Bár pontos térkép a mai napig nem készült róla, több mint valószínű, hogy 3000 kilométeres hosszával a világ legnagyobb katakombája az odesszai. A járatokban kétévente mumifikálódott hullákat, ötévente pedig II. világháborús fegyvereket találnak.
Partizánbunker az odesszai katakombában (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök között
A mai Odessza alatt és mellett elterülő hatalmas mészkőmezőt már több mint négyezer évvel ezelőtt elkezdték kitermelni lakói. (A 20-25 cm x 18-20 cm x 5,8 cm méretű mészkőtéglákból felépített uszatovi-kultúrához köthető négy falu alapjait 1921-ben tárták fel szovjet-orosz régészek.) Kr. e. 200 és 330 között a Fekete-tengeri település környékén több szkíta és görög kereskedelmi állomás létesült. Erdők híján Hellász egykori lakói szintén az innen kibányászott mészkőből építették fel otthonaikat, akárcsak a XVIII. század második felében I. Abdul Hamid szultán parancsára a szerteágazó - sokszor kalózok által lakott- alagútrendszeréről híres Eni-Dunya várukat a törökök. Miután az oroszok 1789-ben elfoglalták a területet, II. (Nagy) Katalin uralkodásának utolsó éveiben nagyszabású építkezési hullám „söpört végig” az 1615 lelkes településen. Ekkor láttak neki a kikötő, az erőd, laktanyák, raktárak, templomok, üzletek és karantén-létesítmények alapozásához, amely a környék kőbányászatának felfuttatását eredményezte. A tengerparti város aranykora azonban nem a cárnőhöz, hanem Duc de Richelieu vezérőrnagyhoz köthető, akit I. Sándor cár azért nevezett ki hálából 1803-ban Odessza főkormányzójának, mert korábban győzelemre vezette az orosz seregeket Izmail határában a törökök ellen. (Richelieu 1789-ben egyébként még az Esterházy huszárezred kapitánya volt.) Az agilis francia a kiszabott különböző kereskedelmi adók és kikötői vámok 1815-ös bevezetésének köszönhetően Odesszából 1821-re az Orosz Birodalom negyedik leggazdagabb és legnépesebb városát faragta. (Ekkor adták át a város első színházát és kórházát is.)
Járatok, alagutak, sínek (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Tengerparti lyukas sajt
Halálát követően a barokk és klasszicista stílusban épülő „orosz metropolisz” fejlődése oly annyira nem állt le, hogy az építkezések miatt kialakult építőanyag hiány miatt, 1837-ben speciális angol fűrészeket kellett importálnia a városnak, hogy végleg elfelejthessék a csákányokkal és vésőkkel történő lassú kitermelést. Levéltári dokumentumok szerint már csak a drága téglagyártás miatt is-, 1870-re már több mint 170 kőbánya működött Odessza alatt és környékén, amelyek évente 3600-5000 bányászt foglalkoztattak. Mivel egy munkanap 16 óráig tartott, így a bányászok sokszor a járatokban aludtak és étkeztek. A monotonitás, az alultápláltság, illetve a rendszeres kőomlások miatt évente 15-25 kőfejtő hunyt el a járatokban. Bonyolította a helyzetet, hogy Odessza építői nem mindig vették figyelembe, hogy kazamatarendszerük 40 százaléka már ősidők óta a városuk alatt nyújtózkodik el, így a csenevész statikai felméréseik miatt évente mindig két-három ház - lakóit maga alá temetve- vagy összedőlt, vagy megsüllyedt. (Az ekkor már 97 ezer ember lakta település alatti bányászatot 1863-ban tiltották be.) Egyes becslések szerint a polgárháború éveiben a karsztos eredetű barlangok, gödrök, pincék, bunkerek, alagutak, tárnák, csatornák és egyéb mesterségesen kivájt földalatti üregek hossza ekkor már meghaladta a 2500 kilométert, amely több mint a duplája volt már a Párizs alatti járatrendszerek hosszának! Oroszország új urai ráadásul a termelékenység fokozása érdekében 1930-ban gépesítették a kőkitermelést is. (Az egyszerre vertikálisan és horizontálisan is vágni tudó SPM-2 és az RP-2 bóracélból kovácsolt fűrészek egyenként már napi 56 négyzetméternyi követ tudtak „kiharapni” a dél-ukrán mészkőmezőből.)
Konyha a föld mélyén (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Partizán beokád
Kultúrtörténeti-történelmi szempontból az Odessza alatti katakombarendszer a II. világháborútól kezd érdekessé válni számunkra. Valentyin Kataev (Валентин Петрович Катаев) orosz drámaíró „Fekete-tengeri hullámok” és „Odessza katakombáiban” című könyveiben nagy részletességgel tárta fel a német-román megszállás ideje alatt a föld alatt harcoló partizán-, szovjet ügynök-és ukrán ellenállócsoportok életét. Moszkva a Grigorij Kutsov vezette ötfős csapatra például a városban szétszórt német tüzérségi létesítmények feltérképezését, a telefonvonalak elvágását, illetve az általános hírszerzést bízta. Majdnem két hónapos sikeres föld alatti tevékenységük után azonban 1941. szeptember 28-án már borítékolható volt bukásuk a lakosság nagyfokú németszimpátiája és kommunistaellenessége miatt. Szintén szovjetellenes polgárok súgásának volt köszönhető, hogy dugába dőlt annak a 68 éves, a Vörös Hadsereg állományába tartozó asszonynak a terve-, aki a kazamatarendszeren keresztül megközelítve szerette volna a központi Vásárcsarnokot és az Operaházat felrobbantani.
Dicső vezéreink (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Október 22-én azonban igencsak pórul jártak a várost már október 16-án elfoglaló román csapatok, amikor az Engels utcában kialakított parancsnokságukat –a környező lakóházakkal egyetemben- az NKVD reggel 5 óra 50-kor a levegőbe röpítette egy jól álcázott bombával. A románok közül 6 tábornok- köztük a város katonai parancsnoka Ion Glogojanu, 10 tiszt és 35 katona adta életét ekkor a soviniszta nagy-román álmokért, de szintén emberi veszteségeket kellett elkönyvelnie a szövetséges Németországnak is négy haditengerészeti tisztje személyében. Az áldozatok között további 9 polgári tisztviselő és két tolmács is volt. A 23-án elindított nyomozás során hamar kiderült, hogy a gyújtózsinór vége a robbanás helyszínétől egy mérfölddel arrébb található Sevcsenkó park alatti katakombákhoz vezettek. Antonescu marsall ekkor rendelte el, hogy minden megölt román tiszt után 200, minden katona után pedig 100 civilt azonnal ki kell végezni „rendteremtés végett”. A románok az aknatámadást megtorlóan két-három hónap alatt összességében több mint 20 ezer civilt lőttek fejbe. A megtorlások ellenére azonban a szovjetek nem hagytak fel gerillaakcióikkal: az Abwehr például többször talált Odessza kulcsfontosságú épületei alatt lebetonozott 60-70 kilogrammos TNT alapú robbantótölteteket, amiket vagy sikerült még időben hatástalanítaniuk, vagy nem.
Proletárok, katonák (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
A katakombák bugyraiban megbújó partizánok megsemmisítésére egyébként számos alkalommal indított a román hadsereg is kisebb-nagyobb méretű offenzívát -, amelyek szinte mindig eredménytelenül végződtek. A sikertelenség oka az volt, hogy a több mint 2500 kilométer hosszú barlangrendszerről egyrészt sohasem készültek pontos tervrajzok, másrészt pedig a ma ismert több mint 160 lejárat többsége olyan jól volt álcázva, hogy szinte lehetetlen volt őket megtalálnia és egyszerre hermetikusan lezárnia a megszállóknak. Jó példa erre, hogy négy bejáratot csak pár éve találtak meg teljesen véletlenül ukrán fiatalok és búvárok. (Az egyik ilyen lejárat az uszatovi temető egyik kriptája alól nyílt-, amit egy koporsó elmozdításával lehetett csak kinyitni; a másik bejáratot egy borospince nagyobb méretű dupla fenekű hordójából lehetett csak megközelíteni, amelyben persze megsavanyodott Bacchus-nedűt is tároltak; a másik kettő katakombába pedig csak a Hadzsibejszkij és a Kujálnyickij tavakba lemerülve egy-egy rácsos ajtón keresztül lehetett és lehet beúszva megközelíteni.)
A II. világháború idején készült falfirkák az odesszai katakomba falán (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Ha a románok nem is, de a németek már eredményesebben vették fel a föld alatti harcot a partizánokkal szemben. A Harmadik Birodalom hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó emberei például több hónapos nyomozás után kifigyelték, hogy egy Eugenia fedőnévre hallgató fiatal lány rendszeresen eltűnik a lakatlan golovanyevszki erdőben több személyes élelmiszercsomagjaival együtt, majd szinte mindig üres kézzel tért vissza a belvárosban élő szerény körülmények között élő szüleihez. Az 1942. február 5-i rajtaütéskor a lányt pont akkor kapták el németek, amikor egy nagyméretű fa embervastagságú odván keresztül lemászva szerette volna kinyitni a gyökerek magasságánál elrejtett katakombaajtót. Az Abwehr katonái a résen leereszkedve egy rövid tűzpárbaj után így végre el tudták fogni az ellenállás egyik fő vezetőjét Kuznyecovot, és 18 emberét. A szovjet főtiszt vallatása alapján a románok pár nappal később egyszerre több helyen mérges gázt eresztettek le a Zasztavának nevezett városrész járatrendszerébe-, hogy a többi - alultápláltságtól és maláriától eleve szenvedő- partizánt végleg kiiktathassák az élők sorából. Az ellenállók azonban a románok eszén túljárva, pár kilométerrel arrébb- Krivaja Balka (É: 46°30’0”, K: 30°41’0”) magasságában mindenféle biológiai sérülés nélkül kimásztak, s pár száz méter felszíni gyaloglás után újra leereszkedtek a föld alá egy másik tárnarendszeren keresztül. A gáz másnapi kiszivattyúzása után keleti szomszédunk katonái egy rádióvevővel felszerelt szobára, és egy kisebb méretű nyomdára találtak csak rá. Bár az Odessza alatti partizántevékenység a lakosság németszimpátiája miatt nem volt olyan nagy koncentrációjú, mint a Szovjetunió többi részén, a katakombáknak köszönhetően a kicsiny dél-ukrán ellenállás sokkal szervezettebbnek és összetartóbbnak bizonyult, mint az orosz.
Odessza 25 nagyobb, de azért egybefüggő katakombája (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Csempészek és múmiák
A világháborút követő években 25 nagyobb régióra osztott járatokba számos csempész és bűnözői csoport alakított ki magának búvó-és raktárhelyet, amelyek 1961-es felszámoltatásukig szinte zavartalanul működtek a hiánygazdasággal küszködő Odessza alatt. Természetesen az illegális termékeket rejtő 40 méter mélyen kialakított bunkerek és tárnák mellett zavartalanul folyt a már villamosított mészkőbányászat is az újonnan bevezetett KMAZ-188 elnevezésű fűrészeknek köszönhetően. Ekkor érte el a barlangrendszer mai, több mint 3000 kilométeres hosszát, amelybe az ukránok már beleszámítják a két metróvonalukat is. A lassan gazdaságtalanná váló kőbányászatot 1995-ben szüntette be Kijev, s szintén ettől az időponttól számítható, hogy a nem hivatalosan a világ leghosszabb és legnagyobb ember alkotta föld alatti területe az ukrán szubkultúra része lett.
Új ukrán divat: házasság a katakombák mélyén (Fotó:Katakomby.odessa.ua)
Az odesszai katakombákkal foglalkozó, rendszeresen frissülő honlapok (Odessakatakomby.livejournal.com, Katakomby.odessa.ua) szerint a mélybe barlangász-felszereléssel leereszkedő tudósok és mérnökök ötévente rendszeresen találnak II világháborús puskákat és gránátokat, kétévente pedig a száraz és az állandó hideg hőmérséklet miatt mumifikálódott holttesteket. Ez utóbbiak általában illegális szórakozási céllal leereszkedő, majd a sötétben eltévedt és víz hiányában kiszáradt gyermekek, és tinédzserek maradványai szoktak lenni. Odessza önkormányzata pár évvel ezelőtt egy kicsiny járatrendszert megnyitott a turisták előtt, ám a „Múzeum a Dicső Partizánoknak!” elnevezésű kiállítótér, igencsak szegényesen van berendezve. A belépő egyébként 250 hrivnya.
Jamrik Levente
