FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
A kommunizmus diadala: Sztálin világ-felhőkarcolója és a 6 000 tonnás Lenin

A kommunizmus diadala: Sztálin világ-felhőkarcolója és a 6 000 tonnás Lenin

Nem Hitler, nem a II. világháború, még csak nem is az élelmiszer és építőanyag hiány, hanem Sztálin halála miatt nem fejeződhetett be a világ legnagyobb épületének szánt moszkvai Szovjetek Palotájának építése. Emlékezzünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, és a dolgos munkás kezekre.

jof.jpg A Jofán-féle Szovjetek Palotája (Fotó: Liveinternet.ru)

Moszkva  a vörös világ közepe


Az agyvérzései miatt, illetve a „politikailag egyre jobban beszámíthatatlan státusa” miatt nélkülözött Lenin távollétében 1922-ben megtartott Első Szovjet Kongresszuson merült fel először, hogy méltó emléket kell állítani Moszkvában a bolsevizmus öt évvel korábbi „világraszóló” győzelmének. Az ekkor még pártfőtitkári rangban parádézó Sztálin olyan grandiózus tervekről szőtt álmot, miszerint a cári időket idéző polgári attitűdöt idéző 1918-ban Szentpétervár kárára ismét fővárosi rangot kapott Moszkva belvárosát teljesen, később pedig már csak részleteiben kell lebontani, hogy helyére a világ első munkás-paraszt államának győzelmét hirdető neoklasszicista, esetleg expresszionista épületek épülhessenek. Lenin 1924-ben bekövetkezett halála, illetve Sztálin ez évi hatalomra jutása után az elképzelés annyiban módosult, hogy az Arbat sugárút teljes átalakítása, valamint a „Sztálin barokk” stílusban később felépíteni kívánt Hét Nővérnek is nevezett toronyházak, közintézmények mellett, a Szovjetunónak reprezentálnia kellett a „köznép” gazdasági és politikai nagyságát is, amely a Kreml mellett felépíteni kívánt Szovjetek Palotájában (Дворец Советов) csúcsosodott volna ki. Annak ellenére, hogy ekkor még egyetlenegy terv sem készült, hogy milyen lesz a moszkvai „vörösök palotája”, Sztálin az új épület helyszínének – az 1789-es francia forradalom előtti főhajtásként- a világ legmagasabb ortodox templomának, a Napóleon legyőzése feletti orosz diadal emléke miatt emelt, 1883-ban felszentelt Megváltó Krisztus Székesegyház alatti telket jelölte ki. Az utasításnak megfelelően az épületet 1931. december 5.-én Lázár Kaganovics (Ла́зарь Кагано́вич) miniszterelnök parancsára a Vörös Hadsereg utászai felrobbantották,  hogy az egy évig tartó romeltakarításból származó díszítőelemeket többek között később beépíthessék a Kropotkinszkaja (Кропоткинская), az Ohotnyicsij rjád (Охотный ряд) és a Novokuznyeckaja (Новокузнецкая) metróállomásokba.

786px-Christ_saviour_explosion.jpg

A Megváltó Krisztus Székesegyház felrobbantása (Fotó: Wikipedia.ru)

Az 1931-ben meghirdetett nemzetközi tervpályázatra 270 csapat 160 pályaműve érkezett be, amelyből Molotov és az építészeti diplomával rendelkező Berija vezette zsűri kapásból tizenkettőt kizárt a regisztrációs díj késői befizetése, huszonnégyet pedig a „versenyképesség hiánya” miatt. Mivel a nagyhatalmak többsége 1924-ig már elismerte a Szovjetunió létét, így a pályázaton 24 nemzetközi hírű külföldi építész iroda is elindulhatott (Le Corbusier, Walter Gropius, Eric Mendelsohn, Hector Hamilton, Armando Brasini stb.) Annak ellenére, hogy az 1931-ben befutott pályaművek többsége kimagasló, sőt némelyik korát megelőző terv volt, Joszif Sztálin addig ismételgette meg minden évben a pályáztatást 1933-ig bezárólag, míg neki is elfogadható terv született.

Hozzáértő művészettörténészi és építészi körökben egyébként nagy méltatással fogadták az orosz avangard építészek jelenlétét: így a konstruktivista szellemben alkotó Alekszandr Vlaszovot (Александр Власов), aki az ókori Egyiptom mintájára lépcsőzetes fél piramisban látta a bolsevikok győzelmét; Heinrich Ludwigot (Генрих Людвиг), aki már az 1960-as évek funkcionalista építészet előfutárának számított kupolás kolosszusával; akárcsak a zsidó származású szovjet építészt Mózes Ginsburgot (Моисей Гинзбург), aki félgömb alakú építményeivel „kápráztatta” el a zsűri tagjait. Etalizált technokrata megoldásaik miatt azonban Sztálinnál nem lettek népszerű a Kraszin-Kucaev (Г. Красин, А. Куцаев) tervezőpáros, Alekszej Suszev (Алексей Щусев), a Vesznyiny testvérek (Леонид, Виктор és Александр Веснины), valamint Nyikolaj Ladovszkij (Николай Ладовский) beton, üveg és acél felhasználásával operáló funkcionalista geometriai formái, akárcsak a Hector Hamilton és a Le Corbusier vezette irodák technokrata elképzelései sem. 1932-től Sztálin parancsára csak azok a tervezők futhatták le az újabb köreiket, akik Nagy Pétert, Berninit, a barokk Rómát és a szentpétervári Izsák székesegyház klasszicizmusát tekintették etalonnak, illetve akik már Lenin előtt is tisztelegtek építészetükkel. A pályáztatás második fordulójára, így a versenyben maradt irodáknak már négy-öt tervvel kellett elindulniuk. 

stalin.jpg

Sztálin és szeretett népe (Fotó: Pravda.ru)

Ennek megfelelően Iván Zsoltovszkij (Иван Жолтовский) először a Kreml reneszánsz tornyainak lemásolásával egy hatalmas Colosseumba sűrítette a bolsevizmus győzelmét hirdető elképzeléseit, későbbi terveiben azonban már New York toronyházaiból merítette ihletét. Dmitrij Csecsulin (Дмитрий Чечулин) előtt a „kommunista Babilon” kupolás fantasztája állt, az olasz fasiszta kormánynak is dolgozó Armando Brasini pedig egy gigantikus nagyságú tagolt erődöt vetett papírra, amelynek főhomlokzata a nyugati kapitalizmusnak is utat mutató „szocialista metaforákkal tarkított” világítótoronyban végződött. Az örmény Karo Alabjan vezette csoport (Каро Алабян, Георгий Кочар, Анатолий Мордвинов) szintén az amerikai felhőkarcolókból merítette a „proletár tengeren suhanó” háromárbocos vitorlását, de szintén jól kifejezte a munkásság „világdiadalát” a Vlagyimir Suko (Владимир Щуко) tervezte eleinte német klasszicista, később az olasz reneszánsz díszítőelemeiből összerakott hatalmas épülettömbjei is.  Borisz Jofán (Борис Иофан) és csapatának munkáit előszeretettel dicsérte a generalisszimusz, így hatodik nekifutásra 1934-ben végre ők nyerhették meg a 22 versenyben maradt pályamű elől a több éve futó pályázatot. (A nyeretlen pályaművekből összeállított tablót a cikk alján lehet megtekinteni.)

SZOVJETEK PALOTÁJA 2.jpg

 Borisz Jofán tervvariációi a Szovjetek Palotájára (Grafika: Falanszter.blog.hu)

A Szovjetek Palotája: a világ legnagyobb épülete

 

A Jofán-féle Szovjetek Palotája nemcsak a maga 426 méteres magasságával múlta jócskán felül a kor legmagasabb épületeit- az Eiffel-tornyot és az Empire State Buildinget-, hanem hét és fél millió köbméternyire becsült kőtömegével háromszor lett volna nagyobb az egyiptomi Kheopsz piramisnál is. Az Albert Speer tervezte berlini 180 ezer ember befogadására alkalmas Dicsőség Csarnokához képest a moszkvai Szovjetel Palotájának 160 méter átmérőjű nagytermében mindösszesen "csak" 21 ezer elvtárs fért volna el. Az egymillió köbméternyi nagyteremhez hat Sztálin Leninnek tett fogadalmairól elnevezett termet ragasztottak. A palotában kívánták elhelyezni az Állami Dokumentumfilm Archívumot, több könyvtárt és világforradalmi múzeumot, legalább háromtucatnyi üléstermet a Legfelsőbb Tanács számára, valamint a világ művészetét bemutató 34 méter magas négy művészeti csarnokot is, amelyeket többek között a magyar Uitz Béla vezettte 12 művészből álló csoport készített el. Itt kerültek volna elhelyezésre azok a pannók is, amelyek a Szovjetunió Alkotmányának megfogalmazását, a Polgárháborút, a Szocializmus építését, a Munkát és a Küldöttek átveszik a Néptől megbízásukat jeleneteket dolgozták fel. 

Iofan-DS-163.jpg

Uitz Béla pannói a leendő Szovjetek Palotájában (Fotó: Liveinternet.ru)

A felhőkarcoló három részre oszlott: Alapját a szocializmus francia előfutárai, törzsét Marxot és Engelst szimbolizálta, amiket egy 100 méteres egész alakos Lenin szobor koronázott meg. A palota így lényegében nem egy épület, hanem egy szobortalapzat volt. A 6000 tonnás szobrot ugyanis Szergej Merkurov (Сергей Меркуров) szobrásznak olyan hatalmasra kellett megterveznie és kiviteleznie, hogy 6 méter hosszú ég felé bökő mutatóujja mindig a felhők felett „ragyogjon” (a Moszkva fölötti légköri viszonyok egyébként csak öt-hat hónapig engedték volna látni a politikus kézfejét). A New York-i Szabadság szobor mintájára a Lenin szobrot is kilátóhelynek is szánták. Éppen ezért Merkurov a szobor mintázása előtt gondos tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban és a grúziai Avcsala melletti vízerőmű mellett 1927-ben felállított 20 méter magas Iván Sadr-féle (Иван Шадр) Lenin szobornál is.

terkep - szovjetek palotája.jpg

 

Gigantikus építkezés a Moszkva folyó mentén


A Megváltó Krisztus Székesegyház felrobbantása, illetve a Volkhonka utca cári időkben felhúzott épületeinek lebontása után, a munkások 1937-ben kezdték el a Szovjetek Palotájának alapozási munkálatait. Sztálin minden követ megmozgatott: évente több millió rubelt különített el arra, hogy Közép-Szovjetunió ipara teljesen kiszolgálja az építkezést. A zökkenőmentes építőanyag-ellátás érdekében a generalisszimusz saját vasútvonalat- és állomást építtetett az építkezési területig, ahová például a leendő háromszintes 5000 autót is befogadni tudó parkoló miatt 300 ezer négyzetméternyi gránitot szállítottak. Önálló gazdasági és tudományos kutatóközpontokat állítottak fel, hogy alaposan kivizsgálják az épület várható optikai, akusztikai és egyéb műszaki egységeinek (fűtés, hűtés, pára, nagysebességű liftek és szivattyúk stb.) paramétereit, valamint több speciális anyagot (nagy teherbírású acél és tégla) is kifejlesszenek. Az építkezési területtel szembeni szigetre még Szovjetek Háza címen még egy hatalmas luxus apartmant is felépítettek Jofán tervei alapján, hogy gondtalanul szemlélhessék az építkezés folyamatosságát a tervezők és a párt első emberei.

Annak ellenére, hogy 1938-ban alapozás közben feltört a talajvíz, illetve a 10 méterre arrébb zúgó Moszkva folyó is folyamatosan átáztatta a betont, 1939-re elkészült a 74 emeletnyi mély alapozás és a földfelszín feletti 11 emeletnyi majdani zsaluzás alapját adó vasváz-rendszer is. Az elvizesedés problémáját Jofánnak többszöri próbálkozása ellenére sem sikerült orvosolnia, ám a főépítész Sztálinhoz fűződő különleges viszonya miatt megúszta a Gulágra való deportálását, sőt, újabb fontos megbízatásokat kapott: például ő tervezhette az 1939-es New York-i világkiállítás szovjet pavilonját is. Mivel 1941 szeptemberében a német hadsereg Tájfun és a később lefújt Wotan harckocsi-hadműveleteivel teljesen körbevette Moszkvát, így egyre messzebb került az SZKP attól, hogy az 1942-ben esedékes tizennyolcadik kongresszusára, azaz a harmadik ötéves terv végére elkészítesse moszkvai palotáját. Mindeközben a város határában zajló súlyos harcok alatt Sztálin el is bontatta az épület vasrács szerkezetét, hogy a több tonna acélt fegyvernek beolvaszthassák. Az építkezést hivatalosan 1949-ig függesztették fel.800px-Schwimmbad_Moskwa.jpg

A világ egykori legnagyobb uszodája (Fotó: Wikipedia.ru)

További legek, de már nem politikai okokból


A Szovjetunió II. világháborús győzelme után Sztálinban ismételten felmerült az építkezés folytatásának ötlete-, hiszen a kommunizmus nemcsak a fasizmus felett aratott diadalt, illetve „hintette el” Európa szegényebbik felén porzóit, hanem most már szuperhatalomként a kapitalizmussal szemben is képviselnie kellet az utolsó „osztályegyenlőségi alapokon nyugvó” totalitárius rendszert. Borisz Jofán ennek megfelelően ismételten módosítgatta terveit, ám a háború annyira kimerítette az ország munkaerő-és nyersanyag kincseit, hogy érdemben nem történt semmi sem az építkezés területén. Sztálin 1953-as halálát követően Hruscsov ráadásul az enyhülés szeleként le is fújta a projektet, hogy 1958-ban a hatalmas gödör alapjait felhasználva átadhassa a világ legnagyobb úszómedencéjét és strandját. 1994-ben ráadásul még ezt is elbontotta a peresztrojka és glasznoszty szellemében újraformálódó ország-és városvezetés, hogy 2002-ben fotók és dokumentumfilmek alapján rekonstruálhassák, II. Alekszij pátriárka személyében pedig ismét felszentelhessék a 74 emeletnyi bunkeren nyugvó Megváltó Krisztus Székesegyházat. Ha a 426 méteresnek szánt Szovjetek Palotája felépült volna, akkor 2010-ben a világ kilencedik legmagasabb épülete lenne. (Az első a 828 méteres dubai Burzs Kalifa. Második az 595 méteres mekkai Abraj Al Bait főtorony. Harmadik az 541 méteres épülő New York-i Freedom Tower.)   

Jamrik Levente

SZOVJETEK PALOTÁJA 5.jpg

 

3 komment moszkva sztálin szovjetunió hruscsov 1958 katedrális 1938 1937 1949 1934 le corbusier 1922 1931 szovjetek palotája walter gropius borisz jofán armando brasini vlagyimir suko szergej merkurov eric mendelsohn Tovább
A kommunizmus diadala: Sztálin világ-felhőkarcolója és a 6 000 tonnás Lenin Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
3 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra! Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra!
  • Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
  • További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete További házbontások Erzsébetvárosban - a sutba vágott gettómúzeum ötlete
  • Egy helyen rohadnak a meglékelt amerikai elnökök fejei Egy helyen rohadnak a meglékelt amerikai elnökök fejei
  • A románok eltörlik Széchenyi emlékét A románok eltörlik Széchenyi emlékét

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr452526314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Váraljay Gabriel 2010.12.24. 17:16:52

Eszméletlen ez az egész megalománia, ami ilyen dolgokra vezérli az emberi társadalmak vezetőit...
Válasz erre 

eMM2 2011.03.14. 23:34:26

Elnézve a vesztes terveket Stalin végülis jól választott.Nem is lett belőle semmi.:)
Válasz erre 

David Bowman 2011.04.13. 14:46:33

Az osztankínói TVtorony magasabb lett.
Mit kezdenének most a 100 méteres gazemberrel?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard