Titokzatos és félelmetes szoborpark-világot építettek a mexikói Cancúnhoz és az ukrajnai Tarhankuthoz közeli tengerfenekekre. Míg az előbbi telep Jason de Caires Taylor szobrász vízióját mutatja be, addig a másik a Szovjetunió múltját.

A tenger alatt "Égő férfi" (Fotó:Musa.com)

Szocialista tengeralatti nekropolisz

Több mint valószínű, hogy a világ első víz alatti szoborparkját 20 évvel ezelőtt „alapították” vicces kedvű illuminált ukránok a Fekete-tengeri Tarhankut (Тарханкут) nevű falucska melletti öbölben. Vlagyimir Broumenszkij elmondása szerint 1991-ben egy átmulatott éjszaka után ő és társai ledöntöttek a talapzatáról egy közelben felállított Lenin mellszobrot, amit majdnem magukkal együtt behajítottak a tengerbe. A dobás olyan jól sikerült (akárcsak a buli), hogy a kőből kifaragott emlékmű nemcsak pont a talapzatára érkezett meg sikeresen a tenger fenekére, hanem az öreg Iljics (életében először) végre szemtől-szembe kerülhetett a „nyugatmajmoló” Törökország partjaival is. Az eset majdnem feledésbe merült, amikor egy 1992-es augusztusi merülés során Vlagyimir észrevette, hogy valaki időközben lefejezte a Szovjetunió atyjának tartott politikus mellszobrának a fejét. A road-crimea.narod.ru-nak adott interjú szerint ő és társai ekkor döntötték el, hogy a politikailag változóban lévő Ukrajnában „nyugodtabb közeg lenne a bolsevikokat ábrázoló szobroknak a tengervíz mélye, mint a jobban szem előtt lévő közterek.” A lefejezett, 12 méter mélyen pihenő Lenin műalkotás mellé így hamarosan két Iljics, egy Karl Marx és egy Vorosilov portré merült le a hullámsírba.

Marx és Lenin a tenger mélyén (Fotó:Stalker-volga.ru)

Lenin új ellenségképe, a hal (Fotó:Thevillage.ru)

A kezdetben poénként kezelt víz alatti galéria története és kollekciójának gyarapodása 1996-ban gyorsult fel, amikor Ukrajnában is 100 százalékra kapcsoltak az illegális fémhulladék gyűjtők. A művészi értékekkel nem rendelkező, közterekről, gyárakból, pártirodákból, rendelőkből „fémkereskedők elől Kamaz teherautóval megmentett” Engels, Sztálin, Hruscsov, Dzsernyinszkij és Brezsnyev mellszobrok garmadáját süllyesztette el ekkoriban a donyecki Neptun Búvárklub vezetőségévé átvedlett egykori (?) vodkakedvelők tábora Tarhankut öblébe-, hogy úgymond egy víz alatti szocialista nekropoliszt hozhassanak létre.

Víz alatti szoborbetonozás (Fotó: Uatrip.com.ua)

Gondolkodók lágy ölelésben (Fotó:Stalker-volga.ru)

A politikusokat hamar követte az idealista kommunista szobrok tömege, úgymint a hős „donyecki bányász”, a „szevasztopoli katona” vagy az „öntödei munkás és asszonya” című örökbecsű darabok. Külön örömnek számított a pajkos búvárok körében, amikor a „mindig kopasz Lenin fejét végre befedte a hínár, Vorosilovnak pedig telente moszatszakálla nőtt.” A gyűjtemény persze időközben már nemcsak kommunista-szocialista politikusokról szóló műalkotásokkal bővült, hanem nemzetközi, a Szovjetunió valamelyik részén egykor felállított, tényleg klasszikus darabokat alkotó művészekről készült remekművekkel is. A csigák és kagylók között úszkálva így hamar szembetalálhatjuk magunkat Beethovennel, Csajkovszkijjal, Jeszenyinnel, Majakovszkijjal, a Jancsó Miklós által gründolt Vlagyimir Viszockij színész-költővel vagy Vaszilij Suksin filmrendező portréjával is. Persze a többi, nem orosz származású politikus-hadvezér mellszobra is elmerült itt időközben, úgymint Hitler, Mussolini, Napóleon vagy Mao Ce-tung bronzmásai, hogy az egykori ellenfelek itt „tényleg megbékélhessenek egymással”.

Szovjet víz alatti nekropolisz (Fotó:Savok.org)

Lenin és kis barátja (Fotó:Savok.org)

A jelenleg 64 darabból álló víz alatti kollekció idén augusztusban debütál majd legnagyobb méretű látványosságával. Olenevka község önkormányzatától ugyanis a búvárcsoport ingyen megszerzett azt a hat méter magas egész alakos Lenin szobrot, ami eddig a település főterén állt. A tervek szerint ez az Iljics már nem Törökország felé, hanem a „Kétéltű ember” című híres szovjet kalandfilm egykori forgatási helyszínével fog majd a víz alatt –remélhetőleg örökre- farkasszemet nézni- ha már a búvároknak köszönhetően ő is vízi ember lett.

Mexikó: történelem helyett ökológia

Jason de Caires Taylor brit szobrász bár elsősorban turisztikai attrakciónak szánta 2009 novemberében a tengerfenékre lesüllyesztett három életnagyságú szobrát-, a ma már 420 alakból álló „Néma evolúció” elnevezésű kompozíciócsoportnak idővel azért gyakorlati haszna is lett: a város Punta Nezac partszakaszánál, összességében 800 négyzetméteren elterülő műalkotás-együttes ugyanis mint mesterséges korallzátony és halbúvóhely pár év alatt valamelyest orvosolni tudta a hurrikánok és a trópusi viharok által okozta ökológiai károkat. Az ötlet egyébként nem volt új: 2006 májusában pont Taylor alapította meg a nyugati világ szerint a Föld első (mi már tudjuk, hogy a második) víz alatti ökoszisztémát visszaállító szoborparkját a Nyugat-Indiai Grenadában, s az itt szerzett tapasztalatokat ültette át Cancúnba. A szobrász szerint műalkotásai éppen ezért jó példái lehetnek annak az „alternatív törekvésnek”, miszerint az emberiség hogyan élhetne a jövőben tökéletes szimbiózisban a természettel.

Misztika és rítus (Fotó:Musa.com)

Ma is élő emberek élethű szobormásolatai a Mexikói-öböl mélyén (Fotó:Musa.com)

Ennek az öko-elgondolásnak megfelelően a mexikói szoborparkot is hónapról-hónapra mindig tovább bővítik. Egy helyi halászról mintázott installációba a művész 75 darab tűzkorallt telepített, hogy „Égő férfi” fantázianéven nyolc méter mélyre leengedve azt szimbolizálhassa, hogy mennyire függ az ember a véges természeti erőforrásoktól és mekkora mértékben használja ki azokat. A „Remény Kertészre” hallgató négy méter mélyre lesüllyesztett alkotás egy fiatal mexikói lányt ábrázol, akit élő korallokkal teli cserepek vesznek körül. A harmadik legrégebbi alkotás az „Elveszett Álmok Archívuma”, ami egy asztalnál jegyzetelő férfit ábrázol, akit különböző nagyságú üvegbe elhelyezett üzenetek vesznek körül. Ezeket a leveleket különféle közösségek írták, amik fontosnak szánt bölcsességeket tartalmaznak.

Élők és holtak (Fotó:Musa.com)

Halszagúak (Fotó:Musa.com)

A speciális kerámiákból kiöntött alakok egyébként meghökkentő egyedi vizuális élményt nyújtanak a Mexikói-öbölbe (és a Nyugat-Indiai óceánba is) lemerülő búvároknak és az üvegaljú hajókkal érkezőknek. A víz alatti tárgyak a prizmahatás miatt ugyanis minimum 25 százalékkal nagyobbnak tűnnek, mintha a szárazföldön szemlélnénk meg őket. A fény elnyelésének és visszaverődéseinek is más szabályai uralkodnak itt lent, mint a felszínen. Minél mélyebb a víz, annál inkább érvényesebb ez az optikai-és színváltozás. Ráadásul a kaleidoszkópikus hatást a víz mozgása és áramlása is csak elősegíti.

Három kívánság (Fotó:Musa.com)

Jason de Caires Taylor Európában és Ázsiában nőtt fel. Apja angol, anyja guyanai származású. A tenger és a természet szeretete már fiatal korában kialakult Malajziában. Sok évet töltött búvárkodással, ahol közelebbről megismerte a tengerek természetét. Kamaszként vonzotta a graffiti és a street art világa, különösen érdekelte a nyilvános közösségi terek és a művészet viszonya. Diplomáját a London Institute of Arts szobrászat és kerámia szakán szerezte meg 1998-ban. Kőfaragó technikáját a Canterbury székesegyház rekonstrukciójánál fejlesztette tovább, amit intenzív díszlettervezéssel és festéssel egészített ki. Sokrétű tapasztalata és a művészethez való vonzódása végül a víz alatti szobrok világában teljesedett ki. Munkái 2006 óta több mint ezer publikációban jelentek meg világszerte. Taylor 2010-ben alapította meg az évente 750 ezer ember látogatta cancúni National Marine Park területéhez tartozó víz alatti múzeumát (Museo de Arte de Subacuatico Cancun).  A mexikói-projekt 2011 júliusában ér el következő állomásához, melynek keretében Taylor és nyolc meghívott művész közös workshopban készít új alkotásokat a múzeum számára. A hathetes közös munka során a művészek egy-egy új víz alatti galériát hoznak majd létre a művészet-tudomány-környezeti megőrzés témakörökben.

Jamrik levente