1903-tól 1991-ig Budapest legjobban felszerelt kórháza volt a Pestújhelyi. Az intézményre még a szovjetek is vigyáztak, a rendszerváltás óta viszont már senki sem. 

Szétvert, egykor korszerű orvosi berendezések (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Nemes szívből, saját pénzből

A Lipótmezői Országos Tébolyda második igazgatója, Niedermann Gyula úgy vélte, hogy a betegek élelmezési és higiénés körülményeinek javítása, valamint az osztályokon belüli foglalkoztatások elmélyítése miatt, az országos elme- és ideggyógyintézet mellett egy saját finanszírozású kórházzal is elősegíthetné az őrültek gondozását. Az új intézmény helyszínét az akkori városhatártól légvonalban 3,38 kilométerrel északkeletre, a pestújhelyi Pótlékdűlő mellett találta meg. A 7,5 hektáros területen Baumgarten Sándor és Herczeg Zsigmond tervei szerint 1903-1904 között adták át az ekkor még hét épületből álló szanatóriumot, igazgatósági épületet, kápolnát és az ügyeletes orvosoknak kialakított villát.

Az egyik, Baumgarten Sándor tervezte szecessziós villa (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Az 1912-es gazdasági pangás ellenére az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár az Országos Pénztárral karöltve március hó 5-én úgy döntött, hogy a szecessziós stílusban felépített Niedermann-féle szanatóriumot megveszi, és ideiglenes jelleggel Munkáskórházzá alakítja át. Az intézmény igazgatójának dr. Hahn Dezső főorvost, az orvosi teendők vezetésére pedig dr. Lévay József igazgatóhelyettest választották meg. A 280 ágyas Munkáskórház berendezésénél és felszerelésénél azt az elvet tartották szem előtt, hogy a fizikai munkákból eredő balesetek miatt itt olyan speciális gyógykezelést is kaphassanak a munkások, mint az ipari betegségekből, sérülésekből adódó mechanotherapiás utókezelések. Erre a speciális irányzatra az első világégés előtt csak ez az egy budapesti kórház volt berendezve. A háború kitörése után a Pénztár felajánlott a kórház ágyaiból 180, majd további 100 ágyat katonai sebesültek és betegek gyógykezelése részére. A Hadikórház szemészeti, és fül-, orr és gége osztálya 1918-ban szűnt meg.

Az egykori könyvtár épülete (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Az Országos Pénztár 1920-1921 között több nagyobb átalakítást végeztetett el a kórház területén. Az V. számú pavilonra például egy emeletet úgy építtettek rá, hogy ezzel az ágyak számát 80-nal tudták megnövelni. Ennek a bővítésnek köszönhetően a kórház 360 férőhelyes lett. 1927-ben először az intézményt a tuberkulózisban szenvedő betegek kezelésére szervezték át, majd 1928 szeptemberében egy új névvel is ellátták az egykori szanatóriumot Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) Dr. Vass József Munkáskórháza néven. Az ekkor már 450 ágyas kórház vezetésével dr. Pekanovich István magyar királyi egészségügyi főtanácsost, kórházigazgató főorvost bízták meg, aki a legmodernebb kivitelben két új pavilont is építtetett egyenként 50-50 ággyal összesen 240 ezer Pengőért. A két régi pavilont 500 ezer Pengőért teljesen átalakították az újabb rendeltetéseiknek (sebészet, bőrgyógyászat stb.) megfelelően. Vitéz nagybányai Horthy Miklós a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott az őt kalauzoló főorvosnak a kórházról és annak berendezéséről: „Büszke lehet, hogy egy ilyen nagyszerű kórházat vezethet!” A kormányzó elismerő véleménye mögött persze az állhatott a korabeli „Az Est” című politikai napilap szerint, hogy a vállalkozó kedvű betegek –orvosi felügyelet mellett– munkaterápiát is folytathattak a kórház mintakertjében.

Az egykori Állami Munkáskórház (Fotó: Darabanth.hu)

A magyar Bauhaus első fellegvára

1933-ban újabb bővítésbe vágott bele a 15 épületből álló kórház igazgatósága. Az OTI ekkor kérte fel Molnár Farkas és Fischer József építészeket, hogy tervezzék meg a Munkáskórház személyzeti épületét. Fischer József nemcsak azért vehetett részt ekkor a tervezésben, mert Molnár Farkassal közös cége volt, hanem azért is, mert jó barátságot ápolt a Peyer Károly vezette Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójával. Épületüket az ekkor még 15 épületből álló kórház hatalmas franciapark hátsó frontján építették fel, a mai Pestújhelyi út és az Adria utca sarkán. A bauhaus stílusban megfogant kétemeletes lapos tetős ház földszintjén öt másfél szobás altiszti lakás kapott helyet, az udvarról közvetlenül nyíló bejárattal. A két emeleten az egyedülálló alkalmazottak kétágyas szobái sorakoztak a középfolyosó két oldalán, közös vizesblokkal, teakonyhával és étkezővel. A lépcsőház pihenőjéből három szinten igényesebb kétszobás tisztviselői lakások voltak elérhetők. 

A Molnár Farkas-Fischer József tervezte Nővérszálló (Fotó: Tér és Forma)

Az intézet és a minisztérium szabta korlátok ellenére, a tervezők mindhárom lakástípusnál a lehető legcélszerűbb elrendezésre és legnagyobb kényelemre törekedtek. Az altiszti lakásokban a konyha és a nappali között a villákban kipróbált tálalóablakot alkalmaztak, a keskeny hálószobát kétszárnyú ajtóval lehetett a nappalival egybenyitni. Mind az öt lakásnak széles, a parkra nyíló fedett terasza volt a nyugati oldalon. A kétszobás lakások is összenyithatóak voltak, s a hálószobához erkély tartozott. Az egyedülálló férfi és női alkalmazottak számára külön szinten elhelyezett 14-14 kétágyas emeleti szobához csak kis előtér járt mosdóval és beépített szekrénnyel. lakóikat a kellő tér hiányáért tágas és világos közös helyiségek kárpótolták. A főzőfülkék melletti ebédlők társalkodóként is üzemeltek. A ház tetején egy pergolával fedett napozóteraszt is kialakítottak.

A Molnár Farkas-Fischer József tervezte Nővérszálló (Fotó: Tér és Forma)

Érdemes megemlíteni, hogy a Nővérszálló építésével egy időben, a kórház vezetése 1933-1934 között ivó- és fürdővíz ellátás céljából a XV/B-19. jelzetű 187,3 méter mélyen termálvizet, majd ettől 5 méteres távolságra a XV/B-20. jellel ellátva 68 méter mélyen ivóvíz-termelő kutat talált. Ez utóbbi kút vize szolgálta a kórház ivóvízellátását. Ezzel szemben a termálvíz kútvizét sohasem használták üzemszerűen annak magas vastartalma, és 15,5 fokos, alacsonynak tartott hőmérséklete miatt. A kihasználatlanság mellett szólhat az a tény is, hogy az OTI 1938-ban négy (Központi, Magdolna Baleseti, Vass József, Balatonkenesei) olyan kórházzal és három (Pesthidegkút, Zalaegerszegi, Horthy Miklós) olyan szanatóriummal rendelkezett, amelyeknek fűtését részben termálvízzel oldották meg, így újabb kutakra már nem volt szükségük.

Kommunista gyögyszem

Mivel a kórház Budapest legjobban felszerelt egészségügyi intézménye volt, így a Vörös Hadsereg jóvátétel címén az egész épületkomplexumot 1945-ben kisajátította, s a mátyásföldi szovjet katonai egészségügyi központ mellett, a magyar főváros második „orosz” poliklinikájává (Гарнизонная поликлиника, Пештуйхель) alakítatta át. Az 1950-es évek elején Moszkva utasítására további kilenc új épületet emeltek a 7,5 hektáros parkban, amely így –a bővítéseknek köszönhetően– már 17 darabos ingatlanállományú lett. 

Szovjet emlékek nyomában (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Az épületek zöme 626, illetve 686 négyzetméteres előre gyártott kórházpavilonok voltak, amelyek mellé ötszintes lakóházat, nővérszállót, tiszti klubot, postát, sőt még és egy szabadtéri előadásokat befogadó mozit is felhúztak. Mivel terület a külvilágtól teljesen elzárt, szigorúan őrzött, szögesdróttal körbevett katonai objektumnak számított, így monolit vasbeton épületek közé négy atom-, vegyi és biológiai támadásnak is ellenálló szervizfolyosót, három bunkert, illetve az Őrjárat utcai oldalon egy légópincét is kiépítettek. Mivel az atombunkereket 20-25 fősre tervezték, így több mint valószínű, hogy Moszkva ezekbe az erősségekbe, a szovjet birodalom számára értékesebb emberanyagot-, a főtiszteket, az orvosokat és a nővéreket- menekítette volna csak le veszély esetén. Érdekes tény az is, hogy az itt állomásozó egészségügyi állomány számára még egy sertéshizlaldát is kialakítottak.

Bunkerrendszer a pestújhelyi volt szovjet katonai kórház alatt (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Az újabb építészeti bővítést 1980-ban rendelte meg Moszkva a magyar KÖZBER-től és VÁÉV-től. Tomay Tamás és Varga Levente tervei alapján 1985-ben adták át a pestújhelyi szovjet katonai kórház legnagyobb épületét, a 260 ágyas sebészeti pavilont, melynek diagnosztikája egy 570 ágyas kórház programjának megfelelő nagyságú volt. Az építészek az épület teljes magasságában végigfutó, a függőleges közlekedési blokkokból, vizesblokkokból, társalgókból a fedett belső udvarokból és a földszinti előcsarnokból szervezett, hosszirányban szimmetrikus térsort képeztek. A 138 méter hosszú, 38 méter széles, illetve ötszintes épületbe a kor legdrágább és legmodernebb műszereit telepítette be a Szovjetunió. Az Átrium még jól tartja magát (Fotó: Kizmus Szabolcs)

Orvosi szobák labirintusa (Fotó: Kizmus Szabolcs)

A mintegy 4 ezer négyzetméter alapterületen elnyúló sebészeti központot Moszkva alig hét évig használhatta csak: A szovjet csapatokat miután 1991-ben kivonták az országból, a magyar állam nem tartott igényt a korszerű, ám drágának tartott orvosi műszerekre, így azokat a Kreml 1991 áprilisa és 1993 májusa között leszereltette és Oroszországba szállíttatta. A leltár nélkül átvett kitűnő állapotú ingatlanokért ellenben Budapest kifizette 1,6 milliárd forintos orosz követelést. Az ingatlan-együttes drasztikus amortizációja lényegében ennek a rendszerváltásnak hívott magyar politikai illúzióváltásnak köszönhető, amire csak egy jó nagy lapáttal rátett az elmúlt 21 év kormányzati és önkormányzati szakmai és morális dilettantizmusa is. A még 34 épületből álló kb. 24 milliárd forintot érő kórház-együttesnek a mai napig nem találtak új funkciót kezelői; az épületek nagy része eközben az összedőlés határára jutott.

Jamrik Levente