Nem Hitler, nem a II. világháború, még csak nem is az élelmiszer és építőanyag hiány, hanem Sztálin halála miatt nem fejeződhetett be a világ legnagyobb épületének szánt moszkvai Szovjetek Palotájának építése. Emlékezzünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, és a dolgos munkás kezekre.
A Jofán-féle Szovjetek Palotája (Fotó: Liveinternet.ru)
Moszkva a vörös világ közepe
Az agyvérzései miatt, illetve a „politikailag egyre jobban beszámíthatatlan státusa” miatt nélkülözött Lenin távollétében 1922-ben megtartott Első Szovjet Kongresszuson merült fel először, hogy méltó emléket kell állítani Moszkvában a bolsevizmus öt évvel korábbi „világraszóló” győzelmének. Az ekkor még pártfőtitkári rangban parádézó Sztálin olyan grandiózus tervekről szőtt álmot, miszerint a cári időket idéző polgári attitűdöt idéző 1918-ban Szentpétervár kárára ismét fővárosi rangot kapott Moszkva belvárosát teljesen, később pedig már csak részleteiben kell lebontani, hogy helyére a világ első munkás-paraszt államának győzelmét hirdető neoklasszicista, esetleg expresszionista épületek épülhessenek. Lenin 1924-ben bekövetkezett halála, illetve Sztálin ez évi hatalomra jutása után az elképzelés annyiban módosult, hogy az Arbat sugárút teljes átalakítása, valamint a „Sztálin barokk” stílusban később felépíteni kívánt Hét Nővérnek is nevezett toronyházak, közintézmények mellett, a Szovjetunónak reprezentálnia kellett a „köznép” gazdasági és politikai nagyságát is, amely a Kreml mellett felépíteni kívánt Szovjetek Palotájában (Дворец Советов) csúcsosodott volna ki. Annak ellenére, hogy ekkor még egyetlenegy terv sem készült, hogy milyen lesz a moszkvai „vörösök palotája”, Sztálin az új épület helyszínének – az 1789-es francia forradalom előtti főhajtásként- a világ legmagasabb ortodox templomának, a Napóleon legyőzése feletti orosz diadal emléke miatt emelt, 1883-ban felszentelt Megváltó Krisztus Székesegyház alatti telket jelölte ki. Az utasításnak megfelelően az épületet 1931. december 5.-én Lázár Kaganovics (Ла́зарь Кагано́вич) miniszterelnök parancsára a Vörös Hadsereg utászai felrobbantották, hogy az egy évig tartó romeltakarításból származó díszítőelemeket többek között később beépíthessék a Kropotkinszkaja (Кропоткинская), az Ohotnyicsij rjád (Охотный ряд) és a Novokuznyeckaja (Новокузнецкая) metróállomásokba.
A Megváltó Krisztus Székesegyház felrobbantása (Fotó: Wikipedia.ru)
Az 1931-ben meghirdetett nemzetközi tervpályázatra 270 csapat 160 pályaműve érkezett be, amelyből Molotov és az építészeti diplomával rendelkező Berija vezette zsűri kapásból tizenkettőt kizárt a regisztrációs díj késői befizetése, huszonnégyet pedig a „versenyképesség hiánya” miatt. Mivel a nagyhatalmak többsége 1924-ig már elismerte a Szovjetunió létét, így a pályázaton 24 nemzetközi hírű külföldi építész iroda is elindulhatott (Le Corbusier, Walter Gropius, Eric Mendelsohn, Hector Hamilton, Armando Brasini stb.) Annak ellenére, hogy az 1931-ben befutott pályaművek többsége kimagasló, sőt némelyik korát megelőző terv volt, Joszif Sztálin addig ismételgette meg minden évben a pályáztatást 1933-ig bezárólag, míg neki is elfogadható terv született.
Hozzáértő művészettörténészi és építészi körökben egyébként nagy méltatással fogadták az orosz avangard építészek jelenlétét: így a konstruktivista szellemben alkotó Alekszandr Vlaszovot (Александр Власов), aki az ókori Egyiptom mintájára lépcsőzetes fél piramisban látta a bolsevikok győzelmét; Heinrich Ludwigot (Генрих Людвиг), aki már az 1960-as évek funkcionalista építészet előfutárának számított kupolás kolosszusával; akárcsak a zsidó származású szovjet építészt Mózes Ginsburgot (Моисей Гинзбург), aki félgömb alakú építményeivel „kápráztatta” el a zsűri tagjait. Etalizált technokrata megoldásaik miatt azonban Sztálinnál nem lettek népszerű a Kraszin-Kucaev (Г. Красин, А. Куцаев) tervezőpáros, Alekszej Suszev (Алексей Щусев), a Vesznyiny testvérek (Леонид, Виктор és Александр Веснины), valamint Nyikolaj Ladovszkij (Николай Ладовский) beton, üveg és acél felhasználásával operáló funkcionalista geometriai formái, akárcsak a Hector Hamilton és a Le Corbusier vezette irodák technokrata elképzelései sem. 1932-től Sztálin parancsára csak azok a tervezők futhatták le az újabb köreiket, akik Nagy Pétert, Berninit, a barokk Rómát és a szentpétervári Izsák székesegyház klasszicizmusát tekintették etalonnak, illetve akik már Lenin előtt is tisztelegtek építészetükkel. A pályáztatás második fordulójára, így a versenyben maradt irodáknak már négy-öt tervvel kellett elindulniuk.
