FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
Ilyen lesz az új Margitsziget?

Ilyen lesz az új Margitsziget?

A főváros 25,8 milliárdért kívánja fejleszteni a Margitszigetet. A Jamrik-projekt által nem csak szebb lenne a sziget, hanem milliárdokkal kevesebb közpénzbe is kerülne. margitsziget nyitó2.jpg

Az 1907-óta működő Európa hírű margitszigeti Parisien Grill Mulató (Grafika: Vogel Eric, Fotó: Ganimedes.lib.unideb.hu)

Egy új kerület születése

 

A népszavazás eredményétől függetlenül a Fővárosi Önkormányzat szeptember 3-án hagyta jóvá a Margitsziget átadás-átvételi eljárásának menetét, amely azt jelenti, hogy maximum október végére már megalakulhat Budapest XXIV. kerülete, amelynek vezetője Tarlós István főpolgármester lesz. A közigazgatási lépést a főváros első embere korábban azzal indokolta, hogy Budapest és a kormány rengeteget fejleszt a szigeten, amit a XIII. kerület képviselői nemcsak, hogy mindig lelassítottak, hanem az itt kitermelt évi 133 milliós adóbevételt (építmény-, gépjármű- és idegenforgalmi adó) sem forgatták vissza.

Az eddig beharangozott elképzelések szerint a felújított szökőkút, víztorony és a szabadtéri színpad mellett a csaknem 25,8 milliárd forintba kerülő fejlesztési terv keretén belül 2016-ig teljesen újracsatornázzák majd a szigetet, elektromos buszok futnak majd versenyt a másfél kilométer hosszú lóvasúttal, továbbfejlesztik a Palatinus strandot, a MAC pályát, a vadasparkot és az UTE Dózsa teniszstadiont, megújul a japánkert, illetve kétsávos lesz az 5,3 kilométer hosszú futópálya. A tanulmány arra is kitér, hogy ingyenes lesz majd a szigeten a wifi, és egy új kikötő is épülne a Bercsek-kert magasságában, ja, és renoválják az 1934-ben átadott Sirály csónakházat is.

margitsziget-lóvasút.jpgAz egykori margitszigeti lóvasút (Fotó: BTM, Urbface.com)

Röviden a Jamrik-projektről

 

Bár a tanulmány névtelen szerzői még említés szintjén sem szólnak róla, én önzetlenül továbbgondoltam „a Duna koronaékszere” című projektjüket. Mindezt ingyen. A Kossuth Lajos tér 1945 előtti állapotának részleges visszaállítása kapcsán ugyanis úgy gondolom, hogy a Margitsziget esetében is vissza lehetne állítani azt az ingatlanállomány-együttest, amely a két világháború között jellemző volt rá. Ráadásul ezeket az épületeket mindenféle közpénz bevonása nélkül lehetne felépíteni, hiszen ezek az ingatlanok korábban is zömmel kereskedelmi funkciót láttak el. A telkeket az önkormányzat adná, az építési költségeket pedig a vállalkozók teremtenék elő. A megkötés a főváros részéről csak annyi lenne, hogy a házaknak ugyanúgy kellene kinéznie, mint a második világégés előtt. Az esetleges nyereség elosztását rájuk bíznám. (Bár valami apanázsnak azért én is örülnék.) Tervem gazdasági szempontból ezen is továbbmenne: Mivel a tanulmány eleve számolt az Árpád híd felé eső északi parkoló kibővítésével, a sportpályák és a vízarchitektúrák fejlesztésével stb., így ezekbe a fejlesztésekbe is be lehetne vonni a magántőkét-, hiszen a leendő hotelek, kávéházak, fogadók, éttermek és szórakozóhelyek vendégei is élveznék ezeket a pluszokat. No de nézzük ezeket az egykori házakat délről északra haladva.

margitsziget-főkapu.jpgA sziget egykori Főkapuja (Fotó: Urbface.com)

Főkapu és Kávéház

 

Az 1930-ban lebontott margitszigeti Főkaput felesleges lenne visszaépíteni, hiszen részben ennek a faépítménynek a helyére épült fel 1962-ben az a szökőkút, amelyet most újítottak fel, s adtak át a miniszterelnök jelenlétében. Ettől a Körössy Albert tervezte „T” alakú műtárgytól állt jobbra, főhomlokzatával Pest felé nézve a Szigeti Kávéház, amelynek ismételt felépítése indokolt lehetne. A fából ácsolt épületet eredetileg az 1896-os millenniumi ünnepségre építették fel Alpár Ignác terve szerint. Városligeti funkciója akkor a „Vadászat”, más források szerint az „Ősfoglalkozások” címszó alá tartozó tárgyi relikviák bemutatása volt. Az épületet annyira megszerették a budapestiek, hogy a kiállítás végén szétszedték, majd 1897-ben a Margitszigeten ismét felállították, ahol már kávéházként üzemelt. Az emeletes épület kedvelt találkozóhelye volt a művészeknek és az íróknak. Tereprendezés címén az ingatlant 1930-ban bontották le. Hotelként újjáépítve, aljában egy söröző-étteremmel kitűnő szórakozóhely lehetne.

margitsziget-kávéház.jpgAz egykori Szigeti Kávéház, amely 1897-ig millenniumi pavilonként funkcionált a Városligetben.(Fotó: BTM, Urbface.com)

Kaszinó és Holdudvar

 

Bár régóta tervezik, talán most a lóvasút kiépítésével nagyobb esélye lesz a megújhodásra a szigeti Kaszinónak is, amely egykor ennek a közlekedési eszköznek a déli végállomása volt. A ma látható épület egy johannita lovagvár helyére épült még József Károly Lajos főherceg 1835-ös megrendelésének köszönhetően. Ezt a majorsági épületegyüttest építtették át Ybl Miklós tervei alapján 1867-1869 között vendéglátóipari és lakhatási célokra. A terasz tetejét Schlick-féle, mintás öntöttvas oszlopokkal támasztották alá. A kis toronnyal díszített kitűnő konyhájú éttermet és kávéházat kezdetben Alsószigeti Nagyvendéglőnek, 1937-től azonban már Kaszinónak hívták. Ekkor alakították ki az egyik melléképületben a sziget rendőrkapitányságát is. (Talán erre a „szolgáltatásra” napjainkban ismét szükség lenne.) A torony nélküli csonka épületben most a Holdudvar nevű szórakozóhely működik.

margitsziget-kaszinó.jpgAz Alsószigeti Nagyvendéglő, a későbbi Kaszinó, a jelenlegi Holdudvar (Fotó: BTM, Urbface.com)

Sziget Klub és Spolarich

 

Ha a nemrég felújított szökőkútnak Buda felé fordulva háttal állnánk, akkor a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. építtette, 1912-ben átvett igazgatósági épületét látnánk. A Körössy Albert és Kiss Géza tervei alapján kivitelezett épületben 1914-től 1918-ig hadikórház, 1919-től 1927-ig pedig az éjszakai életéről híres Sziget Club működött. A bridzsversenyeiről is híres éjjel-nappal működő lokálban többek között fellépett Dayka Margit színésznő és Goll Bea táncosnő-filmszínész is. 1927-ben Bíró Béla tervei szerint átépítették és kibővítették a palotát. A Sziget Kaszinó Vendéglő bérleti jogát ekkor szerezte meg Spolarich György és Fia Rt, ám a bérleti díj elmaradása miatt a Gyógyfürdő Rt. 1933-ban kipaterolta a házból vendéglőst. Az épületben Budapest ostromakor 1945. január 24-ig Karl Waller, január 28-ig pedig Bartsch SS-Sturmbannführerek irányította német-magyar parancsnokság működött. A háborúban súlyosan megsérült épület maradék romjait az 1956-os árvíz vitte el. Az ingatlant 1958-ban pusztították el teljesen. Korhűen felújítva, vagy csak a manapság divatos fasszádizmus szellemében a külső kérget megtartva-, az újjáépített ingatlan egy szuper ötcsillagos szálloda lehetne. Az épület nagy előnye lenne még, hogy csak egy kőhajításnyira (lenne) a Hajós Alfréd Versenyuszodától, ahol –ha Magyarország elnyeri a rendezés jogát– a 2017-es junior úszó-világbajnokságot és a 2021. évi felnőtt úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó-, nyíltvízi úszó- és sziklaugró-világbajnokságot kívánják megrendezni.

margitsziget-spolarich.jpgAz egykori Sziget Klub, a későbbi Spolarich Kávéház, majd MAC-székház (Fotó: Magyarság, Urbface.com)

Nádor Hotel

 

Tovább haladva észak felé a Tost Károly sétányon, a IV. Béla király anyagi patronálásának köszönhetően 1276-ban átadott Szent Klára templom- és kolostorromot látjuk. József nádor 1796-ban építtette fel magánvilláját a romok mellé, amelyet Hild János tervezett. 1915-1930 között itt működött a nívós Nádor-szálloda. A hotel híres írók és költők „tanyája” volt. Itt élt és alkotott többek között Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Molnár Ferenc és Szép Ernő írók.  1877-ben Arany János költő is megszállt a kerti lakban. 1920-tól az épület helyiségeit sportcélra bérelték ki különböző klubok. Itt működött a híres Flóris cukrászda és a szemközti lovaspóló pályáról elnevezett Póló-bár. 1938-ban ide helyezték át a szigeti tejivót. A második világháborút szerencsésen túlélt épület 1945-ben égett le egy „kincsvadász” csoportnak köszönhetően, akik még a fáklyájukat sem tudtak normálisan megtartani. Korhűen újjáépített hotelként szép virága lehetne a Margitszigetnek ez az épület.

margitsziget-nádor.jpgAz egykori Nádor Hotel. Költők és írók kedvelt tanyája (Fotó: BTM, Urbface.com)

Szt. Margit kápolna és Tejivó

 

Kereskedelmi okok miatt bár nem lenne célszerű, de az esztétikai látvány miatt megfontolandó az Aigner Sándor terve alapján 1905-ben átadott Szent Margit kápolna ismételt felépítése is-, amelynek anyagi finanszírozását anno még József Károly Lajos főherceg állta. A Habsburg-kápolnától pár lépésnyire állt a Budapesti Központi Tejcsarnok Rt. finanszírozásában 1922-ben átadott Tejivó is, amely már a „modernebb” építészeti ízlést közvetítette. A pergolával ékesített földszintes épületet és teraszt Kotsis Iván tervezte, s az a csúnya háború döntötte romba. Romkocsmaként, szabadtéri táncparkettként szerintem jó ötlet lenne ennek az épületnek a visszaépítése is.

margitsziget-kápolna.jpgAz egykori Szent Margit kápolna. Rövidebb életű volt az alatta és mellette elterülő középkori alapítású rendház (Fotó: Urbface.com)

margitsziget-tejivó.jpgVolt egyszer egy margitszigeti Tejivó (Fotó: Magyar Építőművészet, Urbface.com)

Villák, Margaréta Hotel és Kisszálló

 

A sziget északi része Budapest ostromáig egy komplett kis villanegyed volt. Itt állt a Kolbenheyer Viktor és Benkó Károly tervezte Flóra- és Kis-villa; az Ybl Miklós álmai szerint 1873-ban megépített Margaréta Hotel, a Csárda és az Üzletház, amelyeket 1914-ben modernizáltak Körössy Albert terve szerint, illetve szintén itt nyújtózkodott az ég felé az Ybl tervei alapján 1867-ben átadott Kisszálló, a későbbi Dália Hotel, amelynek aljában eleinte a Felső Vendéglő, 1934-től pedig a Tarján Vilmos vezette híres-hírhedt Piccadily működött.

margitsziget-margaréta.jpgGazdasági melléképületnek épült, Margaréta Hotel lett belőle. Visszaépítéséhez nem ragaszkodom, hiába is Ybl Miklós tervezte. Az épület előtt látható oszlop a sziget első víztornya volt.(Fotó: Urbface.com)

margitsziget-gépház.jpgAz egykori Ybl-féle Gépház. Ma már modernebb eszközökkel melegítik fel a jakuzzit (Fotó: BTM, Urbface.com)

margitsziget-felső.jpgAz egykori Kisszálló, amelynek aljában eleinte a Felső Vendéglő, majd 1934-től a Piccadily működött. (Fotó: Urbface.com)

Mivel ez az épület volt a lóvasút északi végállomása, illetve országos híre volt a szálloda konyhájának-, így 1919 és 1930 között szinte mindig itt hajtotta álomra a fejét Krúdy Gyula, Bródy Sándor és Szerb Antal, illetve havi rendszerességgel itt ebédelt meg és vitatta meg az ország dolgait a Tisza Kálmán miniszterelnök vezette Szabadelvű Párt képviselő-hadserege is. Ezeket a heves diskurzusokat Piros József cigányprímás próbálta mindig hegedűjátékával enyhíteni. A Kisszálló Pestre néző oldalfala mellé 1907-ben épült fel a később szintén Európa-hírűvé vált Parisien Grill Mulató. A zenés-táncos revüszínházat szintén Tarján Vilmos működtette. A lokál belső berendezéseit és a díszleteket Vogel Eric tervezte. A félmeztelen lányok táncát és az artista-előadásokat szinte mindig Petőfi Sándor (nem a költő!) koreografálta.

margitsziget-parisien grill.jpgBudapest egyik legrangosabb lokálja és "Kristályterme" a margitszigeti Parisien Grill volt. A csalfa lányok mindig nagy reménnyel jöttek ide táncolni. (Montázs: Urbface.com)

A színpad gyakori vendége volt Markos József (Alfonso) humorista és a Solymossy Lajos vezette Parisien Grill Band jazz-zenekar. A félmeztelen csajokról most szó ne essék. Ezek az épületek Budapest 1944-1945-ös ostromakor súlyosan megsérültek, majd 1958-ban a lebontásuk mellett döntöttek. Mivel az ingatlanok helyén ma füves területek és parkolók vannak, így nagyon valószínű, hogy ezeknek a házaknak a visszaépítésére már csak a Danubius Thermal Hotel és a Danubius Grand Hotel ellenállása miatt sem lesz, vagy lenne mód, pláne a kibővített parkoló helyigénye miatt sem. Talán amit engedne a két szálloda vezetése visszaépíteni az a 2,5 méter átmérőjű Virágóra, amelyet 1946-ban arra hivatkozva bontottak le, hogy gyakran berozsdásodó mutatói nem az idő mutatására, hanem csak a kutyák (és a részegek) vizeldehelyének jó. (Talán pont a gyakori „ürgeöntés” miatt volt pontatlan az óra.)

margitsziget-óra.jpgAz egykori virágóra. A háttérben az 1873-ban átadott Ybl Miklós tervezte Gyógyfürdő sziluettje.Az ostrom bár megrongálta, de leginkább az 1953-as, 1956-os árvíz tett be neki. 1958-ban felrobbantották. Helyén ma a modern vonalvezetésű Thermal Hotel tesped. (Fotó: Urbface.com) 

Summárum

 

Röviden ennyi lenne a javaslatom. Lehet, hogy hülyeség és múltba merengő a Jamrik-projekt, de talán megfontolásra késztető, főleg annak tükrében, hogy a sziget szebb, eredeti arcát kapná vissza kevesebb milliárdokat kitevő közpénz felhasználásából. Amíg ennek reményében Tarlós Istvántól nagy szeretettel várom a margitszigeti biztos kinevezésemet, addig egy újabb túrára hívok mindenkit. Ez viszont a fentiekkel ellentétben már nem virtuális, hanem ízig-vérig élő, három órát átfogó, a kitartók részére ugyanazért a pénzért plusz másfél órás séta lenne a budai Várnegyedben-, ahol az egykori bordélyoktól kezdve a gyilkossághelyszíneken át az SS főhadiszállásokig bezárólag mindent megmutatok. A részleteket lásd lejjebb.

Jamrik Levente

 

A TÚRA KERETÉBEN A KÖVETKEZŐ ÉRDEKESSÉGEKET NÉZZÜK MEG A VÁRNEGYEDBEN:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS LESZBIKUS KÖZPONTOK
- 1849-ES, 1944-ES KÉMKÖZPONTOK
- A GESTAPO ÉS AZ SS FŐHADISZÁLLÁSAI
- HÍRES EMBEREK SZERELMI FÉSZKEI
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK
- KÍSÉRTETJÁRTA ÉPÜLETEK
- IRODALMI ÉS OKKULT SZALONOK
- REJTJELEK A HOMLOKZATOKON
- ELÁSOTT ARANYKINCSEK NYOMÁBAN
- ELFELEJTETT HŐSÖK ÉS ANEKDOTÁK

A SZEPTEMBER 8-ÁN DÉLUTÁN 2-KOR KEZDŐDŐ TÚRA 3500 FT-BA KERÜL SZEMÉLYENKÉNT. A NAGY ÉRDEKLŐDÉS MIATT ELŐRE KELL JELENTKEZNI VAGY AZ ARTISTFAMA@GMAIL.COM CÍMEN, VAGY A 30-434-66-80 TEL. SZÁMON

A TÚRA A VÁRSZÍNHÁZ (SZÍNHÁZ UTCA 3-7) ELŐL INDUL (SÁNDOR-PALOTA MELLETT) ÉS A BÉCSI KAPU TÉRNÉL FEJEZŐDIK BE.

2013 VARTURA_4.jpg

21 komment budapest margitsziget 1958 1896 ybl miklós 1930 1927 alpár ignác 1912 bíró béla 1869 körössy albert 1835 jamrik-projekt kiss géza hild jános 1796 aigner sándor kotsis iván kolbenheyer viktor Tovább
Ilyen lesz az új Margitsziget? Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
21 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra! Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra!

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr865495859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.05. 12:25:40

Az ötleteket elküldted a budapesti önkormányzatnak és /vagy a kormánynak?
Lehet, hogy a miniszterelnökségnek is el lehetne küldeni.
Válasz erre 

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2013.09.05. 12:25:51

Az Ybl-gépház ma is működik, ez szivattyúzza a Thermál-hotelbe és a Palatinusra a Dagály felől csővezetéken érkező termálvizet.
Válasz erre 

szbi 2013.09.05. 12:26:24

Számomra igen tanulságos a szokásosan érdekes és jó minőségű Margitsziget szöveg- és képtár. Az alapelvet azonban nem támogatom. A még valamennyire meglévő épületek - pl. a Casino - rekonstruálása helyes törekvés, de a teljesen elpusztult épületek és megszűnt funkciók visszaállítása nem jó törekvés. Ne feledjük, a nagyjából 100-150 évvel ezelőtt fölépült "vigalmi negyed" nem csak építészeti, de életstílusában is a maga korában gyökerezett. Most a saját korunknak kell építeni, ha kell. Mert korántsem biztos, hogy kell. A sziget számomra első renden park, s magam azt szeretném, hogy az is maradjon, kiegészítő egységekkel. A főváros parkterületeinek "használatba vétele", vagy inkább még ennek szándéka igen erősödik - lásd: Normafa, Városliget, Népliget, Óbudai-sziget stb. - s ez azzal fenyeget, hogy a kertjelleg megszűnik. Mindemellett javaslom a felderítés folytatását: a mostani szövegben sok mindenről nem esett szó. Essék! És majd magam is folytatom a kritikai szemlélődést.
Válasz erre 

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.05. 12:55:15

jó kis írás ismét. köszi érte.
Válasz erre 

nál 2013.09.05. 13:10:29

@szbi:
Szívembôl szóltál.
Válasz erre 

Petyat 2013.09.05. 13:57:07

Demokrácia?

Hányadik eset ez, hogy népszavazás után a büdösszájú politikusok nem veszik figyelembe a szavazás eredményét és az ellenkezőjét csinálják, mint ami a "nép akarata". Valaki magyarázza meg nekem, hogy tulajdonképpen akkor minek van népszavazás és választások egyáltalán?
Válasz erre 

aeidennis 2013.09.05. 15:29:49

A Szent Margit-terv alapján pedig érdemes lenne az Esztergomi érsek és a johannita lovagok várát, a domonkos apácák és a ferencesek kolostorát is újjáépíteni. ;)

Szerintem egészen biztos, hogy József nádor kastélyát nem alakították át 1830-ban bérlakásokká. dunaiszigetek.blogspot.co.uk/2011/08/koronat-lelt-segedkertesz-szent-margit.html
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.09.05. 16:36:06

@aeidennis: Oopsz! Kicsit benéztem. Nem 1830-ban, hanem a XX. század elején alakították át bérlakásokká
Válasz erre 

Indiana Jonescu 2013.09.05. 16:37:04

Jamrik-projekt... kicsit sokat képzelsz magadról.
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.09.05. 16:40:39

@Indiana Jonescu: Nem, abszolút nem. Lehet, hogy akkor neked nem jött át az angol humor. (A mai világban mindenki brandet épít.)
Válasz erre 

giorgio.nane 2013.09.05. 16:51:51

Az 1950-ben(!) lebontott Szt. Margit(Habsburg) kápolna oltára és a bejárat plasztikai díszei a pécsi Zsolnay-gyárban készült kerámiák voltak.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2013.09.05. 16:52:05

@Petyat: Hogy képzelted? 3 ember döntsön arról kié legyen a sziget? Az, hogy a XIII. ker ezt képzeli, politika. De hogy te, az szerintem ostobaság.
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2013.09.05. 16:52:12

Azért durva, hogy a "demokraták" 3 ember szavaztatnak arról, hogy kié legyen a sziget, a balliberális média harsány helyeslése közepette.

A sziget Bp.-é és nem azé a 3 emberé aki ott lakik.

A Margitszigetre sajnos rányomta a bélyegét az, hogy a XIII. ker és Demszkyék magasról szarták le. Kopott, elhanyagolt, rossz a közbiztonsága.

Végre, hogy Tarlósék próbálják visszaadni a valamikori fényét. Így van, ahogy előttem írta egy hsz., nem az összes régi épületeket kell szolgalelkűen visszaállítani, hanem csak azokat, amelyek ma is értékesek funkcióikban is.
Válasz erre 

Nash vs. Keynes 2013.09.05. 20:06:35

@♔bаtyu♔: Jellemző a "demokrácia felfogásukra" meg arra is mit gondolnak a saját szavazóik értelmi képességeiről. :)
Szerintem néhány eredeti épület visszaépítése illene a sziget arculatába és a beharangozott tervek is jók. Ennyit, még ígéret szintéjén sem kapott a sziget eddig.
Válasz erre 

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.05. 20:06:46

Ha már 45 előtt.....

45 előtt belépődíjat is szedtek a Szigetre.
Válasz erre 

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.05. 20:06:50

@♔bаtyu♔:

Ha a törvény azt írja, hogy a terület állandó lakosai szavazhatnak, akkor azok szavazhatnak, akik ott laknak.
Válasz erre 

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.05. 20:06:53

Támogatom :D
Válasz erre 

Link elek 2013.09.06. 09:47:09

>hanem milliárdokkal kevesebb közpénzbe is kerülne.

Ezert nem fogja soha megvalositani a fidesz, nekik az a fontos, hogy draga legyen.
Ugy jut is marad is, ha erted mire gondolok.
Válasz erre 

tehtube 2013.09.07. 10:15:09

A fővárosi és a Jamrik-féle projekt az én olvasatomban egy és ugyanaz, csak a fővárosinak kell az időbeni elsőbbséget megadni. Újracsatornázás: Drága dolog, nem is látszik, de nélkülözhetetlen. Ez az esetlegesen visszapótolandó épületeknek is alapszükséglete. Sok meglévő műtárgy felújítása: Ami megvan, azt nem szabad lerohasztani, sőt... Elektromos busz, lóvasút: igazából ez már a Jamrik-féle idők felelevenítéséhez is alkalmas. Néhány elpusztult épület rekonstruálása szerintem is üdvözlendő. Szóval nem olcsóbb lenne hanem a duplája, igaz magánpénzből is, de a közösségi infrastruktúrára a magántőkét bevonni nem lehetséges. (szemben a budai palotasorral ahol tényleg "csak" építkezni kellene)
Válasz erre 

kisjuci 2014.05.02. 14:22:06

az eredeti tanulmány egy word doksi, a file-információi között ott a készítő neve: FKF Zrt.
Válasz erre 

Miklós Breitner 2025.01.17. 20:55:19

Hálás köszönetem, hogy megemlítette, rokonom, Floris Frigyes cukrászdáját. Van esetleg róla fotói? Nekem csak a kertjéről van.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidél (1) kasselik fidel (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard