Baranya megye több, mint a felét foglalná el a megaváros, ha megálmodójának tervei valóra válnának.
"NagyPécs" egyik kerülete a "Magyarvelence". (Fottás: Janus Pannonius Múzeum)
A pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményének ezredfordulós rendezésekor egy elfeledett, ám mindenképpen figyelemreméltó kollekciót fedeztek fel a muzeológusok munkahelyük raktárának mélyén. Baranya megye központja úgy volt 110 darab nagyméretű összehajtogatható akvarellen megörökítve, hogy abból csak a dzsámi és az előtte álló Szentháromság szobor volt beazonosítható, a többi gigantikus méretű épület, városi palota, szökőkutakkal tagolt hatalmas tér, fákkal szegélyezett széles sugárút, folyók és műemlékek nem. "A valószerűtlen színekkel lefestett Pécs kitalált világvárosként, az eredeti égi másaként köszöntött vissza a leporellószerűen kihajtható csomagolópapírokon. Míg egyes látképek konkrét, csaknem mérnöki tervként mutatták be a pannon dombokon elterülő települést, addig a „maradék” vegytiszta fikcióként, expresszív, a város azonosítható elemeit kvázi nyersanyagként felhasználó, a város szubsztanciáját, karakterét átfogalmazó grafikák voltak." A képek többféle történeti stílusban prezentálták a világvárosként lüktető Pécs látképét, kitalált városrészekkel, gigantikus méretű gótikus katedrálisokká alakított kis templomokkal, néhol már karikatúrába hajolva: mintha a város vélt vagy valós provincializmusát próbálná a nagyratörő álmokkal ellensúlyozni. Anghy András esztéta szerint ezek a festmények ráadásul szoros rokonságban állnak Surányi Miklós „Kantate” című regényével is, ahol a Mecsek alatti kisváros lakói a világvárosi lét felé vágyódnak, de sorsuk végül a helyben maradást mutatja. Mivel mindegyik futurisztikus városképvízió szignóval, évszámmal és egy értelmező írással is el volt látva, így komoly kutatásra nem volt szüksége Nagy Andrásnak, hogy megfejtse, ki is festhette ezeket a vedutákat.
A „Nagypécs” világvárost bemutató képeket V. Májerszky Róbert városi írnok, hivatalnok, autodidakta festőművész készítette. A település sosem volt városrészeit bemutató illusztrációk különlegességét csak fokozta, hogy készítője színtévesztő volt, festékeit nem színeik és árnyalataik alapján, hanem betűrendben helyezte el polcain és használta fel. A művek két ciklusban készültek el. Az 1924-1926 közötti években papírra festett akvarellek kisebb méretűek és részletezőbb, aprólékosabb, pepecselő kidolgozás jellemzi. "Az ábrázolt épületek kontúrjai ezeken vékony fekete tusvonalakkal jelzettek, a képaláírások és szignók kissé modoros kalligráfiával, nagy türelemmel vannak rajzolva. Az ekkor, elsősorban egy-egy épület realisztikus megjelenítésének szándékával készített alkotásokat még a fantázia szerényebb játéka jellemzi, mely ugyan elidőzik a „közeliben”, de már túl van a lehetséges Pécsen." A „Siklósivárosban” meredező neogótikus „Városi szálloda” fölött szárnyas villamos repül át, míg a belvárosi Király utca végén erdélyi Szászföldre jellemző kaputorony emelkedik túl a realitáson. A színek itt még szintén „közelebbiek”, valóságosabbak, mint a húsz évvel későbbi képeken, bár a Nagy Lajos király útja már rózsaszínben tűnik el nagyvonalúan megfestett Igazságügyi-palota, az Irgalmasok temploma, a Takarékpénztár-palota és a ciszterciták üzemeltette Isten háza mentén a messzeségben. "Ez a „közelség” az 1947-ben festett széles, leporellószerűen összehajtogatható akvarellképeken laza ecsetkezelésű, elmosódó, többnyire egyszínű, esetleg két vagy három szín összjátékaként vibráló különös „távolsággá” oldódnak." A valószerűtlen színek későbbi megjelenése Májerszky nem megfelelően korrigált agyi akromatopsziája miatt alakulhattak ki.
A kitalált város léptékeit jelzi, hogy Siklós, Mohács, Harkány, vagy Szigetvár itt csupán a fél megyényi megapolisz apró kerületei, már nem független joghatósággal rendelkező városok. Patacson van például „Népszínház” és a gótikus várkastély, Újvárosban a „Reneszánsz Képtár”, amely XIV-XVI. század legszebb és legmívesebb európai alkotásait mutatja be, amely minőségében és gazdagságában messze megelőzi az Uffizi, a Louvre, vagy az Ermitázs ugyanebből a korszakból származó műalkotásait. Ugyanebben a kerületben találjuk meg a gigaváros kereskedelmi kikötőjét is, amelyet a Duna-Dráva csatorna köt össze Európa többi folyamával. „Siklósivárosban” látható a magyar hősök és hadvezérek nyughelyének számító Pantheon és a hozzá szorosan kapcsolódó Hunor és Magor templom, amelyeket egy széles, szökőkutakkal tagolt sugárúttal kötött össze. Innen nem messze bújuk meg az Őshaza tér is, közepén a Csodaszarvas szoborral. „Mohácsivárosban” található „a mohácsi csatában elesett egyetemi hallgatók eszményi mauzóleuma”, mely egy óriási piramist formáz, klasszicista kapuval. „Dunavárosban” -amely félig-meddig az egykori Mohács helyén terül el- lelhető fel a Dunán átívelő Baranya híd, amelynek dunántúli hídfőjénél áll a megyét megformázó allegorikus szobor és a megyéről elnevezett tér is. Az egykori Szigetvár helyén terül el a hatalmas kiterjedésű „Szigetiváros”, amelynek Róma, London, Párizs, Brüsszel, Bécs és Budapest ihlette tornyos-kupolás bérházait a Pannónia- és az Árpád körutak fogják közre. Az egyik központi találkozóhely itt a Kodály Köröndre hajazó Mátyás király tér, amelynek közepén természetesen a nagy király lovasszobra áll. Ezt a kerületet keresztezi a Nagy Lajos király útja, szélén a görög-katolikusok székesegyháza, a háttérben még jól kivehetők a Mecsek kontúrjai is.
„Budaiváros” központja az Irányi Dániel tér, közepén az egykori márciusi ifjút ábrázoló szobor, aki sokáig Pécs országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. A politikus-publicistáról elnevezett tér végét a Vígopera zárja le. A hatalmas méretű kupolában végződő házak között ott feszül a szintén terjedelmes méretekkel rendelkező Minden Angyalok Királynőjének eklektikus stílusú katedrálisa is. Pellérden a város számtalan operaházának egyike látható, s ugyancsak itt pöffeszkedik a „Polgárkert és a Népművelődési Akadémia” impozáns épülettömbjei is. Az Alkotmány és az Alajos utca kereszteződésében álló kicsi Xavér-templomot Májerszky Róbert három katedrálisból álló megabazilikává fejlesztette tovább, amely a képeken olyan hatalmas, hogy a vatikáni Szent Péter bazilika ötször is elférne benne. Pécs városának egykori tényleges ábrándjai, mint például az Ágoston tér nagymértékű átépítése vagy a Bányászati Főiskola megvalósítása épp úgy „realizálódnak” festőnk fantáziarajzain, mint az elfojtott, a város tudatalattijából feltörő kitalált városrészek monstruózus épületei. Színtévesztőnk ennek megfelelően álmodta meg „Magyarvelencét”, ahol a Szent Márk teret „Fenséges térnek” hívják, és ahol többek között a pécsi gondolásoknak Mária Magdolnáról elnevezett katedrálisa és szeretetháza, illetve a szoros itáliai hagyományok miatt még a reneszánsz korból „megmaradt” Szent Simon nevű nagykápolnája áll. Mindez égő vörösben, lilában és rózsaszínben.
De felsorolni is nehéz a bűbájos, szórakoztató ötleteket. „Nagypécs" legfontosabb jellegzetességei, építészeti, városszerkezeti hangsúlyai az óriási méretű templomok, melyek jelenléte, s ez egyben nagyfokú vallási toleranciáról is árulkodik, hívők tömegét feltételezi. Azonban csak azok a felekezetek képviseltetik magukat az akvarelleken, amelyek a valóságos Pécsen is jelen voltak és vannak. Van itt nagy tornyos zsinagóga, számtalan katolikus templom és katedrális, református és evangélikus nagytemplom. Festőnk különös figyelmet szentelt a görög-katolikusoknak, kiknek a „Drávavárost” átszelő Nagykörút mentén három hatalmas építményét is „felavatta”. A központi bazilikájuk mellett ugyanis megtalálható az egyesült és a nem egyesült görögkeletiek istentiszteleti helyei is. Májerszky Róbert azonban még erre is rátett egy lapáttal. A jobb tájékozódás miatt nemcsak látképek sokaságát festette meg idilli, megapoliszként lüktető szeretett Pécséről, hanem térképeket és madártávlatból felskiccelt vázlatokkal is megpróbálta eligazítani a képeit szemlélő „turistákat” egyedi fantáziavilágában. A végbélrákban 1964-ben elhunyt pécsi írnok városvíziója szerintem méltó folytatása Giovanni Piranesi, Étienne-Louis Boullée, Jean-Jacques Lequeu, Claude Nicolas Ledoux, vagy a Gotham City-t megálmodó Hugh Ferris esetleg a kommunista gótika atyja, Jakov Csernyikov látomásos terveinek. Az elfeledett művész munkásságáról elsőként a képeket megtaláló Anghy András esztéta írt, amely 2001 szeptemberében jelent meg a Jelenkor című folyóiratban. A kiadó jóvoltából ekkor készült egy naptár is, majd ezt az életművet bemutató kiállítás is
Ha szeretnél még több látomásos tervről hallani, meg nem valósult építészeti koncepciókról ismereteket szerezni, vagy csak ötletet meríteni-, akkor javaslom, hogy most vasárnap délután 6-től kövessétek online, de fizetős előadásomat a Facebook-on, ahol többek között mesélek a Gellérthegy helyére felépíteni kívánt 1000 méter magas piramisról és a Hungária világítótoronyról, a budai Várpalota és a Vigadó helyére felépíteni kívánt 165 méter magas Sztálin-barokk felhőkarcolókról, amelyeknek tetején egy-egy 6 méter magas aranyozott Lenin szobor állt volna. De mesélek még az Új Városházáról és az új Nyugati pályaudvarról, a Magyar Történelem Tornyáról, a Deák téren megépíteni kívánt Horthy felhőkarcolókról és plázáról, a kormányzó tabáni űrvárosáról, a Forum Hungaricáról, a Kálvin téri Egyházvárosról, a gigantikus méretű Nap-hegyi Turáni Múzeumról, a lágymányosi Konstantinápolyról, Európa legnagyobb dzsámijáról, amely a Rózsadombon épült volna meg, illetve a budai Koppány-tornyokról. Építészeknek, egyetemistáknak, idegenvezetőknek, Budapest szerelemeseinek ez az anyag szinte kötelező.
Jamrik Levente
