Budapest legszebb tere volt a 40 évet élt Döbrentei. Díszes bérpalotáit urbanisztikai fejlesztések miatt lebontották, ám helyükön nem egy modern fürdőváros, hanem az Erzsébet híd vasbeton felüljárói kacskaringóznak.
A japánkerttel díszített Döbrentei tér nyugati oldala 1915-ben. (Fotó: Profila.hu)
Hídfők és okosok
Az Eskütéri (ma Erzsébet) híd építésével párhuzamosan a magyar kormány és Budapest polgármesterei rendezni kívánták a leendő folyami átkelő budai és pesti hídfőinek környezetét is. Az 1893-as költségvetési terv tanúsága szerint a 11170 tonnásra tervezett lánchíd megépítésére és tereprendezésére 11 és fél millió forintot különített el az állam, amelyből hasznos kisajátítások címén csak 4 millió forint megtérülésével számolt a kincstár. A főváros 1895-ben hirdette ki a pesti oldal Városház-, Sebestyén-, Rózsa- és Hal terek szabályozási tervpályázatát, amelyeket úgy akartak teljesen átépíttetni, illetve lebontatni, hogy a meghosszabbított és kiszélesített Hatvani (később Eskü út, ma Szabad sajtó) utca ráfusson a hídfőre. Mivel a beérkezett pályamunkák közül egyetlen egy építészeti elképzelés sem nyerte el a zsűri tetszését, így a tényleges szabályozási munkákkal Lechner Lajos középítési igazgatót, Hauffel Adolf műszaki főtanácsost és Devecis Ferenc műszaki tanácsost bízta meg az önkormányzat.
Fürdő és kőfal
Bár a háromnyílású Eskü téri híd megépítéséhez 1898-ban már nekiláttak a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, a Diósgyőri Vas- és Acélgyár, a Gross és Társa, a Fischer Henrik-féle gyár, valamint a Vulkán Művek munkásai, a budai hídfő környezetének rendezéséről csak 1899 novemberében született először döntés. 950 ezer Korona értékben ekkor fogalmazta meg a városvezetés, hogy a Rudasból egy új, küllemében pompásabb fürdőpalotát építtet meg, amelyet a Döbrentei és a Szerb (később Egyház) terek összeépítéséből megalkotott 12 ezer négyzetméteres közlekedési csomópont déli térfalának szántak. Az általános tereprendezési terveket szintén Lechner Lajossal készítették el, aki az elmúlt 15 év alatt lebontott 217 ház mellett, további csaknem 50 darab copf, empire, neoklasszikus és rokokó stílusú egyszintes ház, illetve egy tucat fecskefészekre hajazó kulipintyó lebontását rendelte el. (A mérnök rendezési terve egyébként nem nagyon tért el az 1869-es keltezésű Varásdy Lipót által megálmodott beépítési vonalaktól, sőt önkormányzati döntés alapján nem is tartalmazta a Krisztinkovics Béla-féle Duna alatti metróalagút megállótervét sem.)
A Döbrentei utca déli végének kiszélesítésével lett nagyobb a Döbrentei tér (Fotók: Vasárnapi Újság, Fszek.hu)
A híd 1903-as átadásával egy időben készült el a Gellérthegy északkeleti oldalát szegélyező téglafal is. Az id. Francsek Imre tervezte műtárgy nem városszépítési szempontok, hanem statikai okok miatt valósult meg. Az épülő híd leendő forgalmának Duna-parti levezetése miatt ugyanis a kivitelezőknek 1899-től folyamatosan tetemes kőtömeget (kb. 3000 q) kellett levágniuk Kelen hegyéből, amelynek meglazított részei cementbeöntés és megtámasztás nélkül az 1904-ben felavatott Jankovits Gyula mintázta Gellért-szobor súlyát sem bírták volna el. A szikla rézsűs megerősítése így szükségszerű volt. A közlekedésszervezési szempontoknak ettől függetlenül több értékesnek gondolt épület is az áldozatául esett. Ekkor takarították el a negyedszázaddal korábban még tisztességes vendégeket fogadó, Hegyey Béla irányította Propellerhez címzett szállodát, amely nevét a partközi személyforgalmat lebonyolító átkelőhajók után kapta; a Lazarevics István szerb despota építtette palota romjain álló apró lakóházakat, illetve a Rudas fürdő 1. szám alatt működő Barabás József-féle vendéglőt.
Az id. Francsek Imre tervezte kőfal, és a Czigler-féle sarokpalota (Fotó: Profila.hu)
Írótoll és napraforgó
A frissen kialakított Szerpentin (később Tranzverzális, ma Hegyalja út) utcát délről a Gellérthegyet megtámasztó kőfal, észak felől pedig a feltehetőleg a Czigler Győző tervezte, hatalmas sarokkupolában végződő háromszintes bérpalota határolta, amelyet Geiszt Gyula gyertyagyáros és sertéstenyésztő építtetett fel. Az 1903-ban átadott eklektikus stílusú épülettömb Paulovics Ferdinánd apró kocsmájának helyére épült fel. Talán a jó nevű csapos iránti tisztelet miatt nyitotta meg az újépítésű ingatlan tágas földszintjén 1904-ben Rapszky Zsigmond az Erzsébet-hídról elnevezett kávéházát, amit csekélyke forgalma miatt 1909-ben kénytelen volt lecserélni egy Ferenc körúti kávézó bérletjogára. A Döbrentei tér 6. szám alatti kereskedelmi egység ekkor került a kispénzű egyetemisták nagylelkű jótevőjének, Pulyai Gábor kezére. A diákság élelmezési támogatásába hamarosan belerokkanó Pulyait 1916-ban váltotta székében a csiptetős, kecskeszakállas Márk Károly - a gasztronómia nemzetközi nagymestere-, aki a vörhenyes fejű Ferenc és a kellemes modorú Károly nevű pincérekkel közösen rögvest irodalmi szalont varázsoltak a hatalmas ezüsttükreiről is nevezetes kávéházból.
A századfordulós Döbrentei tér (Fotó: Profila.hu)
1909-től 1940-ig itt működött a Pethő Sándor alapította Élet című katolikus szépirodalmi hetilap szerkesztősége, amelynek tagjai között ott találjuk többek közt Kosztolányi Dezsőt, Juhász Gyulát, Sík Sándort, illetve két nagy színházi szakembert is: Hevesi Sándort és Márkus Lászlót. A kávéház falai adtak menedéket Palágyi Lajos, Szabó Dezső íróknak, a Budai Sakkozó Társaságnak, valamint 1925-től az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaságnak is. Az Erzsébet-hídban a politikáról is sokat folyt a szó. Közvetlenül Trianon előtt a Magyar Sport és Jogász Egylet vezetői a 33 FC sportklub kávéházi különszobájában alapították meg Karafiáth Jenő vezetésével a Területvédő Ligát, amelynek célja nem volt más, mint meggyőzni a külföldet arról, hogy Magyarország területi épsége a baloldali kormányzatnak éppúgy érdeke, mint az egész magyarságnak, illetve Európa összes országának. Saly Noémi muzeológus kutatásai alapján a városrész 1933-as teljes lebontása után a kereskedelmi egység Tabán Kávéház néven üzemelt tovább egy ideig, ahol azonban már nem a múzsák zengték az éneket, hanem a dzsesszt és foxtrottot játszó zenekarok. A lenge erkölcsű bárt, s az annak helyt adó palotát 1940-ben bontották le a városrész fürdővárossá történő fejlesztése miatt.
A Döbrentei téri egykori Erzsébethíd-kávéház (Fotó: Profila.hu)
Ottlik Géza egyik humoros prózai visszaemlékezése (Tabáni reggeli) ellenben azt állítja, hogy a tereprendezésre csak azért került sor, mert másnapos társai azzal ugratták barátjuk vidéki, ám a pesti árakat magasnak tartó rokonát, hogy az 52 fillérért felszolgált két hígtojásból álló „drága” reggelije miatt, majd az igazságos Kovácsovszky őméltósága fog elégtételt venni a kávéházon. Az árdrágítás miatt ugyanis a nagyhatalmú úr a föld színéről is elhordatja majd az ezüsttükrös kávéházat – nyugtatták Gyula bácsit. „Kovácsovszky egyébként a kémiaprofesszorunk volt, egy bandzsító idős tudós, akinek az előadásain a hallgatóság még aludni is unt, nemhogy rettegett hatalmú úr lett volna a fővárosban. Sok-sok év telt el. Gyula bácsi a nyáron megint fent járt a fővárosban, s a barátom nem állta meg, hogy el ne vigye a Döbrentei térre, ahol az a bizonyos dolog miatt már csak a napraforgókkal övezett üres házhely állt. Gyula bácsi lesütötte a szemét, és bizonytalan hangon motyogta maga elé: Ez a Kovácsovszky, ez a Kovácsovszky tényleg hatalmas tekintélyű nagy ember lehet.”
Kávé és bánya
A Geiszt-palota mellé, pontosabban a Dunára kifutó Horgony és a Kökény utcák közötti telkekre építette fel Oblath Rudolf téglagyáros 1902-ben a Jakab Dezső és Komor Marcell építészpáros tervezte háromszintes bérházat. A szecessziós stílusban megfogant épület a Márai Sándor és Krúdy Gyula írásaiból is ismert Arany Lúd vendégfogadó, illetve Kammon (Cammoni) Flórián híres kávéháza helyén épült fel. Az olasz származású vendéglősnek egyébként több beszédes hangzású „fekete leves főzdéje” is volt Pesten. A Kávéforrás nevű hely mellett az egyik ilyen legismertebb egység a Kammon volt, amely 1852-ben költözött az egykori Landerer- és Heckenast-nyomda épületébe. A szolid találkahely igazi bohém diáktanyának számított. Különlegessége a fagylalt és a puncs volt. A kiegyezés után szerepe fölértékelődött; ellenzéki írók, politikusok, művészek és jogászok kávéháza lett - holott „nem hivalkodott márvánnyal és réz intarziákkal, de még parkettával sem, több generáció üldögélt és érezte jól magát” - írja Rákosi Viktor. De visszatérve a Döbrentei téri Jakab-palota földszintjéhez, itt mindig is kiskereskedelemből élő boltok nyújtózkodtak végig a főhomlokzat széltében, sohasem vendéglátóipari egységek. A lekerekített sarokrizalitokkal büszkélkedő ház első emeletét 1909 augusztusában vette bérbe a Budapesti Bányakapitányság, amely az épület 1940-es bontásáig működött a falak között.
Villamosvégállomás a Hadnagy utcában, Döbrentei téri paloták (Fotó: Fszek.hu)
Az Oblath (Czigler)-, a Jakab- és a Francsek-paloták a századfordulón, és hűlt helyük 1940-ben (Fotók: Profila.hu
Építészet és közmunka
A Kökény utca másik oldalán a Széchenyi István ihlette, Andrássy Gyula által 1870-ben megalapított szervezet, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) székháza állt. A miniszterelnök annyira szívén viselte Budapest építészeti megújhodásának sorsát, hogy saját, 1873-ban emelt kétszintes bérpalotáját ajánlotta fel 1890-ben bontásra, hogy annak helyére id. Francsek Imre egy korszerűbb, eklektikus stílusban megálmodott palotát tervezhessen a 19 tagú tanácsnak. A kompánia egyik felét egyébként a kormány, a másikat a főváros adta; de kiterjedt hatáskörük csak együttesen volt érvényes. A társaság a főváros területén minden építési és építésrendészeti ügyben felügyeli joggal rendelkezett, így az FKT nemcsak a lakosság, hanem a középítkezések ügyeibe is beleszólhatott, fellebviteli hatóságként pedig eljárhatott. Bár a két világháború közti időszakban a tanács jogkörét jelentősen csökkentette a főváros, az FKT 1937-ben bízta meg Wälder Gyulát, hogy a leendő Madách sugárút Károly körútra kifutó nyitóépületét úgy tervezze meg, hogy az a társaság új központjaként is megállja a helyét. Az árkádos épület 1940-es átvételével egy időben rendelték el a szervezet Döbrentei téri háromszintes székházának bontását.
A Tabán látképe még a Döbrentei tér rendezése előtt. Az előtérben az FKT székháza (Fotó: Falanszter.blog.hu)
A Döbrentei tér a Gellérthegyről (Fotó: Fszek.hu)
Kereszt és csillag
A török elől III. Csarnojevity Arszenije ipeki pátriárka vezetésével Magyarországra menekülő szerbek, 1698-ban avatták fel első templomukat a Tabánban. Az évek alatt egyre csak sokasodó budai rácok, 1741-ben bízták meg Mayerhoffer Ádám pallért, hogy szerény küllemű templomuk helyett, egy sokkal nagyobb és egy sokkal tetszetősebb templomot tervezzen nekik. Míg a székesegyház ikonjait a sokat foglalkoztatott Osztojity Vaszilije festette meg, addig a gazdagon aranyozott szobrokat, illetve az ikonosztáz túlburjánzó fakereteit Mihity Antonije faragta ki. A Görög és a Hadnagy utcák kereszteződésébe megálmodott katedrálist, az ortodox egyház egyik legismertebb nagyvértanújáról, a XIX. századig Magyarország védőszentjének is tartott Szent Demeterről nevezték el. A barokk stílusba csomagolt szent helyet 1751. május 3-án szentelte fel a budai szerb püspök.
A tabáni Szent Demeter templom (Fotó: Profila.hu)
Az 1810. szeptember 5-ei tabáni tűzvész nemcsak a városrészt, hanem az ortodox templomot is teljesen megsemmisítette. A freskók és szekkók újrafestését ekkor bízta a szerb egyházközség az Újvidéken tevékenykedő Teodorovics Arszenije, aki csak 1824-ben végzett a művével. A művész az egyik festményén még az 50 ember halálát követelő nagy tűzvihart is megörökítette. A tűzkárral ellentétben a dóm ellenben sértetlenül vészelte át az 1838-ban Pest-Budára zúduló nagy árvizet; holott a tajtékzó Duna 110 centiméteres magasságban hömpölygött a főhajóban. Az ikonosztáz -hála az égnek- sértetlen maradt. Raics Demeter helyi adminisztrátor kezdeményezésére 1898-ban az ortodox katedrálist ismét átépítették. A műtárgy ekkor kapta meg kivételesen szép, vörösrézzel bevont barokk stílusú toronysisakját, amelynek oldalaira Szent Demeter életének legnevezetesebb stációt festették fel. 1916-ban azonban ismét több értékkel lett szegényebb a rácvárosi Isten háza, a harangokat ágyúalapanyag címén az öntödébe szállíttatta az állam. A "hangszálaitól" megfosztott toronyban csupán az az egy "kolomp" maradhatott, amelynek állítólag Ferenc József „különösen szerette a hangját”.
A szétlőtt és kiégett tabáni Szent Demeter templom és a Rác fürdő (Fotó: Tabánanno.blogspot.com)
1945-ben a templom ismét megrokkant. A görögkeleti újév napján, január 14-én a főhajót telibe kapta egy pesti rakpartról kilőtt szovjet bomba. A katedrális tetőszerkezete ismét teljesen leégett. Bár a belövésektől függetlenül szinte teljes épségben élte túl az ikonosztáz a város ostromát, a templom felújításáról hallani sem akart a háború után az állam, főleg, hogy 1948-ban megromlott Moszkva viszonya Belgráddal. Szovjet „tervutasítás szerint” ráadásul Budapest is háborúra készült/kényszerült a láncos kutyának tartott Jugoszlávia ellen, amit várható politikai előléptetéseként Rákosi Mátyás úgy értelmezett, hogy Sztálin 1949 decemberében megtartandó hetvenedik születésnapja alkalmából, inkább leromboltatja a 200 éves műemléket és a közeli püspöki palotát. Az október 25-én kiadott bontási parancsot ráadásul semmiféle szakértői felmérés vagy tárgymentés nem előzte meg. Tudta ezt Vujicsics Dusán, az akkori és egyben utolsó plébános is-, aki a templom kulcsait többek közt ezért sem volt hajlandó átadni az ateista, szerbellenes karhatalomnak; a kirendelt munkásoknak rablók módjára kellett feltörniük az ajtókat. Ezzel az erőszakos lépéssel véget is ért a Tabán szerb történelme.
Sétánkat innen folytatjuk tovább
Jamrik Levente
