FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
Kínai apokalipszis: a törvényen kívüli megaháztömb

Kínai apokalipszis: a törvényen kívüli megaháztömb

A világ legsűrűbben lakott, törvényen kívüli városában ismeretlen volt a közbiztonság és a közegészségügy. A területet sem a japánok, sem az angolok nem tudták lerombolni.
hong15.jpg

Az anarchia városa (Fotó: Greg Girard és Ian Lambot )

1993-as felszámolásáig a világ legsűrűbben lakott települése Kowloon Walled volt. Ez a tény talán még megdöbbentőbb, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a település nem egy város, hanem csak Hong Kong egyik háztömbje volt, amely 213×126 méteren terült el. Az utcákkal, terekkel abszolút nem rendelkező; csak lépcsőkkel, átjárókkal, pallókkal és létrákkal összekötött, körülbelül 500 ház összeépítéséből létrejött megaháztömbben minimum 55 ezer ember élhetett egy 1987-es becslés szerint illegális körülmények között.

Bár a 13 méter magas és 15 méter vastag kőfallal körbevett települést eredetileg erődnek építtette a kantoni alkirály, ám a hadászatilag kulcsfontosságú területet 1842-ben Nagy-Britanniához csatolták. Az erőd ennek megfelelően így nemcsak az angol kowloon-i ezred állandó táborhelye, hanem a katonaságot kiszolgáló 150 fős személyzet, illetve a tisztikar lakhelye is volt, amely Hong Kong angol bérleti joga ellenére gyakorlatilag mindvégig kínai territórium maradt. A kaszárnya melléképületeiben ekkoriban kialakított játékbarlangok, piros lámpás házak és ópiumbarlangok miatt a kerületet csakhamar bűnös városrészként lett ismert. A „városka” 1942-ben került japán fennhatóság alá. Mivel a „felkelő Nap katonái” sem tudtak mit csinálni a zárt közösséggel, így inkább tiszteletben tartották az ott zajló kétes ügyeket lebonyolító személyeket és az azok védelmét ellátó családi klánokat. Tokió azonban annyit csak elért Kína gyarmatosítása idején, hogy a Kowloon külső falait leromboltatta, hogy az így kinyert építőköveket beépíthesse egy közeli repülőtér kifutópályájába.

hong1.jpg

hong6.jpg

hong5.jpg

hong3.jpg

hong4.jpg

 

hong39.jpg

hong40.jpg

A japánok elűzése után a britek ismét megpróbálták teljesen lerombolni a törvényen kívüli városrészt, hogy a helyére egy szépen gondozott közparkot alakíthassanak ki, ám a feketegazdaságban érdekelt helyiek hevesen tiltakoztak a szigetország tervei ellen. London ettől függetlenül ragaszkodott elképzeléseihez, így 1948-ban a hadsereg 2000 földművest ki is telepíttetett a megaháztömb melletti területekről, majd fel is gyújtotta kunyhóikat, hogy az elüldözöttek ne térhessenek vissza. Mivel a kínaiak Hong Kong-szerte heves zavargásokkal, üzletek és rendőrállomások felgyújtásával reagáltak az angolok cselekedetére, így pár hónap múlva a világbirodalom kénytelenek volt ismét visszavonulót fújni.

Tetézte a problémát, hogy a kommunistává átvedlett Kínából ezrével elmenekülők jelentős hányada pont ezt a kerületet szemelte ki magának új lakóhelyének, így a következő 50 évben Kowloon gyorsan gyarapodó lakossága állítólag 6,5 hektáros telekre duzzasztotta fel a háztömböt. A mindenféle engedély nélkül felépült 10-15 emeletes lakóházakat szépen-lassan összeépítették, így a napfény a kilencedik emeletről lefelé már sohasem sütött be a lakásokba. Mivel az itt élők az utcákat is beépítették és befedték, így az emberek többnyire a házak tetején, illetve a korábban már említett titkos lépcsőkön, pallókon és létrákon keresztül közlekedett. A gyerekek a lépcsőkön játszottak a macska méretű patkányok között. Ebben az átláthatatlan városszövetben semmiféle közbiztonság nem működött. Az anarchia kibontakozását csak a különböző triádok akadályozták meg, akik leginkább kábítószer-kereskedelemből, csempészetből, szerencsejátékból és prostitúcióból tartották fent magukat. A hongkongi rendőrség képtelen volt átvenni az irányítást a városállam fölött. Az 1973-as rajtaütési kísérlet során a Scotland Yard alig 4000 font értékű drogot tudott csak elkobozni a Kowloon-ban tevékenykedő dílerektől, holott háztömböt ekkor már a világ egyik legnagyobb ópiumlaboratóriumaként tartották számon. A bűnözési ráta a hong-kong-i átlag tizenötszöröse volt.

hong13.jpg

hong14.jpg

hong12.jpg

hong11.jpg

hong10.jpg

hong9.jpg

hong8.jpg

hong7.jpg

hong16.jpg

hong17.jpg

Mivel a közbiztonság hiánya miatt az egészségügyi hatóságok is távol tartották magukat a várostól, a településen ad-hoc „amatőr-jellegű” orvosi és fogászati rendelők jelentek meg. Természetesen Kowloon-ban hiányzott a közmű, és telefonszolgáltatás sem volt, így a helyieknek ezt is saját maguknak kellett kiépíteni. A végeredmény egy bonyolult cső- és elektromos-hálózat lett, mely a város mély és sötét részeibe is eljutott. Ezek az összeeszkábált vezetékek, a hihetetlenül kicsi területen elképesztően nagy kockázatot jelentettek nemcsak a fertőzések, de a tűz szempontjából is. A városka annyira veszélyesnek számított, hogy a kínaiak sem mertek ide jönni nyomós ok nélkül, egy magányos külföldi számára pedig kész öngyilkosság lett volna egy „ilyen izgalmas városnézés”.

hong18.jpg

hong19.jpg

hong20.jpg

hong21.jpg

hong22.jpg

hong23.jpg

hong24.jpg

hong25.jpg

hong26.jpg

Amikor Margaret Thatcher aláírta a Hong Kong függetlenségét elismerő nyilatkozatot, akkor ismét szóba került a városrész/háztömb lebontása. A kínai fennhatóság alá került Kowloon-ból 1988 és 1992 között kezdték el kitelepíteni lakókat, akiket 350 millió amerikai dollárnak megfelelő összeggel kárpótoltak. A bontás 1993 márciusában kezdődött meg, és több mint egy évig tartott. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy kutatók, fotósok és újságírók betekintést nyerhessenek az eddig ismeretlen labirintusba. Két fényképész, Greg Girard és Ian Lambot például négy évet töltött el a városrész felfedezésével, akik „The City of Darkness” címmel adtak ki felfedezéseikről szóló könyvüket.

hong27.jpg

hong28.jpg

hong29.jpg

hong30.jpg

hong31.jpg

hong32.jpg

hong33.jpg

hong34.jpg

hong35.jpg

hong36.jpg

hong37.jpg

hong38.jpg

A később neves fotográfussá lett Aaron Tan pedig diplomamunkájaként örökítette meg a mindennapi életet. 17 évvel később, a 2010-es építészeti biennáléra készülve visszatértek a helyszínre, és interjúkat készítettek az egykori lakókkal – köztük például Jackie Pullinger brit misszionáriussal, aki a helyi általános iskola tanáraként dolgozott, és az ópiumfüggők rehabilitációjában vett részt. Az egykori lakók többsége, bár szereti a parkot, ma némi nosztalgiával gondol vissza az európai szemmel elképzelhetetlen lakókörülményekre, mégpedig a Délkelet-Ázsiában fontos társasági élet miatt: a városrészben a lakók egymásra utaltsága szokatlanul zárt és jól működő közösségeket alakított ki. A lerombolt megaháztömbből a kínaiak csak a déli kaput és az úgynevezett igazgatási központot, a Yament hagyták meg. A 31 ezer négyzetméteres Kowloon ma Hong Kong egyik legszebb városi parkja, amelyet Rem Koolhaas irodája, az OMA tervei alapján alakítottak át.

Jamrik Levente

Become a Patron!

A jelentős érdeklődés miatt, a szombati budai Várnegyed és barlangrendszerének titkait bemutató túrán kívül most vasárnap (Május 7-én du 2-kor) ismét lesz "A Kéjnegyed bugyrai: szex, gyilkosság és szekták a gettóban" tematikus túra! A nagyközönség számára nem ismert egykori bordélyházakat, zsidó és okkult szektákat is bemutató séta titkos kéjlakokról, híres emberekről, pletykákról, szexuális kisegítőkről és neves gyilkossági helyszínekről rántja majd le a leplet, amelyről itt lehet több részletet megtudni.

 kejnegyed_1.jpg

 

 

6 komment kína 1993 1988 1948 hong kong 1942 rem koolhaas 1842 kowloon walled Tovább
Kínai apokalipszis: a törvényen kívüli megaháztömb Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
1
6 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra! Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra!
  • További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete
  • Néger falu a Városliget peremén Néger falu a Városliget peremén
  • A románok eltörlik Széchenyi emlékét A románok eltörlik Széchenyi emlékét
  • Magyar polgárháború Mexikóban: vörös ördögök az aztékok földjén Magyar polgárháború Mexikóban: vörös ördögök az aztékok földjén

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr4012477183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2017.05.04. 15:32:53

Itt forgatták Van Damme-al a Véres játék c. filmet?
Válasz erre 

sutyerák 2017.05.04. 17:21:22

youtu.be/Saxf2H-4ro4
Válasz erre 

sutyerák 2017.05.04. 17:21:35

youtu.be/Lby9P3ms11w
Válasz erre 

Larry Silverstein 2017.05.04. 17:59:02

@ROTFL Manó: tutira nem, mármint azt mondták hogy ott vannak de nem ott vótak természetesen

- amúgy messziről gyött ember sokat hazudik egy sima nyomornegyed volt ez amiről azóta épül a kam urban legend mióta nincs

tatabánya mésztelep izgibb mint ez a szar
Válasz erre 

Burgermeister 2017.05.04. 18:22:51

fasza hely...jo filmforgatási helyszin
Válasz erre 

Tzp 2017.05.04. 20:10:52

A kínaiak az igénytelenség és a zsenialitás egy furcsa keveréke :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard