A fiktív állam útleveleinek köszönhetően 12 család menekülhetett el a szarajevói pokolból.

VolksWagner: Klasszikusok a nép szája íze szerint totalitárius felfogásban. 

Neue Slowenische Kunst: fricska vagy kollektivizmus?

A Neue Slowenische Kunst (NSK), azaz az „Új Szlovén Művészet” néven futó totalitárius és globális állami szervezet képében ironizáló alternatív művészeti irányzatot 1984-ben alapította meg az IRWIN képzőművészeti-, a Gledališče Sester Scipion Našice (jelenleg Noordung) lakásszínházi- és a Laibach nevű indusztriális-techno-punk zenét játszó társulások tagjai. A ljubljanai kortárs- és élőművészeti mozgalom fő eszmeiségét Jacques Lacan francia filozófus radikálisan új struktúrájú pszichoanalitikus gondolataiból merítette, amelyet az egyik NSK-tag, a világhírű Slavoj Žižek pszichológus, filozófus-szociológus foglalt össze a legjobban: „Minden állam és politikai szervezet lényegében csak a kollektív emberi képzelet szüleménye, egy közös szellemi konstrukció végterméke, amely tartalmánál fogva nem kézzelfogható, tárgyaiban (hivatali dokumentumok, egyenruha, építészet stb.) pedig üres. (…) Azonban ha az állam, vagy az ország politikai szervezeteinek a múltja szégyenteljes, és ezzel a gyalázattal állampolgárainak nemcsak azonosulniuk, hanem mindig újra és újra át kell élniük a megértés visszafogott iróniájával, akkor túlazonosított tudatról beszélhetünk. (…) Ezt a történelmi-politikai alapokon nyugvó rög-túlazonosítást csak művészeti mozgalommal lehet felszabadítani, amelynek közege természetesen ismét csak a kollektivizált emberi képzelet szülte politika lehet. Ez egy vicces, ám lehangoló ördögi kör.”

Diktatúrák ölelésében (Grafika: Nskstate.com)

A Tito utáni Jugoszláviában az NSK- „immanens egységes szellemiségű” mozgalom hamar a kommunista hatalom ellensége lett. Ennek egyik fő oka az volt, hogy az itt alkotó művészek gyakran merítettetek a totalitárius (nácizmus, fasizmus, kommunizmus, szocializmus, marxizmus, sztálinizmus stb.) vagy szélsőséges nacionalista mozgalmak szimbólumtárából, amelyet dadaista felfogásban, giccses vizuális élményként újra összegyúrtak és egymással nem kompatibilis politikai ideológiákkal újratálaltak. Jó példa erre az a Moszkváig elhallatszó 1987-es botrány, amikor is Roman Uranjek, AD Knez, Darko Pokorn és Miran Mohar „retro-grád” művészek a Jugoszláv Ifjúsági Napján meghirdetett plakátversenyre Richard Klein 1936-os, a Harmadik Birodalmat dicsőítő festményének módosított változatát küldték be, amellyel meg is nyerték az országos biennálét. A fiatalok egyébként csak annyi módosítást végeztek el az eredeti képen, hogy a náci zászlót kicserélték a vörös csillagos jugoszlávra, a német birodalmi sast pedig egy galambra. A Tito és az Adolf Hitler közötti párhuzamnak abszolút nem örültek Belgrádban, főleg akkor nem, amikor a Mladina című hetilap főszerkesztője tudatlansága miatt újságja címlapjára ki is tette a győztes NSK-plakátot. A lapnak ezt a számát be is tiltották.

Egy birodalom apoteózisa. Balra az NSK-féle másolat, jobbra a Richard Klein festette náci plakát (Fotó:Mladina.sl)

Minden művészet csak egy politikai manipuláció

Tetézte a szocialista párt rosszallását, hogy az 1980-as években az alternatív művészetek, a szubkultúra előretörésével párhuzamosan az NSK-mozgalom tagjai is hangos ellenkultúrát fejtettek ki a központilag elfogadottal szemben. Ez a hitvallás nemcsak a plakátjaikon, hanem az előadásaikban is kifejeződött: a szervezet tagjai ugyanis minden fellépésük alkalmával kissé átalakított náci és olasz fasiszta jelképekkel túlzsúfolt katonai egyenruhákban jelentek meg, amelyek „mélyen szíven ütötték” az önmagát a partizánmítosszal megalapozó Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság vezetőségét. A polgárpukkasztónak is nevezett performanszok közül a legradikálisabb előadásokat az 1981-ben alapított Laibach (Ljubljana német neve) zenekar művelte. A banda vokalistája, Milan Fras például az SS egyenruhája fölé vagy a Deutsches Afrikakorps (DAK) ellen harcoló francia és berber partizánok fekete fejkendőjét, vagy pedig egy szarvasagancs fejdíszt vett fel, amely az újjászületés és az örök megújulás egyik szimbóluma. Az énekes az egyik interjújában így fogalmazott: „az NSK nem a totalitárius kódok paródiája, hanem bizonyos értelemben a megszállottja-, hiszen a politikai irányvonalak közül csak a totalitarizmus veszi magát komolyan, s bünteti azokat, akik harcolnak ellene. (…) A szarvasagancs nem más, mint az „Időtlen Állam” koncepciónk egyik fő jelképe, amely a legjobban fejezi ki a mindig újjászülető, ám lényegi vonatkozásában változatlan diktatórikus állami rituálék és szertartások lényegét. (…) Dadaista felfogásban tehát minden művészeti irányvonal politikai manipuláció, kivéve, ha azok a manipuláció nyelvét beszélik.” Ebben az összefüggésben nem csoda, hogy déli szomszédunk hatóságai folyamatosan a Laibach koncertek betiltásán szorgoskodtak.

A totalitárius és globális állami szervezetek csúcsszerve az NSK? (Fptó: Nskstate.com)

Plakátterv az NSK polgárok első, berlini kongresszusához (Fotó: Nskstate.com)

Az NSK-féle pszeudonáci cinikus művészeti mozgalom persze már a kezdetektől fogva átvette és kiforgatta a totalitárius és globális állami szervezetek jelképeit, szimbólumait, azok bürokratikus intézményrendszereit. Címerük is a kétértelműségről vallott, hiszen annak alapja John Heartfield antifasiszta-dadaista fotóművész 1934-ben publikált fényképmontázsának a továbbfejlesztése volt, amelynek központi helyére ők Kazimir Malevics szovjet-orosz absztrakt festő híres fekete keresztjét helyezték el. Ebbe a főleg keresztény szellemiségű ikonba, az NSK vagy egy horogkereszt formában elrendezett, ám a fasizmust szimbolizáló négy bárdot, vagy egy nyílhegyekben végződő, vérrel átitatott vaskeresztet helyezett el. A címertartó felső részét egy negyednyi fogaskerékből, egy másik negyednyi töviskoszorúból, az alsó részét pedig egy gigantikus méretű szarvasagancsból állították össze. A csoport érdekes szertartást körített az interjúihoz is. A sajtó képviselői ugyanis nem közvetlenül, hanem csak az NSK Központi Bizottsága által kinevezett sajtóreferens által szerezhettek engedélyt riportjaik elkészítéséhez. Később ezt a hatáskört a művészeti szervezet átruházta az általuk alapított Elméleti és Alkalmazott Filozófia Minisztérium kezelésébe, annak is az Új Kollektivizmus Alosztályához.

Cinizmus és szókiforgatás a politikai tükrében (Montázs: Falanszter.blog.hu, Grafika, Fotó: Nskstate.com)

Az állam csak egy absztrakt szuprematista test

Időközben az NSK valóságos művészi állammá nőtte ki magát, amelyet 1991 júniusában kiáltottak ki egy ljubljanai lakásban. A hivatalosan is mikro-nemzetként számon tartott Neue Slowenische Kunst „Staat” megalakulása természetesen nagyban függött és kötődött a délszláv háború kirobbanásához, illetve ahhoz a szerencsés helyzethez, hogy 10 napnyi harc során Szlovénia viszonylag könnyen elnyerte a függetlenségét. Annak ellenére, hogy az NSK lacani és a zsizseki értelemben felfogott államképe csak a kollektív emberi képzeletben létezik, illetve, hogy fő ideológiájuk szerint az „állam csak egy absztrakt szuprematista szervezet és test”-, a frissen megalakult NSK-kormány első feladata a háború elől menekülők részére-, a világon egyébként sehol sem elismert- Transznacionális Útlevél Osztály felállítása, illetve az NSK-útlevelek több ezer darabos kinyomtatása volt! Mielőtt a fejünkhöz kapnánk, hogy ezek őrültek, érdemes gyorsan megemlíteni, hogy Mike McGee és Larry Reid újságírók kutatásai szerint Szarajevó ostromakor legalább egy tucat család ezzel a fizikailag valós, ám tartalmát és nacionalitását tekintve fiktív útlevéllel tudta csak elhagyni a körbezárt és ostromlott bosnyák várost, s így megmenteni az életét! (A hozzávetőlegesen 13 ezer darabban kinyomtatott, az EU-szabványoknak teljesen megfelelő passzus napjainkban annyira népszerű úti okmánynak számít főleg Nigériában, Lagosban és Egyiptomban, hogy a hiszékeny afrikaiak komplett vagyonokat fizetnek ki egy ilyen interneten megrendelhető passzport tulajdonjogáért abbéli reményükben, hogy így az Európai Unió állampolgárai lehetnek. Az olasz és a spanyol határrendészeti szervek azonban a Jugoszláv Néphadsereg és a boszniai szerb katonákkal ellentétben, képben vannak a kibocsájtó „ország” nemzetközi elismertségével, pontosabban ismeretlenségével.) „A művészet fanatizmusa nem más, mint a diplomácia kereslete”- mondaná erre az NSK.

NSK útlevelek egy halomban. Afrikában nagy kincsnek számítanak (Fotó: Nskstate.com)

Az NSK-állam athéni nagykövetsége (Fotó: Nskstate.com)

New Yorkban csak elektronikus konzulátust tartanak fent. (Fotó: Nskstate.com)

Szlovénia gazdasági és politikai konszolidálásával a fővárosban székelő NSK-állam is újabb lendületet vett. A Direktíva mindegyik művészeti ágát minisztériumi rangra emelte. „Pszichoanalaitikus megfontolásból” 10 minisztérium alá sorolták be a kulturális mozgalom különböző szakterületein (színházi, filmművészeti, irodalmi, építészeti, város- és bútortervezési, zenei, grafikai stb.) tevékenykedő, ám önérvényesítési szempontból nem igazán független művészeti ágait. „A művészet és a totalitarizmus nem zárja ki egymást. Totalitárius rendszernek ugyanis az illúziót, a forradalmi egyénnek pedig a művészi szabadságát kell megszüntetnie ahhoz, hogy egy közösség útján alkothasson.” Az időközben világhírűvé vált Laibach zenekar 2006-ban egy korábbi nótáját remixelve megalkotta az állam himnuszát, amelyet a „Volk” című lemezén meg is jelentetett. Szintén ekkor adták ki az NSK-állam első bélyegíveit és a címerükkel díszített fémpénzeit. Kinyomtatták az offline és online is elérhető „NSK Times” című újságjukat, elindították a Youtube-on is megnézhető Híradóikat, valamint szintén ekkoriban kezdték el kiépíteni a transznacionalizmus szellemében nagykövetség-hálózatukat. A művészállam konzulátusi irodát tart fent többek között Szarajevóban (1992), Moszkvában (1992), Umagban (1994), Athénben (1995), Seattle-ben (1996), Berlinben (2003), Firenzében (2004), Milánóban (2005), Bécsben (2006), Reykjavikban (2007) New Yorkban (2008) és a terveik szerint idén áprilisban az A38-hajón koncertező Laibach által 2014-től majd Budapesten is.

NSK-állam polgárai egyébként 2010-ben találkozhattak először vezetőikkel Berlinben. A sikeresen zárult háromnapos ankétot azóta minden évben, ám mindig más helyszínen (Lyon, London, New York) rendezik meg „Rendez-Vous” néven. „Mi művészek vagyunk, és nem politikusok. Amikor szláv kérdés egyszer és mindenkorra megoldódik, akkor az életüket művészként szeretnénk befejezni."

Jamrik Levente