Bár kevés épülete valósult meg, fantáziadús látásmódja forradalmasította a nyugati világ építészetét. A gravitáció és a statika törvényeit felrúgó konstruktivista szemléletű épületskicceinek hatására lett építész Zaha Hadid és Rem Koolhaas. A posztfuturista gótikába hajló kommunista palotáitól és hídjaitól Sztálin hátán felállt a szőr. A földönkívülit Jakov Csernyikov néven ismerték a Szovjetunióban.
A Kommunizmus egyik palotája (Fotó: Icif.ru)
Számítógépes grafika 1920-ból
Jakov Csernyikov (Яков Чернихов) 1889. december 17.-én született az ukrajnai százezer lakosú Pavlovgrádban. Középiskolai tanulmányai után a kétkezi munkás szülők gyermeke 1904-ben Odesszába költözött, hogy az ottani Művészeti Főiskola tanulója lehessen. Tanulmányaira a pénzt fotósinasként és retusálóként kereste meg. Több pártnak is készített ekkoriban fotómontázsokból összeállított választási plakátokat. Csernyikov 1914-ban Szentpétervárra költözött, hogy két év múlva tanulmányait már a Cári Művészeti Akadémia Festőművészeti és Építészmérnöki karjain folytathassa. Az akadémiát több éves sorkatonai szolgálata miatt azonban csak 1925-ben tudta befejezni. Az új építészeti formanyelvek és módszerek kikutatása érdekében 1927-ben saját építész irodát alapított Leningrádban, ahol az egyetem hallgatóival és diákjaival közösen kísérletezte ki az orosz op-artot, vagyis az optikai művészetet. Ebben a képzőművészeti ágban Csernyikov arra kereste a választ, hogy a beltéri és kültéri díszítőépítészetben hogyan lehet felhasználni a geometriai és matematikai törvények alapján a mértani alakzatokat úgy, hogy azok stilizált optikai hatásuk révén a mozgás és a vibrálás érzetét keltsék az emberben. „A képek ritmusa és sebessége csak a fejben tud összeállni művészetté”- vallotta az építész. A „rács, a lánc és sziluett” minták monoton vagy csavart ábrázolásával lényegében így előfutárává vált a számítógépes grafikának-, profánul fogalmazva a képernyővédőkön pattogó geometriai mintáknak.
A gép kultusza, a gyár nimbusza
A díszítőelemek forradalmasítása után már csak egy lépcsőfok választotta el a művészt, hogy expresszív geometriai formáit átültesse épületeibe is. „A modern építészet principiái” című könyvében Csernyikov ennek megfelelően lefektette a térről, harmóniáról, statikáról, funkcióról és designról alkotott építészeti elképzeléseit, amelyek az aszimmetria szellemében radikálisan felborították az addigi dogmákat. „Az álom által megélt fantáziaképeink lesznek új építészetünk első alapjai.”– írta Csernyikov, majd ennek megfelelően 1925-ben teljesen átalakította az orosz ipari építészet formanyelvét is. Gyár és üzemtervei a funkcionális elvárásokon túl, szó szerint az ipar templomai voltak. „Ahogyan célszerűségből az autó funkciót tölt be, úgy az építészetben a gyáraknak nem csak az ipari termelést kiszolgáló halott mechanikai épülettömböknek kell lenniük, hanem művészi tárgyaknak is.” Az 1928 októberében meghirdetett első ötéves terv gyárépítési hulláma azonban kevés lehetőséget adott Csernyikovnak, hogy monumentális méretű álmait megvalósíthassa. A kormány ugyanis technikailag megvalósíthatatlannak, irreálisnak és utópista fantazmagóriának ítélte tervrajzait. Sztálin például csak „Holdról leszállt őrült zsidónak” hívta az építészt. Csernyikov, hogy „laboratóriumi kutatásai” ne vesződjenek el, 1927-ben kiadta a „Művészet a védjegy” 1928-ban a „Geometriai rajz” 1929-ben az „Építészet alapjai”, 1931-ben az „Építészet és a gépi formák 1.,-2.,-3.”, majd a világhírnevet meghozó „Építészeti fantáziák - 101 kompozíció” (Архитектурные фантазии - 101 композиция) című könyveit. Ez utóbbi műve lett a konstruktivizmus Bibliája, amit az építésztörténészek a mai napig a legteljesebb olyan XX. századi műnek tartanak, amely először merte összevonni a klasszikus és a steady-state térbeli tudományát.
A XVIII. században élt Giovanni Battista Piranesi színpadképszerűen kidolgozott építészeti fantáziaképei után már csak világhírű „Szovjet Piranesinek” hívott Csernyikov személyében a szovjet kormány hirtelen felismerte a kommunizmus nyugati elfogadtatásának reményét-, így számtalan munkához jutatták az építész-művészt. A „Mester” így már oktathatott a Leningrádi Vasúti Mérnök Intézetben (ЛИИЖТ), a Moszkvai Építészeti Intézetben (МАрхИ), az Építészeti Minisztériumban, az Ipari Akadémián (НКТП) és a Közlekedési Minisztériumban (НКПС) is. Több közintézmény megtervezéséhez is felkérték. 1931-ben ő készíthette el például a leningrádi Vaszilevszkij szigeten álló korábbi Chopin Acélhengermű és Kábelgyár kibővítését, amelynek a korábbi fantáziadús terveinél visszafogottabb vonalú víztornya miatt, a Néva-partiak csak „vörös szögbelövőnek” hívtak. Sokan ezt a bontásra ítélt ipari műemléket tartják élete egyik legszebb megvalósult épületének. Csernyikov bár több mint 60 projektet tervezett, a fent említetten szerény vonalú víztornyon kívül további öt munkája valósult csak meg: Ő tervezte az 1931-ben felépített omszki vasútállomás víztornyát, 1933-ban a Mekhanobr kutatóintézetet, az 1934-ben átadott leningrádi Vörös Hadsereg úti Patyolatot, a Viborgski-Bezirk mozit és a szeveroleszki munkások nagycsaládos házait is. 
A jövő emlékei
Az 1930-as évek elején Szovjet-Oroszországban éles kritika alá került a konstruktivizmus. A pár évtizedig működő új építészeti ideológia már nem volt tetszetős Moszkvának, kívánatos Sztálinnak. Az ebben a szellemben dolgozó építészek könyveit az NKVD elorozta, új megbízásokat nem írtak ki, a már zsaluzás alatt álló épületek építését leállították. Csernyikovnak új utakra kellett lépnie. Az építész először visszanyúlt az orosz falvak organikus faépítészethez, amit 1933-tól 1941-ig készülő „Régi Városok” (Старые города) könyvében romantikus hangulatú tündérvárosokként mutatta be. „Nemcsak újrateremteni akartam az ismert stílusok hangulatát, hanem úgy akartam rekonstruálni az orosz favázas építészetet, mint ahogy a neolitikum embere kreatív fantáziájával felépítette Babilon tornyát. Egy normális ember agya soha sem lesz képes létrehozni ezt az abszurd fantasztikus elfeledett építészeti terméket, csak egy építész képes erre.” Ahogy Maróti Géza Atlantisz, úgy Csernyikov Babilon rekonstrukciójából akarta újra létrehozni az építészeti táj fogalmát, amit a ”festői építészet ciklikusságából” és az „építészeti meséből” állított össze. Az eleinte a népek egységét és az ember Istennel vetekedő teremtői nagyságát szimbolizáló Babilon tornyának „felépítése” adta azt a kézenfekvő párhuzamot a „Mesternek”, hogy a kommunizmus politikai szándéka, eszmeisége és mondanivalója lényegében ugyanaz, mint amit a neolitikum társadalma képviselt és akart. Éppen ezért Csernyikov 1934-től 1941 között csaknem 50 olyan új gigantikus méretű Babilon-tervet készített el, amelyek már mint a Kommunizmus Palotái (Дворцы коммунизма) hirdették volna a szovjet (babiloni) ember Istennel vetekedő nagyságát és „humánumát”.
Csernyikov egyik moszkvai hídterve (Fotó: Icif.ru)
A Kommunizmus Palotái és Panteonjai
Csernyikov grandiózus szovjet Babilon-tervei nem vették figyelembe a kiszemelt városok utcaszerkezetét és arculatát. Lényegében teljesen mindegy volt, hogy melyik palota melyik város központjában épül meg- annyira elütött mindegyik terv az összes város sziluettjétől. Pár épületénél azonban felismerhető, hogy hova szánta. Így van olyan, ami kísértetiesen hasonlít a Borisz Jofán-féle moszkvai 426 méteres Szovjetek Palotájára, így sejthető, hogy ez az épület a fővárosban épült volna meg. Egy másik épület hátterében a leningrádi Néva-öböl és a Néva folyó ismerhető fel, amit több két-és háromszintes gótikába hajló posztapokaliptikus hangulatú hiddal ívelt át. Az „őrült zsidó” így vallott épületeiről: „a hősies Sztálin-korszakot csak fenséges, diadalmas, erőtől és hatalomtól duzzadó fantáziadús épületekkel lehet csak jellemezni-, hiszen az emberiség eddig nem talált még ki olyan építészeti formanyelvet, ami Vezetőnk szellemiséget és nagyságát építészetileg vissza tudná adni.”
1942-ben a győztes sztálingrádi csata után a Szovjetunió építészeti pályázatot írt ki, a Nagy Honvédő Háború Hősei Panteonjainak (Пантеоны Великой Отечественной войны) megtervezésére. Csernyikov a versenyen 9 szokatlanul nagy formátumú (900x 1200 mm) nagyságú pályaművel indult. A kidolgozott tervek nem múzeumi egységként, hanem önálló városokként mutatta volna be a szovjet harcosok tetteit és győzelmeit. A Moszkva, Leningrád, Sztálingrád, Szevasztopol, Kijev, Minszk és Odessza mellé tervezett nekropoliszok nemcsak a harcokban elhunyt kiskatonák és tábornokok gigantikus méretű mauzóleumai lettek volna, hanem az ókori Egyiptom mintájára kereskedelmi egységekkel, irodaházakkal, mozikkal, diadalívekkel és lakóépületekkel tagolt új szovjet-típusú megavárosok is. Csernyikov a háború után már több mint 50 darab tervet készített el leendő szovjet nekropoliszok sziluettjéről. Anyagi okok, és fantáziadús - ezért technikailag és statikailag kivitelezhetetlennek tartott - terveit sohasem valósították meg. Az építész-művész élete hátralévő éveit éppen ezért az ókori népek ismert vagy ismeretlen nyelveinek kutatására, illetve egzotikus betűtípusainak megalkotására fordította. Az aranymetszés szabályai alapján 240 egykori vagy élő nép (orosz, latin, szamaritánus, palmír, föníciai, etióp, tajvani, tibeti stb.) betűtípusát tervezte meg.
Csernyikov 1951. május 9-én huny el Moszkvában. Élete alatt több mint 17.000 épülettervet készített el. Mivel képeinek, grafikáinak értéke több millió dollárt ér, így nem csoda, ha az Ermitázsból, és az Rgali Építészeti Múzeumból évente lopják ki műveit, hogy többek között a Christie's aukciósház által értékesíthessék.
Jamrik Levente
