FALANSZTER

  • FÖLD FELETT
  • FÖLD ALATT
  • HETI ÉRDEKES
  • FILMEK
  • VÁROSI SÉTÁK ÉS TÚRÁK
  • TÁMOGASS MINKET
A budai várnegyed náci „emlékei”

A budai várnegyed náci „emlékei”

A budavári kövek most a német megszállás időszakáról mesélnek: gyilkosságokról, kivégzésekről, rekvirálásokról és titkos bunkerekben megbújt harci alakulatokról. 

Náci Budapest.jpgOtto Skorzeny és Karl-Pfeffer-Wildenbruch a lángoló Halászbástya előtt. Montázs. (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Hunyadi János út 26.: a Lónyay-Hatvany-villa

Az egykori Lónyay-villa 1915-ben került báró Hatvany Ferenc műgyűjtő és festőművész tulajdonába. A művész részben ebben az épületben helyezte el a már ekkor világhírű festmény-, szobor és bútorgyűjteményét, amely közel 800 műtárgyból állt. A kollekció leghíresebb darabjai a francia impresszionista és spanyol avantgárd festők (Cézanne, Delacroix, Goya, Picasso, Pisarro, Manet, Monet, Renoir stb.) alkotásai voltak. 1944. december 1-én a műtárgyakat Adolf Eichmann parancsára a Wehrmacht ellopta, majd egy szigorúan titkos akció keretében a német-cseh határ közelében fekvő Deutschkatharinenberg melletti egykori ezüstbányában rejtették el. A festmények korábban megtalált nagyobbik részét a szovjet Vörös Hadsereg, a kisebbik részét pedig az angolszász csapatok tulajdonították el. Az eddig megtalált kollekciót a szentpétervári Ermitázsban, a washingtoni Philips Memorial Gallery-ban a londoni Courtauld Institute-ban, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet megnézni. 

budapestnáci1.JPGbudapestnáci2.JPGAz újjáépítés alatt álló egykori Ybl-villa, és házban elhelyezett Hatvany-gyűjtemény egykoron (Fotó: Urbface.com)

Dísz tér 4-5.: a volt Pápai Nunciatúra

Habsburg József főherceg 1908-ban építtette át Dísz téri házát szecessziós stílusúra. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően a herceg 1920-ban adta el tulajdonát a Vallásalapnak, akik pár év múlva átengedték épületük használati jogát a Lorenzo Schioppa vezette pápai nunciatúrának (követségnek). 1930-tól 1945-ös kiutasításáig itt dolgozott Angelo Rotta apostoli nuncius, aki a II. világháború alatt számtalan menlevelet állított ki a politikai üldözötteknek és a magyar származású zsidóknak. A szemközti egykori Edelsheim-Gyulai házból szintén ide menekült 1944 októberében a Horthy-család is, amikor is a Mussolini kiszabadításában is jeleskedő Otto Skorzeny SS-csapatai a Griff- és a Panzerfaust hadműveletek keretén belül megszállták a kormányzó és menye lakhelyeit.

Dísz tér 7.: a Gutmann-Vigyázó ház

Báró Guttmann Vilmos nagykereskedő 1893-ban építtette át romantikus külalakúra frissen megvett tulajdonát. Pár évvel később az ingatlan gróf Vigyázó Ferenc tulajdonába került, aki 1927-ben ismételten átépítette az épületet, majd rá egy évre a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. 1944. március 19-én Wilhelm Höttl SS-őrnagy, az RSHA VI. osztályának (hírszerzés) balkáni referense négy emberével közösen lefoglalta az épületet, majd a korábbi személyzetet megtartva rendszeres vacsorákat és bálokat rendeztek itt a magyar elitnek.

budapestnáci3.JPGAz egykori Gutmann-Vigyázó-ház napjainkban (Fotó:Urbface.com)

Dísz tér 12.: az Edelsheim-Gyulai ház

Az ingatlant 1892-ben vásárolta meg báró Edelsheim Gyulai Lipót, aki már nem élhette meg otthona Jablonszky Ferenc tervezte 1913-as eklektikus átalakítását. 1918-ban itt született meg Edelsheim-Gyulai Ilona, aki 1940-ben Horthy István felesége, illetve Horthy Miklós kormányzó menye lett. A vöröskeresztes nővérként is számon tartott hamar özveggyé vált asszony 1944 szeptemberében részben ebben a házban szervezte meg az ország háborúból való kiugrását, illetve a Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval való titkos rádiókapcsolat fenntartását. A rádióhullámokat a Gestapo hamar bemérte, így közeledtük hírére hiába menekült át a Horthy-Edelsheim lány a Dísz tér alatt korábban kialakított alagúton a szemközti Pápai Nunciatúrára-, a németek 26 éves foglyaként, a bajorországi Waldbichlben élte meg családjával a nácik bukását.

Úri utca 32.: a volt Sztáray-Sterbetzky-ház

A ház tulajdonosa 1937-ben báró Bakács-Bessenyei György, Magyarország belgrádi követe volt. Az ő „engedélyével” költözött 1939-ben vitéz Imrédy Béla korábbi miniszterelnök a ház négy szoba + hallos földszinti lakásába. Imrédy Béla bár „aktívan harcolt a szélsőjobb ellen”, mégis ő vezette be 1938-ban az I. zsidótörvényt, s javaslatára a Teleki-kormány a II. zsidótörvényt. A Harmadik Birodalom sokáig az ő személyében látta a Horthy Miklós kormányzó utáni magyar bábkormány vezetőjét, ám mivel Imrédy inkább az úri (keresztény) középosztály érdekeit helyezte előtérbe-, így Berlin 1940-től inkább az alsóbb rétegekre támaszkodó nyilasokat kezdte el támogatni. Budapest 1944-1945-ös ostromakor a várban rekedt polgárok ennek a háznak a pincéjében tartották minden nap délelőtt 10-kor kezdődő miséjüket.

budapestnáci4.JPGA Berényi-Zichy-palota egykoron (Fotó: Urbface.com)

Úri utca 48-50.: a Berényi-Zichy-palota

A gróf Zichy Miklósné Berényi Zsuzsanna 1737-ben építtette palotát 1898-tól a Honvédelmi Minisztérium használta, amit 1905-ben alakították át a honvédelmi miniszter saját rezidenciájának. A palota emeletén dolgozott Kolosváry-Borcsa Mihály nyilas államtitkár, aki 250 magyar és külföldi író félmillió könyvét zúzatta be ünnepélyesen 1944 júniusában. Mivel az épület Budapest ostroma alatt súlyos károkat szenvedett, így 1950-ben az épület nyugati szárnyát lebontották.

Úri utca 49-53.: volt Belügyminisztérium

Az egykori klarissza és ferences rendházak összeépítéséből létrehozott hatalmas épülettömbben 1867-től működött a Magyar Királyi Belügyminisztérium. Itt tevékenykedett Osváth László tisztviselő, aki innen irányította több nemzet menekültjeinek sorsát, köztük mintegy 140 ezer lengyel megmentését. Ettől függetlenül az épület udvarán 1944-1945 között a Gestapo számtalan francia, lengyel, bolgár és magyar ellenállót, főtisztet és hadifoglyot végzett ki.

budapestnáci5.JPGAz egykori Belügyminisztérium főbejárata (Fotó: Urbface.com)

Úri utca 58.: a Forgách-palota

Gróf Forgách Miklós főispán egykori házát báró Madarassy-Beck Gyula-, a Magyar-Olasz Bank elnöke- 1904-1905 között építtette át Quittner Zsigmond tervei alapján. Itt tartóztatta le a Gestapo 1944. március 19-én gróf Forgách Antalt, aki a Magyar Függetlenségi Mozgalom tagjaként ellenezte a nácik zsidóüldözését, illetve kiállt Magyarország függetlensége mellett.

budapestnáci6.JPGA Forgách-palota kapubeállója (Fotó: Urbface.com)

Úri utca 60.: a Sigray-palota

Az épület 1882-től volt a Sigray-család tulajdona. Itt élt gróf Sigray Fülöp és Augusz Klára bárónő. Legkisebb gyermekük, gróf Sigray Antal politikus amerikai nejével, Harriot Holmes Daly-vel 1923-ban költözött be az épületbe. A gróf pár évvel korábban Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) egyik vezetője, majd 1919-ben Őrvidék (ma Burgenland) főkormánybiztosa volt. A keresztény, legitimista, kommunista- és Adolf Hitler-ellenes Sigrayt innen hurcolta el a Gestapo 1944. március 19-én Mauthausenbe.

Úri utca 64-66.: a Német Követség

1922-ben dr. Deutsch Oszkár volt az épület tulajdonosa, amit 1936 májusában adott el a német birodalmi kormánynak, hogy azok 1938-ban követséggé építhessék át a házat. Ekkor alakították ki az Úri utca felől megközelíthető garázst is.  1944. március 19-től innen irányította Magyarország megszállását Hitler megbízottja, Edmund Veesenmayer. Budapesti ténykedése során főleg a magyar értelmiség „átvilágításában”, a németellenes személyek letartóztatásában, a zsidóság deportálásában, valamint Magyarország háborúból való kiugrását akadályozta meg. Hitler bizalmasa  1977-ben Darmstadtban hunyt el.

budapestnáci7.JPGA Német Nagykövetség napjainkban (Fotó: Urbface.com)

Úri utca 72.: a Haslinger-Scossa-ház

Az épületet 1918-ban vette meg báró Rubidó-Zichy Iván berlini diplomata. Személyes okok miatt felesége 1936-ban adta el háza tulajdonjogát Scossa Gézának. Az adásvétel mögött azonban nem a bankár, hanem a Magyar Nemzeti Bank állt. A pénzintézet egyébként azért szemelte ki (az akkor még barokk stílusú) épületet, mert a ház alatt a Fővárosi Mérnöki Hivatal 1884-ben egy hatalmas kiterjedésű barlangot talált, ahová a pénzintézet a közeledő II. világháború miatt óvóhelyet, illetve trezortermeket kívánt felépíteni. A földfelszíntől 15-22 méter mélyen elnyúló barlangot Kadics Ottokár, Jáky József és báró Reichlin Meldegg Tibor mérnökök vezetésével alakították át háromszintes bunkerré 1939-1942 között. Budapest ostroma alatt nemcsak a bank vezetősége, hanem a 22. SS (Mária Terézia) hadosztály egységei is itt fészkelték be magukat.

Tóth Árpád sétány 40.: a volt Nándor-laktanya

Az 1918-ban alapított Hadimúzeumot 1926-ben költöztették be az egykori Nándor-laktanyába, amely hivatalosan csak 1938-ban nyílt meg. Horthy Miklós kormányzó testőrsége ebben a múzeumban rejtegette a Gestapo elől 1944-ben Ujszászy István vezérőrnagyot. Az Államvédelmi Központ (ÁVK) egykori vezetőjét egyébként azért üldözte az SS Biztonsági Szolgálata (Sicherheitsdienst, SD), mert az amerikai OSS-en keresztül rendszeresen tájékoztatta Washingtont a németek balkáni csapatmozgásairól; 1939-től több lengyel főtisztet, illetve számos elfogott angol és francia tisztet szöktetett nyugatra; illetve Lengyelországból állítólag kimentette a belzi csodarabbit, Áháron Rokéácht és testvérét Mordechájt-, de ez a történet biztosan csak legenda.

budapestnáci8.JPGA Hadtörténeti Múzeum (volt Nándor-laktanya) egyik témába vágó, állandó kiállításának darabja (Fotó:Urbface.com)

Bécsi kapu tér 8.: az Appel-Esterházy-ház

Az ingatlant 1930-ban vásárolta meg galántai gróf Esterházy Móric politikus (1917-ben két hónapig miniszterelnök) az Appel-családtól, aki még ebben az évben átalakíttatta otthonát. Mivel Esterházy Móric az Egyesült Keresztény Párt képviselőjeként támogatta Kállay Miklós miniszterelnök a második világháborúból történő kiugrási politikáját, így a Gestapo 1944. október 16-án letartóztatta, és a mauthauseni koncentrációs táborba szállította.

budapestnáci9.JPGAz egykori Appel-Esterházy-ház udvara (Fotó: Urbface.com)

Táncsics Mihály 17.: az Apponyi-ház

A sarokházat 1904-ben vette meg gróf Apponyi Albert államférfi. Szintén ebben az ingatlanban élt a zsidótörvényeket ellenző fia, gróf Apponyi György politikus és unokatestvére, a bizonyítottan 14 zsidót megmentő gróf Apponyi Virgina is-, akiket a Gestapo 1944. március 19-én hurcolt el innen. Az elhurcoltakat a németek először az Astoria szállóba, majd onnan Mauthausenbe szállították, ahonnan sógoruk, az Adolf Hitler környezetéhez tartozó Karl de Rohan herceg szabadította ki őket azzal a trükkös feltétellel, hogy saját birtokán fogja majd családtagjait internálni. (Virginia bátya-, gróf Apponyi Gyula francia ellenállóként 1944 őszén hunyt el az SS elleni összecsapások során Franciaországban.)

budapestnáci10.JPGA Waffen-SS egykori budapesti főhadiszállása (Fotó:Urbface.com)

Táncsics Mihály 7.: az Endrődy-Hatvany-palota

A ma látható barokk stílusú palotát 1750-1769 között építtette gróf Erdődy György országbíró. A tekintélyes méretű ingatlant 1912-ben vásárolta meg a Hatvany-Deutsch József cukorgyáros. A család zsidó származása miatt a Gestapo 1944-ben deportálta az itt élő Hatvany Józsefnét és gyermekeit-, köztük Hatvany Lili írónőt. A palotába a Waffen-SS parancsnokságai és Georg Keppler SS-Obergruppenführer költözött be. Itt tartotta fent irodáit Otto Winkelmann SS-főparancsnok is, de ő nem itt, hanem a Gellérthegy aljában fellelhető, Bérc utcai 13-15. szám alatti Vida-villában élt.

Berlin utasítására szintén itt lakott 1944. szeptember 28-tól október 15-ig Szálasi Ferenc nemzetvezető is-, ugyanis a németek attól tartottak, hogy a magyar kormány sikeres kiugrási kísérletekor, az angolszász-barát erők letartóztathatják a nácibarát politikust. Kihallgatása során ugyancsak ebben az épületben követett el öngyilkosságot 1944. október 16-án Tost Gyula alezredes, a Kiugrási Iroda vezetője, aki nem akarta a németek előtt feltárni a magyar kormány átállási szándékát. 1944. december 5-től Karl-Pfeffer-Wildenbruch, a Budapest védelmére berendezkedő német csapatok vezetője és törzse lakta a palotát. A főváros szovjet bekerítése után december 27-én költöztek át az Alagút mellett kialakított kormányóvóhelyre, amely ma P/50-néven ma is titkos bunker.

Jamrik Levente

Ha érdekel egy olyan budai várnegyed titkai-túra, amely a fenti írásnál sokkal több leplet ránt le a városról, akkor gyere! Szeptember 29-én (Szombat) és 30-án (Vasárnap) délután 2-től 4,5 órás túrák keretében ugyanis megint házról-házra járva bemutatom a Várnegyedet.

A séta során megnézünk több gyilkossághelyszínt; az SS- és a Gestapo főhadiszállásait; 1848-as, 1944-es kémközpontokat; titkos leszbikus találkahelyeket; egykori okkult szalonokat és kommunista kéjlakokat; kísértet-járta házakat; híres emberek szerelmi fészkeit; a házak homlokzatán elhelyezett rejtjeleket, címereket; titkos bunkereket és kormányóvóhelyeket, egykori korrupcióval összeköthető házakat stb.. A túra költsége személyenként 3500 Ft-ba kerül majd. Jelentkezni az artistfama@gmail.com címen lehet. Telefon: 30-434-66-80

17 komment budapest ss 1944 koncentrációs tábor bunker 1908 ybl miklós 1938 1913 1937 ottokár 1927 1922 1905 karl pfeffer wildenbruch otto skorzeny jablonszky ferenc quittner zsigmond reichlin meldegg tibor kadics Tovább
A budai várnegyed náci „emlékei” Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
17 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra! Közkívánatra 2025-ben ismét lesz budai Várnegyed titkai túra!

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr84807565

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.28. 10:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2012.09.28. 10:32:31

Az tetszett, hogy a németek által ellopott gyűjteményt aztán az oroszok, meg az angolszász csapatok tovább lopkodták... a háború, már csak ilyen... és jut eszembe... azzal, hogy a magyarokat nem engedték a háborúból "kiugrani" még egy icinke picinke ideig nagyobb nyugalmuk volt és több idejük is a kiválasztott célcsoportnak. Nem feledni ezt sem.
Válasz erre 

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.09.28. 11:13:35

Ezen a ponton veszett el tűrőképességem: "A keresztény, legitimista, kommunista- és Adolf Hitler-ellenes Sigrayt..."
A legitimista kommunista már sok volt a jóból, ebben a zavaros történetben. Inkább elolvasom Ungváry Krisztián új könyvét!
Válasz erre 

anna_mari 2012.09.28. 11:18:11

Azért a plakát felsorolása nem kicsit hatásvadász :)
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2012.09.28. 11:21:13

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Olvasd, bár ott sokkal kevesebb infó van feltüntetve
Válasz erre 

h_zolee 2012.09.28. 11:24:26

@Rézfánfütyülő fűzangyal: szerintem pontatlanul értelmezed ezt a jelzős szerkezetet :)

én így értelmezném:

1. keresztény,
2. legitimista,
3. kommunista-(ellenes) ÉS Hitler-ellenes
Válasz erre 

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.28. 11:35:00

@h_zolee:

Így is kell olvasni, az azonban igaz, hogy ráfért volna a szövegre egy alapos átolvasás, mert az elgépelések, névelírások, hiányok és szóismétlések egy idő után pont az igényes téma miatt bosszantóak.:-/
Válasz erre 

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.09.28. 11:37:07

@h_zolee: Kissé bonyolult magyarázat, de nyelvtanilag értelmezhető így is.
Válasz erre 

Virt02 2012.09.28. 11:42:39

@Rézfánfütyülő fűzangyal:
"de nyelvtanilag értelmezhető így is. "

Szerintem nyelvtanilag csak így értelmezhető.
Válasz erre 

68nyara 2012.09.28. 11:47:17

@h_zolee: Igen, ezt csak így lehet érteni, ha a magyar nyelv szabályait vesszük alapul. Persze egyszerűbb nekiugrani valaminek értelmezés nélkül. :-)

Különben a cikk szerintem teljesen rendben van, és informatív. Persze vonzani fog egy csomó "oldali" hozzászólót, remek szórakozást kínálva az elkövetkező pár órára. Pl. pillanatokon belül fel fog bukkanni az egyik oldalon a náci minden magyar értelmezés és a másikon a hős német csapatok értelmezés is. Pattogatott kukorica, sör és jöhet az előadás. :-)
Válasz erre 

xylon 2012.09.28. 11:59:44

@Rézfánfütyülő fűzangyal: nem, csak igy ertelmezheto, ha neked lenne igazad nem lenne kotojel a kommunista utan.
Válasz erre 

aeidennis 2012.09.28. 12:39:58

Levente, nem tudom ismerted ez ezt a cikket. Talán egy éve jelent meg a Kommentárban, jól kiegészíti ezt a bejegyzést: kommentar.info.hu/iras/2011_2/koszoru_hianyzo_emlektablakra
Válasz erre 

Olafson 2012.09.28. 12:42:31

Az első rész szakmai részletességét remekül ellenpontozza a második rész laza, búlváros stílusa:
"titkos leszbikus találkahelyeket; egykori okkult szalonokat és kommunista kéjlakokat; kísértet-járta házakat"

hahaha :)

Egyébként tényleg érthető, bár én felcseréltem volna a még jobb érthetőség kedvéért:
"... Adolf Hitler- és kommunista-ellenes Sigrayt..."
Válasz erre 

Pszt! 2012.09.28. 12:48:51

Forgathatnanak már valami jó nácis filmet! Imádom nézni, ahogy irtják a bilisisakosokat! :-D
Válasz erre 

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2012.09.28. 12:51:02

@Olafson: Pedig igaz, még ha "bulvárosnak" is tűnik.
Válasz erre 

afazekas 2012.09.28. 13:59:18

@Pszt!:

Van rengeteg régi orosz propaganda film ha ez a vágyad...
Válasz erre 

Guilelmus 2012.09.28. 15:38:33

Dicsőség Schicklgruber Adolfnak és hadseregének, akik felvették a harcot a világot elemésztő büdös zsidó hordával!-:)
Válasz erre 

A város és a csillagok 2016.06.29. 22:22:29

@átlátó: Hogy mi van? Milyen kiválasztott célcsoportnak volt több ideje mire?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook Instagram

Hirdetés

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

Tovább a Facebook-ra

KERESÉS



EHETI TÚRAAJÁNLATUNK

  • Január 12. du 2-kor: A budai Várnegyed titkai

VÁROSI SÉTÁINK


belvarosi_tura.jpgtitkos_muzeum_tura.jpgejszakai_borozos_budavari_tura.jpg119238600_4320485884659665_6998932461975793217_n.jpg 

FILMEK, TÚRÁK

  • 2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK
    2025. JANUÁRI TEMATIKUS TÚRÁK

    2019. július 02. 15:402025. Január 12.  délután 2-kor: A budai Várnegyed titkai A Január 12-én (vasárnap) délután 2-kor kezdődő városi séta a következő meglepetéseket tartogatja: 10 TITKOS ÉS ELZÁRT KERT ÉS UDVAR...
  • FILMEINK ÉS TRAILEREINK
    FILMEINK ÉS TRAILEREINK

    2019. július 02. 16:07A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci (2022) teljes film   A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz...
  • TÁMOGASS MINKET
    TÁMOGASS MINKET

    2020. január 04. 21:32Támogasd a történelmi-építészeti múlt további bemutatását! A diktatúrák építészetével, a jól elrejtett föld alatti világok bemutatásával, a történelem margójára száműzött, de érdekfeszítő...

TOP 10

  1. Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtoka
    Putyin titkos luxuspalotája és Monacónál 39-szer nagyobb magánbirtokaAlekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi...
  2. Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát
    Az oroszok gigasugarakkal zombisították Amerikát10 évig sugározta 40 millió Wattos erősségű rövidhullámait Moszkva az Egyesült Államok felé. Washington szerint a Kreml agykontroll alatt tartotta őket, az oroszok persze mást mondanak. A...
  3. Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotái
    Sorra dőlnek össze Herkulesfürdő világhírű palotáiIntézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő...
  4. Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér között
    Titkos bunkerrendszer a Fiumei úti temető és a II. János Pál pápa tér közöttAz egykori MDP-pártház jól bejárható föld alatti összeköttetésben állt az Erkel Színházzal, a metróval, a Fiumei úti temetővel, az Orczy- és a Baross térrel is.Kutatóásás a Munkásmozgalmi Pantheon...
  5. Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövében
    Titkos földalatti gyár a Dunakanyar tövébenAz angolszász bombázások miatt 1944-ben kilenc földalatti gyárba telepítette a Szálasi-kormány a hazai olajipart. A Helemba-hegységbe elrejtett félig elkészült finomító méretei még ma is...
  6. A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetét
    A magyarok miatt holttestekből építették fel a félelem szigetétRégészek szerint Poveglio talajának legalább felét emberi csontok alkotják. A horror sziget kárhozatútjának kezdete a magyaroktól eredeztethető.
  7. Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulása
    Atomrobbantásokkal a jobb hozamért: az Aral-tó pusztulásaA világ negyedik legnagyobb sóstavának vízellátását föld alatti atomrobbantásokkal és megfordított folyásirányú folyókkal akarták feltölteni a szovjetek.
  8. Hitler óriáságyúja
    Hitler óriáságyújaValóban megfordíthatta volna a V-3 szuperágyú a háború szekerét? Műszaki zsenialitás, vagy egy katasztrofálisan rossz elképzelés alapján született meg a nácik szuperfegyvere? Hitler szuperágyúja....
  9. Magyar falvakból irányították volna a III. világháborút
    Magyar falvakból irányították volna a III. világháborútNagytevel és Óbarok mellé telepített földalatti bázisokról irányította volna Moszkva az Ausztrát és Olaszországot megszálló szovjet és magyar hadseregeket. Az "L" alakú nagyteveli vezetési pont...
  10. Bevehetetlen náci lovagvárak
    Bevehetetlen náci lovagvárakNemcsak Berlin, Hamburg és Bécs légterét, hanem közel 240 ezer civil életét és felbecsülhetetlen műkincseket is védtek a Flakturmok. Az augarteni (Bécs) Flakturm (Fotó: Wikipedia.at.)

CÍMKÉK

1086 (1) 1187 (1) 1286 (1) 1287 (1) 1379 (1) 1383 (1) 1388 (1) 1393 (1) 1453 (1) 1461 (1) 1468 (1) 1472 (1) 1481 (1) 1496 (1) 1510 (1) 1525 (1) 1531 (1) 1576 (1) 1655 (1) 1676 (1) 1680 (2) 1686 (1) 1687 (1) 1697 (1) 17/5001 (1) 1701 (2) 1703 (1) 1704 (1) 1710 (1) 1715 (1) 1716 (1) 1717 (1) 1720 (1) 1724 (2) 1733 (1) 1734 (1) 1737 (1) 1739 (3) 1741 (2) 1745 (1) 1754 (1) 1765 (1) 1774 (1) 1777 (1) 1784 (3) 1785 (1) 1793 (1) 1795 (1) 1796 (1) 1799 (1) 1803 (1) 1804 (1) 1808 (1) 1809 (1) 1810 (1) 1811 (2) 1812 (1) 1813 (2) 1814 (2) 1816 (2) 1817 (1) 1818 (1) 1821 (4) 1822 (1) 1824 (1) 1829 (1) 1830 (1) 1831 (1) 1833 (2) 1834 (2) 1835 (1) 1836 (2) 1840 (1) 1841 (1) 1842 (3) 1844 (1) 1847 (1) 1848 (1) 1849 (1) 1851 (1) 1852 (4) 1853 (1) 1854 (2) 1855 (4) 1856 (2) 1858 (1) 1860 (2) 1861 (1) 1862 (1) 1863 (4) 1864 (2) 1865 (3) 1866 (2) 1867 (2) 1868 (1) 1869 (7) 1870 (7) 1871 (8) 1872 (3) 1873 (7) 1874 (2) 1875 (2) 1876 (2) 1877 (2) 1878 (2) 1879 (2) 1880 (4) 1883 (2) 1884 (5) 1885 (2) 1886 (2) 1887 (3) 1888 (2) 1889 (1) 1890 (3) 1891 (2) 1892 (3) 1893 (7) 1894 (4) 1895 (5) 1896 (7) 1897 (8) 1898 (2) 1899 (4) 1900 (1) 1901 (4) 1902 (7) 1903 (6) 1904 (6) 1905 (4) 1906 (8) 1907 (4) 1908 (6) 1909 (4) 1910 (6) 1911 (3) 1912 (11) 1913 (16) 1914 (5) 1915 (1) 1916 (5) 1917 (5) 1918 (1) 1919 (6) 1920 (8) 1921 (2) 1922 (6) 1923 (5) 1924 (9) 1925 (2) 1926 (9) 1927 (14) 1928 (10) 1929 (11) 1930 (13) 1931 (11) 1932 (4) 1933 (16) 1934 (11) 1935 (14) 1936 (24) 1937 (16) 1938 (12) 1939 (13) 1940 (10) 1941 (17) 1942 (19) 1943 (20) 1944 (34) 1945 (28) 1946 (4) 1947 (11) 1948 (9) 1949 (10) 1950 (9) 1951 (6) 1952 (6) 1953 (8) 1954 (8) 1955 (8) 1956 (10) 1957 (5) 1958 (7) 1959 (6) 1960 (7) 1961 (2) 1962 (6) 1963 (3) 1964 (4) 1965 (4) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (9) 1969 (6) 1970 (7) 1971 (4) 1972 (6) 1973 (5) 1974 (4) 1975 (3) 1976 (3) 1977 (2) 1978 (5) 1979 (1) 1980 (4) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (6) 1986 (3) 1987 (6) 1988 (4) 1989 (5) 1990 (10) 1991 (9) 1992 (3) 1993 (3) 1994 (2) 1995 (1) 1996 (4) 1997 (2) 1999 (2) 2000 (2) 2001 (2) 2002 (3) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (3) 2006 (3) 2007 (1) 2008 (8) 2009 (5) 2010 (5) 2011 (8) 2012 (3) 2013 (1) 2014 (2) 2015 (1) 2016 (1) 2019 (2) 2020 (2) 2021 (3) 2022 (1) 3D térkép (1) abházia (1) abos brúnó (1) acsay lászló (1) ada kaleh (1) adlerhorst (1) adolf eichmann (1) adolf hitler (16) aghagurban alijev (1) ágoston emil (1) aigner sándor (1) akropolisz (1) alagút (8) alaszka (2) albánia (2) albert f. dagit (1) albert khan (1) albert speer (8) albert von mensdorff-pouilly-dietrichstein (1) álcázás (1) alekszander csekmarev (1) alekszandr gegello (1) alekszej koszigin (1) alekszej navalnij (1) alekszej suszev (1) alexander achenbach (1) alexander popp (1) alfred piffl (1) algéria (1) álgyay-hubert pál (1) alice claypoole gwynne (1) alkoholtilalom (1) almere (1) Alois Dryák (1) alpár ignác (6) al capone (1) anca petrescu (1) anchorage (1) andezit művek (1) andrássy-híd (1) angola (1) angol park (1) anker-palota (1) annaberg (1) antarktisz (1) antenna (1) antonin alexander (1) antonín bata (1) antonín raymond (1) antonio fuentes (1) apponyi geraldina (2) arad (1) aral-tó (1) aranyoshegy (1) argentínia (1) aristotle fioravanti (1) árkay aladár (1) árkay bertalan (2) armando brasini (2) arno breker (1) arrigo minerbi (1) ártándi-testvérek (1) arturo vatteone (1) asa stebbins (1) astoria (1) atlantisz (7) atlantropa (1) atombomba (3) atomraktár (1) attilio la padula (1) augsburg (1) augusts voss (1) august coenders (1) august de serres (1) august strauch (1) ausztrália (2) ausztria (5) autóút (2) ávh (2) azerbajdzsán (1) b5 richard (1) babilon (1) bab al aziziya (1) bad schmiedeberg (1) bad segeberg (1) bad windsheim (1) bahama (1) baiae (1) Bajkonur (1) bakony (1) balatonfűzfő (1) balázs ernő (1) bánlaky géza (1) barbara hutton (1) barcelona (1) barlang (1) barsz 501 (1) barsz 502 (1) barsz 503 (1) barsz 504 (1) barsz rendszer (1) bartunek ferenc (1) bauer henrik (1) baumgarten sándor (3) baumhorn lipót (1) bayreuth (1) bécs (3) bedrich gerstel (1) béga (1) begich towers (1) békásmegyer (1) belgrád (2) belügyminisztérium (2) bem tér (1) benedek dezső (1) benedicty józsef (1) benito huárez maza (1) benito juárez (1) benito mussolini (7) benkó károly (1) berchtesgaden (1) berczik gyula (2) berger krisztián (2) bergh károly (2) berislav serbetić (1) berlin (7) betlehem (1) bikás-park (1) birly ede (1) bíró béla (1) bitó jános (1) bjarne carl olsen (1) blut und boden (1) bogensee (2) bolondok háza (1) bonaparte napoleon (1) bontás (3) bonta jános (1) borbíró (bierbauer) virgil (2) bordély (2) börgönd (1) boriss pugo (1) borisz jofán (2) boros pál (1) börtön (1) bosznia (1) BP-1 (1) bratislava (1) braunecker lamoral (1) brein ignác (1) brent underwood (1) brezsnyev (1) bronner artúr (1) brooklyn (1) brookwood (1) bruno sigwart (1) buckner-barakk (2) budafelhévíz (1) budai vár (10) budaörs (1) budapest (71) budapest 100 (1) buharin (1) bukarest (5) bukovics gyula (1) bulgária (4) bunker (47) burda (1) buzludzs-hegy (1) buzzi bódog (2) cabaret de la mort (1) cabaret de lenfer (1) cabaret du ciel (1) cabaret philosophique (1) caberet de néant (1) caligula (1) caligula hajói (1) camelot (1) camille saint-saen (1) cancún (1) carlos lehder (1) carlo diodati (1) cerro gordo (1) charles agree (1) charles axel guillaumot (1) charles bianconi (1) charles crane (1) charles diodati (1) charles gabriel dioati (1) charles hudson (1) charles noble (1) charles yerkes (1) chenzhuangcun (1) cheyenne-hegy (1) cheyenne mountain complex (1) chicago (1) christopher christian von dabel (1) christopher wren (1) cia (1) clemens klotz (1) cobble hill (1) cologny (1) conrad finck von finckenstein (1) constantin federovici (1) cornelius vanderbilt (2) costin georgian (1) count von mercy (1) croaker (1) császár (1) csatorna (1) csehország (2) csehszlovákia (2) csemegi józsef (1) csernobil (1) csíki-hegyek (1) csingtaó (1) csizmadia jános (1) csodafegyver (1) csomay zsófia (1) csontos csaba (1) csou en-laj (1) czigler endre (1) czigler győző (3) czillich guido (1) dabasi halász géza (1) dácsa (1) dambovita (2) danilo cvjetković (1) darby-sziget (1) dardanella (1) darth vader (1) david adickes (1) dávid károly (1) deák tér (1) deception-sziget (1) déli-georgia-sziget (1) déli hadseregcsoport (1) déli kikötő (2) déli pályaudvar (1) déli védelmi rendszer (1) délszláv-háború (1) dernau (1) detroit (1) devecis ferenc (3) DHDSCS (1) diadalív (2) dicsőség csarnoka (1) diescher antal (1) diktatúra (1) dimitar blagoev (1) díszletváros (1) dísz tér (1) dmitrij csecsulin (1) dobromir kolarov (1) dob utca (1) dokumentumfilm (1) domenico trezzini (1) domszky pál (1) donald rickerd (1) donát (1) dorville (1) dötzer ferenc (1) doug tarca (1) dragonits tamás (1) drakula (1) dreher antal (1) duc de richelieu (1) duga-2 (1) dugway proving ground (dpg) (1) duna (3) duna-part (2) dunai repölőgépgyár (1) dunwich (1) durics hüszein hilmi (1) Dušan Jurkovič (1) e.u.r. (1) eastern state penitentiary (1) eberl carlo (1) eduárd ivanovics totleben (1) egerzeiger gyula (1) egyesült államok (27) egyesült királyság (8) elíziumi kém (1) első magyar gőzfürdő (1) emil bellus (1) emlékmű (1) enrico del debbio (1) építőművészet (2) erdély (1) erich honecker (2) erich mendelssohn (1) erich mielke (2) erich zu putlitz (1) eric mendelsohn (2) erkel színház (1) ernesto la padula (1) ernst flagg (1) ernst geiger (1) erőd (5) erőmű (3) ERŐTERV (1) erwin suppinger (1) erzsébetváros (3) erzsébet sósfürdő (1) esplugues de llobregat (1) észak korea (2) esztergom (1) eugenio montale (1) ewen cameron (1) F4-atombunker (1) fake-építészet (1) faluház (1) farkasdy zoltán (1) fasizmus palotái (1) federico chueca (1) fegyház (1) fegyvergyár (2) feledi józsef (1) felhőkarcoló (3) fellner sándor (2) fengdu (1) ferenc józsef (2) feszl frigyes (3) feszty adolf (1) film (2) fischer józsef (1) fiume (1) fiumei úti temető (1) fkt (1) flakturm (1) florida (1) flotta (1) főhadiszállás (3) FÖMTI (1) főőrségi épület (1) főposta (1) forgó pál (1) förk ernő (1) forrás (1) forro mussolini (1) forum hungaricum (1) francesco levacher (1) franciaország (3) frankel leó utca (1) frankenstein (1) franklin d. roosevelt (3) frank bannerman (1) frank lloyd wright (1) frank veto lyman (1) frantisek gahura (1) franz anton hillebrand (2) franz kreuzer (1) frederick tenuto (1) frey lajos (4) friedmann adolf (1) friedrich bagdons (1) friedrich pabst (1) friedrich tamms (1) fritz hart (1) fritz högel (1) fritz schaller (1) fritz tamms (1) fritz todt (2) fühl mihály (1) führerbunker (2) fukuzo watanabe (1) fushan-hegy (1) gabrovó (1) galéria (1) galgamácsa (1) gallipoli (1) ganz ábrahám (1) gauhalle (2) gauhauptstadt (1) gaustadt (2) gebhardt béla (2) gelendzsik (1) gellérthegyi kálvária (1) gellérthegyi kioszk (1) gellért hegy (6) gellért tér (1) genf (1) genova (2) geoffrey pyke (1) george byron (1) george ferber (1) george frederick bodley (1) george mihai cantacuzino (1) george wünchmann (1) georgij sztojlov (1) georgi dimitrov (1) georgi kirkov (1) georgi natov (1) georgi ovcharov (1) georg lukas (1) gereben gábor (1) gergellaki bertalan (1) gerhard schmidhuber (1) germánia (1) gerster kálmán (1) gerster károly (1) gervai zoltán (1) gestapo (1) gettó (1) gherardo boso (2) gibraltár (1) giergl kálmán és korb flóris (1) giorgone (1) giovanni battista piranesi (1) giovanni pastine (1) giuseppe pagano (1) gladys vanderbilt (2) glocke (1) goichi takeda (1) goszleth lajos (1) gotham city (1) gottgeb antal (4) greenwich (1) gregersen hugó (3) grigore ghica (1) grigorij szimonov (1) grodzisk mazowiecki (1) grúzia (1) guido ucelli (1) gulág (3) gül baba (1) gunkanjuma (1) gustave eiffel (1) guy maunsell (2) gyár (3) gyarmat (3) gyenes lajos (2) gyilkosság (4) gyöngyössy györgy (1) gyorgye kovaljevski (1) györgyi géza (1) h. hobart weekes (1) habakuk-projekt (1) hajagtető (1) hajho (1) hajmáskér (1) hajós alfréd (1) hálószoba (2) hamburg (1) hans döllgast (1) hans drassler (1) hans kammler (3) hans peter des coudres (1) hans reissinger (1) hans uhl (1) harkány (1) harkányi béla (1) harlem-völgy (1) harold b. foss (1) harold ellington (1) három szoros gát (1) hashima (1) hauszmann alajos (6) havel lipót (1) hédervári kont istván (1) hegyi józsef (1) heinrich himmler (2) heinrich kálmán (1) heinrich schweitzer (1) helembai-hegység (1) henriette delavrancea gibory (1) henri alexis brialmont (1) henri guisan (1) henry vaughan (1) heppe szaniszló (1) herbert dübell (1) herbert von bismarck (1) herczeg zsigmond (2) herczog fülöp (1) herkulesfürdő (1) hermann bartels (1) hermann giesler (1) hermann henselmann (1) herman mark (1) herman sörgel (1) heti érdekes (4) hét nővér (1) híd (5) hidegháború (2) hidrogénbomba (1) hikisch lajos (1) hild jános (1) hild józsef (3) hild károly (2) hild vince (1) himki (1) hirohito császár (1) hírszerzés (1) hoepfner guidó (4) hollandia (1) holy land-projekt (1) hong kong (1) honvédelmi minisztérium (1) horthy istván (1) horthy miklós (5) horvátország (4) howard hankins (1) howard phillips lovecraft (1) ho si minh-város (1) hruscsov (3) hubert groß (1) hubert józsef (1) hübner jenő (1) hübner tibor (1) hudson (1) hugh ferriss (1) hugo-constantin bartels (1) hültl dezső (3) hustontown (1) hut point-félsziget (1) hyperloop (1) i.u. 41 (1) i. idris király (1) i. károly (1) i. milán (1) ian fleming (1) id. francsek imre (2) ifjabb ecker józsef (1) igor drobinin (1) igor fomin (1) igor kurcsatov (1) ii. jános pál pápa tér (2) ii. károly (1) II. világháború (1) III. napóleon (1) III. világháború (1) il gigante (1) interaktív térkép (1) ion antonescu (2) iosif armas (1) irgalmasrdiek (1) isten városa (1) iv. károly (1) IV. rettegett iván (1) ivan danchov (1) ivan filipčić (1) ivan neshev (1) izrael (1) izsófalva (1) jablonszky ferenc (1) jáde szobor (1) jakab dezső (2) jakov csernyikov (1) jakutföld (1) jakutszk (1) jamrik-projekt (1) janáky istván (2) jangce (1) jankapuszta (1) jankovich miklós (1) jánossy györgy (1) jánszky béla (1) jan kotera (1) japán (6) jarome bannigan (1) jarvis-sziget (1) jason de caires taylor (1) jedlicska jános (1) jellinek emil (1) jeruzsálem (1) jeszenszky gerő (1) joachim von ribbentrop (1) jobbágyi (1) johannes krüger (1) johannes schultz (1) johannes seiger (1) johann andreas hamilton (1) johann vetermann (1) john a. larkin (1) john brewer floating hotel (1) john charles cutler (1) john desmond bernalt (1) john eilliam polidori (1) john haviland (1) john milton (1) jókai mór (1) josef gocar (1) josef goeár (1) joseph bazalgette (1) joseph beattie hamilton (1) joseph goebbels (3) josip broz tito (5) jozef tisó (1) józsefvárosi pályaudvar (1) józsef palota (1) jüan si kaj (2) jubileum park (1) jugoszlávia (5) julius von zech-burkersroda (1) jungfer gyula (1) junzo sakakura (1) Juraj Tvarožek (1) jurij osztrovszkij (1) jurjevec (1) juszif szafarov (1) K-129 (1) kabaré (1) kádár jános (1) kadics (1) kadics ottokár (3) kadikcsán (1) kalifornia (1) kálvin tér (2) kamen goranov (1) kammerhof (1) kanada (2) kapsza miklós (1) karaganda (1) Karel Chlumecký (1) karl albiker (1) karl bernauer (1) karl etzel (1) karl heinrich emil becker (1) karl pfeffer wildenbruch (2) karl piepenburg (1) karl schaechterle (1) kármán aladár (1) károly-laktanya (1) kasselik fidel (1) kasselik fidél (1) kaszpi tenger (1) kasztner rezső (1) katafilok (2) katakomba (3) katedrális (3) kauser i. józsef (1) kauser lipót (3) kazahsztán (3) kazamata (2) kazanlak (1) kazinczy utca (2) kégl györgy (1) kék macska (1) kelenföld (3) kéler napoleon (1) kellner lipót (1) kemál atatürk (1) kemal butka (1) kémelhárítás (1) kertész k. róbert (2) kgb (1) khevenhüller károly (1) kilamba (1) kimnach lajos (1) kim dzsong il (2) kim dzsong un (2) kína (8) király utca (2) kirschenbaum keresztély (1) kis-országház (1) kisfaludi strobl zsigmond (1) kisinyov (1) kiskunlacháza (1) kismarty lechner jenő (3) kismarty lechner kamill (1) kismarty lechner lóránd (1) kismarty lechner lóránt (1) kiss albert (1) kiss géza (1) kivégzés (2) klein miksa (1) klerián mária (1) klinger józsef (1) klupathy jenő (2) knollwood (1) kőbányai pincerendszer (2) koch henrik (3) koczka gábor (1) koczka nándor (1) kodolits alfonz (1) koiszo kuniaki (1) kolbenheyer ferenc (1) kolbenheyer gyula (1) kolbenheyer viktor (1) kolmannskuppe (1) kolmanskop (1) kolostor (1) kommunisták (1) kommunizmus palotái (1) komor marcel (1) komor marcell (2) komszomolszk (1) koncentrációs tábor (5) kondor márton (1) konrad adenauer (1) konrad wachsmann (1) konstantinápoly (1) konstatntin jakovlevics zverev (1) könyvtár (1) kopeczek györgy (1) kormányóvóhely (2) koronavírus (1) körössy albert (1) korpádi jános (1) kossuth híd (1) kossuth lajos tér (1) kosztolányi-kann gyula (1) kotsis istván (1) kotsis iván (2) kováčov (1) kovácspatak (1) kővári györgy (1) kowloon walled (1) Kozmográd (1) központi városháza (1) köztársaság tér (2) kreml (1) krenner tardos viktor (1) kristo sotiri (1) krisztina tér 8. (1) krisztinkovics béla (1) kuang-hszü (1) külügyminisztérium (1) kumrovec (1) kunfi zsigmond (1) kunmadaras (1) kupola (1) kurcsatov (1) kyongsong (1) laczkovics lászló (1) laibach (1) lajta béla (1) laktanya (2) lansdell k. christie (1) larkin-torony (1) lasciac romeo (1) lauber lászló (2) laurenszky gusztáv (1) lechner jenő (2) lechner lajos (1) lechner ödön (1) leitturm (1) lengyelország (6) lengyel béla (1) leningrád (3) leni riefenstahl (1) leon benois (1) leo callahan (1) lépcső (1) lestyán ernő (1) lettország (1) lev rudnyev (2) le corbusier (3) líbia (1) lichtenberg (1) lida baarová (1) lift (1) Līgatne (1) limburszky józsef (1) lincoln-alagút (1) linz (1) linzbauer istván (1) litomerice (1) ljubecs (1) ljubljana (1) lohr antal (1) lois welzenbechers (1) lokátor (1) london (3) lotz károly (2) louis etienne héricart de thury (1) lovarda (2) lucska vilmos (1) lüderitz (1) lukács pál (1) luxemburgi zsigmond (1) luxushotel (1) lux kálmán (1) lyka istván (2) machón ayalon (1) machovits istván (1) mackay malcolm (1) macskovics titusz (1) macusiro (1) maderspach károly (1) magtár (1) magyar maginot vonal (1) majorossy géza (1) Makszimovics Subnyikov (1) manfred sakel (1) MAORT (1) marcello piacentini (2) margitsziget (1) margit körút (1) marienthal (1) mario palanti (2) marks g. croydon (1) markup béla (1) markus wolf (1) mark duiliu (1) marokkó (1) maróti géza (1) marseille (1) martfű (1) martsekényi imre (1) marvin rosenthal (1) mary shelley (1) masirevich györgy (1) massimiliano palombara (1) mauzóleum (3) maximilian schuman (1) max ferdinand perutz (1) mayerhoffer ádám (1) mcgraw-hill-toronyház (1) MDP (1) mecset (3) medellín-kartell (1) medgyaszay istván (1) medgyes alajos (1) medveszállás (1) meinhardt court frigyes (1) meinig artúr (2) mercedes (1) mers el kebír (1) messner sebestyén (1) metró (6) mexikó (2) mexikóváros (1) mies van der rohe (1) mihail gorbacsov (2) mihail zelenin (1) mihai vitega (1) mihajlo mitrovics (1) miklós ede (1) mikosszéplak (1) mikos gizella (1) miksa császár (1) milanówek (1) Milan Michal Harminc (1) millersville (1) miller ede vince (1) milovice (1) mimar szinán (1) mimoyecques (1) miniszterelnökség (1) miomir lužajić (1) miron cristea (1) miron merzsanov (1) miroslav lorenc (1) misdroy (1) MKP (1) moammer el kadhafi (1) mocsonyi jános (1) mohács (1) mohamed bin szalmán (1) MOLAJ (1) moldova (1) mole littoria (1) molnár farkas (1) monterosso al mare (1) montmartre (1) morris bolber (1) móry károly (1) mosonmagyaróvár (1) moszkva (8) MSZMP (1) műemlék (3) mulató (2) múmia (1) munkásmozgalmi pantheon (1) münnich aladár (3) murad pasa bástya (1) murányi gyula (1) nácik (1) nagano (1) nagaszaki (1) nagybecskerek (1) nagytevel (1) nagyvázsony (1) nákó jános (1) namíbia (1) naphegy (1) napóra (1) ndk (4) neft daşlari (1) néger falu (1) nekropolisz (4) németország (23) nemi-tó (1) nemzeti panteon (2) NEOM (1) népek háza (1) neptunusz (1) neue-slowenische-kunst (1) neuschloss kornél (1) newport (1) new york (7) ney ákos (1) ney béla (1) ney rezső (1) nicolae ceausescu (5) nidosi imre (1) nik-751 (1) nikolaus von vormann (1) nikola dobrovics (1) nikola jankovics (1) noah trockij (1) nöpauer mátyás (2) norad (1) norilszk (1) norman cay (1) novák ferenc (2) nova cidade de kilamba (1) nsk (1) nszk (1) nyerjungi (1) nyikolajev (1) nyikoláj baranov (1) nyiri tibor (1) nyugati pályaudvar (1) óbarok (1) óbuda (1) odessza (1) oetl antal (2) olajfinomító (1) olaszország (6) ole knutsen singstad (1) olimpia (3) oppenheimer ignác (1) oranjemund (1) ördögök városa (1) orfeum (2) oroszország (12) országház utca (1) orth ambrus (2) ősforrás (1) oskar dengel (1) oskar martin amorbach (1) osszárium (1) ottokár (1) otto briickwald (1) otto march (1) otto nürnberger (1) otto skorzeny (1) óvóhely (4) P/50-bunker (1) pache protopopescu (1) palaiologosz zsófia (1) palesztina (1) palmach (1) palóczi antal (1) palota (1) pál hugó (1) panteon (1) pán józsef (1) párizs (2) párkány (1) parlament (1) pártház (1) pártos gyula (2) paul bronisch (1) pawlowski ede (1) pécs (1) pecz samu (1) pejacsevich lászló (1) peking (5) pennsylvania (1) pentagon (1) pénzügyminisztérium (1) percy bysshe shelley (1) peter behrens (1) péter gábor (1) petit socco (1) petőfi-híd (1) petre antonescu (1) phenjan (1) philadelphia (1) philip hubert frohman (1) philp hiss (1) pietro solario (1) pilisi ney károly (1) plonsk (1) pogány móric (3) póky péter (1) poligon (1) politikai iskola (1) pollack ágoston (2) pollack mihály (3) pollepel (1) portifirio diaz (1) poveglia (1) powiśle (1) pozsony (1) pozzuoli (1) prakfalvi endre (1) predeál (1) prenden (2) promenthouse-vonal (1) prora (1) pszichiátria (1) pucher józsef (3) puebla (1) puskás károly (1) qiddiya (1) quittner zsigmond (2) r. pán józsef (1) racho ribarov (1) rada janjatov (1) radetzky-laktanya (1) rados jenő (1) radu dudescu (1) raguski camil (1) raichle j. ferenc (1) rakétagyár (1) rákosi mátyás (7) ramocsaházy endre (1) raoul wallenberg (1) rays hill (1) ray rezső vilmos (2) rehovot (1) reichlin meldegg tibor (2) reichl kálmán (2) reitter ferenc (1) rékai jános (1) rékai juli (1) rékai kati (1) remellay gusztáv (1) rem koolhaas (1) retter gyula (1) reymond schiller lajos (1) richard schmidt (1) richard sprve (1) richard wagner (1) richard walther darré (1) riga (1) rimanóczy gyula (4) ringer géza (1) ritz hotel (1) robert falcon scott (1) robert finn (1) robert hook (1) robert ley (1) robert tischler (1) rockaway-félsziget (1) roderich fick (2) róma (4) románia (8) rongyosgárda (1) rosario dagata (1) ross-sziget (1) rothauser mór (1) roy bates (1) rudas fürdő (1) rudnyánszky antónia (1) rügen szigete (1) rumbach sebestyén utca (1) runkwitz carl (1) s3 riese (1) ságics pál (1) ságody józsef (1) sailer istván (1) salacz gyula (1) salvador dali (1) salvator de iturbite (1) samuel gardner wilder (1) sándor palota (1) sándy gyula (1) san francisco (2) sarlay pál (1) sarov (1) sasfészek (1) sauer c. (1) sávoly pál (1) SBK (1) schannen ernő (1) scheibel józsef (1) schickedanz albert (1) schmolka manó (1) schneider józsef (1) schomann antal (1) schömer ervin (1) schubert ármin (2) schumy rezső (1) schusbeck pál (1) schweiger gyula (1) sealand (1) sea shadow IX-529 (1) sergiu plugovici (1) shicseng (1) sideling hill (1) sikló (1) siklós (1) silvio benedetto (1) siménfalvy tihamér (1) simon bolivar-buckner (1) sipka-szoros (1) sir alexander binnie (1) sir guy baxter (1) sir harry oakes (1) sir oswald mosley (1) sir richard broun (1) skutetczky sándor (1) smoky hollow (1) somló emil (2) somogyi sándor (1) somossy károly (1) sorsok háza (1) spanyolország (1) spree (1) squire flockton (1) ss (10) stasi (2) stasi-stadt (1) stefaniták (1) stein-ház (1) steindl imre (1) steiner lajos (1) stelletsky ignác (1) stern józsef (1) stojan zarev "tony" (1) straub sándor (1) strauss ödön (1) strausz ödön (1) strém ferenc (1) sugárút (1) suisun-öböl (1) svájc (2) szabadka (1) szabadság híd (1) szabadság tér (2) szabó istván (1) szaddám husszein (1) szajna (1) szakváry emil (1) szálasi-vár (1) szálasi ferenc (1) szamara (1) szandház károly (2) szántay lajos (1) szarajevó (1) szász gyula (1) szaúd-arábia (1) szavazás (1) széchenyi istván (2) széchenyi lászló (2) széchenyi ödön (1) szekták (1) szelényi józsef (1) szelényi lajos (1) szellemhajó (1) szellemház (1) szellemváros (15) szemipalatyinszk (1) szenger ede (1) szentföld (1) szentgyörgyi károly (1) szentháromság-templom (1) szentpétervár (4) szent gellért templom (1) szent gellért tér (1) szent györgy tér (3) szent imre kórház (1) szent korona sugárút (1) szent lőrinc-folyó (1) szepessy sándor (1) szerbia (5) szergej koroljov (1) szergej merkurov (1) szergej szperanszkij (1) szex (2) sziget (2) szigetszentmiklós (1) szigetvár (1) szivessy tibor (1) szkalnitzky antal (3) szlavónia (1) szlovákia (3) szlovénia (2) szoborpark (2) szófia (3) szőny (1) szöul (1) szovjetek háza (1) szovjetek palotája (2) szovjetunió (27) sztálin (18) sztálinburg (1) sztálingrád (1) szűcs miklós (1) tab (1) tabán (6) tadeusz bór-komorowski (1) tálos gyula (1) támogatás (1) táncművészeti főiskola (1) táncsics börtöne (1) táncsics mihály utca 9. (1) tanger (1) tannenberg (1) tarhankut (1) tatarczy károly (1) technika palotája (1) tedej (1) temető (3) temze (1) tengeralattjáró (3) tennessee williams (1) terezin (1) terézváros (1) térkép (1) terrorizmus (1) testőrségi épület (1) tesztüzem (1) theophil edvard hansen (1) the line (1) thingstätte (1) thomas hastings (1) thonet-udvar (1) tiencsin (3) tilden-erőd (1) tirana (2) titkos budapest (1) titkos kert (1) titkos repülőgépgyár (1) titkos udvar (2) toblerone-vonal (1) todor zsivkov (1) todt-szervezet (1) tódzsó hideki (1) tokió (1) tököl (1) tomas bata (1) tomay tamás (1) tömegcikk művek (1) tornai gyula (1) törökország (2) toronyház (2) torpedó (2) tőry emil (2) tosin bunar (1) totenburg (1) tótvázsony (1) townsville (1) trezor (1) trieszt (1) tripoli (1) truman capotte (1) túra (2) turán (1) turán györgy (1) üdülőváros (1) uglegorszk (1) uhlyarik róbert (1) ujszászy istván (2) új lloyd-palota (1) ukrajna (3) ulmann gyula (2) unger emil (1) uno werner ullberg (1) urányi tibor (1) urbface.com (19) úri utca (2) űrrepülőtér (1) USB (1) USS Iowa (1) UVATERV (1) uy károly (1) üzbegisztán (1) V-rakéta (1) v. jiliang (1) v. májerszky róbert (1) vágó józsef (6) vajdaság (2) valentin starchev (1) valentyin petrovics glusko (1) valeriu verbitchi (1) vámpír (1) varásdy lipót (3) varga levente (1) varjassy béla (1) vármegyeháza (1) várna (1) városi séta (1) várostrom (1) várpalota (1) varsó (3) varsói felkelés (2) vasil kolarov (1) vaskapu (1) vattay antal (1) velence (2) velky hlavákov (1) vezetési pont (1) vi. györgy (1) victor andreoli (1) victor chiriac (1) vietnám (1) vii. edward (1) viii. edward (1) világkiállítás (1) villa (4) villa epecuén (1) villa rose (1) villa verte (1) virág csaba (1) virgil ioanid (1) virginia (1) visnovsky sándor (1) vittorio malfatti (1) vladimir nikolic (1) vladimir poticsniak (1) vlagyimir malama (1) vlagyimir putyin (1) vlagyimir suko (1) vorosilov (1) Voßstraße (1) wagner sándor (1) wagner villa (1) waldenburg (1) wälder gyula (3) wallis simpson (1) walter franzius (1) walter gropius (1) walter krüger (1) walter march (1) wannenmacher fábián (1) warga lászló (1) washington (1) waterbury (1) wechselmann ignác (1) weichinger károly (2) weiner tibor (1) weixlgärtner mihály (1) wellisch alfréd (1) wellisch gyula (1) wellisch sándor (1) werner march (1) werner sarlay (1) westbrook farm (1) wewelsburg (1) whitehead és társa (1) whittier (2) wichmann tamás (1) wiepking jürgensmanns (1) Wilhelmstraße (1) wilhelm appel (1) wilhelm pieck (1) wilheln von dorerer (1) williamsburg (1) william cubitt (1) william francis sutton (1) william jarvis (1) william newby colam (1) william pereira (1) william s. burroughs (1) william tite (1) william weston (1) wingdale (1) winston churchill (1) wirth ferenc nándor (1) woking (1) wonsan (1) wührl géza (1) xavier cordebó (1) xawery dunikowski (1) ybl miklós (10) z. halmágyi judit (1) zágráb (1) zahoray jános (1) zajti ferenc (1) zákány csala istván (1) zalesie (1) zarah leander (1) zarjadje (1) zavikon-szigetek (1) zeilinger vilma (1) zengeráj (2) zeusz (1) zielinszky szilárd (2) zimony (1) zipernowsky károly (1) zitterbarth mátyás (1) zitterbath sándor (1) zlín (1) zofahl lóránt (1) zogu király (3) zolibórz (1) zrenjamin (1) zsidók (1) zsinagóga (1) zsitva tibor (1) zsoldi katalin (1) zwack-ház (1) CÍMKÉK

KI, HONNAN OLVASS?

Free counters!

Az építkezés és a rombolás évszázadai
süti beállítások módosítása
Dashboard