építészet kimagasló alakja, idősebb Rimanóczy Gyula tervezte és lengyel származású rokonsága által 1926-ban építtette milanóweki Markowski-villa volt. Az innen Budapestre kimenekített személyek között találjuk többek közt Ksenia Martyszówna színész- és operett-énekesnőt is, aki a háború után Xenia Grey művésznéven Hollywood egyik ünnepelt sztárja lett.

korridor-rimanoczy.jpg

A Rimanóczy Gyula tervezte milanóweki Markowski-villa (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

Persze eközben a Varsót lezáró második védelmi gyűrűben, Tomaszów Mazowiecki és Radom városok között elhelyezett Deseő Gusztáv vezérőrnagy vezette 23. tartalékhadosztály is a lengyeleket segítette. A bakák itt nemcsak pontosan megmutatták a felkelőknek hol találhatók azok a hidak és vasúti pályatestek, amelyeknek felrobbantása esetén a Wehrmacht és az SS nem fog megtorlásokat foganatosítani a magyarok ellen, hanem a Diabla Góra, azaz az Ördög-hegy lábánál először súlyos harcba keveredetek egy 200 fős náci csendőrkülönítménnyel; majd pár nappal később kiszabadították a pruszkówi fogolytábor koncentrációs táborokba szállított lengyel és zsidó származású foglyait is a zsúfolt marhavagonokból. (Persze ne feledkezzünk meg Domszky Pál diplomatáról sem, aki a megszállt Lengyelországban magyar és német nyelvű útleveleket, élelmiszerjegyeket és pénzt juttatott minden rászorulnak felekezetre és származásra való tekintet nélkül.)

A magyarok semlegessége és segítsége a fentiektől függetlenül azért volt életbevágóan fontos a kampinosi rengetegben és Varsóban harcolóknak, mert Nagy-Britanniából és Dél-Olaszországból a légi úton érkező segély csomagok ritkán értek célt: a szállítógépeket sokszor már út közben lelőtték a tengelyhatalmak alakulatai, a Varsó körzetében ledobott segélycsomagok pedig gyakran német ellenőrzésű területen landoltak. Ráadásul Sztálin egy esettől eltekintve nem is engedte meg a szövetséges légierőnek, hogy szovjet ellenőrzésű repülőtereken szálljanak le tankolni a visszaútra, így a tervezettnél kevesebb szállítógép tudott csak részt venni a segélyakciókban. A varsói felkelők ellátásában így óriási szerepet játszottak a várost lezáró katonai körgyűrű magyar ellenőrzésű rései, közlekedési korridorjai.

  • Kivégzést vezénylő SS-tiszt (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Kivégzés (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Nikolaus von Vormann (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Szirmok, virágok, koszorúk (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)
  • Vattay Antal (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

A németeket egyébként már a háború kezdete óta rettenetesen foglalkoztatta a magyarok bajtársias viszonya a lengyelekhez, amelyet a varsói harcok kirobbanásától számítva nagyfokú kockázati elemként kezeltek. Gyanakvásuk nem volt alaptalan, hiszen a II. magyar tartalékhadtest új parancsnoka augusztus 20-án az a Lengyel Béla altábornagy lett, aki a háború előtt hat évig Magyarország varsói katonai attaséja volt. Diplomáciai múltja miatt a tábornok a Honi Hadsereg számos parancsnokát személyesen ismerte. A felkelők vezetői körében ismert volt az a tény is, hogy a szarvasi születésű katona már 1939-ben már felakart állítani Budapesten egy Bem Józsefről elnevezett magyar légiót a lengyelek megsegítésére-, ám ezt a tervét a miniszterelnök tanácsára akkor el kellett vetnie.

korridor-dratwa.jpg

A zalesiei Dratwa-villa 1944-ben (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)

A Varsó déli részén fekvő Mokotów felkelőinek közvetítésével több napos előkészítés után került sor a Honi Hadsereg parancsnokságát képviselő Jan Stepien alezredes vezette lengyel tiszti küldöttség és Lengyel Béla közötti első titkos találkozásra. A megbeszélések a német hírszerzés, az Abwehr megtévesztése végett nem a Varsótól délnyugatra elterülő Grodzisk Mazowiecki-ben kialakított magyar hadtestparancsnokságon, hanem az 5. hadosztály tisztjei által lakott, Varsóhoz közeli Zalesiében, az Akacjowa utca 5 szám alatt, Stefan Dratwa bíró villájában folytak. A titkos lengyel-magyar katonai tárgyalásokon Lengyel Béla altábornagy szinte rögtön bejelentette, hogy 30 ezer emberével azonnal átáll a felkelők oldalára és a varsói forradalom leverésén tevékenykedő Bach-harccsoport ellen fordul, ha előbb Tadeusz Bór-Komorowski tábornok és a Honi Hadsereg vezetése külföldi kapcsolataik által garanciát nyújtanak a II. magyar tartalék hadtestnek és Budapestnek.

Hogy milyen garanciákat kértek a magyarok a lengyelektől az kiderül az utóbbi évek egyik leglátványosabb magyar gyártású történelmi dokumentumfilmjéből, a „Magyar korridor – Varsó 1944” című műből, amelyet a lengyel-magyar barátság napján, március 23-án délután 6-kor mutat be a Duna World csatorna. Ismétlése ugyanitt, másnap, március 24-én reggel 7.50-kor lesz.

Jamrik Levente

Become a Patron!

Ám addig is a most következő hétvégére a következő túrákat ajánljuk:

1. A budai Várnegyed titkai:

A Március 19-én (szombat) délután 1-kor kezdődő -csaknem 15 titokzatos lakóház udvara és egy titkos, eddig nem ismert törökkori barlangrendszer megnézését is tartalmazó, BUDAI VÁRNEGYED TITKAI TEMATIKUS TÚRA- a következő titkokról rántja le a leplet:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS LESZBIKUS KÖZPONTOK
- 1849-ES, 1944-ES KÉMKÖZPONTOK
- A GESTAPO ÉS AZ SS FŐHADISZÁLLÁSAI
- HÍRES EMBEREK SZERELMI FÉSZKEI
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK
- KÍSÉRTETJÁRTA ÉPÜLETEK
- IRODALMI ÉS OKKULT SZALONOK
- REJTJELEK A HOMLOKZATOKON
- ELÁSOTT ARANYKINCSEK NYOMÁBAN
- ELFELEJTETT HŐSÖK ÉS ANEKDOTÁK

A Március 19-én, a Várszínház (volt Nemzeti Táncszínház) elől délután 1-kor kezdődő túra 3500 Ft-ba kerül személyenként. A nagy érdeklődés miatt előre kell jelentkezni vagy az ARTISTFAMA@GMAIL.COM címen, vagy a 30-434-66-80 számon.

Bővebb infó a túráról az Index.hu cikke: http://index.hu/kultur/eletmod/2014/04/16/var_os_tura/
vagy a Faktor.hu cikke: http://faktor.hu/faktor-sztalinbarokk-felhokarcolo-arany-leninnel-idoutazas-a-budai-varban Esőnap nincs.

varturalight_2.jpg

 

2. A Kéjnegyed bugyrai:

Szex, gyilkosság és művészet a gettóban. Tematikus túra a XIX. és a XX. század egyik budapesti fertőjében! A túra Március 20-án (vasárnap) du 2-kor kezdődik a Szt. Teréz templom elől (Király-Nagymező utca sarka.)

A nagyszámú érdeklődés miatt a túra regisztrálni kell az artistfama@gmail.com email címen, vagy a 30-434-66-80 számon. A túra 3500 Ft-ba kerül személyenként.

- BORDÉLYHÁZAK, MULATÓK ÉS ZENGERÁJOK NYOMÁBAN
- MELYIK KUPLERÁJOKBAN MULATTAK EURÓPA URALKODÓI?
- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- MI KÖZE WAGNERNEK ÉS SERESS REZSŐNEK A KERÜLETHEZ?
- HOL LAKOTT ÉS DOLGOZOTT KÁDÁR JÁNOS?
- A PESTI ZSIDÓSÁG EMLÉKEZÉSPONTJAI
- AZ SS ÉS A GESTAPO FŐHADISZÁLLÁSAI
- MIÉRT VOLT HÍRES EXPORTCIKK A MAGYAR NŐ?
- PÉNZHAMISÍTÓK ÉS HOLLYWOOD
- ÉS RENGETEG MÁS ÉRDEKESSÉG

A túráról az Index.hu is írt: http://index.hu/kultur/eletmod/2015/04/30/varostura_a_kejnegyed_bugyrai_zsidonegyed_falanszter/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
2015_kejnegyed_titkai_1.jpg
27 komment film varsó sztálin 1944 1926 adolf hitler vattay antal powiśle rimanóczy gyula varsói felkelés lengyel béla nikolaus von vormann magyar korridor: varsó 1944 tadeusz bór-komorowski plonsk zolibórz milanówek domszky pál zalesie grodzisk mazowiecki Tovább
A varsói felkelés magyar főhadiszállásai Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
27 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete
  • A Pokol, a Menny és a Semmi egykori párizsi kapui A Pokol, a Menny és a Semmi egykori párizsi kapui
  • Amikor Pécs majdnem világváros lett Amikor Pécs majdnem világváros lett
  • Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
  • Észak-koreai roncsként végzi a világ első bizarr úszó hotelje Észak-koreai roncsként végzi a világ első bizarr úszó hotelje

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr588490822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hattáb 2016.03.18. 15:23:12

Elég fura ez.Ha nem volt hadiállapot Mo.és Lo. között akkor mit kerestek az ország területén?
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2016.03.18. 15:24:48

@Hattáb: Ez a kontingens a belorusz fronton harcolt, onnan vonult vissza nyugat felé.
Válasz erre 

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2016.03.18. 15:34:21

Ibrányi személye különösen érdekes, ugyanis az a tény, hogy a kiugrás 1944. október 15-én elbukott, eléggé jelentősen rajta múlt. Egész egyszerűen nem hajtotta végre Horthy parancsát hogy Ceglédbercelről a hadtestével jöjjön föl Pestre és szállja meg a kulcspontokat.
Válasz erre 

Cs 2016.03.18. 15:37:40

@Hattáb: A magyar II. tartalék hadtest megszálló feladatokat látott el a Szovjetunió területén a német Közép Hadseregcsoport mögött. A szovjetek 44-es nyári offenzívája a hadseregcsoportot visszanyomta a szovjet területekről egész Varsóig. Értelemszerűen a mögöttes területeken lévő magyar II. tartalék hadtestnek is vissza kellett vonulnia. Igen gyorsan, hetek alatt nyomták vissza a németeket vagy 600km-t, így kerültek a megszálló magyar csapatok Varsóhoz.
Válasz erre 

blaubner 2016.03.18. 16:51:08

ez szép dolog volt, az akkori tisztikarban volt becsület.
Válasz erre 

Underbunder 2016.03.18. 16:51:20

Kár hogy a hős felkelőket a dicső szövetségesek eleve halálra itélték, így a magyarok átálkása csak még több halálos áldozatot jelentett volna. Magyarországot meg annak a Sztálinnak adták, aki nem hogy nem támogatta s varsói felkelést, de előzékenyen megàllt, hogy a németek kényelmesen levervessék. Még a német utánpótlást sem támadta a vörös légierő, a felkelőkre nem volt szüksége a Szovjetúniónak.
Válasz erre 

Afrika steht an der Elbe 2016.03.18. 20:01:32

@Hattáb:
Akkor hivatalosan nem létezett Lengyelország. Varsó és környéke, ahol akkor a magyar csapatok álltak, a német igazgatás alatt álló Főkormányzóság része volt.
Válasz erre 

Punxsutawney Mormota 2016.03.18. 21:14:49

@Underbunder: Nem a szövetségek, csak Sztálin.
Válasz erre 

01234567 2016.03.18. 21:57:37

Még a végén mi a németek ellen harcoltunk a II. Vh.-ban . :D
Amúgy nagyapám egy ismerőse a fentebb említett elit lovas hadtestben szolgált, Varsóban esett orosz fogságba, megtiplizett az egységtől, valami gyár kazánjában bujkált,ott is fogták el, ő erről nem mesélt, csak arról tényleg jó volt a viszony a lengyel lakossággal.
Válasz erre 

Underbunder 2016.03.18. 22:21:47

@Punxsutawney Mormota: Ööö Jalta? A londoni emigráns lengyel kormány, ami egyszer csak nem volt az? A varsói felkelés támogató repüléseit is a RAF lengyel századai kezdeményezték, és mivel a briteknek kellettek hasznos ágyutölteléknek a lengyelek, nem tiltották le. A varsói felkelők legnagyobb hibája az volt, hogy az Armia Krajowa kötelékében harcoltak, a szuverén lengyel kormány fenngatósága alatt. Meg kellett halniuk. Vö. brit diplomácia :" Ezeknek az embereknek igazuk van, végezzenek velük gyorsan."
Válasz erre 

Girhes Joe 2016.03.18. 22:28:32

@Punxsutawney Mormota:

Nemcsak Sztálin. A nyugati szövetségesek is nagy ívben sz@rták le a lengyeleket, hiába harcolt az összes szövetséges hadseregben rengeteg lengyel katona. Szívbaj nélkül odahajították az országot Sztálinnak. Semmivel se jártak a lengyelek jobban győztesként, mint mi vesztesként (sőt-sőt-sőt).

@01234567:

A németek ellen nyilván nem, de voltak ilyen tapogatózások. Valójában a dolog 1941-ben lett elbaltázva a "németbarát, de semleges" álláspont feladásával.
Válasz erre 

Egyallampolgar 2016.03.18. 22:41:09

Szinte kizárólag csak a gerinctelenséget és az aljasságot olvastam eddig a magyarok és a 2.VH. esetében. A szégyenkezésben az sem segített, hogy a Horthy politika valahol reál politika volt, hiszen az átmeneti revizió Don-kanyarban, 44-es deportálásban és Szálasiban végződött.
Jó volt olvasni, hogy voltak magyarok akik képesek voltak a német érdekeket megszegni, a magyar-lengyel kultúrát őrizni, rászorulóknak segíteni. Köszönöm!
Válasz erre 

Kimberly Clarck 2016.03.19. 09:31:16

@Punxsutawney Mormota: a lengyelek azt kapták a 2vh után jutalmul, amit mi büntetésül
Válasz erre 

siciliano 2016.03.19. 10:46:01

Sajnos a hazai történelemoktatás és ismeretterjesztés folyamatosan negatív színben tünteti fel mind a magyar politikát mind a magyarságot.Bizonyos köröknek ez az érdekük,pedig a holokauszt kapcsán is itt Magyarhonban menekült meg a legtöbb zsidó Európában, annak ellenére hogy németek által megszállt ország voltunk arról nem beszélve hogy 44-ig a béke szigete voltunk.Felállították a munkaszolgálatos alakulatokat,hogy ezzel is indokolják a németek felé,hogy megfelelünk a zsidótörvényeknek de ne keljen kiadni őket Németországnak.Kevesen tudják hogy voltak olyan munkaszolgálatos alakulatok amelyek szinte hiánytalanul lettek hazahozva a frontról,és bizony a legnagyobb veszteséget a szovjet csapatok okozták soraikban mert nem voltak tekintettel arra hogy zsidók vagy sem, vitték Szibériába és kész.A Románok 41-ben jelentették,hogy a zsidókérdést megoldották,a Szlovákok márkáért árulták ki a zsidókat a németeknek.Na ezekről a tényekről hallani keveset ellenben a magyarok...Az akkori politikai vezetést a németek felkérték,hogy Lengyelország megtámadásakor engedjük át a német csapatokat magyar területeken amit kategorikusan el lett utasítva, sőt Lengyel menekültek ezreit fogatuk be és a Balaton környékén a német megszállásig jól elvoltak, voltak akik továbbmentek Angliába harcolni önkéntesként.Bezzeg a Szlovákok akik egy hadosztállyal a Németekkel együtt támadták meg a Lengyeleket...na ez a propaganda melyet mindig a magyarság ellen folytatnak,talán ez a film segít egy kicsit.
Válasz erre 

wasserkopf 2016.03.19. 11:07:02

Ez így inkább romantikus történelemhamisítás, mint a szikár valóság ....
Válasz erre 

gtri 2016.03.20. 02:14:33

"a nagyhatalmak szempontjából is elitalakulatnak számító, Płońsk térségében állomásozó csaknem 12 ezer fős 1. magyar lovashadosztályt"

Erre felkaptam a fejem. Vannak adatok, hogy hol harcolt ez az elitalakulat a háború során, milyen fegyverzettel rendelkezett, milyen ellenséges csapatokkal ütközött meg és az egyes ütközeteknek mi lett az eredménye? Érdekelne a kijelentés mögötti valóság.
Válasz erre 

nick grabowski · http://fpa-mcc.blog.hu 2016.03.20. 02:14:44

@wasserkopf: miért?
Válasz erre 

Occam beretvája 2016.03.20. 02:14:46

@wasserkopf: Na ja történelemhamisítás.
Nem az amit a fejedbe vertek a kádári történelem tanárok.
Válasz erre 

staropramen 2016.03.20. 02:14:52

@wasserkopf:
Nem teljesen.Ennek indoklására egy történet
Idő:az 1970 es évek közepe, színhely Pomorze,a lengyel tengermellék. Egyetemi cseregyakorlatos csoportunkat esti "beszélgetésre" hívja a lengyel buszvezetőnk.A kis falu egyetlen kocsmájának különtermében terített asztal,és az ünneplőbe öltözött idős"kierowca" fogad bennünket.Az első pohárköszöntőt Magyarországra és a 2.VH-ban Varsó környékén állomásozó magyar katonákra és a magyarokra mondja.Elmeséli, hogy a Felkelés idején gyerekként futár volt az AK-ban (Armija Krajowa). Fogságba esett,és a németektől átvették sok társával együtt, jóllakatva őket -elengedték.Az életét köszönheti a magyar katonáknak.
A kocsmai történet végét most nem részletezném csak annyit, hogy sok vodka, sör és füstölt hal fogyott.(utána néhány napig semmi)
No erre mondd nekem wasserkopf barátom, hogy romantikus történelemhamisítás
Válasz erre 

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2016.03.20. 23:14:53

@siciliano:

"na ez a propaganda melyet mindig a magyarság ellen folytatnak"

Amit leírtál, az meg ellenpropaganda. Már csak a makacs történelmi tényeket kéne egy harmadik félnek leírnia Kamenyec-Podolszkijtól a munkaszolgálatosok keleti fronton lévő igen rossz helyzetén át a lengyelországi zsidó származású menekültek kiválogatásáig és visszaküldéséig, csak, hogy egy kicsit árnyalódjon a fekete-fehér kép. Bocs, de nekem nincs türelmem hozzá.:-/ (Egyébként a szlovákok 1942-ben deportálták az ottani zsidók jelentős részét, viszont Romániában nem feltétlenül volt nagyobb veszélyben egy zsidó, mint az 1941 utáni Magyarországon, voltak, akik át is szöktek Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe.)
Válasz erre 

Kimberly Clarck 2016.03.22. 11:45:42

@Mj: Kamenyec-Podolszkival kapcsolatban azt aki utoljára kimondta a makacs történelmi tényeket meghurcolták
Válasz erre 

Ladihay Norbert 2016.03.24. 11:46:06

Végre egy olyan filmet láttunk, akik lengyel átélői, túlélői voltak ennek a háborúnak. Lengyel emberek mondták el a magyar katonák tetteit,bemutatva a magyarok humanizmusát- feléjük, hogy közben mindent bevállaltak az érdekükben-, mert ott voltak a németek is, akik kőkeményen felléptek ellenük, több magyart a lengyel barátságért később, "fraternizálásért" meggyilkoltak. Annak idején én hiába meséltem el nagybátyám történeteit, tüzértiszt volt az 1.huszárhadosztálynál, itthon nem sokan hittek nekem, mikor azt mesélte az "Öreg" nekem, hogy hogyan segítették a lengyeleket. Sok érdekeset mesélt a budapesti zsidó gettóról is, mikor már őket iderendelték 1944 karácsonyán, az egyik tiszttársa egy izraelita vallású hölgybe szerelmesedett bele és sokszor felkeresték a gettót, többször próbáltak segíteni neki, nekik,-ki akarták szöktetni- a németek egy lőszerraktárt helyeztek el a közelben és telitalálatot kapott, akkor sokan meghaltak, akkor vesztette el a szerelmét is a katonatárs is-borzalmas állapotban látta viszont-állítólag szegénynek kifolytak a szemei is. Itt estek hadifogságba Budán 1945 február 6-án, vitték őket a "szovjetparadicsomba", hadifogságba. Sok minden nincs mostanáig kibeszélve- jó lenne pedig végre bemutatni azokat a magyarokat, akik a németekkel szembeszállva mentették a kiszolgáltatott, izraelita vallású honfitársainkat,lengyeleket, franciákat stb. Még egy saját élmény Lengyelországban történt velem 1984-ben. Egy idős bácsi jött oda hozzánk, kirendelt idegenvezetőnk volt, tökéletes magyarsággal köszöntött minket, lengyelként elmondta, hogy nekünk köszönheti az életét, mert 1939-ben fiatal katonaként segítettük itt bujdokolni ,mikor ott mindenek vége volt. Auschwitz-nél ő mutatta be a borzalmakat, ő vezetett körbe minket a végén úgy búcsúzott el tőlünk, hogy ezt a lengyel emberek soha nem fogják nekünk elfelejteni, amit a háborúban a segítségükre nyújtottunk.
Válasz erre 

siciliano 2016.03.25. 23:44:52

@Mj:1. Igen,propaganda de tényeken alapuló,még akkor is ha voltak visszaélések és kilengések...és nem csak a munkaszolgálatosoknak volt rossz körülményeik,hanem annak a szerencsétlen magyar katonának aki kint volt az orosz fronton,az is éhezett,fázott,lőttek rá,(már a Horthy rendszerben is titkosították azokat a felvételeket amelyek a lövészárokban megfagyott magyar katonákat mutatta,és a későbbi rendszernek sem volt érdeke azokat nyilvánosságra hozni 1990-ben mutatták be először nem kis indulatot keltve)nem beszélve arról hogy egy munkaszolgálatosnak ha szerencséje volt, a szocialista rendszer megpróbálta kárpótolni ha nem anyagiakban akkor pozícióval,ellentétben azokkal a visszatért katonákkal akiket rögtön lenácizot az új rendszer,(ahogy nagy népi tanítónk Rákosi elvtárs mondotta:9 millió fasisztával nem lehet kommunizmust építeni!)ha pedig esetleg tiszt vagy tiszthelyetesi rendfokozata is volt élete végéig udvart söprögetett esetleg portás lett és nyomott nyugdíjjal fejezte be az életét.Itt van több életsors mint Bondor Vilmosé és sok társáé.Nehézsorsuak:www.youtube.com/watch?v=YhRlAKdplEw vagy Stomm Marcel emlékirata kit idehaza halálra ítéltek de nyugati nyomásra életfogytiglanra változtatták az ítéletet...és a sort még lehetne folytatni,gondolom ez is propaganda,csak hogy ne legyen minden fekete vagy fehér..
2.A Románok zsidókkal való bánásmódjáról meg csak ennyit:A román hatóságok és a román társadalom egyes részei hosszú időn át vitatták, hogy Romániában is volt-e holokauszt. Egy nemzetközi bizottság, amelynek elnöke a holokauszt-túlélő, Nobel-Béke-díjas Elie Wiesel volt, csak 2004 novemberben állapította meg, hogy Románia polgári és katonai hatóságai felelősek voltak 280-380 ezer romániai és ukrajnai zsidó haláláért. Románia a második világháború alatt, 1941 és 1944 között a hitleri Németország szövetségese volt és területén német csapatok állomásoztak.

Romániában 2004-ben emlékeztek meg először a holokausztról. Azért október 9-én, mert azon a napon kezdődött 1941-ben a zsidók tömeges deportálása az akkor Romániához tartozó Bukovinából. 1942 nyaráig összesen 120 000 zsidó deportáltak a "halálvonatokon", akik közül tízezrek pusztultak el útközben.

Pogromok és deportálások színhelye volt Romániában Bukarest, Iasi, valamint Dél-Erdély, Besszarábia - a mai Moldávia - és Bukovina. A második világháború előtt mintegy 800 000 zsidó élt Romániában. A holokauszt túlélőinek többsége később kivándorolt Izraelbe, így jelenleg csak mintegy 12 ezer tagot számlál a romániai zsidó közösség.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

3.Nekem van türelmem,bocsi:)
Válasz erre 

Albu 2016.03.27. 09:43:21

@siciliano: A románok mindent simán letagadnak, ami terhelő, és simán hangoztatnak bármit, amivel jól tűnnek fel. Ezt csinálják évszázadok óta, másképp talán nem is lehet túlélni egy orosz--török ütközőzónában. Legalábbis ők ezt választották. Bukarestben kell politológiát tanulni. ;)

Beke György: Népek nagy romlása román uralom alatt – a román népet is ideértve: ez a könyv említi Matatias Carp korabeli összeírásait, a hentesboltban húskampókon lógók rémhírét 1940-ből, a elebgetett kivándorlási programkot 1958-ból, amivel megszabadultak a zsidók maradékának nagy részétől.

*

És akkor a filmhez: wangfolyo.blogspot.com/2013/02/lehettek-volna-lengyelek-hitler.html Hogyan cseszik át szegény lengyelek fejét folyamatosan az európéerek jeligére. (A Hitler háborúja c. doku pedig, hogy tényleg mindig szegények voltak-e.)
Válasz erre 

siciliano 2016.03.27. 16:04:44

@Albu: Igen teljesen igazad van,a Románok most is, a múltjukra vonatkozóan pedig arcátlanul tudnak hazudni torzítani.Egy igazi román mondta nekem, hogy a magyarok keresik a történelmi gyökereiket míg ők a rómaiaktól származnak.Aztán feladtam neki a leckét döntsék már el végre hogy ők Dákok vagy Rómaiak mert nagyon nem mindegy,mivel a Rómaiak leverték a Dákokat,na akkor most mi van?Egy seggel csak egy lovat mert aztán a varrás mentén szakadnak..és ezt tanulják és még hirdetik is pedig logikátlan,mégis sikeresek.Ez talán azért van mert náluk nem az önmocskolás van mint idehaza...Passuth László szerint a románság egy hegyi nép amely túlszaporodott és lejött a hegyekből-melyet korabeli 12.századi bizánci krónikák is megerősítenek...

Beke Györgyről nem hallottam utánanézek,A Hitler háborúja?dokut láttam, megdöbbentő, sőt elgondolkodtató ki tudja meddig lesz még fent a neten.

És igen,a Lengyelek politikájáról a két világháború között köztük a németekkel való bánásmódról nagyon kevés szó esik,pedig volt vérengzés és taposás rendesen,mint ahogy arról sincs szó hogy a szovjet mit művelt a lengyelekkel mikor lerohanta őket pedig ők is agresszorok voltak nem csak Hitler.Hitler mondta- ha megnyerjük a háborút senkit nem fog érdekelni hogyan nyertük meg-és ez sajnos a mostani győztesekre is igaz.
A nyugat mint mindig, kihasználta a népek közti viszályt csak akkor reagált amikor már őket érte sérelem ezért tabu még ma is,hogy miért nem bombázták a koncentrációs táborokba vezető vasútvonalakat míg Drezdára Hamburgra rekordszámú bombamennyiséget szórtak...bezzeg a magyarok örök bűnösök és sajnos ezt itthon nem kevesen meg is lovagolják... Churchill mondta:Míg az igazság felhúzza a csizmáját a hazugság bejárja a világot...
Válasz erre 

starace 2016.03.28. 22:59:31

(Nikolaus von Vorman tábornok 1943.08.22.-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.
Elképzelhetetlen, hogy ezt a magas kitüntetést ne viselte volna, ám a Lovagkereszt mégsem látható a filmbeli szerepét alakító színész egyenruháján.
Szintén nem látható [az egyenruha jobb zsebén] az 1942.03.12.-én megkapott arany fokozatú Német Kereszt - népszerű nevén a "Tükörtojás érdemrend" - sem, sem pedig az 1942.07.25.-én megkapott Téli Csata Keleten érdemérem - népszerű nevén a "Fagyasztotthús érdemérem" - sem.)
Válasz erre 

Untermensch4 2016.04.24. 17:54:44

@starace: Ha te is tudod hogy ezeket megkapta akkor nyilván a kortársak is eléggé tájékozottak voltak, nem kellett a dekorációkkal felvágnia. Lehet hogy szerény is volt...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

Become a Patron!

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard