Jelenleg 400 ezer ember él az egykori magyar-szerb határsávon felépített Duna-parti városban. Új-Belgrád a mai napig a Balkán félsziget legnagyobb lakótelepe. A "szerb New York" Josip Broz Tito nélkül sohasem épült volna fel.
A szerb sas megtöri "hódítóit". Korabeli plakát és Zimony látképének fotómontázsa. (Grafika:Falanszter.blog.hu)
Zimonyi lendület
Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére Bécs 1872. június 9-én szüntette meg a történelmi Magyarország déli területein 1699-1872 között felállított 17 ezred által védett határőrvidéket. A katonai közigazgatás és az úgynevezett házközösségek felszámoltatása után így Délvidéken is beindulhatott a polgári törvénykezés és alkotmányozás folyamata. Míg Budapest a bánsági, a tiszai és az erdélyi határőrvidékeit Bács-Bodrog, Torontál, Krassó-Szörény és Temes vármegyéibe olvaszthatta be, addig a „maradék” hét katonai övezet területén Zágráb alakíthatta ki régi-új „horvát” vármegyéit. Bár központilag nem számítottak rá, de a határőrvidék felszámolása a népesség kicserélődését eredményezte. A korábban Habsburg szolgálatban álló szerbek ugyanis tömegesen adták el az olcsó, de jó minőségű földjeiket a Dunántúlról és az Alföldről betelepülő magyar, szlovák, cseh, ruszin és német parasztoknak, hogy az érte kapott összegből a történelmi Szerbiában kisebb méretű és értékű telkeket vásárolhassanak. A népesség kicserélődésével jelentős urbanisztikai fejlesztések is megindultak. A Horvátországhoz kapcsolt Szerém vagy a köznyelvben csak Szerémségnek hívott vármegye esetében például zömmel neoklasszicista, historizáló és eklektikus házak sora épült meg Péterváradtól, Mitrovica, Ruma és Karlócán át Zimony törvényhatóságú városig. A leglátványosabb fejlődésen a Duna-parti Zimony esett át.
Belgrád és a magyar-szerb határ az 1910-es években (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A 3-5 kilométer mélységben váltakozó magyar-szerb határszakasz szélén elnyúló települést 1883. december 20-án kapcsolták be a monarchia vasúthálózatába, s ugyanebben az évben adták át a Khuen-Héderváry Károly horvát bánról elnevezett teherrakodásra is alkalmas Duna-parti sétány-rakpartot is. Egy év múlva magyar és horvát pénzből felavatták a Száván átívelő első belgrádi hidat (vasúti), majd a kor építészeti divatjának megfelelően átépítették Zimony ortogonális szerkezetű 59 utcáját és 6 terét átszelő 2 kilométer hosszú Fő utcát és a vele párhuzamosan futó 660 méter hosszú Savoyai Jenő herceg utcát (jelenleg Branka Radičevića). Ezekre a főútvonalakra zömmel Otto Wagner tanítványai (Kovács Viktor és Hugo Ehrlich) tervezték meg az egyre jobban gyarapodó és gazdagodó város első jelentős középületeit (fiúiskola, városi takarékpénztár, városi kórház, Central Hotel stb.), amelyek szerves összhangban álltak az 1831-ben átadott Bratoglić Dimitri és Konstantin Lekić tervezte görög katolikus, és az 1836-ban felszentelt Felber József tervei alapján kivitelezett római katolikus templomokkal. Szintén ebben az évben adták át a Felber-féle Szolgabíró házat és a régi Városházát is, amelyekben manapság a kerületi rendőrség és a Szerb Radikális Párt működik. 1879-ben felavatásra került a város első neoreneszánsz stílusú épülete (Főgimnázium) is, amit a zömmel Délvidéken alkotó Kollár Miklós tervezett. Ugyanebben a stílusban épült meg 1886-ban a Főposta és szintén ez idő tájt került átadásra az egyszintes neoklasszicitsa stílusú középrizalitos városháza is. Egyébként mind a kettő épületet Kapus Dragutin tervezte.
A zimonyi millenniumi emlékmű egykor és napjainkban (Fotó: Falanszter.blog.hu)
Törökverő magyar a szerb határ fölött
A város akkor került az országos figyelem központjába, amikor a honalapítás ezeréves évfordulójának megünneplése kapcsán Thaly Kálmán történetíró, országgyűlési képviselő javaslatára a zimonyi Gárdos hegyen, vagy más források szerint a Cigányhegyen álló Hunyadiak építette csaknem szabályos négyszög (30x30 méter) alapterületű fellegvárának mértani központjába 1896. augusztus 5-re felépítették a hét „országhatárt védő” millenniumi emlékmű egyikét. A Berczik Gyula tervezte 36 méteres donjon-szerű építmény két oldaltornya között oroszlánok őrizték Magyarország és társult országainak címerét és a Róna József mintázta Hungária istennő kőből készült ülő alakos szobrot. A főtorony tetején 4,5 méter fesztávolságú kiterjesztett szárnyú Turul vigyázta a Délvidéket, amelynek csőrében Hunyadi János kardjának másolata feszült. A bronzból készült szobrot - akárcsak a munkácsi párját- Bezerédy Gyula készítette el. A félkör, pontosabban félhold alaprajzú háromszintes épület lábazatát szürkésfehér mészkőből, az építményt pedig vörösen izzó téglából készítették el, amit tízméternyi magasságban faragott párkányzatú oszlopos lodzsa és egy fedett erkély ölelt körbe. Érdemes megemlíteni, hogy a korabeli magyar politika a Berczik Gyula tervezte vidéki emlékművekkel nemcsak „határköveket” kívánt felállítani az ezeréves államhatár mentén, hanem szimbolikusan azt is ki szerette volna fejezni, hogy a magyarság tűzön-vízen keresztül megvédi országát a földjére éhező szomszédos népektől. Ebben a szellemben a dévényi emlékmű az osztrákok, a nyitrai a szlovákok, a munkácsi a ruszinok, a brassói a románok és a szászok, a zimonyi pedig a szerbek „ellen” épült fel. Mint tudjuk, a szimbolikus „véderőmű-rendszer” nem vált be. Az 1920-ban bevonuló szomszédos népek hadseregei lerombolták ezeket az obeliszkeket, emlékműveket és szobrokat, kivételt csak az ékeitől és a magyarságra utaló szimbólumaitól megfosztott zimonyi Hunyadi Jánosról elnevezett torony jelentette, mert Szebeni Jankó néven törökverő hadvezérünk a szerb folklór része is volt.
Korabeli fotók és plakátok Belgrád 1915. Október 8-ai elfoglalásáról (Fotók:Petite Journal, politika.rs)
Grandiózus Új Belgrád-a Balkán New York-ja?
A Magyarország kárára szerzett területgyarapodás után a belgrádi önkormányzat három urbanisztikai fejlesztési útvonalat jelölt ki a szerb fővárosnak. A legkésőbbi és legtávolabbi elérendő célként a Duna túloldalán a Belvárostól északkeletre elnyúló egykori Torontál vármegyéhez tartozó Pancsova, Hertelendyfalva és Tárcsó települések elérését tűzték ki. (Ezeket a ma már Pancsova közigazgatásához tartozó falvakat Belgrád a mai napig nem érte el.) A második cél az egykori belgrádi vártól (Kalemegdan) északra, szintén a Duna túloldalán elnyúló és szintén az egykori Torontál vármegyéhez tartozó Borcsa falu elérése volt, amit 1935-ben sikerült is bekebeleznie a szerb fővárosnak az új dunai I. Péter szerb királyról elnevezett vasúti hídja által. A legfontosabb és a leghamarabb elérendő cél Zimony Belgrádhoz való csatolása volt. A problémát ebben az esetben az nehezítette, hogy a két város közötti 3-5 kilométer széles hullámban váltakozó senki földje (korábban határsáv) sűrű náddal benőtt, több mint 4 ezer hektáros lapály volt, amit a Száva vízszintingadozása miatt is minél hamarabb fel kellett tölteni. 1923-ra végre elkészültek az Új-Belgrádra keresztelt Zimony és Belgrád közötti terület első fejlesztési tervei.
A Zimony és Belgrád közötti egykori határsáv első, 1923-as Đorđe Kovaljevski-féle beépítési terve (Fotó: Skyscrapercity.com)
A Đorđe Kovaljevski jegyezte nagyszabású terv négy új híd megépülésével számolt, amelyből a legkisebbiket kimondottan gyalogos átkelőnek szánt! A mérnök úgy kalkulált, hogy a mai napig lakatlan és beépítetlen Nagy Hadi-szigeten keresztül haladt volna Zimony belvárosáig az első két-háromszintes kertes házakkal szegélyezett úgynevezett dunai sugárút, ami mellett körutakba futott volna be a több híd széles sugárutakban levezetett forgalma. A korszak technikai és építészeti vívmányait felvonultató terv olyan grandiózusra sikerült, hogy állítólag I. Sándor jugoszláv királyt egy hétig senki sem látta józanul, amikor is meglátta Közép-Európa legnagyobbnak szánt építkezésének anyagi költségeit. A király egy hetes alkoholizmusát jól szemléltetheti, hogy Zoran Lj. Nikolić „Új-Belgrád titkai” (Tajna Novog Beograda) című könyve szerint a 400 ezres lakosúra tervezett új város felépítése a királyi Jugoszlávia 10 éves GDP-jének évi 18-23%-át tette volna ki! A tetemes költségek miatt a kormány újabb tervpályázatot hirdetett ki, amely a korábban beépíteni kívánt 4 ezer hektár helyett, már csak 390 ezer négyzetméterre vonatkozott. A Le Corbusier szellemében alkotó dán Hojgard és Schulz AD és Kampsaks AD cégek 1938. február 23-án írták alá megbízatási szerződésüket a kormánnyal. A Száva bal és a Duna jobb partjára tervezett „megapolisz” építési költségét 97,5 millió Dinárra becsülték, amit most nem a pénzhiány, hanem a belpolitikai válság és a II. világháború sodort el.
A kisebb volumenű, dánok által készített beépítési terv (Fotó: Skyscrapercity.com)
Bár Kovaljevski és a dánok tervei teljes egészükben nem valósultak meg, de elképzeléseik három fő eleme mégiscsak megvalósult: 1934. december 16-án átadták Belgrád első közúti hídját, amit I. Sándor jugoszláv királyról neveztek el. A Száván átívelő 474 méter hosszú lánchíd medernyílása 250 méter volt, amelynek nemcsak az alapanyaga volt német, hanem a tervezéssel és a kivitelezéssel megbízott cég munkásai és szakemberei is. (A sors furcsa fintora, hogy a híd pusztulásáért átvitt értelemben szintén a németek voltak felelősek: a Wehrmacht elől menekülő jugoszláv hadsereg 1941. április 11-én felrobbantotta a folyami átkelőt. Az épségben maradt pillérek felhasználásával - sokkal puritánabb formában ugyan-, de 1956-ban újjászületett a híd. A „Testvériség és Egység”-re keresztelt átkelőt azonban Jugoszlávia szétesése után a szerbek ma már csak Branko hídnak hívják. Érdekes momentum, hogy a Tito-érában átadott új folyami átkelőt, akárcsak az első híd esetében a német MAN cég építette.) Közvetlenül a híd szerémi lába mellett adták át 1937. szeptember 11-én Belgrád első 21 ezer négyzetméter nagyságú Vásárvárosát, ahol - érdekes mód- összesen hét ország építhetett csak kiállítási csarnokot, köztük Magyarország. A harmadik megvalósult épületegyüttes az 1927 májusában átadott polgári és katonai kívánalmaknak is megfelelő „régi” repülőtér volt.
Belgrád első közúti hídja, a hét évet élt I. Sándor híd (Fotó: Skyscrapercity.com)
Az egykori belgrádi Vásárváros és az I. Sándor híd. (Fotó: Skyscrapercity.com)
Tito álma - délszláv nemzetek városa
Mivel Jugoszlávia nemzetközi politikai szerepe megnőtt a II. világháborút követően, így Josip Broz Tito kérésének megfelelően Nikola Dobrović építészmérnök ismételten 40 ezer hektárosra tervezte meg Új-Belgrádot. Az 1946-os terv alapelgondolása az volt, hogy a szocialista realizmus szellemében 72 közel egyenlő nagyságú blokkra felosztották Zimony és a Száva közötti ingoványos, sással benőtt területet, ahová nemcsak parkokkal szegélyezett lakó-és kereskedelmi egységeket kívántak felhúzni, hanem a „király építette belgrádi palotákkal” ellentétben, az új típusú államalakulatot jobban kifejező reprezentatív és grandiózus méretű épületeket is. 
Város a városban: Új-Belgrád 72 blokkra felosztott területe (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Az első kapavásásra 1948. április 11-én került sor. A lapály feltöltése során nemcsak a magyarok által épített Zimony-Belgrád közötti vasúti pálya nyomvonalát „egyenesítették ki”, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia idejében kialakított 3 kilométer hosszú gátrendszerig (ma Tošin Bunar utca) kimérték a Dunával párhuzamosan futó öt széles sugárút hosszát is. A feltöltést követően gazdasági okokból a 200 ezer itt dolgozó munkás először a Duna-parti zónák területein kezdte el az építkezést. Az itt felhúzott Tošin Bunar és Dusan Milenković tervezte magasházak olyan „funkcionális megközelítésben keresték a nyugati modernitást, amelyek tagadták a Moszkvában elvárt szovjet modellek pontos lemásolását.” 
A szépséges 41-es blokk (Fotó: Falanszter.blog.hu)
Tošin Bunar házai az 4-es blokkban (Fotó: Falanszter.blog.hu)
Hasonló elvárások mentén pályáztatták meg a 13-as blokkba felépíteni kívánt 75 ezer négyzetméter alapterületű Szövetségi Palotát (napjainkban 27-es blokk), amelybe nemcsak a jugoszláv kormányt, hanem a Szövetségi Végrehajtó Tanácsot (SIV) és a Jugoszláv Kommunista Pártot is ide kívánták beköltöztetni. Az országos tervpályázatot a Vladimir Potičnjak, Anton Urlih, Zlatko Najman és Dragica Perak alkotta zágrábi csapat nyerte, akik a zsűri döntése szerint nagyszerűen ötvözték a funkcionalizmust a monumentalizmussal. A latin "H" betűre hajazó hatszintes komplexum minden akkori modern elemet felsorakoztatott: szalag formájú nagy üvegfelületű ablakokat, pergola tetőt, lekerekített sarkokat, 4 centiméter vastag márványborítást, amiket a lassan haladó munkák miatt 1955-ben ismét modernizálniuk kellett a tervezőknek. Ekkor kapta meg az 1961-ben átadott épület négy homorú íves szárnyát, és az 1200 négyzetméter nagyságú a főhomlokzati síkból kiugró nagytermét, amiket a korábbi főépítész halála miatt már Mihajlo Janković tervezett meg.
Az egykori Szövetségi (ma Szerbia) Palota a 13-as blokkban. (Fotó: Politika.rs, Falanszter.blog.hu)
A Duna jobb partjának csaknem teljes kiépítésével 1950-re végeztek a munkások. Ekkor hirdették ki Új Belgrád építésének második szakaszát is, amelyben nemcsak a Száva baloldali kiépítését tűzte ki Milos Zombor főmérnök elé Tito, hanem olyan grandiózus méretű „felhőkarcolók” megtervezését is megrendelte a marsall, amelyek által „Jugoszlávia fővárosa végre a Balkán félsziget New York-jává válhat.” Az egykori partizánvezér utasításának megfelelően a háromszög alakú 16-os blokkban Mihajo Janković tervei alapján 1964-ben kezdték el alapozni a Balkán félsziget legmagasabb épületének szánt 105 méter magas Ušće tornyot, amelybe a Központi Bizottság székhelyét kívánták elhelyezni. A 25 emeletes épületnek egyébként érdekes sors jutott: 1970-ben Nikola Kavaja állítólag a CIA felkérésére azt tervezte, hogy egy Chicagóban eltérített Boeing 747-es utasszállítógéppel akkor repül bele a frissen átadott toronyba, amikor Josip Broz Tito minisztereivel és államtitkáraival a szokásos kormányülését/megbeszélését tartja. Terve idő előtt kiderült, a kommunizmus bukásában és a marsall idő előtti halálában reménykedő Kavaját 23 évnyi börtönbüntetésre ítélte egy amerikai bíróság. A füstbe ment tervtől függetlenül a felhőkarcoló nem úszta meg az „égi áldást”. 1999. április 21-én a NATO 12 Tomahawk rakétát lőtt az épületre, amik szinte meg sem kottyantak az erős szerkezetű épületnek. (2005-re egyébként teljesen felújították az épületet.)
Tito építészei (Léka Rankovic, Petar Stambolic, Milos Zombor) körében Új Belgrád építésének második ütemét bemutató modell fölött (Fotó: Politika.rs)
1969-re készült el a 33 emeletes lakótoronnyal büszkélkedő ötcsillagos szocialista empírben megálmodott Jugoszlávia Hotel is. A 10-es blokkban átadott Horvát Lavoslav tervezte épület szintén nem úszta meg a NATO légicsapásait. Az egykor Nixonnak és II. Erzsébet királynőnek is szállást adó hotel Dunára néző traktátusa kiégett. A tervek szerint az épület felújításával 2013-ra végez a Kempinski szállodalánc.
Az egykori belgrádi Jugoszlávia Hotel (Fotó: Skyscrapercity.com)
Belgrád nyugati kapujának szánták az igencsak rondára sikeredett 140 méter magas Genex ikertornyokat, amiket Mihajlo Mitrović tervei alapján 1977-ben avattak fel. A csúfság oka, hogy az inkább Angliára, Szovjetunióra és az Egyesült Államokra jellemző Le Corbusier ihlette, ám utólag beismert vadhajtásnak tekinthető „brutalista” építészeti irányzat szellemében kellett ennek az épületnek megfogannia. A 35 emeletes felhőkarcoló egyébként a második legmagasabb belgrádi, és a harmadik legnagyobb kelet-európai épület. A két 115 méter magas „kapulábazatot” egy kétszintes híd köti össze, amelyen egy forgó étterem terpeszkedik. Az épületben mellesleg Új Belgrád önkormányzata szóviccel élve „henyészkedik.”
A Genex-torony (Fotó: Skyscrapercity.com)
1977. május 14-én adták át a szintén „brutalitsa” stílusban felépített Száva Centert is Stojan Maksimović tervei alapján. A kongresszusi, kulturális és üzleti központnak szánt épületegyüttes az ötcsillagos Continental Hotellel közösen képviselte Jugoszlávia, és képviseli Szerbia egyedülálló építészetét a paneldzsumbuj közepén. A 100 ezer négyzetméteren elnyúló ingatlan-együttes annak ellenére fedi le teljesen a 23-as blokkot, hogy a kulturális központ hasznos területe alig éri el a 70 ezer négyzetmétert. Bár sejthető, hogy a maradék 30 ezer négyzetmétert a gépháznak és a műszaki kiszolgáló helyiségeknek tartották fent, a számok ismeretében még szembetűnőbb a kép, ha a szomszédos 42-es blokkban bekvártélyozott zömmel romák lakta bódévárossal együtt vetjük össze a sziluetteket.
A 19-es blokkban átadott belgrádi Száva Center és a 42-es blokkot elfoglaló 120 ezer négyzetméteres bódéváros napjainkban (Fotók: Falanszter.blog.hu)
Új-Belgrád építése Jugoszlávia szétesésével nem állt le. 2004-ben a 25-ös blokkban átadták a Balkán legnagyobb sportcsarnokát, a 20 ezer néző befogadni tudó Arénát. Pár évvel ezelőtt vehette birtokába a 67-es blokkban megépült modern és fiatalos kinézetű Delta Cityre keresztelt bevásárlóközpontot és irodaparkot a kerület 400 ezer fős lakossága. Várhatóan idén vágják át a szalagot a Mercator, a Merkúr, a Rodic, és az Expo Center területén, valamint jövőre talán megnyitja kapuit diákjai előtt az új egyetemi negyed 2000 lakásos szállásvárosa is. A számok tükrében azonban Új Belgrádról még mindig elmondható, hogy egy olyan népes szürke betonváros, amely nem ösztönzi az egészséges emberi kapcsolatok kialakulását. A kortárs szerb populáris kultúra (filmművészet, zenészek) nemhiába hasonlítják össze nagy előszeretettel a városrészt New York gettóival (Harlem, Bronx, Brooklyn), ahol -a játékfilmek szerint- lényegében semmilyen különbség nincs az amerikai és a belgrádi tinédzserek gazos placcon történő kosárlabdázása, és lőfegyverrel történő rablási szándékaik között. Ilyen filmek például 1 na 1, Apsolutnih 100 és a Magyarországon is bemutatott Sebek.
Jamrik Levente
Lépcsőzetesen kialakított panelok a Jurij Gagarin utcában (Fotó: Falanszter.blog.hu)
