Lehetőségem nyílt két eredeti állapotában fennmaradt budapesti föld alatti komplexum bemutatására. Míg az egyik tömegbunker volt, addig a másik vezetési pontként fukcionált.

Az első objektum
Ezt a műszaki remekművet a második világháború előtt építették ki amit egy mesterséges domb alá rejtettek. Ez a bunker a kommunizmus alatt tömegóvóhely lett. Pár évvel ezelőtt kollégáimmal ezt a járatrendszert teljesen berendeztük korabeli műtárgyakkal, ahol a papírdokumentumok mellett több használati tárgy, fegyver, és korhű ruhákba felöltöztetett bábu tekinthető meg. Ezen kiállításunkon Budapest 1944-45-ös bombázását, a szovjet megszállást, a melenkij robot és az 1956-os eseményeknek állítunk emléket.
Innen autóval megyünk tovább a második atombunkerbe. (Aki nem kocsival érkezett, az időben szóljon, hogy telekocsiba áthelyezhessük, ugyanis innen tömegközlekedéssel, kerékpárral hosszú idő megközelíteni a második helyszínt.)
A második objektum
A második műtárgy egy titkos csoda! Ez egy időkapszula. Ez az atombunker egy olyan szocialista korszakban épült PV vezetési pont, amelynek berendezései eredetiek, a mai napig működnek és azok mindig itt voltak -, tehát nem egy utólagosan berendezett objektumról van szó. Az MSZMP tervei szerint atomcsapás után pártvezetés 35 vezetője innen építette fel újra az országot.
A három órás túra létszáma korlátozott. Csak 25-30 embert tudok levinni a két helyszínre. Ennek tükrében kötelező a regisztráció, amely akkor lesz érvényes ha ahhoz érvényes befizetés is tartozik.
Mikor és mennyi?
Az első séta június 28-án, délután 16.00-kor kezdődik. A belépő ára 8700 Ft/fő lesz. Jelentkezni és regisztrálni az artistfama@gmail.com címen lehet, ahol az adminisztrátor megadja majd a részleteket.
FONTOS INFORMÁCIÓK:
Ezen a sétán a téma, illetve a helyszínek miatt csak 18 év felettiek vehetnek részt. A hideg miatt célszerű kardiágánt, vagy pulóvert hozni, illetve lapos talpú, kényelmes cipőben érkezni. A séta minden helyszínén szükséges a sétavezető tájékoztatása alapján a szabályok betartása és a kijelölt útvonalak követése a csoporttal együtt. A séta során nincs lehetőség mosdóhasználatra. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha a fentiek nem okoznak gondot!