Feltérképeztük, hogy hol, hogyan és milyen bunkerekben tárolták nálunk a szovjetek az atomfejeiket.

A nagyvázsonyi atomraktár központi csarnoka (Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)

Száguldás, transzfer szerelem

Mivel a Szovjetunió atomfegyverkészlete az 1949. augusztus 29-ei első robbantás óta intenzíven növekedett, így az 1950-es évek elején Moszkva országos atomfegyver-tárolók létrehozása mellett döntött. Az összes ilyen jellegű fegyvert korábban egy Sarov (akkori fedőneve Arzamasz-16) névre keresztelt, térképeken sem jelölt, szigorúan izolált városban kialakított 11-es számú Tervező Hivatal üzem területén őrizték. Az első négy központi tároló 1955-1957 között készült el. Később ezeket a műtárgyakat további 24 létesítmény felépítése követte országszerte. Mindegyik Arzenálnak hívott központi tárolóhoz meghatározott, a szárazföldi csapatokat, a légierőt és a haditengerészetet kiszolgáló, illetve a Varsói Szerződés tagállamaiban felépült objektumokhoz rendelt javító-technikai bázisok (Ремонтно-Техническая База – RTB) is tartoztak. A szállítás, a tárolás, a szerelés illetve a karbantartás a 12. GUMO-, a Honvédelmi Minisztérium 12. főigazgatóságának (12-е Главное Управление Министерства Обороны) a fennhatósága alá tartozott. 

Annak ellenére, hogy Moszkva a mai napig titkos információként kezeli az atomraktárak helyszíneit, orosz fórumokból, weboldalakról, személyes bejárásokból, külföldi kapcsolatokból, illetve nyilvánosságra hozott CIA dokumentumokból azért elég jól leleplezhető a Kreml egykori e témájú ténykedése és titkolózása. A Magyarországon állomásozó szovjetek feltehetően az ukrajnai Ivano Frankovszktól délre, a magyar határtól alig 140 kilométerre található 711-es számú Arzenálból kapták a hidegháború idején az atomfejeiket. A Nyírteleken diszlokáló önálló szállító osztály léte is erre a tényre enged következtetni. A szállítás jellemzően légi-, vagy vasúti úton történt, majd a kirakodás után dobozos ZiL-157, később ZiL-131 típusú teherautókon vitték tovább a fejeket az öt kijelölt magyarországi célállomásra.

Nemcsak a szállítás közben, hanem a tárolás során is meghatározott hőmérséklet és páratartalom mellett lehetett csak a fejeket mozgatni. Ez 15-17°C és 40-70 százalék közötti értékeket jelentett. Magyarországon a Nagyvázsony-Tótvázsony melletti bázison kívül 4 másik helyen tároltak állandó jelleggel atomfegyvereket. Kunmadarason és Kiskunlacházán a légierő; Császáron (a harcászati rakétaosztályok) és Tabon (a dombóvári hadműveleti-harcászati rakétadandár) pedig a szárazföldi alakulatok részére.

A nagyvázsonyi-tótvázsonyi bázis északi területén látható két tároló elhelyezkedése (sárgával jelölve). Jól megfigyelhető a két bunker szögbeli eltérése. Erre azért volt szükség, hogy egy esetleges találat során ne sérüljön meg az összes rakodónyílás. 

Bunkerben hej az élet...

Nálunk háromfajta, típusterv alapján épült speciális tároló működött. Kunmadarason a "Bazalt", vagy 641-es típust az 1960-as évek derekától, Kiskunlacházán, Tabon és Császáron pedig a "Gránit" nevű verziót a hetvenes évek közepétől „állították forgalomba”. A nagyvázsonyi raktárt 1967-1968 között építtették fel. A tároló a 7-es kategóriájú/kódú rakétafejek (изделие № 7, Scud-A) részére alakították ki.

Lényegében itt két darab egyforma, egymástól kb. 100 méterre elhelyezkedő földbe ásott és a kitermelt földdel betemetett téglatest alakú, 24,3x40,5 méter alapterületű bunkerről van szó, amelynek közepén keresztirányban emelkedik ki egy galériaszerűen kialakított kétszintes csarnok. Ennek kétoldali szimmetrikus felső részéről nyíltak a külső nagy rakodóajtók, amelyek túloldalán egy hullámlemezzel fedett, álcahálóval borított, egy oldal kivételével körkörösen zárt, rámpás rakodóteret alakítottak ki. Itt oldalanként 4-4 fejszállító teherautó tudott beállni.

A dobozos szállítójárművek az objektum déli, az északitól többsoros kerítéssel elválasztott területén kialakított 36 kapus garázs egy részében parkoltak. A bázishoz tartozó egyéb gépjárművek szintén ebben a 160 méter hosszú épületben álltak, egymás mögött típustól függően akár két-három darab is. A beállók fölé a keresztgerendára kis sárga táblákat rögzítettek, amelyeken a gépjármű típusát, rendszámát és a vezetőjének nevét írták fel. (Az eljárás más szovjet bázisokon is bevett szokás volt). A tárolók környékén minden mozgást, rakodást, anyagmozgatást szigorúan csak az ellenséges műholdak átrepülése után, azaz leginkább éjjel végezték el.

A központi csarnok alsó szintjének egyik oldalából nyílt a 4 darab 21x5,7x2,4 méter nagyságú tárolóterem, a műtárgy másik oldalán pedig a bunker üzemeltetését, működését biztosító helyiségekhez vezető folyosó. Ebben a részben volt a lég- és gázzsilipes személyi bejárat, a dízellel működtetett aggregátorszoba, a levegőztető, a szellőztető rendszerek, a szűrők, a vezérlő szoba, a víztartály, az akkumulátorok, a munkaszobák és mellékhelyiségek is. A létesítmény három üzemmódban tudott működni. Ezt az eljárást a szovjet (és a korabeli magyar is- lásd a budai Várhegy alatti P/50-s bunker esetében) „Rezsim” rendszernek hívta:

I. a kívülről beszívott levegőt mindenféle szűrés nélkül keringették a rendszerben. (Békeidőben)

II. a kívülről beszívott levegőt átvezették a durva por, radiológiai, vegyi és aktív szén szűrőkön és ezután került a belső térbe. (Harckészültség)

III. teljes izoláció, a bunker légmentesen lezárva, az egyik helyiségben, palackban tárolt sűrített levegőt keringetik. (Harci helyzet)

Ez utóbbi üzemmód esetén a létesítmény nagyjából 10 óráig működhetett. Mivel békeidőben (I-II. üzem) az objektum külső energiaellátásról működött, így csak a III. üzemmódban kapcsolódott le a rendszer erről a külső energiaellátásról, és indította be automatikusan a 60kW-os dízelmotort.  Várható atomcsapás esetén az ajtókat, szelepeket lezárták, a külső vízellátást leállították. A bunkerben állandó túlnyomás volt, amit a ventilátorok által beszívott levegő mennyiségével tudtak biztosítani. Ha a túlnyomás a megadott érték fölé emelkedett, akkor a szelepek kiengedték a felesleget. Mivel a levegő csak kifelé áramolhatott, így kívülről nem kerülhetett be az objektumba semmiféle radioaktív szennyeződés. A levegő hőmérsékletét, páratartalmát állandóan ellenőrizték mind a központi csarnokban, mind a gépészeti szobákban és a tároló termekben.

Mivel a tárolóban 4 sorban 42 hornyot/foglalatot szereltek a padlóba, így a sorok között kényelmesen tudták mozgatni az univerzális kiskocsikon az egymás mögé elhelyezett, hengeres konténerekbe „csomagolt” robbanófejeket. Az itt tárolt több generációs töltetek hatóereje 1 kt-tól akár több száz kilótonnáig terjedt. Összehasonlításképpen a Hirosima felett robbant atombomba 13-15 kt körüli volt.

Csehszlovákiában mivel a termek hosszúsága „csak” 15 méter volt, így ott csak 12 tároló helyet tudtak kialakítani, amit a padlóra felfestve meg is jelöltek. A nagyvázsonyi bunker esetében csak sejteni lehet, hogy a rakétafejek mennyisége 15-18 darab körül lehetett termenként. A kiskocsikra különböző méretű szállítókonténert is lehetett rögzíteni a bennük levő atom (biológiai/vegyi) fegyvertípus függvényében. Egy ilyen szerelvény a 9T114 típusú kiskocsival és rajta szállított 9Я236 típusú konténerrel üresjáratban 300 kilót; 900 kilós 9N33-as fejjel azonban már a 1,2 tonnát is kitehette.

A konténereket nagynyomású héliummal töltötték fel. Erre egyrészt a gáz kémiai közömbössége miatt, másrészt pedig azért volt szükség, mert az anyag a túlnyomás miatt sem engedte a nedvességet bejutni a konténerekbe. (A hélium lényegében így védőgázként szigetelte le a fejet az esetleges szikráktól és elektromos ívkisülésektől.) A héliumot külön vékony csőhálózaton vezették be a termekbe, töltéskor egy speciális "pisztollyal" csatlakoztatták a konténerhez. Ezen kívül a központi csarnokban is volt egy töltőcsonk, ahová időszakos vizsgálatok elvégzésekor és összeszereléskor (neutrongenerátor) tolták be a rakétafejet. A kiskocsit a konténerrel csak a kijelölt, földre festett jelek mentén lehetett mozgatni. Az 5,7 méter belmagasságú, 24 méter hosszú kétszintes központi csarnok tetejére hosszirányban egy 3,2 tonna teherbírású futódarut is felszereltek.

Neutralizálás: a szovjet MIB

A nukleáris töltetet inicalizáló neutrongenerátorokat egy külön helyiségben tartották a csarnok végében a rakodóterasz alatt, szintén a padlóhoz rögzítve. Itt egy cipős doboz nagyságú tárgyat kell elképzelni. Ehhez az egységhez volt a legtöbb köze a bunker talán legveszélyesebb helyiségének, a „mini labornak”, amely szintén a nagycsarnokból nyílt, külön kétajtós zsilippel és munkaszobával. Ebben a helyiségben helyezték el az NDK-ban csak "Manipulátornak” hívott nagy átlátszó plexiládát, amelyben a nukleáris töltet neutronforrásának (plutónium-berillium) időszakos cseréjét végezték. Ezt a műveletet évente háromszor, négyszer végezték el.

Ez a cselekmény-sorozat abból állt, hogy jött egy tiszt a Szovjetunióból, aki szállította a neutrongenerátort egy kis acélhengerben, ezt betette a Manipulátorba, mellé pedig a régebbi, cserére szoruló példányt.  Egy technikus, a ládához belülről hozzáerősített kesztyűkkel kicserélte a kettőt, miközben egy elszívó állandó vákuumot hozott létre, hogy még véletlenül se kerülhessen ki a roppant veszélyes anyag a levegőbe.

A vákuumnak, hasonlóan a héliumhoz és a sűrített levegőhöz, külön csővezeték-hálózata volt, melynek a központi csarnok falán volt a kapcsolószekrénye. Szintén itt helyezték el a világítás- és a daruvezérlő kapcsolóit. Az egységek főkapcsolói a bunker kiszolgáló részének irányító szobájában voltak. A fejszállítmányt (amelyet a szovjetek "termék" vagy "gyártmány" - изделие névvel is illették) a biztonsági kamrával elválasztott két nagy rakodókapun keresztül jutották be a felső szinten kialakított balkonra, ahonnan a már említett daruval engedték le a csarnok alsó szintjére.  A masszív rakodókapuk (ВЗГ- ворота защитно-герметические) mérete 219 x 226 x 43 centméter, súlyuk pedig 6,5 tonna volt. A személyzet részére egy külön bejáratot alakítottak ki a bunkerdomb tetején. A lejárót jellemzően egy kis kerti fészerre emlékeztető furnérlemezes fülkével álcázták.

Sajnos egyelőre nincs megbízható pontos adat a nagyvázsonyi raktárban szolgálatot teljesítők létszámáról. Feltehetően legfeljebb húszan dolgozhattak itt váltásonként. (Az egyik cseh tárolóban talált fegyverszekrényben például „csak” 14 névvel jelölt helyet alakítottak ki.) Gyakran hívták az atomraktárakban dolgozókat "süketnémáknak" is, mivel az itt dolgozók nem beszélhettek senkinek sem az itt folyó tevékenységükről, de talán hasonlóan találó és némileg konszolidáltabb elnevezés volt a складовщики – azaz a raktári munkások megszólítás.

A bunkerek mellett említést érdemel az a nagy, zöldre befestett oktató épület is, amelyet szintén a bázis északi részén, a tárolóktól kissé nyugatabbra építettek fel. Ebben a műtárgyban egy szerelőcsarnokot, illetve a hozzá kapcsolódó 3-4 tanteremet alakítottak ki. Itt végeztek minden kiképzési feladatot, gyakorolták a fej szét- és összeszerelését, rakodását, mozgatását és rögzítését.

A nagyvázsonyi alakulat postafiókszáma 16205 volt, egyenruhájukon páncélos állományjelzővel, amely jellemző volt az atomraktárak fedésére. A bázis a 12. GUMO (lásd az írás elején), azaz közvetlenül a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségéhez tartozott. Háborús helyzetben innen kapta volna a tapolcai 5. Önálló Hadműveleti Rakétadandár is az atomfejeket. Az objektum őrzését a szovjetektől 1990. március 28-án vette át a Magyar Honvédség, az állománytáblájuk szerint 83 fővel.

Fontos megjegyezni, hogy az itt leírtak nem kizárólag a Nagyvázsonyi-Tótvázsonyi objektumra vonatkoznak, hanem a Varsói Szerződés tagországaiban található összes fejtároló létesítményére. Ebből kifolyólag néhány részletben nyilván lehetnek kisebb eltérések, amelyek mindig az adott országba diszlokált alakulatok mennyiségétől, és az alkalmazott fegyverek hatóerejétől függött.

Kizmus Szabolcs/Hadsz

EZEN A HÉTVÉGÉN KÉT IZGALMAS TÚRÁT AJÁNLUNK A FIGYELMETEKBE:

VÍZIVÁROS BUGYRAI-TÚRA:

Az országban először most mi rántjuk le a leplet VÍZIVÁROS titkairól. A budai DUNA-PART mentén haladva olyan "bugyrok" derülnek ki, mint például:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS FEGYVERGYÁRAK ÉS BELÜGYES HÍRSZERZŐKÖZPONTOK
- MINISZTERELNÖKÖK ÉS OLASZ HERCEGEK OTTHONAI
- AHOL A SZOVJETUNIÓ MEGDÖNTÉSÉRE KÉSZÜLTEK AZ OROSZOK
- SZERELMESEK, BOLONDOK ÉS ÖNGYILKOSOK
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK, PALOTÁK, TEMPLOMOK
- AHOL A MAGYAR OPERETT MEGSZÜLETETT

- A MODERN INDIAI FESTÉSZET BÖLCSŐJE

- CASANOVA ÉS SZERETŐINEK ÁMOR-LAKJA
- A ZSINAGÓGA AMELY MÖGÖTT NÁCIK ÉLTEK

A VÍZIVÁROS BUGYRAI-TÚRA most  SZOMBATON (2013.05.18.)  indul DÉLUTÁN 2-KOR a DÖBRENTEI TÉRRŐL (Erzsébet szobortól) indul. A túra két és fél órás lesz. A belépő ára 3500 Ft/fő. Jelentkezni az artistfama@gmail.com címen lehet, vagy a 30-434-66-80 telefonszámon.

ÍGY TALÁLSZ ODA A VÍZIVÁROSI HELYSZÍNHEZ

SZEX, GYILKOSSÁG, INTRIKA, KORRUPCIÓ- A BUDAI VÁRNEGYED TITKAI TÚRA:

KÖZKÍVÁNATRA ismét megrendezzük most VASÁRNAP (2013.05.19.) a titokzatos Várnegyed-túrát. A séta folyamán a következő témákat boncolgatjuk:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS LESZBIKUS KÖZPONTOK
- 1849-ES, 1944-ES KÉMKÖZPONTOK
- A GESTAPO ÉS AZ SS FŐHADISZÁLLÁSAI
- HÍRES EMBEREK SZERELMI FÉSZKEI
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK
- KÍSÉRTETJÁRTA ÉPÜLETEK
- IRODALMI ÉS OKKULT SZALONOK

- REJTJELEK A HOMLOKZATOKON
- ELÁSOTT ARANYKINCSEK NYOMÁBAN
- ELFELEJTETT HŐSÖK ÉS ANEKDOTÁK

A MÁJUS 19-ÉN DÉLUTÁN 2-KOR KEZDŐDŐ TÚRA SZINTÉN 3500 Ft-ba kerül személyenként. A nagy érdeklődés miatt előre kell jelentkezni vagy az ARTISTFAMA@GMAIL.COM címen, vagy a 30-434-66-80 számon. A túra a volt Honvéd Főparancsnokság (DÍSZ TÉR 17.) romos épülete elől indul és a Bécsi kapu térnél fejeződik be.

ÍGY TALÁLSZ ODA A BUDAI HELYSZÍNHEZ