FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
A moszkvai Halálcsillag rothadó szépsége

A moszkvai Halálcsillag rothadó szépsége

Az orosz rakétagyár biztonsági igazgatójának és 30 beosztottjának a fejébe került, hogy egy blogger bemászott a katonai terültre és az ott készült fotókat a világhálón publikussá tette.

oroszrakétagyár6.jpgA "Halálcsillag belsejére hasonlító", az orosz hadiiparban és űrkutatásban használt rakéták égéstermékét eltüntető centrifuga-ülepítő (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Botrány a köbön

 

Tavaly januárban az angol The Daily Mail szenzációs hőstettnek titulálta, hogy egy fiatal orosz lány -két barátjával közösen- öt egymást követő éjjelen át nemcsak sikeresen bemászott egy titkos katonai rakétarendszereket fejlesztő cég Moszkva melletti gyáregységébe, hanem az itt készült 96 darab fényképet szinte azonnal publikálta is blogjában. Az ipari kémnek is beillő Lana Sator a fotókkal gazdagon illusztrált bejegyzésében azt állította, hogy az NPO Enyergomas (НПО Энергомаш) gyár Himki (Химки) városában működő OKB-456 katonai kódjelű gázdinamikai Kutató és Tesztüzemében (Научно- Испытательный Kомплекс, НИK-751, NIK-751) tett tiltott felfedezőútja során egyszer sem találkozott biztonsági őrökkel vagy éber kutyákkal. A lány a posztjában sommásan még azt is megjegyezte, hogy az üzembe való a bejutás sem okozott nekik nehézséget-, hiszen a gyár kerítésén egy óriási lyuk tátongott, amelyen csak az nem bújt át, aki eleve nem is akart.

oroszrakétagyár1.jpgoroszrakétagyár4.jpgoroszrakétagyár5.jpgA Himkiben működő NPO Enyergomas Gázdinamikai Kutató és Tesztüzeme (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Az eset nagy vihart aratott Oroszországban. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes, a védelmi ipar főfelelőse egy televíziós interjúban „szemtelen egereknek” nevezte a városi felfedezőket, akik „gátlástalanul kihasználták az álmos macskák figyelmét.” A Kreml miután többszöri próbálkozás ellenére sem tudta megakadályozni, hogy a fényképek ne terjedjenek el világhálón, illetve „életveszélyes fenyegetéseikre” a továbbiakban is csak fitymálóan reagált a lány-, így január végén Moszkva kénytelen volt új biztonsági intézkedéseket bevezetni azokba az üzemeibe, amelyek vagy a hadseregnek vagy pedig az űrkutatásnak dolgoztak. Míg a gyár biztonsági vezetőjét leváltották, az őrző-védő szolgálat embereit kirúgták, addig Lana Sator és társait fejenként csekély 300 Rubeles (kb.: 2200 Ft) bírsággal büntették csak meg.

oroszrakétagyár2.jpgoroszrakétagyár3.jpgBunkerek, alagutak a rakétatesztgyár területén (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

A szovjet/orosz rakétaprogram

 

A Kreml ipari kémeinek köszönhetően a szovjetek egyébként a Harmadik Birodalom rakétaprogramjának elindítása után pár hónappal vágtak bele a saját sugár- és hajtóműfejlesztéseikbe. Orosz történészek szerint az 1929. május 15-én megalapított NPO Enyergomas állami vállalatnak bár volt saját kutatási részlege (Katyusa: BM-8, BM-13, BM-31), a munka leginkább a Karl Heinrich Emil Becker (1879-1940) német hadmérnök vezette Heereswaffenamt (HWA) Katonai Fegyverzeti Hivatal Ballisztikai Osztály technikai fejlesztéseinek „ellopásából és lemásolásából” állt.

oroszrakétagyár7.jpg

A vállalatot bár szervezetileg 1946. május 16-án összevonták a 88. számú Fegyvergyár alapjaiból kinövő Központi Gépgyártási Tudományos Kutatóintézettel (CNIIMas), a 3. számú speciális tervezőirodával (SZKB–3) és az 1. számú Kísérleti Tervezőirodával (OKB-1), az üzemet mégsem Jekatyerinburgban, hanem 1946-ban Moszkva külvárosába költöztették át. A kezdetben Gázdinamikai Laboratórium Kísérleti Tervezőiroda és Gépgyár néven futó vállalatban kutatták ki a szovjetek a hidegháború évei alatt azt a mintegy 60 különböző típusú, folyékony hajtóanyaggal működő rakétahajtóművet, amelyeket sorozatban le is gyártottak a hadseregnek és az űrprogramnak.

oroszrakétagyár20.jpgoroszrakétagyár19.jpgoroszrakétagyár18.jpgA Lenin és Vörös Zászló érdemérmekkel kitüntetett gyár, az első rakétamotorok egyike, és a lengyel kakukktojás (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

1954-1957 között itt tervezték és tesztelték az RD-107, RD-108 és a Szergej Koroljov tervezte R-7 Szemjorka interkontinentális ballisztikus rakétákat, amelyek később az első műhold (Szputnyik) és embert szállító űrhajó (Vosztok) első fokozatú hordozórakétái lettek. Később ezekből a fejlesztésekből született meg a Voszhod, a Molnyija és a Szojuz hordozórakéta-családok. Az űrprogramon kívül szintén ez a gyár a bölcsője a hadsereg igényei szerint kialakított RD-214, RD-216, RD-219, RD-251, RD-252 közepes hatótávolságú rakétamotoroknak, amelyek alapjait képezték a második generációs R-12 Dvina, R-14 Kozmosz, R-16 és R-36-os rakétáknak. Az üzemben jelenleg az amerikai Atlas hordozórakétákon alkalmazott RD-180, az orosz Enyergija alapját képző RD-191 Angara motorokat, illetve a legújabb generációs, három komponensből álló RD-704 és az RN „Rus-M” rakétacsalád hajtóműveit tesztelik.

oroszrakétagyár11.jpg

oroszrakétagyár12.jpgoroszrakétagyár13.jpgOrosz technológia (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

A 92 hektáron elterülő Enyergomas Tudományos Termelési Egyesülés Nyrt. 1991-vette fel egykori főtervezője, Valentyin Petrovics Glusko (1908-1989) akadémikus nevét (НПО Энергомаш имени академика Валентин Петрович Глушко). Bár az orosz gazdaság a Putyin-kormányzatnak köszönhetően ismét ereje teljében van, ez a megállapítás nem annyira jellemző a Himkiben működő cég (É: 55°54’7.86” K: 37°26’53.28”) gázdinamikai tesztüzemére, tervezőirodájára és kísérleti központjára. A megrendelések hiánya, illetve a későn átutalt munkabérek miatt az OKB-456 vagy NIK-751 kódjelű üzemben bár napi szinten folyik a munka, ám ez a laboratórium vezetése szerint inkább csak agonizálásnak felel meg.

oroszrakétagyár14.jpgoroszrakétagyár15.jpgoroszrakétagyár16.jpgoroszrakétagyár17.jpgA rakéták teszteléshez használt páncélozott kamra (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Bár Lana Sator blogger nem nagyon magyarázta meg posztja illusztrációinál, hogy miket is láthatunk a képein, az objektum sematikus működését a gyár honlapján el lehet érni. Eszerint az irodaházakat és a munkásszállókat leszámítva, a Kutató és Tesztüzem szíve az a 80 méter magas, 16 méter átmérőjű ún. diszperziós torony, amelynek az alja egy 65 méter átmérőjű „mosógép”, amelyben a rakétamotorok után maradó égésterméket egy 37000 kW-os szivattyú által generált centrifugális erő, a vákuum és a 18 ezer köbméternyi vízzel történő átmosás után, 11 gyűjtőcsatornán keresztül vezetnek ki az épületből. Amikor a víz teljesen ellepi az ülepítőt, akkor a nyomás, a préselés és a centrifugális erő miatt nemcsak az iszap 90 százalékát tudják kinyomni a műtárgyból, hanem azokat az égés során keletkezett gázokat is, amelyek miatt felépítették a 7 hűtőkamrát és a 80 méteres tornyot.

oroszrakétagyár23.jpgA tűz útja (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Természetesen a szuszpenziós folyamatot rengeteg biztonságért felelős műszer, túlnyomást érzékelő kamra, szívócső, túlfolyó és hidraulikus zár biztosítja. Lana Sator a -196°C és +700°C fokot kibíró centrifuga belsejében készített fotói a The Daily Mail újságíróját a Csillagok Háborúja című sci-fi eposz Halálcsillagjának belsejére emlékeztette. A képeket elnézve a laikus számára van valami a brit firkász hasonlatában-, bár angol tudósok szerint a sötét oldal mesterséges bolygója „nagyobb” energiák kifejtésére volt/lesz képes (2,25 x 1032 Joule-t), mint az oroszok…  

oroszrakétagyár8.jpgoroszrakétagyár9.jpgoroszrakétagyár10.jpgA "Halálcsillag belsejére hasonlító", az orosz hadiiparban és űrkutatásban használt rakéták égéstermékét eltüntető centrifuga-ülepítő (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Az üledék kicsapódásért felelős „mosógépet” két nagy épület öleli körül. Ezekből a betonkolosszusokból szállítják az ülepítőbe a vizet, a folyékony oxigénnel hűtött oxidálószereket és a másodpercenként 2000 liter üzemanyagot pumpáló gépházat. A zömökebb hasábban alakították ki a vezérlőtermet és azt az 5,6 méter átmérőjű páncélozott kamrát, amelyben a Kreml által titkosnak szánt rakétamotorokat tesztelték, tesztelik. Bár Lana Sator nem készített fotókat a tesztelés alatt álló rakétameghajtókról, a katonailag titkos gázdinamikai laboratóriumról készített belső és külső felvételei most az egész világ előtt nyilvánosak lettek, a Kreml nagy bánatára.

Jamrik Levente

EZEN A HÉTEN ISMÉT TÖBB TÚRÁT RENDEZÜNK A FŐVÁROSBAN:

KŐBÁNYAI POKOL-TÚRA:

A KŐBÁNYAI PINCERENDSZERT ÉS DREHER-VILLÁT BEMUTATÓ POKOL-TÚRA 2013.04.25.-ÉN (CSÜTÖRTÖKÖN) INDUL DÉLUTÁN 5-KOR A BÁNYA UTCA 37. ALÓL. A POKOLJÁRÁS MÁSFÉL ÓRÁS LESZ. A BELÉPŐ ÁRA 3500 FT/FŐ. JELENTKEZNI AZ artistfama@gmail.com CÍMEN LEHET, VAGY A 30-434-66-80 TELEFONSZÁMON. A HELYSZÍNRŐL ITT LEHET BŐVEBBEN OLVASNI.

ÍGY TALÁLSZ ODA A KŐBÁNYAI HELYSZÍNRE

SZEX, GYILKOSSÁG, INTRIKA, KORRUPCIÓ- A BUDAI VÁRNEGYED TITKAI TÚRA:

A KÖZKÍVÁNATRA ISMÉT MEGRENDEZETT IZGALMAS VÁRNEGYED TÚRÁT MOST (2013.04.28.) VASÁRNAP RENDEZZÜK MEG. ITT A KÖVETKEZŐ TÉMÁKAT BONCOLGATJUK:

- NEVEZETES GYILKOSSÁGHELYSZÍNEK
- TITKOS LESZBIKUS KÖZPONTOK
- 1849-ES, 1944-ES KÉMKÖZPONTOK
- A GESTAPO ÉS AZ SS FŐHADISZÁLLÁSAI
- HÍRES EMBEREK SZERELMI FÉSZKEI
- POLITIKAI OKOKBÓL LEBONTOTT HÁZAK
- KÍSÉRTETJÁRTA ÉPÜLETEK
- IRODALMI ÉS OKKULT SZALONOK

- REJTJELEK A HOMLOKZATOKON
- ELÁSOTT ARANYKINCSEK NYOMÁBAN
- ELFELEJTETT HŐSÖK ÉS ANEKDOTÁK


Az ÁPRILIS 28-ÁN DÉLUTÁN 2-KOR KEZDŐDŐ TÚRA SZINTÉN 3500 Ft-ba kerül személyenként. A nagy érdeklődés miatt előre kell jelentkezni vagy az ARTISTFAMA@GMAIL.COM címen, vagy a 30-434-66-80 számon. A túra a romos, volt Honvéd Főparancsnokság (DÍSZ TÉR 17.) elől indul és a Bécsi kapu térnél fejeződik be.

ÍGY TALÁLSZ ODA A BUDAI HELYSZÍNHEZ

 

21 komment oroszország moszkva tesztüzem szovjetunió bunker 1957 1946 1929 1954 himki szergej koroljov valentyin petrovics glusko karl heinrich emil becker rakétagyár nik-751 Tovább
A moszkvai Halálcsillag rothadó szépsége Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
21 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra! Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra!
  • A szobrász szürreális labirintusháza A szobrász szürreális labirintusháza
  • Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
  • Gyönyörű, vibráló régi fotókon a lagúnák városa, Velence Gyönyörű, vibráló régi fotókon a lagúnák városa, Velence
  • Néger falu a Városliget peremén Néger falu a Városliget peremén

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr495242327

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.23. 17:00:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neluril 2013.04.23. 12:22:54

Aperture Laboratories...
Válasz erre 

postabelyeg 2013.04.23. 12:23:27

A Sator eredetileg Sátor volt? Magyar felmenői vannak a lánynak? Amúgy hány éves, mivel foglakozik?
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.04.23. 14:12:48

@postabelyeg: Sajnos nem tudom. Ez nem derült ki a cikkekből. Ellenben kérdezd meg tőle. Itt az FB-profilja:

www.facebook.com/haematique?fref=ts
Válasz erre 

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.23. 16:50:35

Még így "a létesítmény haldoklás" közben is zseniális képek.
Válasz erre 

Diopapa_sok 2013.04.23. 19:02:59

Mennyi fém... Borsod évekig elélne belőle... :D
Válasz erre 

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2013.04.23. 19:03:25

Érdekes történet, az englishrussia.com-on tucatjával találhatók hasonló, de lehagyott orosz gyárak, eszközök, "érdekességek".
A csaj ért a fotózáshoz, az látszik: nem egy sima fejvakuval fotózott, az biztos, hanem egy komolyabb teljesítményű vakuval/lámpával. Habár az is érdekes, amikor egyes belső terekben ég a belső világítás. Azt nem vették észre az őrök? Igaz, alvás közben csukva van az ember szeme... ;)
Válasz erre 

É2I 2013.04.23. 19:25:35

Kicsit Half Life érzésem támadt.
De eszembe jutott, hogy hova juthatnak be a kémek :d
Válasz erre 

58múltam 2013.04.23. 20:25:57

@don-kanyar: Valójában Lana Szator a neve. Semmi köze a sátorhoz. Amúgy a mi sátor szavunk szláv eredetű, a mai orosz nyelvben sátyór (végén a hangsúly).
Válasz erre 

58múltam 2013.04.23. 20:26:12

@don-kanyar: Valójában Lana Szator a neve. A mi sátor szavunk szláv eredetű, a mai oroszban satyór.
Válasz erre 

Uva 2013.04.23. 20:26:18

azert ez nagyon kemeny hogy egy kivilagitott ojjektumban valaki vigan fotozhat allvannyal vakuval es senkinek nem tunik fel :)
Válasz erre 

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.23. 21:08:45

A Kőbánya-túrátoknak a másik Dreher-villában is lenne látnivalója, amelynek bejárata a Sörgyár utcára nyílik. Évek óta le van zárva, állítólag árulják. Tudtok róla valamit?
Válasz erre 

komplikato 2013.04.23. 22:11:22

@Parmezanidész: Nem most volt arról is egy cikk, illetve részletek a régi Dreher földalatti járataival kapcsolatban?

ON: Én is azt néztem, hogy minden fényárban úszik. Most ha ez működő telep és nem dolgoznak éjjel, akkor marha sok pénzük lehet ha égnek a reflektorok. Nem hiszem, hogy a fotós csaj kapcsolta fel mindenhol a lámpát.
Válasz erre 

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.24. 02:51:57

Azért ránézésre túl sok hadititok nem kerülhetett ki a képekkel. Legfeljebb az, hogy nem létezik az orosz csúcstechnológia :)
Válasz erre 

mallac 2013.04.24. 02:54:02

Rakétaüzemanyag mérgező is lehet,nem biztos hogy szerencsés ilyen helyen lődörögni.
Válasz erre 

bioLarzen 2013.04.25. 00:15:21

@58múltam: "Valójában Lana Szator a neve. A mi sátor szavunk szláv eredetű, a mai oroszban satyór."

Ettől spec még lehetnek magyar felmenői ;)

bio
Válasz erre 

Mercel 2013.04.25. 00:16:00

Hello!

Örülök, hogy ismét van új poszt, ez is jó lett mint szinte mindegyik.

Nekem is inkább a Half Life c. játék ugrott be a képeket nézve - pont ugyanaz az összevisszaság és lerohadás hangulat érzékelhető (számomra) mint a játékban.

A képeket látva ugyanakkor kettős érzésem támadt, mert egyrészt ahogy említettem durván lerohadtnak tűnik az egész komplexum másrészt meg az oroszok mindig is jók voltak abban, hogy hevenyészett vasakból összeeszkábáljanak valamit, ami mindenki nagy döbbenetére még működik is. Jó lehet, hogy nem "úgy", nem annyiért, és nem olyan precízen de, hogy működik, és csúnyán túl van biztosítva az ziher:D

"Frigyes"
Válasz erre 

bioLarzen 2013.04.25. 00:16:08

Egy kis összeesküvés-elmélet: az ilyenekről szokott kiderülni, hogy a kormány áll az egész mögött, hogy elhitesse, az egység már nem üzemel. Közben... :)

bio
Válasz erre 

bioLarzen 2013.04.25. 00:16:16

Amúgy, látom, hogy a "díszkivilágítás" egy elvileg defunkt üzemben nem csak nekem szúrt szemet.

bio
Válasz erre 

misinator 2013.04.28. 23:09:21

@Távmunka blog: Azért erre ne vegyél mérget...
Mai napig nem képes rajtuk kívül senki más készíteni úgynevezett zárt ciklusú rakétahajtóművet. A cikkben is említett RD-180-as rakétahajtóműről itt:
hu.wikipedia.org/wiki/RD%E2%80%93180

meg itt tudhatsz meg többet:
www.4shared.com/video/vO7CuxDT/EquinoxTheEnginesthatcameinfro.html
Válasz erre 

KGyST · http://repules.tumblr.com 2013.05.01. 18:42:39

Egész jó szöveg, de a rakétamotor az persze rakétahajtómű, és a "első fokozatú hordozórakétái lettek" valszeg "első többfokozatú hordozórakétái lettek".
Válasz erre 

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.26. 14:17:07

Csodálkozom, hogy a kis bestét egész véletlenül nem internálták egy kicsit a szibériai sztyeppékre, valami gulágra...főleg, hogy cseszett törölni a képeket.Aszittem először, hogy külföldön él, és onnan tolta fel a képeket.

@Mercel: Na, ezen a kommenten is szétszakadtam... :D Ember, azok a összeeszkábált, hevenyészett vasak komplett űrtechnikát képviselnek! :D Azért ez mégse a faluvégi szeméttelep-kategória... :D
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

Become a Patron!

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard