Jó ötletnek, ígéretes vállalkozásnak tűnt a világ első emeletes úszóplatformja, ám sorsát meghatározta a ciklon és világháborús lőszerek.
Az úszó szállodahajó fénykorában. (Fotó: theaustralian.com)
Az Olaszországból származó Doug Tarca 1935-ben lett ausztrál állampolgár. Új hazájában kezdetben roncsmentőként és kutatóbúvárként dolgozott, ám helyi viszonylatban is jelentős vagyonát a zátonyturizmussal alapozta meg. Vállalkozása nemzetközi elismertségének növelése miatt főhősünk a 80-as évek közepén azt találta ki, hogy megépítteti a világ legelső úszó hotelét. Gondolatát hamar tett követte, Szingapúrban 40 millió amerikai dollárért (mai árfolyamon 11,9 milliárd forint) legyártatta a svéd-koreai érdekeltségű Hyundai Asan Company céggel hétszintes tengeri szállodáját. A 12 ezer tonnás vízi szállodában 200 szoba, egy hatalmas táncparkettel megspékelt éjszakai klub, 7 bár, 2 étterem, egy 100 férőhelyes színház, konferenciaterem, beltéri medence, szaunák, edzőterem és egy könyvtár is helyt kapott, amelyeket egy helikopter-leszállóhely, teniszpálya és egy 50 fős vízalatti obszervatórium egészített ki. Minden esély megvolt, hogy a vállalkozás jól prosperáljon az összeszerelési munka fél éves csúszása ellenére is-, hiszen a John Brewer Floating Hotelre keresztelt monstrum üzemeltetését a világszerte tucatnyi luxusszállodát üzemeltető Four Seasons hotellánc vállalta el, akik az ausztráliai townsville-i és a sydneyi kikötőkben divatos bútorokkal és kiegészítőkkel be is rendezték a méretes komplexumot.
Mivel Doug Tarca a beruházás előtt mindig a Nagy-korallzátonyhoz vitte turistáit úszni, merülni és napozni-, így magától értetődő volt, hogy a szállodahajót is ide fogja majd vontatni. A vállalkozó ironikus módon az addig általa szeretett és körberajongott John Brewer-zátony védelem alatt álló fénylő 12 négyzetkilométeres korallmezőjét teljesen elpusztíttatta, hogy vízen lebegő platformszállodát több ponton is biztonságosan rögzíthessék az óceánfenékhez. A természet persze megtorolta a kéretlen és erőszakos beavatkozást. Az 1988. februári ünnepélyes megnyitón a Charlie nevű trópusi ciklon végigsöpört a partoktól 75 kilométernyire veszteglő „vízi városon”. A vihar teljesen elárasztotta a szállodahajó belsejében kialakított obszervatóriumot, súlyos sérüléseket okozott a beltéri úszómedencében és elpusztította a vendégek szállítását és kirándulását biztosító katamaránokat, vitorlásokat, vízi taxikat és az üvegaljú kicsi sárga tengeralattjárót is. (Érdekesség, hogy ennél a konstrukciónál sokkal biztonságosabb, ráadásul jelenleg egy hippihercegségnek is otthont nyújtó úszó platform-hálózatot már 1940-ben felállították az angolok a Temze-torkolatánál és az Északi-tengeren a Luftwaffe támadásai ellen, amelyeket Guy Maunsell tervezett.)
Az igazi meglepetés azonban csak ezután jött. 1988 szeptemberében az egyik merülésnél kiderült, hogy több mint százezer második világháborús akna, gyalogsági és tüzérségi lövedéket tartalmazó láda van szétszóródva három kilométeres körben a hotel körül, így a zátony ez a szakasza már nem számított biztonságos helynek. Bár ekkor még felmerült, hogy az „uszályt” egy másik helyszínre átszállítják, ám a vállalkozás eddigi környezetpusztítását látva a természetvédők több fórumon is megakadályozták a luxushotel átszállítását. A vállalkozás hamar pénzügyi nehézségekkel szembesült. A Four Seasons így kénytelen volt felmondania a bérleti szerződést, ennek és a fentiek miatt pedig a vendégek szépen elmaradoztak. Alig egy éves működés után, a John Brewer Floating Hotel 1989-ben végleg bezárta a kapuit. Doug Tarca kénytelen volt eladni élete koronáját egy vietnami cégnek, akik Ho Si Minh-város kikötőjében Saigon Floating Hotel néven menő éjszakai szórakozóhelyként és kaszinóként újranyitották tovább a hétszintes platformot. Csődveszély miatt a komplexum 1997-ben ismét eladósorba került.
Az új vevő érdekes helyről érkezett: Észak-Korea akkori diktátora, Kim Dzsong Il lett a hotel új tulajdonosa, aki az adásvételt követően a hajót rögtön a kettészakadt ország közös határához szállíttatta. Az államfő döntése profán anyagi haszonszerzésnek volt betudható. A dél-koreai turisták kedvéért ugyanis ekkoriban hozta létre Phenjan a demilitarizált zónába eső Kumgang-hegyi turisztikai régiót, amelynek célja a kapitalista koreaiak konvertibilis valutájának mielőbbi megszerzése és a kommunizmust építő ország iránti leplezetlen szöuli csodálat és elismerés elnyerése volt, mellékesen a szállóban találkozhattak egymással a kettészakított családok is. Állítólag az itt megkeresett pénz egy részéből építtette fel az ország urának éhező népe azt a három luxuspalotát is, amelyről itt olvashatsz. A két ország közötti ideológiai ellentétek hamar elérték a Hotel Haegumgang névre átkeresztelt úszóvárost is. 2008-ban egy mai napig megmagyarázhatatlan okból az egyik észak-koreai katona lelőtte az egyik dél-koreai turistát a fedélzeten, amely a turisztikai zóna megszűnését vonta maga után.
Észak-Korea új ura Kim Dzsong Un és a délebbre elnyúló ország elnöke, Mun Dzse In 2018-ban állapodtak meg abban, hogy újranyitják a turisztikai zónát és ismét látogathatóvá teszik az úszó platformot az időközben mellé felépített vendégházakkal együtt. Kim 2019 októberében látogatott el a Kumgang-öbölben horgonyzó hotelhez, ahol azonnal csalódottságának adott hangot. Az állami televízió tudósításában a vezér ugyanis kijelentette, hogy az épület állaga annyira katasztrofális, megjelenése pedig esztétikailag zavaros, hogy inkább lebontatja, hogy a helyére a nemzeti karaktert jobban kifejező szállodát építtethessen fel. A bontást a koronavírus-járványra hivatkozva bár még nem kezdték el, de az ingatlan sorsa a fentiek tükrében nem kétséges.
Bár Doug Tarca ötlete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére az ausztráliai vállalkozó 30 évvel megelőzte a korát. Követői ugyanis azóta nem hatalmas méretű lehorgonyzott, hanem mozgó tengeri szállodákat építenek, amelyeket nemes egyszerűséggel óceánjáró hajóknak hívunk. Az 1993-ban elhunyt Tarca emlékére Townsville önkormányzata egy múzeumot is felépített, ahol kiállították a merész vállalkozó többi, ám már jóval sikeresebb találmányát. Ilyen konstrukció például az a le- és felszállásnál félig mindig elmerülő hidroplán is, amelynek átlátszó törzsén az utasok szabad szemmel is jól megnézhetik a tengeralatti világ csodáit, vagy repüléskor a felhők tetejét, valamint az olajszennyezés-mentesítő rendszerének (OSCS) szabadalmát is. Ráadásul ő volt a kortárs zátonyturizmus egyik úttörője, és ötleteit számos olyan társaság követte, amelyek a Port Douglas, Cairns és Whitsundays közelében még ma is működnek.
Jamrik Levente
