FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása

Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása

A világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.

aral14.jpg

1961-ig az Aral-tó 68 ezer négyzetkilométeres területével a világ negyedik legnagyobb sóstavának számított. A víz szintje ekkor a tengerszint fölött 53,4 méteren hullámzott. A tónak nagyon gazdag élővilága volt, a halászat és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar közel 30 ezer embernek nyújtott megélhetést, amely a Szovjetunió haltermelésnek az egyhatodát jelentette.

Moszkva már az 1870-es évek közepétől sokat tett azért, hogy az üzbég és a kazah félsivatagos területeket valamennyire termővé tehesse. Az orosz cárság ekkor nemcsak 14 különböző méretű gátat építtetett a Szir Darja és az Amur Darja folyókra, hanem közel ugyanennyi csatornával össze is kötötte a két folyamot. Az aszályosabb időszakokban az öntözést annak ellenére az Aral-tóból fedezték, hogy annak vize sós volt, melynek köszönhetően a termés minősége és mennyisége annyira tovább romlott, hogy ezekben az ínséges években a zöldségeknek és a gyümölcsöknek csak 3 százaléka volt értékesíthető. A szovjethatalom éveiben még nagyobb intenzitással folytatták a tavat tápláló folyók lecsapolását és a hozzá kapcsolódó csatornarendszer kiépítését a nagy vízigényű rizs, gyapot és dinnye termesztése miatt. A Kreml csinovnyikjai 1957-ben avatták fel az Amu Darját a Kaszpi-tengerrel összekötő, nagyobbrészt a Kara-kum sivatagon keresztül áthaladó 1100 kilométeres, évi 8-14 km3 vízfelvétellel rendelkező Türkmén-főcsatornát a hozzá kapcsolódó 100 MW-os Tahia Tasi vízerőművel együtt, pár évvel később pedig az évi 10 km3 vízfelvételű Amu Buharai-csatornát-, amelyek a korabeli számítások szerint 8,3 millió hektárnyi terület öntözését tették lehetővé. Noha az Aral-tó vízutánpótlását ezzel jelentősen veszélyeztették, sőt az erre utaló első jelek már 1961-ben már meg is mutatkoztak, Moszkva további csatornák megépítését rendelte el. Ennek megfelelően öt évvel később már át is adták az évi 11 km3 vízhozamú Déli-Golodnaja- és az évi 5 km3 vízfelvételű Karsi-csatornákat is. Az öntözött mezőgazdasági területek nagysága 1970-re már elérte a 74 ezer négyzetkilométert. Az Aral-tó pusztulása ekkor már megállíthatatlan volt.

A terv számít, nem az ember

„Nem baj”- jelentette ki a Kreml, majd ukázba adta az ország vízmérnökeinek, hogy fordítsák meg az Irtis, az Iszim, a Pecsora és Tobol folyók folyásirányát, hogy ezeket a folyamokat a sztyeppén keresztül egy 2500 kilométer hosszú csatornával összeköthessék az Ob folyóval, hogy ezáltal biztosíthassák az Aral-tó vízbázisát. A megfelelő folyásirány kialakítása érdekében Moszkva több föld alatti atombobbantással kívánta átrendezni a terepet. Az első robbantásra 1971 márciusában került sor Vasjukovo falu közelében. A 15 kilotonnás atombomba felrobbantása azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az expozíció "csak" egy 750 méter átmérőjű krátert produkált az erős nukleáris szennyezés mellett. 1975-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nyomására a további 249 föld alatti atombrobbantást átmenetileg felfüggesztette a Kreml. Ez így is maradt egészen 1986-ig, amikor is hivatalosan is leállították a költségesnek ígérkező építkezést. Egy mai becslés szerint kb. 40 milliárd amerikai dollárból lehetne megépíteni a csatornát. A sugárszennyezés mellett tetézi a problémákat, hogy az egykori Újjászületés-szigeten Moszkva egy katonai lőteret is elkezdett működtetni Aralszk-7 néven, mely leginkább biológiai fegyvergyárként vált hírhedté. A telep felhagyása után jelentős mennyiségű tularémia, pestis, tífusz, himlő, szibériai fekély, brucellózis és botulinum toxin került a földbe, amely félő, hogy azóta is megőrizték életképességüket és a rágcsálók, illetve a kisebb emlősök útján továbbterjedhetnek. Jó példa erre, hogy 1971-ben egy szabadtéri kísérlet következtében kiszabadult egy génmódosított antrax vírus, amely 10 embert fertőzött meg és hárman (egy nő és két gyermek) el is hunytak a fertőzésben. 1988-ban mintegy 50 ezer tatárantilop hullott el néhány óra alatt a teleptől mintegy 20 kilométerre, feltehetően egy kiszabadult vírus miatt.

Visszafordíthatatlan

Azóta a tó felülete kevesebb, mint 27 ezer négyzetkilométerre zsugorodott össze, ami annyit tesz, hogy 60 év alatt a víz szintje csaknem 30 métert csökkent! A tó jelenleg három részből áll: délnyugaton az Aibugir tenger, délen a Nagy-Aral tó és északon a Kis-Aral tó terül el. 2010-re azonban a tó keleti része nagyrészt teljesen kiszáradt, hiába is építették fel 2005-re a kazahok az úgynevezett Kokaral gátat, hiszen a szegényebb Üzbegisztán költségvetéséből nem futotta a déli medence vízszintjének megemelésére.

2004-re az Aral-tó elveszítette korábbi területének 75, vízmennyiségének 90 százalékát, a korábbi partvonal mentén fekvő települések több tucat kilométerre kerültek a víztől. Így járt például a kazah Aralszk és az üzbég Mujnak városa. Ez utóbbi település egyébként Üzbegisztán leggazdagabb halásztelepülése volt, több tízezer lakossal. Mivel a város életének meghatározó iparága a halászat volt, az Aral-tó fokozatos kiszáradása miatt az itt lakók nagy része munkanélkülivé vált és a kilátástalanság miatt már az 1980-as évek elején szép lassan elköltözött barátságosabb vidékekre. Az egykori kikötőváros jelenleg 140 kilométerrel beljebb terül el, mint maga az Aral-tó partja. Ez a köztes terület lényegében egy kietlen, terméketlen föld. Ráadásul ahogy a tó folyamatosan apad, egyre több és több só szabadul fel az egykori mederaljból-, amelyhez az élővilág már nem tud alkalmazkodni, így nem meglepő, hogy 1974 óta folyamatos egyedszám csökkenés figyelhető meg a szárazföldön is. Mivel a kiszáradt medert homokviharok kavarják fel és sóval borítják be a környéken elültetett szívósabbnak gondolt haszonnövényeket is, így a halászat után a mezőgazdaság is pusztulni kezdett. A helyi lakosoknál gyakori lett a tuberkolózis, a torokrák és más légzőszervi megbetegedések száma. A proteinhiányos táplálkozás miatt az emberek anémiásokká váltak, a csecsemőhalandóság az egekbe szökött.

A kormány, hogy mentse a még menthetőt, 1993-ban modernizáltatta a Szovjetunió egykor legnagyobb halfeldolgozó- és konzervgyárának számító üzemet, ám a halakat már nem innen halásszák ki, hanem az 1500 kilométerrel távolabb elnyúló Csendes-óceánból, s szállítják át ide vasúton, Szibérián keresztül. Persze ez a feldolgozott fagyasztott halmennyiség még mindig nagyon messze van az aranykorban évente 44-50 ezer tonna kifogott Aral-tavi kopoltyústól, hiszen az 1950-es években még gazdag ökoszisztéma, 34 halfajta (benne endemikus fajokkal) java napjainkra már kipusztult. A jelenleg már csak pár ezer fő által lakott város fő turisztikai látványossága az Aral-tó egykori, mostanra kiszáradt medrében álló rozsdás hajóroncsok, a „halászhajók sivatagja.” A tó egykori partján emlékművet is emeltek a városlakók a kiszáradt tó emlékére, amely az ember által okozott környezeti katasztrófa egyik legjelentősebb szimbóluma.

Jamrik Levente

Become a Patron!

17 komment 1971 atombomba üzbegisztán kazahsztán 1970 1988 1986 szovjetunió 2010 1975 1950 1957 aral-tó Tovább
Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
1
17 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
  • A Pokol, a Menny és a Semmi egykori párizsi kapui A Pokol, a Menny és a Semmi egykori párizsi kapui
  • Amikor Pécs majdnem világváros lett Amikor Pécs majdnem világváros lett
  • A srác, aki vett magának egy szellemvárost A srác, aki vett magának egy szellemvárost
  • A románok eltörlik Széchenyi emlékét A románok eltörlik Széchenyi emlékét

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr1915450800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2020.02.02. 12:31:46

Nem valami jók az orosz kémek, az amcsik tíz évvel korábban már kísérleteztek atombombák felhasználásával a mezőgazdaságban (khm) és hát voltak problémák, mint pl. a tríciumossá változott talajvíz, valamint a porral felszálló erősen sugárzó részecskék. Az orosz 15kt-s bombánál majdnem tízszer akkora, Storax Sedan kísérleti robbantás 12 millió tonna földet mozgatott meg és egy 100x390m-es krátert vájt a nevadai sivatagba.
Válasz erre 

registerz 2020.02.02. 21:02:33

Az anthrax (lépfene) nem vírus, hanem a Bacillus anthracis, spóraképző, anaerob baktérium (pálcika alakú, azért bacillus).
Válasz erre 

Narancsos kommunizmus 2020.02.02. 22:15:40

Az elvtársaknak mindig igaza van. És mindig van egy réteg ostoba, akikre számíthatnak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.02. 22:48:30

@Make Valamit: " tríciumossá változott talajvíz," - na persze. Egy paksi blokkban egy hiroshimai atombombányi cucc ég el naponta és mégsem lesz annyi trícium, hogy gond lenne a primer és szekunder kör átszivárgása.
Válasz erre 

2020.02.02. 23:10:33

@Narancsos kommunizmus: Ez ma is így van, természetesen Magyarországon nem, hisz itt nincsenek elvtársak. Csak társak, akiknek nincsenek elveik.
Válasz erre 

Pepejoe 2020.02.03. 00:45:00

Az USA-ban volt törekvés, hogy több hidrogénbombával csináljanak kikötőt alaszkába...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.03. 08:52:09

Tanulság ez a mai klímahisztizőknek.
Válasz erre 

gigabursch 2020.02.03. 08:52:29

Sejtésem szerint rlőbb-utóbb lesz valami vízmegosztás a Jenyiszej vízrendszeréből ide. Csak meg kell állapodjanak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.02.03. 10:55:10

@MAXVAL bircaman közíró: És ezzel most mit akartál mondani, azon kívül hogy hülyeségre fizetnek téged? Megvolt a pár rubeles egymondatos nagy semmi?
Válasz erre 

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2020.02.03. 11:12:05

@gigabursch: azért az 2500 kilométerrel arrébb van...
Válasz erre 

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.02.03. 11:33:55

És mi volt az egész terv pozitív oldala? NMert csak kellett, hogy legyen valami jó is, különben visszacsinálták volna felétől az egészet. Nem lehet az, hogy beáldozták az Aral tót valami másért, hasznosabbért cserébe?

Vagy annyira rövidlátóak voltak, hogy senki nem merte beismerni, hogy ez nem jött be?
Válasz erre 

Make Valamit · http://make.blog.hu 2020.02.03. 14:05:37

@Balogh Zsolt: mert Brezsnyev elvtárs látta hogy az amerikai középnyugat mezőgazdasága hogy működik és a jó kis szoci "majd mi megmutatjuk hogy lehet jobban"-öntudattal kiadta a parancsot. Az már más kérdés hogy ez a forszírozott mezőgazdaság a föld teljes kifáradását okozta (google: dust bowl), az itt nem érdekelt már senkit. Jól megmutattuk hogy a dicsőséges cucilizmus hogy otthagyja a romlott kapitalizmust. Ld. még; a Szalehard–Igarkai vasútnak mi értelme volt?
Válasz erre 

gigabursch 2020.02.03. 18:43:56

Kicsit bővebben
pangea.blog.hu/2014/03/12/antropocen_ozonviz

pangea.blog.hu/2019/03/12/_atombombaval_megvaltoztatott_iranyu_folyok_aranylo_buzatablak_a_sarkkor_menten

pangea.blog.hu/2019/03/06/mi_lesz_az_aral-toval
Válasz erre 

gigabursch 2020.02.03. 19:42:56

@gigabursch: @L.A.:
"A tervet kiötlő Davidov és munkatársai szerint „pofon egyszerű” a korabeli középiskolai földrajzkönyvekből is visszaköszönő megoldás: „a Davidov-terv végrehajtása során megfordítják az Ob és a Jenyiszej folyását, s vizük egy részét az Aral-tavon át a Kaszpi-tóba vezetik”.
Válasz erre 

sóhegy049 2020.02.03. 20:48:52

Azért beszédes, hogy mindkét idióta nagyhatalom, atombombával végzett földmunkát. A "legszebb" ebben az egészben, hogy nulla haszna nem volt az egésznek. Itt nem csak a radioaktivitás, a só, hanem az akkori termőterületekről bemosódott műtrágya is ott van az üledékben. Azt nem tudom, hogy vesznek-e még ki annyi vizet a folyókból, hogy nem tud újratelítődni, vagy a vízgyűjtő területeken változott meg az éghajlat? Mindemellett, az amcsik is "kiszárították" a Colorado-folyót, igaz, csak hébe-hóba, pedig ők ugye nem annyira ostobák és már a HH is véget ért...
Válasz erre 

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.02.04. 18:22:05

Ez a cári időszaki sós vizes öntözés kicsit megdöbbentett. A komisszár eftársakat nem kell bemutatni, de hogy egy böszme nagy cári Oroszországban is ekkora volt a böszmeség? :-(

"Az aszályosabb időszakokban az öntözést annak ellenére az Aral-tóból fedezték, hogy annak vize sós volt, melynek köszönhetően a termés minősége és mennyisége annyira tovább romlott, hogy ezekben az ínséges években a zöldségeknek és a gyümölcsöknek csak 3 százaléka volt értékesíthető."

Mondjuk az itt nem derült ki hogy mekkora volt 15o éve az Aral tenger sókoncentrációja, de ha ilyen "parádés" 3%-os volt az öntözés sikere, akkor kitalálom, hogy éppen elég sós lehetett az Aral-tó vize arra hogy ne öntözzenek vele. :-(
Válasz erre 

gigabursch 2020.02.12. 12:13:26

@gigabursch:
Jó felvételek: www.youtube.com/watch?v=9OqT_9DKfTo
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

Become a Patron!

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard