Ördögök és boszorkányok lakhelyeire építtette Joseph Goebbels a német parasztoknak szánt náci-pogány rítusú színházait. 400 színpadból napjainkra alig 50 maradt csak meg.
Annaberg szabadtéri színháza és a német parlagi sas (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Metafizikai varázslat
A XIX. század vége felé kibontakozó Blut und Boden ideológia hirdetői úgy vélték, hogy a Vérség elve miatt a parasztság nemcsak archaikusabb és tisztább ősi vonásokkal rendelkezik, mint a „vérfertőzött és elanyagiasodott”, egymással házasodó nemesség és polgárság-, hanem az Anyaföld „szeretete és kölcsönös egymásról való gondoskodása” miatt, ez a „kaszt” sokkal természet közelibb is, mint a társadalom többi rétege. Ráadásul Oswald Spengler filozófus 1922-ben kiadott „A nyugat alkonya” című könyvében egyenesen úgy fogalmazott, hogy mivel „a város születése maga után vonja a halálát. Kezdet és vég, parasztház és háztömb úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a lélek és az intelligencia, a Vér és a Kő. (…) A parasztság egykor világra hozta a mezővárost, és táplálta nemes vérével. Az óriásváros mármost kiszipolyozza a vidéket – telhetetlenül, az emberek mindig új tömegeit követelve és felemésztve, egészen addig, amíg egy már alig lakható sivatag közepén ki nem tikkad és meg nem hal. (…) A parasztság lelke, aki időtlen időktől ül ősi rögjein, aki azért vette azt birtokába, hogy vérével szavatoljon érte. Az ő háza, az ő tulajdona: nem a testnek és a javaknak néhány évre szóló illékony együttléte ez, hanem az örök Föld és az örök Vér tartós és bensőséges egymáshoz kötöttsége: csak ezáltal, csak ennek a misztikus értelemben vett megtelepedettségnek az alapján alakulnak ki a nemzés, születés és halál körfolyamatának nagy korszakai, az a metafizikai varázslat, mely lecsapódását a kontinens minden népének erkölcsében és vallásában megtalálja. Mindez az „utolsó emberek” [a városlakók, illetve a társadalom magasabb szintjén élők] számára már nem létezik.”
Idealizált német paraszt család az 1930-as években (Fotó: Arte.de)
A korai nacionalizmus előfutáraként is értelmezhető szellemi mozgalom szinte kapóra jött a náci Németországnak. Hitler mezőgazdasági minisztere Richard Walther Darré a goslari gazdáknak 1936-ban intézett beszédében egyenesen már úgy fogalmazott, hogy „aki nem fogadja el a [Föld] ősiségét, az már [Véréből származó] unokáját sem értheti meg.” Ennek megfelelően a „parasztvezér” a német őstermelőket olyan magasztos „árja fajjá”, „új arisztokráciává” kívánta felemelni a környező szláv és latin népek zsellértársadalmaihoz képest; akik képesek lesznek „visszagermánosítani” az – orosz, angol és francia befolyásoktól megtisztított – közép-kelet-európai életteret. (Darré egyébként a hagyományos gyarmati imperializmus náci folytatásában kimondottan a germán fajra veszélyes tendenciákat vélt felfedezni Ribbentroppal ellentétben, aki a közép-kelet-európai birodalom eszméje mellett egy angolellenes európai szövetség és egy nagyszabású tengerentúli gyarmatosítás tervét dédelgette.)
A Vér és Föld ideológiáját 1933-ban emelték törvényerőre. Leglényegesebb pontja a gazdaságok eladósodását megakadályozandó állami védelem bevezetése, illetve az öröklés útján széttöredező gazdaságok „szövetségbe” történő szervezése volt. A zömmel baloldali gondolkodású munkások jobboldali átnevelését célzó Kraft durch Freude (KdF) mozgalom mellett, így a Harmadik Birodalomban hivatalosan is megjelent az „eleve nemzeti gondolkodású” parasztság politikai megdolgozása is-, amelyet nemcsak az 1934. január 6-án alapított Blut und Boden Verlag GmbH kiadó által megjelentetett úgynevezett BluBo-írók kötetei által tettek úgy ahogy népszerűvé, hanem a kormány kedvezményes áruhitelei is.
Blut und Boden éjjele (Fotó: Bundesarchiv.de)
Ördögök és boszorkányok nyomában
Bár Berlin mezőgazdasága fejlesztésére nem költött annyit, mint iparára-, a Blut und Boden-mozgalom relatíve sokkal sikeresebb volt a parasztság körében, mint a márka milliárdokat felemésztő, munkásokat üdültető és kiszolgáló KdF. Ezt a pozitív előremenetelt látva Joseph Goebbels 1933-ban arra a megállapításra jutott, hogy az ősi skandináv/germán szabadtéri ünnepek felelevenítésével - pontosabban nemzeti szocialista kisajátításával- vezessék vissza a német népet a pogányság korába, amely által a Vérből és Földből származó Volk végre nemcsak szellemileg, érzelmileg és testileg tisztulhat újjá „több évszázados elnyomatása után”, hanem véglegesen elfelejtheti az „Egyház kétezer éves kártékony hatását is.” Ehhez az ideológiai átneveléshez persze a propagandaminiszternek kapóra jöttek az olyan „Thingnek” nevezett pogány hagyományokból levezethető népi szokások és rítusok, mint az április 30-án esedékes Walpurgis, vagy a június 21-én aktuális Szentiván-éjjelek. A teatralitásra mindig is nagy hangsúly fektető Harmadik Birodalom vezetősége előtt, így egy újabb nagy volumenű, külsőségeiben nem csak látványos, hanem évről-évre országosan több helyszínen megrendezhető „színházi-sorozat” megszervezésének a lehetősége állt. Ehhez persze jól passzolt a Heinrich Himmler saját zsebéből finanszírozott wewelsburgi „SS papneveldéjének megléte”; a Wilhelm Carl Gerst-féle profi színészek és laikus nézők közösen előadott ám rögtönzött Thingspiel-jei; valamint a Quickborn Munkacsoport által gründolt amatőr színjátszók Thingbewegung-ja. 
Náci szabadtéri (Vér és Föld) misztériumjáték az 1930-as évek közepén (Fotó: worldwar2.com)
Joseph Goebbels –az egyház korábban alkalmazott átnevelési gyakorlatának ismételt alkalmazásától megittasodva- 1933-ban rendelte el az országosan megépítendő 1000, más források szerint 1200 szabadtéri színház felépítését. A Thingstätte-knek nevezett amfiteátrumoknak -a propagandaminiszter kérésének megfelelően- lehetőleg olyan misztikus, a városhatároktól, falvaktól távoli helyeken kellett megépülniük-, ahová a népi hagyomány már korábban is vagy a Pokol lakóinak lakhelyét; boszorkányok, szellemek és ördögök gyülekezőhelyét vizionálta; vagy csodálatos gyógyító erőközpontokat feltételeztek a vadonban megbújó mohás szikláknak, odvas fáknak, keskeny patakoknak és régi várromoknak; illetve valamilyen történelmi eseményhez, személyhez kötődtek. Goebbels ezzel az a jezsuitáktól kölcsönzött ötletével (és szónoklataival) lényegében két legyet ütött le egy csapásra: „nemcsak a parasztságot vezette így szellemtörténelmileg vissza archaikus múltjához, hanem az új arisztokráciának kikiáltott nép babonás félelmét is kihasználva, végre elültethette az egyszerű emberek fejében az NSDAP filozófiáját és a mozgalom személykultuszait is.” Az 1933-tól 1936-ig tartó első építkezési hullám ideje alatt becslések szerint 200-400 Thingstätte épülhetett fel Németország-szerte, bár területileg nem egységes szétszórási aránnyal. Az ókori görög mintákat és színpadi kellékek- úgymint örömtűztartók, zászlótartó-emelvények- felhasználásával átadott körkörös, legyező, vagy ovális alakú, általában 20-30 ezer nézőt befogadó nézőteréről a Third Reich in Ruins honlap már csak 49 színházat tudott felkutatni több-kevesebb sikerrel-, amit megpróbálok én is kibővíteni apránként: 
Németországi Thingstätte-k 1933-1936 között (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Annaberg látképe megépülése idején (Wikipedia.pl.)
Kenyeret és cirkuszt
1. A ma már Lengyelországhoz tartozó sziléziai Annaberg (Góra Świętej Anny) község nyugati határában csúcsosodó 34 méter magas Szent Anna-orom legömbölyítéséhez, 1936. augusztus 23-án kezdtek neki a helybeli munkások, hogy a hegycsúcsra egy kupolában végződő gránitkriptát építhessenek az I. világháborúban elhunyt német katonák számára. A helyszín mellett Berlin csak azért kardoskodott, mert egyrészt a község 1655-óta fontos zarándokhelye volt a környék katolikusainak, másrészt pedig a szikla alatti kőbánya járatait a ferencesek 1849-óta szintén az egyházuk szolgálatába állították. Az 1937. május 22-én felavatott emlékművet keletről egy széles vörös homokkőből kirakott lépcsősoron lehetett megközelíteni. A belülről mozaikokkal díszített építmény alatt alakították ki a németek az 50 ezer fő befogadására alkalmas mészkőlapokból kirakott Thingstätte nézőteret, amely összesen 20250 négyzetmétert tett ki. Az emlékművet a területre bevonuló lengyel csapatok 1945-ben felrobbantották, hogy az építmény helyére ők építhessék fel hősi emlékművüket. A nézőteret és a színpadot Varsó ellenben rekonstruáltatta, amelyen a mai napig különböző rendezvényeket tartanak. (É: 50°27’18”, K:18°9’36”)
2. A fesztiválvárosként sikeres Salzburg példáján felbuzdulva 1928-ban javasolta Hugo von Hoffmannstahl, hogy Augsburgban épüljön fel Dél-Németország legnagyobb szabadtéri színháza. Az önkormányzat végül is a város középkori déli kapubástyája melletti várárok helyére, az úgynevezett Vörös-kapu mellett építette fel ma is használatos 2117 ülőhelyes nézőterét és színpadát. A Harmadik Birodalom regnálása idején itt nemzeti felajánlás-játékokat, és nemzeti érzelmű operákat mutattak be, amelyre 1936-ban még Richard Strauss is ellátogatott. (É: 48°21’33”, K:10°54’10”)
Az augsburgi színpad (Fotó: Augsburg.de)
3. A Szász-Anhalt tartományban fellelhető Bad Schmiedeberg községben 1934 szeptemberében nyílt meg a szabadtéri színpad. A helyszín kiválasztása mellett valószínűleg az dönthetett, hogy egy darabig itt élt, a vagyonát a zsidók között szétosztó, mélyen katolikus Ausztriai Margit 1432-ben. Emléke a mai napig olyan erős, hogy a nemzeti szocialista nemzeti érzelmű fesztiválok sem tudták a helyiek memóriájából kitörölni a hercegnőt. Az építmény egyébként ma már nincsen meg.
4. Miután 1931-ben befejeződött a Bad Segeberg határában folytatott felszíni mészkőbányászat, egy túlméretezett gödör tátongott a község mellett. Fritz Schaller építész és William Heintz kert-és tájtervező felvetése alapján a Birodalmi Munkaügyi Szolgálat 1934-ben teljesen lefedte az üreget gránittal. A Nordmarkra (jelenleg Kalkberg) keresztelt, félig nyitott legyezőre hasonlító nézőteret Goebbels jelenlétében 1937-ben nyitották meg a Henrik Herse SS-drámaíró jegyezte „A fehér hajó csatája” című darabbal. Az önkormányzat 1952-óta itt rendezi a nagy sikerű Karl May Fesztivált. (É: 53°56’8”, K:10°19’3”)
Karl May Fesztivál Bad Segebergben. A háttérben egy indián falu díszlete (Fotó: Wikipedia.de)
5. Florian Geyer parasztvezér 1525-ös győzelme miatt döntött úgy 1935-ben Berlin, hogy bajorországi Bad Windsheimben melletti egykori csatatér helyén is felépített egy Thingstätte-t. Az 1923. november 9-i -as müncheni puccs során elhunyt 16 halott tiszteletére a harcmező peremén 16 tölgyfát is elültettek a párt hőseinek tiszteletére. A szabadtéri színházat a II. világháború után beszántották.
.
6. Az idealizált Vér és Föld kapcsolat szabadtéri színházakban kifejeződő legszimbolikusabb építészeti és szellemi megfogalmazása, illetve a helykiválasztás miatti érdekes egybeesése Hitlerhez köthető: Mivel az ifjú Adolf már börtönévei alatt nagy élvezettel olvasta Dietrich Eckart marxista-és zsidóellenes cikkeit, illetve tanulmányait, így nemcsak a „Mein Kampf” című könyvének második részét ajánlotta fel az újságírónak, hanem 1920-ban kinevezte a Völkischer Beobachter pártlap főszerkesztőjének is. Egyes történészek szerint a Führer berchtesgadeni sasfészke sem taktikai, vagy stratégiai okok miatt épült pont az osztrák-német határ közepére, hanem „csak” azért mert 1923-ban ennek a településnek a szanatóriumában hunyt el Hitler szellemi példaképe- Dietrich Eckart. A nácik értelme szerint így az alpesi faluban egyszerre jelenhetett meg a párt szellemi „Vérvonala” és a hegy aljában kialakított temető és a hegycsúcson kialakított „hitleri Paradicsom” közötti Földvonal, amelynek „közepén” épült meg 1933-ban néhai főszerkesztőről elnevezett szabadtéri színház. (Berlinben egy sokkal nagyobbat is elneveztek róla.) A II. világháború után a színház köveiből Bécs egy ifjúsági szállót építtetett a közelben.
Jamrik Levente
Folytatjuk
A berchtesgadeni színház romjai napjainkban (Fotó: Arte.de)