Sztálin és szeretett népe (Fotó: Pravda.ru)
Ennek megfelelően Iván Zsoltovszkij (Иван Жолтовский) először a Kreml reneszánsz tornyainak lemásolásával egy hatalmas Colosseumba sűrítette a bolsevizmus győzelmét hirdető elképzeléseit, későbbi terveiben azonban már New York toronyházaiból merítette ihletét. Dmitrij Csecsulin (Дмитрий Чечулин) előtt a „kommunista Babilon” kupolás fantasztája állt, az olasz fasiszta kormánynak is dolgozó Armando Brasini pedig egy gigantikus nagyságú tagolt erődöt vetett papírra, amelynek főhomlokzata a nyugati kapitalizmusnak is utat mutató „szocialista metaforákkal tarkított” világítótoronyban végződött. Az örmény Karo Alabjan vezette csoport (Каро Алабян, Георгий Кочар, Анатолий Мордвинов) szintén az amerikai felhőkarcolókból merítette a „proletár tengeren suhanó” háromárbocos vitorlását, de szintén jól kifejezte a munkásság „világdiadalát” a Vlagyimir Suko (Владимир Щуко) tervezte eleinte német klasszicista, később az olasz reneszánsz díszítőelemeiből összerakott hatalmas épülettömbjei is. Borisz Jofán (Борис Иофан) és csapatának munkáit előszeretettel dicsérte a generalisszimusz, így hatodik nekifutásra 1934-ben végre ők nyerhették meg a 22 versenyben maradt pályamű elől a több éve futó pályázatot. (A nyeretlen pályaművekből összeállított tablót a cikk alján lehet megtekinteni.)
Borisz Jofán tervvariációi a Szovjetek Palotájára (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A Szovjetek Palotája: a világ legnagyobb épülete
A Jofán-féle Szovjetek Palotája nemcsak a maga 426 méteres magasságával múlta jócskán felül a kor legmagasabb épületeit- az Eiffel-tornyot és az Empire State Buildinget-, hanem hét és fél millió köbméternyire becsült kőtömegével háromszor lett volna nagyobb az egyiptomi Kheopsz piramisnál is. Az Albert Speer tervezte berlini 180 ezer ember befogadására alkalmas Dicsőség Csarnokához képest a moszkvai Szovjetel Palotájának 160 méter átmérőjű nagytermében mindösszesen "csak" 21 ezer elvtárs fért volna el. Az egymillió köbméternyi nagyteremhez hat Sztálin Leninnek tett fogadalmairól elnevezett termet ragasztottak. A palotában kívánták elhelyezni az Állami Dokumentumfilm Archívumot, több könyvtárt és világforradalmi múzeumot, legalább háromtucatnyi üléstermet a Legfelsőbb Tanács számára, valamint a világ művészetét bemutató 34 méter magas négy művészeti csarnokot is, amelyeket többek között a magyar Uitz Béla vezettte 12 művészből álló csoport készített el. Itt kerültek volna elhelyezésre azok a pannók is, amelyek a Szovjetunió Alkotmányának megfogalmazását, a Polgárháborút, a Szocializmus építését, a Munkát és a Küldöttek átveszik a Néptől megbízásukat jeleneteket dolgozták fel.
Uitz Béla pannói a leendő Szovjetek Palotájában (Fotó: Liveinternet.ru)
A felhőkarcoló három részre oszlott: Alapját a szocializmus francia előfutárai, törzsét Marxot és Engelst szimbolizálta, amiket egy 100 méteres egész alakos Lenin szobor koronázott meg. A palota így lényegében nem egy épület, hanem egy szobortalapzat volt. A 6000 tonnás szobrot ugyanis Szergej Merkurov (Сергей Меркуров) szobrásznak olyan hatalmasra kellett megterveznie és kiviteleznie, hogy 6 méter hosszú ég felé bökő mutatóujja mindig a felhők felett „ragyogjon” (a Moszkva fölötti légköri viszonyok egyébként csak öt-hat hónapig engedték volna látni a politikus kézfejét). A New York-i Szabadság szobor mintájára a Lenin szobrot is kilátóhelynek is szánták. Éppen ezért Merkurov a szobor mintázása előtt gondos tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban és a grúziai Avcsala melletti vízerőmű mellett 1927-ben felállított 20 méter magas Iván Sadr-féle (Иван Шадр) Lenin szobornál is.
Gigantikus építkezés a Moszkva folyó mentén
A Megváltó Krisztus Székesegyház felrobbantása, illetve a Volkhonka utca cári időkben felhúzott épületeinek lebontása után, a munkások 1937-ben kezdték el a Szovjetek Palotájának alapozási munkálatait. Sztálin minden követ megmozgatott: évente több millió rubelt különített el arra, hogy Közép-Szovjetunió ipara teljesen kiszolgálja az építkezést. A zökkenőmentes építőanyag-ellátás érdekében a generalisszimusz saját vasútvonalat- és állomást építtetett az építkezési területig, ahová például a leendő háromszintes 5000 autót is befogadni tudó parkoló miatt 300 ezer négyzetméternyi gránitot szállítottak. Önálló gazdasági és tudományos kutatóközpontokat állítottak fel, hogy alaposan kivizsgálják az épület várható optikai, akusztikai és egyéb műszaki egységeinek (fűtés, hűtés, pára, nagysebességű liftek és szivattyúk stb.) paramétereit, valamint több speciális anyagot (nagy teherbírású acél és tégla) is kifejlesszenek. Az építkezési területtel szembeni szigetre még Szovjetek Háza címen még egy hatalmas luxus apartmant is felépítettek Jofán tervei alapján, hogy gondtalanul szemlélhessék az építkezés folyamatosságát a tervezők és a párt első emberei.
Annak ellenére, hogy 1938-ban alapozás közben feltört a talajvíz, illetve a 10 méterre arrébb zúgó Moszkva folyó is folyamatosan átáztatta a betont, 1939-re elkészült a 74 emeletnyi mély alapozás és a földfelszín feletti 11 emeletnyi majdani zsaluzás alapját adó vasváz-rendszer is. Az elvizesedés problémáját Jofánnak többszöri próbálkozása ellenére sem sikerült orvosolnia, ám a főépítész Sztálinhoz fűződő különleges viszonya miatt megúszta a Gulágra való deportálását, sőt, újabb fontos megbízatásokat kapott: például ő tervezhette az 1939-es New York-i világkiállítás szovjet pavilonját is. Mivel 1941 szeptemberében a német hadsereg Tájfun és a később lefújt Wotan harckocsi-hadműveleteivel teljesen körbevette Moszkvát, így egyre messzebb került az SZKP attól, hogy az 1942-ben esedékes tizennyolcadik kongresszusára, azaz a harmadik ötéves terv végére elkészítesse moszkvai palotáját. Mindeközben a város határában zajló súlyos harcok alatt Sztálin el is bontatta az épület vasrács szerkezetét, hogy a több tonna acélt fegyvernek beolvaszthassák. Az építkezést hivatalosan 1949-ig függesztették fel.
A világ egykori legnagyobb uszodája (Fotó: Wikipedia.ru)
További legek, de már nem politikai okokból
A Szovjetunió II. világháborús győzelme után Sztálinban ismételten felmerült az építkezés folytatásának ötlete-, hiszen a kommunizmus nemcsak a fasizmus felett aratott diadalt, illetve „hintette el” Európa szegényebbik felén porzóit, hanem most már szuperhatalomként a kapitalizmussal szemben is képviselnie kellet az utolsó „osztályegyenlőségi alapokon nyugvó” totalitárius rendszert. Borisz Jofán ennek megfelelően ismételten módosítgatta terveit, ám a háború annyira kimerítette az ország munkaerő-és nyersanyag kincseit, hogy érdemben nem történt semmi sem az építkezés területén. Sztálin 1953-as halálát követően Hruscsov ráadásul az enyhülés szeleként le is fújta a projektet, hogy 1958-ban a hatalmas gödör alapjait felhasználva átadhassa a világ legnagyobb úszómedencéjét és strandját. 1994-ben ráadásul még ezt is elbontotta a peresztrojka és glasznoszty szellemében újraformálódó ország-és városvezetés, hogy 2002-ben fotók és dokumentumfilmek alapján rekonstruálhassák, II. Alekszij pátriárka személyében pedig ismét felszentelhessék a 74 emeletnyi bunkeren nyugvó Megváltó Krisztus Székesegyházat. Ha a 426 méteresnek szánt Szovjetek Palotája felépült volna, akkor 2010-ben a világ kilencedik legmagasabb épülete lenne. (Az első a 828 méteres dubai Burzs Kalifa. Második az 595 méteres mekkai Abraj Al Bait főtorony. Harmadik az 541 méteres épülő New York-i Freedom Tower.)
Jamrik Levente
