Megbocsáthatatlan paródiának tartotta Hitler, hogy a Duna legszebb városa az „Attila hun ivadékai” által lakott Budapest, és nem valamelyik "Niebelung" város. A magyar főváros nemzetiszocialista stílusú lemásolása mellett Linzben épült volna fel a világ legnagyobb és leggazdagabb múzeumi negyede, amit 16 millió lopott és elkobzott műkinccsel töltöttek fel.

Hitler az új Linzet ábrázoló makettváros fölött 1945 februárjában berlini bunkerében (Fotó: ww2incolor.com)

Iparvárosból Führer-város

Bár Hitler a felső-ausztriai Braunau am Inn város Salzburger Vorstad utca egyik vastag lábazatú középkorban épült kétszintes házában látta meg a napvilágot, szülővárosának sohasem az Inn-parti települést, hanem az innen légvonalban 93 kilométere keletre fekvő Duna-parti Linzet tekintette. A grafikusi vénával és építészeti ambíciókkal megáldott Alfi oly annyira „szerelmes volt” a barokk hangulatú iparvárosba, hogy 1905 és 1907 között nemcsak ifjúsága színhelyének tereit és utcáit örökítette meg grafikán és akvarelljein, hanem több skiccet is elkészített Linz leendő - általa elképzelt – új középületeiről. Hitler önszorgalomból nemcsak modernnek mondott színházat, operát, koncerttermet és múzeumot tervezett a Duna-menti városnak, hanem az 1898-ban átadott düsseldorfi Oberkasseler híd lemásolásával új folyami átkelőt is szeretett volna „átnyújtani” az ő „Heimatgau”-jának. (Az osztrák híd csak annyiban különbözött német társától, hogy a vasíveket tartó két pillért Hitler egy-egy kőkapuzatban zárta volna le.) Urbanisztikai elképzeléseiről és épületvázlatairól mindig elismerően nyilatkozott operakedvelő barátja és bécsi évei alatt szobatársa August Kubizek.

Az osztrák Duna-parti város teljes átépítésének lehetősége az 1938-as anschluss után került Hitler számára végre elérhetővé. A város nemzetiszocialista ikonográfiának is megfelelő neoklasszicista átalakítását ugyanis erőteljesen elősegítette az a tény, hogy Linz oszlopos tagja lett annak az öt városból álló csoportnak, amiket a Harmadik Birodalomban csak Führer-városnak neveztek. Míg Berlin/Germánia a Világ Fővárosa (Welthauptstadt), München a Mozgalom Fővárosa (Hauptstadt der Bewegung), Nürnberg a Pártgyűlések Városa (Stadt der Reich­spar­tei­tage), Hamburg a Világ Kapuja (Tor zur Welt) tiszteletbeli címet kapta meg, addig Linz eleinte a Vezér Otthona (Heimatstadt des Führers), később pedig a Führer Kulturális Fővárosa (Kulturhauptstadt des Führers) jelzővel büszkélkedhetett. Linz már Ausztria német bekebelezésének évében, 1938-ban megkaphatta új rangját. (Érdekes adalék, hogy 1940-ben a már 27 átépítésre váró és államilag valamilyen tiszteletbeli címmel, jelzővel büszkélkedő kisebb-nagyobb méretű német városok közé sohasem emelték be a Heinrich Himmler-féle SS Vatikánnak, vagy náci Camelotnak nevezett Wewelsburgot.)  

Hitler és Roderich Fick az új Linz makettja fölött. (Fotó:Fotobank.com)

Német, vagy második Budapest?

30 év elteltével radikális építészeti szemléletváltozásról tett bizonyosságot Hitler 1938. március 13-án Linzben tett látogatásakor, amikor Sepp Wolkerstorfer polgármesternek kijelentette, hogy a Duna-parti osztrák települést a magyar főváros után fogja átépítetni: „megbocsáthatatlan paródia, hogy Attila és az ő hun leszármazottaié a legszebb város a Niebulungok folyója mentén.” (Eine unverzeihliche Parodie, wenn die Nachfahren Attilas und seiner Hunnen die schönste Stadt am Nibelungenstrom besäßen.) Az államilag finanszírozott osztrák város átépítésénél a Führer ellenben nem arra gondolt, hogy a magyar főváros épületeire jellemző eklektika, szecesszió vagy historizmus jegyében szeretné Linz sziluettjét átalakítani, hanem arra, hogy Horthy Miklós székhelyéhez hasonlóan ifjúsága színterét szintén a Duna mindkét partján szervesen, hídjaival szorosan összekapcsolva szeretné kiépíttetni. (Budapesttel ellentétben 1938-ban Bécs és Belgrád még csak a folyó jobb, az 1939-ben fővárosi rangot kapott Pozsony pedig csak a folyam bal oldalán terült el. Értelemszerűen a diktátor nem tartotta követendő példának a grandiozitást nélkülöző, ám szintén a „kék szalag” mindkét partján kiépült és hídjaikkal összeköttetésben lévő Komárom, Újvidék-Pétervárad, Gyurgyevó-Rusz követését.) Az ekkortól már német Budapestnek (Deutsches Budapest) is nevezett Linznél a diktátor tehát nemcsak a folyó bal partján elnyúló Urfahr városrészt kívánta építészetileg, infrastrukturálisan szorosabban összekötni a folyam jobb oldalán elterülő Óvárossal, hanem a város „főutcájának” kívánta megtenni a Dunát.

Linz második, 1944-es fejlesztési terve. Az előtérben balra a Habsburg kastély, jobbra az Óváros. A Duna túloldalán az új Városháza, a Führer-palota és a Tartományház. (Fotó: Axishistoryforum.com)

Ennek érdekében Hitler 1938 márciusában úgy rendelte meg Roderich Fick müncheni építésztől Linz első, általános fejlesztési tervét, hogy annak már tartalmaznia kellett az 1872-ben franciák által tervezett és kivitelezett villamosközlekedést is lebonyolító, ám keskenynek tartott (9 méter széles!) vasmerevítésű belvárosi híd kiváltására átadni kívánt Niebelung-híd, valamint két másik-, a budapesti Erzsébet-és Margit hidakra erősen hajazó új közúti átkelőknek (Acélkábeles és a Bismarck) tervrajzait. A korábban a Német Császárság kameruni gyarmatának építési vezetőjeként is tevékenykedő, majd Hitler obersalzbergi sasfészkét (1935) is tervező Ficknek – a Führer kérésének megfelelően- az alig két kilométer hosszú linzi Duna-partra kellett elhelyeznie a település új városházáját, a Herman Göring Művek új igazgatósági-és irodapalota-negyedét, az urfahri oldalra pedig hoteljeit, szállóit valamint a Generalkommando hatalmas középrizalitos épületét. A város utcaszerkezetét figyelembe vevő első terv kíméletesen bánt a történelmi emlékekkel. A kulturális fővárosnak szánt Linz múzeumi negyedét, új színházát ugyanis úgy helyezte el az építész a régi pályaudvar és a birodalmi vasút műszaki felvonulási területére, hogy azokat csak a város peremén futó körgyűrűn keresztül lehetett volna a leggyorsabban és a legkényelmesebben elérni. (A Belvárosból idefutó műemlékekkel, barokk templomokkal teletűzdelt keskeny Landstraße-ről szinte nem.) A külső körgyűrű érintette volna a szintén megépítésre váró, Linz egyharmadát kitevő, Közép-Európa majdani legnagyobb folyami kikötőjét és hajógyárát, a birodalmi autópálya (jelenleg A1) linzi csomópontját, a Hermann Göring Művek jelentősen, a Wels folyócskáig kibővített nitrogén előállító gyáregységét és hadiipari üzemét, valamint az itt dolgozó munkások számára megrendelt 11 ezer lakásos lakótelepet is. Bár szakmai féltékenysége ellenére Albert Speer elfogadta és kézjegyével jóváhagyta Roderich Fick urbanisztikai tervét, Hitlernek nem tetszett a mindenféle grandiozitást nélkülöző terv. 

Hermann Göring a róla elnevezett gyár 1943-as látogatásakor (Fotó: Spiegel.de)

A Niebelung-híd és a Belváros

A Führer nemtetszése ellenére az első kapavágásra viszonylag gyorsan, már 1938. május 13-án sor került. Lebontották Linz és Urfahrt közötti kötött pályás forgalmat is lebonyolító öt pilonos vashidat, valamint az új átkelő linzi hídfőjének útjában álló Dunára néző eklektikus és klasszicista épületeket. A Karl Schaechterle és Fritz Tamms tervezte Niebelungról elnevezett új híd mérnöki munkáit a magyar származású Werner Sarlayra bízták. A gyors tervezői munkának köszönhetően már szeptemberben elkezdhették az új gránitburkolatú híd alapozását. Hitler Budapesthez, illetve Isten ostorához- Attilához (Etzelhez) való kötődése ennél a műtárgynál is visszaköszöntött. Mivel a germán mitológia szerint Linz magasságában kelt át a Dunán Attila leendő feleségeként Kriemhild burgundi királynő a Pilisben felépített Etzelburg hun főváros felé lovagolva-, így a diktátor Bernhard Graf Plettenberg szobrász kezében bízva négy darab hat és fél méter magas lovas szobrot is kért Kriemhild, Szigfrid, Günter és Brunhild valkűrökről az új átkelő hídfőihez. Az urfahrti lehajtón Hagen és Volker mellékalakjai álltak volna.A linzi Niebelung-híd 1940-es átadása előtt. Kriemhild és Szigfrid lovasszobra még gipszmásolat. (Fotó: Linz.at)

Bár a szobrászt Albert Speer birodalmi főépítész ki nem állhatta, Plettenberg annak ellenére megmaradt élete végéig Hitler kegyeltjének, hogy 1940-re egyrészt már átadták az új két pilonos 30 méter széles, 330 méter hosszú folyami átkelőt, másrészt pedig az 1943-as felső-ausztriai építkezéseket ellenőrző Führer-körút során a városba látogató diktátor a hat szoborból még mindig csak két (Kriemhild és Szigfrid) műalkotás 1:1-es gipszmásolatát láthatta a linzi hídfőnél. A híd 1940-es átadásával egy időben készült el a Roderich Fick tervezte két új linzi hídfő klasszicista stílusú, posztamensekkel tagolt 3+11+3 tengelyű lapos tetős épületei is. A négyemeletes sarokrizalitos, árkádokkal és városi közpincékkel tagolt ingatlanokba Anton Estermann városi építési igazgató a Vízügyi Hivatalt és az Adóhivatalt költöztette be. Bár a szürkére festett épületek a mai napig kilógnak a barokk hangulatú Főtér épületei közül, megépítésükkel a központi fekvésű tér szellősebbé, a Duna felé sokkal nyitottabbá vált. Hitler 1943-as látogatása során természetesen sem az új középületekkel, sem az új közúti híd grandiózusságával nem volt elégedett. Ennek megfelelően Roderich Ficket bár meghagyta posztján, de Linz második, a Harmadik Birodalomhoz méltóbb Führer-város építészeti átalakítását a düsseldorfi Hermann Gieslerre bízta.

Az 1940-re átadott linzi Niebelung-híd (Fotó: Spiegel.de)

Duna-parti osztrák Budapest

Az 1944-re elkészült új tervek Linz ingatlanállománynak közel 50 százalékát tette volna a föld színével egyenlővé. A mindössze 340 méter átmérőjű történelmi Óváros egykori keleti várfalának helyén álló 46 darab műemlék-jellegű barokk és eklektikus épületet Giesler azért bontatta volna le, hogy a helyükre egy széles, fásított sétakörutat építhessen. (A várfal nyugati oldalára támaszkodó épületek esetében ezt a műveletet már az Osztrák-Magyar Monarchia idején elvégezték.) Az így teljessé vált parkosított promenád lényegében alternatív lehetőséget kínált a gyalogosoknak, hogy az Óváros keleti sarkát lezáró impozáns méretű Weinzinger luxushoteltől már ne csak a Duna-part új sétánya mentén közelítsék meg a Belváros nyugati oldalán álló egykori Habsburg kastélyból kialakított vendégházat. (A Promenád mértani közepén megépítésre váró Schmidt kapunál a gondtalan gyalogosközlekedés miatt a Niebelung hídról vagy felé haladó villamosokat a föld alatt vezették volna tovább.)

Linz Duna-partjának 1944-es kiképzése Hermann Giesler tervei alapján (Grafika:Falanszter.blog.hu)

Annak ellenére, hogy az 1868-ban átadott négyemeletes, a sátortetőt egy kupolával megfejelő Weinzinger Hotel a város legreprezentatívabb épülete volt, Giesler az épület lebontásával számolt. A tervek szerint az egykor Pedro brazil császár, Károly román király és Eugenie francia császárnő linzi szállását biztosító szálloda helyére, a kétszer nagyobb méretű Adolf Hitler Hotel épült volna meg, amit szervesen összekapcsoltak volna a Duna-parti klasszicista stílusban 1848-ban emelt kétszintes Adalbert Stifter Hotellel. (A szállodát 1902-óta a magyar Tóth Viktor üzemeltette.) Meglepő módon a felépítésre váró Führer Hotel nem a Speer-féle klasszicizmust követte volna, hanem a Mussolini-féle fasiszta-reneszánsz stílust. A leendő négyemeletes kváderkővel borított kubus főhomlokzata csak az épület szélein lett volna rusztikázott. A földszintet egyenes párkányzattal választották el a többi emelettől, amit középen egy balusztráddal díszített kiugró kocsibejárón lehetett megközelíteni. A szálló téglalap alakú ablakait egyenes szemöldökpárkányokkal zárták le. A főhomlokzat tetején Mars isten manifesztálódásának stilizált attikája kapott volna helyt. Bár a szálló építését sohasem kezdték el, több 1:1-es arányú kőből készített díszlettel próbálták az épület belső tereit bemutatni a Führernek.

Az előtérben az 1945-ben módosított Schmidt kapu és a várfal lebontása által kialakított Promenád. A Niebelung-híd linzi Duna-partjánál jobb és baloldalt a ma is látható Adóhivatal és a Vízügyi Hivatal. Jobbra a kocka alakú Adolf Hitler Hotel. A túlparton baloldalt az Új Városháza, jobbra a Führer-palota és az új Tartományház harangtornya. (Fotó: Axishistoryforum.com)

Az Adolf Hitler Hotel mellé közvetlenül Hermann Giesler egy hosszan elnyúló kétszintes Duna-parti közigazgatási palotát álmodott meg, amelynek sík tetejű tornyokban végződő ötemeletes négy rizalitját három udvarral választott el. Itt helyezték volna el a város és talán a világ első bevásárlóközpontját is. A palota mellett épült volna meg tizennyolc emelet magas KdF (Kraft durch Freude) Hotel és a budapesti Erzsébet hídra erősen hajazó új acélkábeles híd. A linzi Duna-parton továbbhaladva a folyami átkelő után állt volna a Hermann Göring Művek új négyudvaros irodaház-palotája, valamint a 450 méter hosszú Műszaki Egyetem és a Bismarck-híd.

Az előtérben a 18 emeletes KdF Hotel, az új acélkábeles híd, a Göring Művek igazgatósági épülete. A túloldalt a Tartományház és a Gaufesthalle. Fotó: Axishistoryforum.com)

A Duna túloldalán, az urfahrti városrészben –az 1938-as tervvel ellentétben- a Niebelung híd baloldali tövében került volna átadásra az új Tanácsháza és Városháza hosszan elnyúló kicsi zömök tornyokkal tagolt blokkja. A nevével ellentétben az épületkomplexumot nem közigazgatási, hanem reprezentatív (nemzeti-, városi ünnepek, házasság) célokra akarták felhasználni. Itt kívánták kiállítani Felső-Ausztria történelmét bemutató fegyver és zászlógyűjteményt, a tartomány arany és ezüstékszereiből összeállított tárlatokat, valamint a parasztháborúk tárgyi relikviáit. A tényleges városvezetési feladatokat a szomszédos, az olasz E.U.R. épület főhomlokzatát utánzó tizennégy szintes irodaház látta volna el. A Városháza mögötti Verébhegyen állt volna át a neobarokk stílusban megépíteni kívánt Országos Politikai Oktatási Intézet (NAPOLA) kétudvaros épülete. Mivel Adolf Hitler nyugdíjas éveit Linzben óhajtotta leélni, így az urfahrti Niebelung hídfő jobb oldalán kívánták felépíteni a 11 tengelyű négyszintes Führer-palotát, amelynek ablakai a róla elnevezett akár 100 ezer ember befogadni is tudó térre és a linzi Führer Hotelre néztek volna.

Szorosan a tér keleti sarkán állt volna a 450 méter hosszú Tartományház, vagy más források szerint Fesztiválház vagy „Gauanlage”, amelynek harangtornyát Linz olyan új ikonikus „koronázó jelképévé” próbálták megformázni, amely „magasabb lett volna, mint a bécsi Szent István dóm, de egy méterrel kisebb, mint az ulmi apátságé.” A 167 méteres Duna-toronynak nevezett építmény alagsorában kiképzett kriptában helyezték volna örök nyugalomra Hitler exhumált szüleinek sírjait is. A torony szerves kapcsolatban állt a 30-35 ezer ember befogadására képes ívelt acélcsarnokkal, a „Gaufesthalle”-val is, ahová alkalmi kiállításokat, vásárokat, sörfesztiválokat szerettek volna szervezni. A csarnok mellett ívelt át az új acélkábeles híd. Innen a Bismarck-hídig szintén közigazgatási palotákat tervezett Hermann Giesler. A kiállítási csarnok tövében épült volna meg a KdF csarnok, a Hadsereg Parancsnoksága, a Mérnök Iskola és a Hadtörténeti Múzeum. A Margit híd másaként  is jellemezhető Bismarck-híd urfahrti tövében a néhai kancellár emlékére egy rotundát kívánták elhelyezni. A hatalmas építkezésekhez szükséges gránit és kőmennyiséget nemcsak a 15 kilométere keletre lévő mauthauseni koncentrációs tábor lakóival fejtették ki, hanem a helybeli munkanélküliek tízezreivel is- bár ők kaptak fizetést is. (1938 márciusában Felső-Ausztriában 37.120 embert tartottak munkanélküliként számon, akik közül mintegy 12.000 fő lakott Linzben. A nagyszabású építkezéseknek és a Göring Művek hadigazdálkodásának beindulását követően hét hónappal később, a munkanélküliek száma 3195 főre esett vissza, amelyből 1098-an éltek a Duna-parti városban.)

Az előtérben a Bismarck rotunda és a róla elnevezett híd. A háttérben KdF csarnok, a Hadsereg Parancsnoksága, a Mérnök Iskola és a Hadtörténeti Múzeum. (Fotó: Axishistoryforum.com)

A Harmadik Birodalom kulturális fővárosa

Mivel Hitler első kulturális élményeit Linzben szerezte meg, így nemcsak ifjúságára való tekintettel, hanem a várhatóan itt eltöltendő nyugdíjas évei alatt is szerette volna a kultúra minden válfaját élvezni. Az iparvárosban azonban hiányoztak azok a kulturális intézmények garmadája, amiket Hitler Bécsben, Münchenben és Berlinben megszokhatott. Ennek érdekében Hermann Gieslernek nemcsak a "Duna-parti osztrák Budapestet kellett németesítenie”, hanem teret kellett találnia az új múzeumi negyednek is. Az 1938-as terveket felhasználva az düsseldorfi építész bár szintén a város déli részén fellelhető rendező-pályaudvar helyére képzelte el a város új kulturális fellegvárát, ám az intézményelhelyezéseket illetően, nem szétszórtan, hanem  egy helyen kívánta bemutatni., természetesen főnöke Fick bevonásával.

A Hitler által elképzelt linzi Múzeum negyed Hermann Giesler tervei alapján (Grafika:Falanszter.blog.hu)

Első lépésként a mérnökök kiszélesítették volna a Főtértől induló keskeny, ám ívesen futó 950 méter hosszú Landstraße-t a Népliget (Volksgarten) és a Stelzhammer utca kereszteződéséig, hogy ott egy légvédelmi bunkert tudjanak megépíttetni. Az alig 45 ezer négyzetméter nagyságú park déli végén épült volna fel a kontyolt tetejű Szónoklatok Csarnoka, ahol - az elképzelések szerint- az agg Hitler politikai kinyilatkoztatásait intézete volna hallgatósága, és politikusi-katonai örökösei felé. A csarnok lényegében az újonnan megépíteni kívánt Opera tér északnyugati pontja volt. Innen futott volna kelet felé a 13 épület lebontása által kiszélesített Blumauerstraße, amely érintette volna az Operatér északkeleti sarkába felépíteni kívánt kupolás Ufa mozi déli és a szintén kivitelezésre váró az utca túloldalán felépíteni kívánt Operettszínház északi homlokzatát. Az utca innen a Szent Barbara temető mentén az újonnan megépítésre váró Rokkantak terére keresztelt térre futott volna ki, ahová nemcsak a Városi Rendőrkapitányságot, hanem a harcokban megsérült SS katonák kaszárnya-szerű otthona és egy Waffenmúzeum is helyet kapott volna. A Rokkantak terére futott volna be a Bismarck hídról ide tartó 60 méter széles körgyűrű is.

Az előtérben a Roderich Fick tervezte Szónoklatok Csarnoka, közvetlenül mellette a Speer-féle Führer Múzeum, majd az Új Népkert lombjai. Középen a mozi, az Operaház, a Diadalív és "művészeti negyed". A háttérben az Operettszínház, a Führer Könyvtár és a Szent Barbara temető. (Fotó: axishistoryforum.com)

Az Opera tér központjában állt volna Linz operaháza, amelynek timpanonban végződő középrizalitját hat darab hasáb alakú dór végződésű oszlop tartott volna. A fennmaradt tervek és makettek alapján a timpanont nem díszítette volna semmilyen allegorikus szoborkompozíció, a főbejárathoz vezető lépcsők mellvédjét azonban igen.

Linz új Operaháza (Fotó: Linz.at)

Az Opera jobboldali előterében épült volna fel a könyvritkaságokkal, kódexekkel is rendelkező közel egymillió kötetes állományúra tervezett Führer Könyvtár, baloldalt pedig a sarokrizalitok által 12 páros egységre bontott oszlopsorral közrefogott Führer Múzeum, amit Hitler a világ legnagyobb Művészeti és Festészeti Galériájának szánta. Az ekkor már az Uffizi Galéria méltó versenytársának is hívott múzeumot Albert Speer tervezte. Bár a múzeum nem épült fel soha, 16 millió darabos ritka gyűjteményének nagyobb része már 1940-re összeállt. (Többek között a mauthauseni koncentrációs tábor lakóinak hagyatékából.) A birodalom reprezentatív művészeti múzeumának alapját Hitler „magángyűjteménye” szolgáltatta, amit „Raubkunst”-nak, azaz rablott műtárgyak néven ismer a szakirodalom. Ehhez kapcsolódott a „Führervorbehalt”-, a diktátor azon előjoga, hogy az Európa minden részéből összerabolt, ellopott műkincseiből először ő választhatta ki azokat a műtárgyakat, amiket múzeumához méltónak ítélt. Természetesen 600 millió birodalmi márka anyagi fedezetet is elkülönítettek az európai árveréseken meghirdetett műtárgyak megvételére, amiket 1942-es halálig dr. Hans Posse, a drezdai múzeum szakértő igazgatója, utána pedig dr. Hermann Voss, a wiesbadeni múzeum direktora szerzett be. (Összehasonlításképpen az öt év alatt felépített linzi Hermann Göring Művek acél-, nitrogén-, vegyi-, alumínium- és fegyvergyár felépítésére összesen 90 millió birodalmi márkába került.)

Az Albert Speer tervezte linzi Führer Múzeum rekonstrukciós rajza. (Fotó: Axishistoryforum.com)

Az Operaház főhomlokzatától kiindulva kezdődött volna el az az 1,2 kilométer hosszú múzeumsétány, amely a leendő gyorsvasúti (Breispurbahn) csatlakozással is rendelkező Georg Lukas 1939-ben tervezte új főpályaudvarig tartott volna. A 100 méter széles tér jobb és bal oldalán nyolc darab árkádokkal tagolt kváderfalazatú, ám tetőteres múzeumokat építettek volna fel  a muzsika, a filmszínház, az öt művészet, az irodalom, a nyelvek, a történelem, a sajtó, az oktatás, a tudomány, az orvoslás és a népművészet szolgálatának. Szintén az utcáról lehetett volna megközelíteni a régi Népkertnél 37-szer nagyobb Új Népkertet és az főhomlokzatán ablaktalan Színészházat is. Hogy a színészek és a múzeumlátogatók esztétikai nyugalmát ne zavarják a vasútvégállomástól induló villamosok robaja, a kötött pályát a föld alatt vezették volna egészen a Land utcáig. Szakértők szerint, ha Hitler nem veszítette volna el sztálingrádi csatát, akkor minden új linzi épülete, az 1955-ös Nagy Győzelem ünnepére elkészült volna.

Jamrik Levente

Balra a Nyelvek Háza Múzeum, középen a színészház, jobbra a Sajtó Háza. Rekonstrukciós rajz. (Fotó: Axishistoryforum.com)

A Georg Lukas tervezte új linzi főpályaudvar (Fotó: Axishistoryforum.com)