Rettegett Iván titkos könyvtárát 540 éve keresik. A 10 milliárd amerikai dollárra becsült Libéria hollétére bár több mint 60 hipotézis született, de lehet, hogy az ókori iratokból álló bibliotékát pont az a régész semmisítette meg, aki a legjobban kereste.

A Moszkva alatti katakombarendszer egyik járata (Fotó: Softmixer.com)

Állítólag a 642-ben felgyújtott Alexandriai Könyvtár még időben kimentett ritka és értékes antik könyvállományának egy részét évszázadokon keresztül Bizáncban őrizték. Az így megmenekült 150-250 ezer (?) tekercs akkor került megint veszélybe, amikor a törökök 1453-ban Konstantinápoly bevételére készülődtek. „Mivel” XI. Boldog Kónsztantinosz bizánci császár „biztosra” vette városa pusztulását-, így az ostrom előtt pár héttel a hetven (más források szerint nyolcszáz!) szekérnyit kitevő ókori eredetű könyv- és papiruszgyűjteményt unokahúgával egyetemben gyorsan Rómába szállíttatta. Az örök városban biztonságot kapó Palaiologosz Zsófia hercegnő kezét 1471-ben kérte meg III. Iván moszkvai nagyfejedelem-, így a Libériának is nevezett kollekció hozomány címén 1472-ben Moszkvába került.

A könyvek és pergamentek védelme érdekében a királyné ekkor rendelte el, hogy Kremlben ma már csak romjaiban fellehető Nagyboldogasszony Születése templom alagsorát a korábban Mátyás budai udvarában dolgozó Aristotle Fioravanti bolognai építész terve alapján bővítsék ki egy többszintes, több ágon elágazó labirintusrendszerré, amelyet az uralkodópár titkos könyvtárként kívánt használni. A többszörös biztonsági rendszerrel megépített katakombarendszer azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az 1473-as tűzvész –állítólag– a gyűjtemény közel 70 százalékát megsemmisítette. A házaspár közös gyermeke, a III. Vaszilij néven megválasztott új moszkvai nagyfejedelem szintén a kultúra megszállottja volt. 1515-ben például ő hívatta az Athosz-hegyi kolostorából udvarába Maxim a görög nevű teológus-filozófust, hogy többek között készítse el a tűzvészből kimentett „alexandriai, athéni, római és bizánci eredetű” könyvek teljes leltárát.

A súlyosan megsérült könyvtár „rendbetételét” az új orosz uralkodó, IV. Rettegett (Rettenetes) Iván cár rendelte el. A cár nemcsak újjáépítette, hanem jelentősen ki is bővítette a Kreml alatti kazamatarendszert könyvtára számára, amelynek falait fehér márvánnyal boríttatta be. A kollekciót nemcsak vásárlásokkal, hanem idővel az Asztraháni Kánság és a Kazár Kaganátus arab nyelvű irataival, illetve I. Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem könyvtárával is kibővítették, gazdagították. A totális uralomra törő, üldözési mániában szenvedő uralkodó 1571-ben vonult vissza az általa létrehozott opricsnyina –kizárólag az ő irányítása alá tartozó országrész Alekszandrov nevű településébe–, amelyet azonnal fővárossá nevezett ki a bojárok uralta Moszkva kárára. A fennmaradt dokumentumok szerint az uralkodó szintén ekkor bízta meg Johann Vettermann protestáns lelkészt is, hogy ismét kategorizálja, és fordítsa le a könyvtára értékesebb darabjait a kananeus, az arámi, a görög és a latin nyelvekből oroszra.

Mivel a német önös érdekei miatt pár hónap elteltével kegyvesztetté vált Iván szemében-, így a tolvajnak kikiáltott pap kénytelen volt Livóniába (mai Észt- és Lettországba) menekülni, ahol emlékezetből leírta az általa látott kollekció csaknem 800 könyvcímét. Libéria „ekkor tűnt el a történelem színpadáról és vésődött bele az orosz lélek kiszámíthatatlan misztikus emlékezetébe”-, hiszen a Vettermann-lista elkészülte, illetve a cár halála után a titkos könyvtár és annak gyűjteménye elveszett-, hiába is indított több „tudományos expedíciót” felkeresésére Borisz Godunov cár, a Vatikán XVII. században(1601, 1662), majd az orosz kormány (1724, 1894, 1898, 1899) is. Az akadémikusok általános vélekedése az volt, hogy ha létezett is Rettegett Iván könyvtára, akkor az biztosan megsemmisülhetett az 1571-es nagy moszkvai tűzvészben-, hiába is tárták fel a régészek 1899-ben a Kreml tornyai alatt egy bibliotékának is használható, csaknem 230 méter hosszú, 6 méter magas alagútrendszert és vagy egy tucat 9 méter mélységben betömedékelt tárnát és kürtőt.

Ariadne elveszettnek hitt fonalát 1822-ben „találta meg” ismét Christopher Christian von Dabel lipcsei származású professzor, aki ekkor az észtországi Dorpat (ma Tartu) Egyetemen oktatott. A tanár miután megtalálta az archívumban Johann Vettermann 250 éve elveszettnek hitt, számos ritka ókori latin és görög munkát felsoroló listáját, azt akkor rögtön publikáltatta a kiadójánál. A nyomdatulajdonos –mint mindenki más– egyébként hitetlenkedve fogadta a pedagógus bejelentését, hiszen amikor arra kérték a tanárt, hogy mutassa be az eredeti papírost, akkor Dabel már „nem találta meg” a könyvtárban a cetlit. A 800 könyvcímből –állítólag– ez a kilenc volt a legérdekesebb:

1. Titus Livius római történetíró 142 könyvből álló „Ab Urbe condita” (A város alapításától) című műve. (A tudomány jelenleg csak 35 darab tekercs fennmaradásáról tud, a többi elveszett könyvekről vagy más ókori írók hivatkozásai, vagy a 35 darab mű tartalomjegyzéke alapján van ismeretük.)
2. Caius Suetonius Tranquillus római levéltáros a „De vita XII Caesarum libri VIII.” (Császáréletrajzok) 12 kötetes műve, amelyek Julius Caesar, Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius, Nero, Galba, Otho, Vitellius, Vespasianus, Titus és Domitianus uralkodók életét örökítette meg.
3. Publius Cornelius Tacitus római történetíró „Historiae” (Korunk Története) teljes 14 darabból álló könyve. (Napjainkra csak az első négy és az ötödik könyv 26. fejezete maradt fenn. Ezek a pergamenek négy császár: Galba, Otho, Vitellius és Vespasianus uralmát, a trónért folytatott hatalmi harcaikat, valamint Civilis-féle felkelését tárgyalják.
4. Publius Vergilius Maro római költő eredeti, „Aeneis” című eposza.
5. Polübiosz görög történetíró „Hisztoriai” (Történelem) című művének mind a 40 kötete.(A Római Birodalom területi terjeszkedéséről szóló műből hivatalosan csak az első öt könyv maradt ránk.)
6. Arisztophanész görög komédiaköltő egy közelebbről meg nem nevezett színjátéka.
7. Pindarosz görög költő teljes, 17 darabból álló „Énekek” című versei.
8. Marcus Tullius Cicero római író, filozófus, politikus „Da re publica” (Az államról) című könyve, főleg annak „Historiarum” értekezése, amelynek létezéséről addig a szakma nem is tudott.
9. Caius Licinius Calvus római költő „Oratórium” című műve, amely szintén ismeretlen műalkotás a tudomány számára.

A titkos könyvtár legelhivatottabb keresője minden kétséget kizárólag Stelletsky Ignác régész volt, aki egész életét a kincsek megtalálására fordította. A kutató számtalan archívumot, történetet, legendát és pletykát felhasználva, több ásatást vezetett a könyvtár megtalálása érdekében a Szimonov-kolostor, a pszkovi-, a torzsoki, a vologdai, az alekszandrovi várfalak, valamint a kolomenszkojei nyári palota és Kreml 20 tornya alatt-, ahol bár több emberi koponyával telezsúfolt titokzatos üreget és járatot fedezett fel, ám a bizánci könyvtárt nem.

Stelletsky az első áttörést 1914-ben érte le, amikor is az észtországi Pärnu város könyvtárában állítólag megtalálta a Dabel lipcsei professzor listáját, ám az újabb ásatásba ekkor azért nem tudott belekezdeni, mert Oroszország belépett a háborúba, majd pár év múlva a szovjetek megdöntötték a monarchiát. Egy kaukázusi kiruccanást követően a tudós 1923-ban tért vissza Moszkvába, ahol elhűlve tapasztalta, hogy távollétében nemcsak a lakását dúlta fel a KGB jogelődje, az OGPU, hanem a hangyaszorgalommal összegyűjtött tárgyi relikviáit, több ezer kötetes könyvtárát, valamint a Dabel-listát is rekvirálták. Stelletsky ekkor értette meg, hogy ha nemzetközi szintű tudományos eredményt akar elérni, akkor nemcsak párttagnak kell lennie, hanem egy jól irányzott blöffel meg kell győznie az ország új vezetőit is, hogy életük azért van veszélyben, mert a Kreml alatt húzódó több tucat titkos, vagy csak kevesek által ismert középkori eredetű alagúton keresztül az orv- és a bérgyilkosok bármikor bejuthatnak a szigorúan őrzött Kreml területére. A történész „hazugsága” bevált. Sztálin személyesen adta ukázba, hogy Stelletsky irányítása alatt és a titkosszolgálat árgus tekintete mellett tárják fel és tömedékeljék el az összes olyan járatot, amelyek a Kreml alatt húzódhatnak.

Az 1914-ben felfüggesztett ásatásoknak 1933. december 1-én láttak neki újra a Pietro Solario tervei szerint 1492-ben átadott Arzenál-torony alatt-, amely 4 méteres falvastagságával egyébként a Kreml legerősebb sarokbástyájának számított. A helyszín kiválasztása mellett egyrészt azért döntöttek, mert 1930-ban a Vörös térre néző Szpaszkaja (Megváltó) torony előtt négy méter mélységben beszakadt a föld, s láthatóvá vált egy elfeledett, a Szent Bazil katedrális felé kifutó ívelt középkori eredetű alagút, másrészt pedig azért, mert a sarokbástya tőszomszédságában állt a nagy kiterjedésű, a XVI. században még börtönként használatos Középső-Arzenál torony. Stelletsky Ignác úgy gondolta, hogy Rettegett Iván titkos könyvtárának valahol a börtön mellett kell lennie, hiszen a kutató itt talált fehér márványborítású falakat és hatalmas, boltozatos termeket. Kutakodásait természetesen úgy kellett álcáznia az OGPU és az NKVD előtt, hogy azok ne jöjjenek rá, hogy a föld alatt ő lényegében a Libériát keresi, s nem Sztálin személyi biztonságával van elfoglalva.

Az ásatásokat azonban 1934-ben azért kellett önhatalmúlag hirtelen felfüggesztenie a történésznek, mert egyrészt ez év december 1-én Sztálin meggyilkoltatta a „kaukázusi klikk” főszereplőjét, Szergej Mironovics Kirov politikust és további 14 kommunista vezetőt, másrészt pedig a régész munkásai ekkor fúrtak bele véletlenül a Moszkva folyó medrébe, amely teljesen elárasztotta a kazamatarendszert. Ha itt helyezték el anno Rettegett Iván könyvtárát, akkor azt pont az az ember semmisítette meg, aki megtalálására az egész életét feláldozta. Stelletsky Ignác beleőrült a fájdalmába.

Az elveszettnek hitt könyvtárat persze azóta is keresik. Az 1972-es ásatás során például a Szpaszkaja (Megváltó) torony alatt négy méter mélyen ismét egy középkori eredetű alagútdarabot fedeztek fel a régészek, amelyet azért nem tudtak bejárni, mert 110 méter megtétele után egy 6 méter vastag vasbeton tömbbe futottak bele. A „dugón” természetesen a KGB pecsétje díszelgett. 1995-ben Herman Szterligov multimilliomos pénzéből folytatták a kutatásokat. Az üzletember ekkor egymilliárd amerikai dollárra biztosította be a még meg sem talált Libériát, amelyet napjainkban már 10 milliárd USD értékűnek gondolnak. 1997-től 1999-ig a Jurij Luzskov irányította Moszkvai Önkormányzat finanszírozta az ásatásokat. Persze eddig senki nem talált semmilyen könyvtárt a Kreml alatt - feltéve, ha valóban létezik Rettegett Iván legendás bibliotékája.

Jamrik Levente

Become a Patron!

Ha titkos könyvtárt nem is, de több mint egy tucat budavári ház izgalmas udvarát láthatod, ha eljössz A BUDAI VÁRNEGYED TITKAI-TÚRÁRA:  A 2014.05.25-én (VASÁRNAP) délután 2-kor kezdődő tematikus budai Várnegyed túra a következő titkokról rántja le a leplet-, amelyet még a sétáról szóló Index-cikk sem említett meg:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS LESZBIKUS KÖZPONTOK
- 1849-ES, 1944-ES KÉMKÖZPONTOK
- A GESTAPO ÉS AZ SS FŐHADISZÁLLÁSAI
- HÍRES EMBEREK SZERELMI FÉSZKEI
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK
- KÍSÉRTETJÁRTA ÉPÜLETEK
- IRODALMI ÉS OKKULT SZALONOK
- REJTJELEK A HOMLOKZATOKON
- ELÁSOTT ARANYKINCSEK NYOMÁBAN
- ELFELEJTETT HŐSÖK ÉS ANEKDOTÁK

A Május 25-én, a Várszínház (Nemzeti Táncszínház) elől délután 2-kor kezdődő túra szintén 3500 Ft-ba kerül személyenként. A nagy érdeklődés miatt előre kell jelentkezni vagy az ARTISTFAMA@GMAIL.COM címen, vagy a 30-434-66-80 számon.

KŐBÁNYAI POKOL-TÚRA: A sokszoros túljelentkezés miatt ismét szervezünk tematikus túrát a kőbányai pincerendszerbe és a Dreher-villába!!!  A 2014.05.29-én (CSÜTÖRTÖKÖN) délután 6-kor kezdődő séta a Bánya utca 37. alól indul. A belépő ára 3500 Ft/fő. A túra regisztrációhoz kötött a nagyszámú érdeklődő miatt. JELENTKEZNI AZ artistfama@gmail.com CÍMEN LEHET, VAGY A 30-434-66-80 TELEFONSZÁMON. A helyszínről itt lehet bővebben olvasni