Konstantinápoly pontos Duna-parti másának felépítéséből és bazárbevételeiből szeretett volna milliomos lenni Somossy Károly revüigazgató, életművész. Az uzsorahitelekből felépített lágymányosi török város azonban a rendszeres szúnyogtámadások miatt fél év alatt csődbe ment. A budai Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.
A lágymányosi Déli Kikötő korabeli terve (Fotó: Vasárnapi Újság)
A Déli (lágymányosi) kikötő
Paleocapa Péter olasz mérnök és Lechner József királyi országos építészeti főigazgató a törvényhozásnak tett beszámolói szerint a 153 emberéletet követelő és a több milliós kárt okozó 1838-as nagy pesti árvizet, a Duna Gellérthegy alatti keskeny (298 méter) kanyarja és a tágas (1043 méter) Csepel-szigetcsúcsi elágazása közötti csekély vízhozamú, ezért jégdugulást előidéző szakaszának volt köszönhető. A későbbi pusztító erejű árvizek elkerülése végett a mérnökök 1847-ben azt javasolták az államnak, hogy a Gellértheggyel szemközti pesti rakpart lebontásával szélesítsék ki folyómedret 380 méteresre; a vízhozam felgyorsítása érdekében pedig zárják le a Duna soroksári ágát úgy, hogy a Gellérthegy tövében egy 4,1 négyzetkilométer nagyságú kikötőnek is alkalmas Duna-ágat kialakíthassanak. Míg Pest városa és az ekkor még a Habsburg koronauradalom alá tartozó Ráckeve községe az országos vízi-és szárazföldi útjaikat, valamint a lebontásra ítélt házaikat féltette, addig a törvényhozás a Vásárhelyi Pál által kiszámolt tetemes mederszabályozási költség (8,9 millió forint) miatt mondott nemet a tervre. A pénzügyi keret hiánya mellett a Duna fővárosi és magyarországi szabályozásának a Bach-korszaknak nevezett politikai fordulat sem kedvezett. A levert szabadságharcot követően ugyanis míg a hazai közvélemény passzív rezisztenciába, addig a tömegektől félő Bécs nyílt abszolutista önkénybe menekült: eszerint sem a magyaroknak, sem az osztrákoknak nem volt érdekében, hogy egy honszerető polgár vagy nemes vezetésével elvégezzék ezt a hatalom szempontjából gyanúsnak értékelhető nagy társadalmi összefogást igénylő munkát. Az első kapavágásra tehát csak a kiegyezés után kerülhetett sor. A kormány először 1870-ben 14 millió forint kölcsönből kezdte el szabályozni a főváros Duna szakaszát, amelynek több mint a felét (7,7 millió forint) tette ki a két száraz és két vizes dokknak is helyet adó öbölszerű promontori Duna-ág kialakítása.
A főváros három és fél év alatt elkészült új kikötője több mint 3,6 kilométer hosszú szakaszt csípett le a Gellérthegy alatti Dunakanyar budai oldalából, amelynek legszélesebb része meghaladta a két kilométert. A tényleges kikötő keleti oldalát a Duna ívét követő 3,79 méter magas töltéspart, nyugati oldalát pedig nagyjából a mai Stoczek - Bogdánfy felső szakasza - Vízpart utcák határolták, de a kikötő háttérintézményei miatt az ipari terület egészen a Promontori útig (ma Budafoki út) nyújtózkodott. A kikötő bejáratát Reitter Ferenc főmérnöki vezénylete alatt a főkivitelezéssel megbízott bécsi székhelyű Allgemeine Österreichische Baugesellschaft cég a mai Kopaszi gátnak nevezett területen képezte ki. Mivel a hatalmas kikötő közepén 1873-ban kezdték el építeni a Dunántúlt Alfölddel összekötő zsilipekkel tagolt Déli Vasúti Összekötő hidat (ma részben a Lágymányosi híd is), így Engerth Vilmos udvari és Wex Gusztáv miniszteri tanácsosok ajánlata alapján közvetlen keskenynyomtávú vasúti összeköttetést is kiépítettek a vasúti híd és a kikötő szélén álló kőolaj-finomító és téglagyár között (mai Móricz Zsigmond körtér és Gárdonyi tér közötti terület). A mérnökök ajánlását megfontolva az állam hosszabb távon kilátásba helyezte azt is, hogy a Gellérthegy belsejében közraktárakat alakítanak ki az esetleges megugró teherforgalom miatt (ez utóbbi létesítmény nem valósult meg).
Fabatkát sem ért az új budapesti kikötő
A tetemes költségért megépített promontori Duna-ág az 1876. február 25-én ismét lecsapó dunai árvízkor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Paradoxon, de tény: nagyobb anyagi kár csak azért nem keletkezett a főváros épületeiben, mert a félkész kikötőn és vasúti töltésen keresztül minden gond nélkül zúdulhatott át a majdnem lakatlan lágymányosi lapályra az árvíz. A Belvárosban kiépített védművek ellenben viszonylag jól teljesítettek: az árvíz csak Óbuda, Újlak, Tabán, Viziváros és Pest alacsonyabban fekvő részeit (Újpest, Ferencváros) öntötte el. A hasztalannak tűnő beruházás totális csődjétől függetlenül a kormány 1885-ben 8,52 méteresre megemeltette a kikötő Duna felőli gátrendszerét, több kő-párhuzamművel feltagoltatta az elszélesedő mederszakaszokat, valamint teljesen kikotortatta a folyó fő-és mellékágait. A munkálatok 5,5 millió forintjába kerültek az államnak.
A Duna promontori ága lényegében nemcsak az árvízvédelem szempontjából volt hasztalan beruházás, hanem még teherkikötőként sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Bécsből, Pozsonyból és Belgrádból érkező hajók ugyanis elsősorban a rossz infrastruktúrára, a ki nem épített normál nyomtávú vasúti csatlakozásra hivatkozva nem itt, hanem a 300 méter hosszú raktárakkal felszerelt mai Roosevelt téri, a 380 méteres Akadémia palota előtti, valamint a 664 méter partfalszakaszú görög templom előtti Duna-parti kikötőket, valamint az elzárt, volt soroksári Duna-ágban kialakított dél-pesti kirakodókat használták. Problémát okozott az is, hogy az öbölként funkcionáló Déli Kikötőt - az állóvíz miatt - rendszeresen kotortatnia kellett az üzemeltetési jogot megnyert Dunagőzhajózási Társaságnak, amelynek költségei a csekély teherforgalom miatt - állítólag -20 év alatt sem térültek meg (időközben csődbe ment a közeli téglagyár is). Tetézte a problémát az is, hogy a gőzhajózási társaság nem kapta meg a teljes kelenföldi partszakasz üzemeltetési jogát, így a kikotort üledéket a tó közepére kényszerült felhalmozni, amiből pár év alatt egy apró sziget lett. A súlyos deficit miatt a lágymányosi kikötőt az 1890-es évek elején teljesen felszámolta a társaság, a cég vezetői még téli kikötőként sem kívánták az ipari zónát tovább üzemeltetni, így a 4,1 négyzetkilométernyi területet pár év múlva visszahódította a természet.
A lágymányosi Konstantinápoly (Fotó: fszek.hu)
Konstantinápoly Budapesten
Lényegében ennek a vadregényes közegnek köszönhette a terület másodvirágzását. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre készülő főváros ugyanis a sokat hangoztatott Lágymányos, Gellérthegy, Margitsziget, Lóversenytér, Pékliget és Népliget helyett, az 1885-ös országos kiállítás egykori helyén - a Városligetben - építette meg rendezvényépületeit, a mai Vidámpark helyére pedig a korábbi világkiállítások mintájára (Alt-Wien, Vieux-Paris) egy középkori hangulatú tornyokkal, bástyákkal, sőt még egy dzsámival is gazdagított Ős Budavára névre keresztelt Patyomkin falut építtetett. Somossy Károly a Nagymező utcai Orfeum (a jelenlegi Operettszínház helyén) anyagilag sikeres tulajdonosa látván a városligeti építkezés „egyszerűségét” döntötte el, hogy Ős Budaváránál egy dekoratívabb, nívósabb, egzotikusabb és egy sokkal nagyobb vigalmi negyedet fog felépíteni a Gellérthegy tövében, az egykori Déli Kikötő helyén. A lágymányosi város mintaképének Konstantinápolyt szemelte ki (a két földrészen elnyúló város 1923-ig volt Törökország fővárosa, és csak 1928-ban kapta meg hivatalosan az Isztambul elnevezést).
Konstantinápoly Budapesten - korabeli képeslap (Fotó: Darabanth.hu)
A tetemes banki és magánkölcsönökből megalapított Konstantinápoly Budapesten Rt. igazgatósága első lépcsőben Kellner Lipót építészt és Gerster Kálmán, a Nemzeti Szalon igazgatóját kérte fel a grandiózus Duna-parti török város megtervezésére. Míg a lágymányosi „Bizánc” felépítését a cégben kisebb részvénypakettel rendelkező Hauszmann Sándor vállalkozó emberei készítették el, addig az épületek kifestését a színházi előadások díszleteinek megfestésében jártas Gerster Károly grafikus és csapatára bízták. Mivel a vigalmi negyed főbejáratát a Zenta utca magasságában képzelték el, így a márciusában elkezdett tereprendezési munkálatok során a mai Bertalan Lajos utcáig teljesen fel kellett tölteniük a tó északi részét. A mai Kuspér - Stoczek- Egry József utcák határolta tömb magasságában egy félszigetet is kialakítottak a promontori Duna-ágban. A tereprendezés során több mint 72 ezer köbméternyi földet mozgattak meg. A munkálatokkal olyan gyorsan haladtak, hogy a tervezett egy év helyett –bár nem száz százalékos készültségi szinten- két hónap alatt végeztek. A vállalat ügyésze, dr. Hirschfeld Antal bemutatásával a budapesti Konstantinápoly 1896. május 23-án, délután 6 órakor nyitotta meg kapuit vendégei előtt.
Virtuális séta a lágymányosi Bizáncban
A területet a nagyközönség leginkább nem a Zenta utcai főbejárat felől, hanem a Fővám térről és az Eskü térről (ma Március 15.-e tér) öt percenként induló Dunagőzhajózási Társaság menetrendszerűen közlekedő hajóival közelítette meg. A hajókázás –luxustól függően - öt illetve hét krajcárba került. Somossy Károly éjjel 1-ig fuvarozó úgynevezett társaskocsi összeköttetést is biztosított Konstantinápoly és a Nagymező utcai mulatója között. A lágymányosi török város két kikötővel fogadta a Pestről érkező szórakozni vágyókat.
A vasúti hídhoz közeli stégről kiszállva az utasok lényegében a 8,52 méteres gátra érkeztek meg, ahonnan jobbra a Nagy Szultána kávéház árkáddal tagolt dzsámi-szerű minaretes épülete, ballra pedig több mulatóhely mór stílusú épületei álltak. A gát egész hosszában parkosított, Dunára kifutó virágos teraszokkal és villamos közvilágítással felszerelt terület volt. A kikötővel szemközti szigetet egy 10 méter széles oszlopokon nyugvó Galatáról elnevezett harminc magasan kicsúcsosodó toronnyal tagolt és kivilágított fahídon lehetett megközelíteni. Itt helyezték el az angol James Pani & Sohns cég török stílusú, ám kőből felépített három pirotechnikai épületét. A chicagói világkiállítás és a moszkvai koronázási ünnepség fény-és tűzijátékait is levezénylő James Pani hetente kétszer (szerda és vasárnap), a millenniumi rendezvény ideje alatt pedig naponta lőtte ki innen rakétáit. (A vigalmi negyed belépti díja is a tűzijáték megtartásától függött: rendes napokon 30, máskülönben 40 krajcár volt.) A Fővárosi Lapok beszámolója szerint a pirotechnikai szakember fény és tűzlátványosságát azzal is növelte, hogy a sziget körül több uszályon 30 méter széles és 10 méter magas élőképeket is bemutatott Magyarország történelméből a Nemzeti Szalon kosztümbe bújt színészeinek közreműködésével és hangos petárda és röppentyűdurrogtatások közepette. A millenniumi rendezvény ideje alatt a Pesti Hírlap újságírójának beszámolója szerint, három napon át 60 hajóból álló „tengeri ütközeteket” is levezényelt az angol „tűzszerész”, ahol szó szerint több hadihajót is elsüllyesztett a lágymányosi tavon. „Hajórajok vonulnak föl tűzből; csatavonalba állanak s kezdik az ütközetet. A káprázatos tűzfény nyomán jár az ágyuk dörgése. Itt egy torpedó robban föl, amott léket kapott hajó süllyed el. Valóságos tengeri csata tűzből. (…)Ma, szombaton, kezdik az ütközetet hadizenettel, amelyet követ a támadás. Vasárnap folytatják a csatát s lesz hajórobbanás. Hétfőn, Péter Pál ünnepén, lesz a döntő ütközet, a győzelem. Mert James Pain győzni fog.”
A budapesti Konstantinápoly a Duna felől (Fotó:Vasárnapi Újság)
Az Aranyszarv-öbölre átkeresztelt promontori Duna-ágon (lényegében tavon) nemcsak hadihajók; varieté, kabaré, prózai és operaelőadásoknak kiképzett színpadi uszályok; piros fezbe öltözött 83 eredeti török ember irányított kaikok (gondolák) ringatóztak, hanem egy Velencétől kölcsönzött színes lampionokkal felszerelt Gallegiante (nagyméretű díszhajó) is, amin 30 fős olasz énekkar adta nap, mint nap a szerenádot a part menti kávéházakban iszogató vagy étkező pároknak.
A budai Galata tér (Fotó: Vasárnapi Újság)
A hídon továbbhaladva a látogató a Fényes Portáról elnevezett térre ért, amelynek középpontjában a 7570 négyzetméteren elterülő isztambuli Aja Szófia dzsámi pontos díszletmása állt. (A budai replika anyagi okok miatt nem épült fel teljesen, így az épület 62 méter magas 33 méter átmérőjű kupolája sem). Az egykori bazilika lágymányosi másának alapkövét mohamedán szertartás mellett 1896. június 1-én helyezték el. A tértől balra a tó ívét követve az úgynevezett Korzó húzódott, amit kávéházak, éttermek, fogadók, valamint a Nagy Zenepavilon tettek változatossá. A sétány végét Frascati vízre néző méretes színháza zárta le, amelynek színpada Budapest egyik legnagyobbika volt. (A teátrumban több osztrák, német, olasz és francia társulat is tartott előadást). A Korzó és a Déli Összekötő Vasút töltése közötti területen két füvesített teniszpálya is átadásra került. A Fényes Porta tér jobb oldalát a minaretekkel, aranyozott kupolával díszített Nagy Színkör „U”- alakú palotája zárta le. A színház árkádjai alatt működött Reich-féle nagy teraszú kávéház, a Weber-féle fogadó, és Uher Ödön fényképészeti pavilonja is, ahol török kosztümbe öltözve bárki lefényképezhette magát. A téren felváltva zenélt egy importált török katonai zenekar mellett Dankó Pista és Hamza Gyuszi cigányzenekarai, az olasz tarantellások és a kisázsiai népdalénekesek, de itt riszálták magukat a török és a magyar hastáncosnők is.
A lágymányosi Janicsár tér (Fotó: Vasárnapi Újság)
A török hangulatot erősítette az Aja Szófia dzsámitól északra kialakított váltakozó szintmagasságú girbe-gurba bemélyedésekkel tagolt Sztambul (rue de Stamboul) utca, amely pontos leképzése volt Konstantinápoly belvárosának. A több utcácskából álló bazársoron vastag szőnyegű szeparék, boltívek alatt jósoló boszorkányok, misztikus török színházak és vándorkomédiások szórakoztatták a népet. Itt kapott helyett Törökország legnagyobb forgalmat lebonyolító kereskedőjének bazárja is. A Sadullah Levy & V. Souhami cég nemcsak helyben készített keleti iparműveivel, perzsa és szmirnai szőnyegeivel, drága aranyhímzésű borostyántermékeivel csalogatta leendő vásárlóit, hanem a kereskedő szultánnal való jó kapcsolata miatt az egyik pavilonjában kiállíthatta Mahmud szultán ezüstből vert XVI. századi tábori ágyát, és egy perzsa sah diadalsátrát is. A tevékkel és a kisázsiai szamarakkal zsúfolt utcácskákban működött dr. Napioliani Candiani velencei üvegfestményeket árusító boltja, Pietri Manzutto olasz vendéglője, Rőderer pezsgőpavilonja, René Gerárd pezsgősátra, Ment Béla kávéháza és eredeti török lányokból verbuvált két hárem is. A Pesti Hírlap beszámolója szerint ellenben ezek a török hölgyek nem nyújtottak szexuális szolgáltatást a magyar uraknak: „a telepen nincsenek „álháremek” sem más efajta helyiségek, úgy, hogy minden családapa bátran viheti oda családja nőtagjait”.
II. Rákóczi Ferenc és kísérete a Nemzeti Szalon színészeinek előadásában (Fotó: Vasárnapi Újság)
A Sztambul utca érintette a Galata és a Janicsár teret is. A karcsú minaretekkel, félholdas lobogókkal gazdagított tér egyikén kapott helyt Edison új találmánya, a Cinematograph, illetve az olasz Lapini testvérek szoborkiállítása is, akik a leghírnevesebb olasz szobrászoknak carrarai márványból készült szoborműveit árusították. A két tér színpadként is működött: nyílt színen változó ének- és zeneelőadások valamint látványos mutatványok mellett a café chantant turc (énekes török kávéház) előtt „pajzánkodtak” a férfiakkal az olasz, spanyol és a török táncosnők. 1896. augusztus 19.-én a Nemzeti Szalon művészei innen kiindulva vonultak körbe díszletváros területén, hogy nagy tarackdurrogtatások közepette felidézzék II. Rákóczi Ferenc igazi Konstantinápolyba történő megérkezését és nagyvezíri (Vastagh György festőművész) fogadtatását.
A nagyvezír (Vastag György) és török pasa (Gerster Kálmán) II. Rákóczi Ferencre várva (Fotó: Vasárnapi Újság)
Az török áfium elleni orvosság: a végjáték
Bár Ráth Károly főpolgármester kilátásba helyezte, hogy villamossal is megközelíthető lesz a lágymányosi Konstantinápoly vigalmi negyed az Erzsébet híd 1898-ban esedékes felavatása után, ám ezt az ígéretét sohasem kellett betartania. A folyamatos rossz időjárás, és az elszaporodó szúnyoginváziók miatt a főváros lakóit ugyanis már nem érdekelte a dél-budai díszletváros nyújtotta szórakozási lehetőségek-, így a vállalkozás a nyitástól számított fél év elteltével csődbe ment. A kegyelemdöfést végül is Vareille Teofil hitelező adta meg, aki egy francia szerencsejáték (petit chevaux) meghonosítása érdekében korábban 50 ezer forintot fektetett be Somossy vállalkozásába, ám annak sikertelen magyarországi meghonosítása miatt perre vitte követelését. A céget hivatalosan 1896. október elsején számolta fel Ney Aladár királyi ítélőtáblai bíró. Somossy rövid időn belül véglegesen tönkrement. 1902. szeptember 19-én teljesen elszegényedve halt meg Nagymező utcai egykori Orfeumával szemközti bérlakásában.
A lágymányosi tó (promontori Duna-ág) a József Műegyetemmel 1910 körül (Fotó: bme.hu)
A promontori Duna-ágat az állam 1903-ban vette vissza a Somossynak kölcsönt adó uzsorásoktól, hogy további feltöltések után 1904-1909 között itt építhesse fel Hauszmann Alajos, Czigler Győző és Petz Samu tervei alapján a József Műegyetemet. A megmaradt lágymányosi tó északi részének teljes feltöltésére a Horthy Miklós híd megépüléséig kellett várnia a budapestieknek. A feltöltéshez az öböl déli részéből kikotort iszap adta az anyagot, ami így az ottani téli kikötő (Kopaszi gát) használhatóságát is javította. Miután a II. világháborút követő fővárosi romeltakarításokból származó sitt nagy részét is ide kezdték el hordani, az egyre masszívabb alapoknak köszönhetően 1960-tól elkezdhették építeni a műegyetem többi tanulmányi épületét is.
Jamrik Levente
