Diadla, Nyugda, Emlékde, Csönde, Üdvlelde – javaslatok a magyar Walhalla honi elnevezésére. A Citadella helyén álló turáni Akropolisz – Nekropolisz helyett azonban a Gellért-hegyen állhatna piramis is vagy egy kolosszális Hungária szobor is, amely fénysugaraival a város nevezetességeit pásztázná.
A Gellérthegyre tervezett piramis rekonstrukciós rajza (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A magyar panteonizáció kezdete
A romantikus politikai nemzeteszmény államkoncepciója, valamint ennek politikai programja XVIII. századi előzmények után, 1810 körül született meg hazánkban a nemesi és a literátor értelmiség többszöri találkozója után. A Habsburgok minden nemzet feletti álló birodalmi árnyéka ellenére 1814-ben már egy olyan könyvsorozat is megjelenhetett hivatalosan Pesten, amely nemcsak tételesen mutatta be a magyarság történelmi hőseit, hanem úgymond egy szellemi panteonba is elhelyezte őket. Kölesy Vince Károly és Melczer Jakab a „Nemzeti Plutarkus vagy a Magyarország s vele egyesült tartományok nevezetes férfiainak életleírásaik” című művében történeti korszakok szerint csoportosították hazánk 105 nevezetes személyiségének életrajzát. A könyv értelmiségi sikere után a korabeli lapokban (pl. Hazánk) egyre-másra tűntek fel az olyan írások, amelyek a szellemi panteonon kívül már kézzel fogható nemzeti emlékparkot is szerettek volna felállítani az ekkor már elterjedő félben lévő Barabás Miklós-féle könyvnyomatos, és a Ferenczy István múzeumi szoborpanteon-tervezetek mellett. Mednyánszky Alajos szépíró például csaknem két kilométer hosszban a Duna-partján látta volna legszívesebben azt a szoborkert-sort, amelynek már része lett volna a nemzeti nyelv megteremtőjének, az 1831-ben elhunyt Kazinczy Ferenc egészalakos szobra is. Széchenyi István a Kelet Népe folyóiratban 1841-ben megpendített ötlete azonban már nem egy panteonban, hanem a germán hősök csarnokához (I. Lajos bajor király csak 1842-ben rendelte el a Regensburg mellett felállítandó német Walhalla felállítását) hasonlóan egy hatalmas nyitott sírkertben látta a legmegfelelőbb főhajtást a nemzet nagyjai előtt. A gróf impozáns temetőjét „honunk közepén” a budai hegyekben képzelte el.
A Gellért-hegy az 1880-as évek elején Klösz György felvételén (Fotó: fszek.hu)
A Gellérthegyi Nemzeti Panteon és a Déli Kikötő
Széchényire jellemző, hogy írásában maga kezdte el gúnyolni tervét: „Kár, hogy (…) nem lesz teteje, és ekképp az ott lerakandó nagy emberek rútul meg fognak ázni. Valóban szánakozásra méltó, mi mindenre nem fakad a mai magyar! Hátramaradásai szám nélküliek, a tennivalók sora aggasztó, pénze pedig alig van, s most holtakra fordítsa kis tehetségét (…), midőn a magyar földön annyi élőnek még néha rágni való kenyere sincs. (…) Így fognak szólni, sőt a külföld majmolásával vádolni, nem kétlem.” Két évvel később Széchenyi Üdvlelde című írásában a korábbi nyitott sírkert ötletét továbbgondolva, már egy londoni Westminster apátság adaptációját szerette volna látni a Gellérthegyen. A tervek akkor kerültek reális közelségbe, amikor József nádor és a kormány Paleocapa Péter olasz mérnök tervei alapján a korábbi nagy pesti árvíz miatt 14 millió forintból módosíttatta Duna-meder fővárosi szakaszát, így egy nagyméretű folyami dokkot is kialakítottak a hegy déli végében.
Széchenyi terve azonban 1852-ben köddé vált, amikor a bécsi udvar pont a Gellérthegyen építette fel Citadella erődítményét egy második magyar forradalomtól tartva. A 224 méteres dolomitmagaslaton a korábban épített villák is csak úgy maradhattak meg, hogy a tulajdonosok beleegyeztek, a katonák bármikor szabadon lebonthatják a „műveleti területnek” nyilvánított domboldal építményeit, ha megint rebellisé válna Pest és Buda népe. Az 1867-es kiegyezést követően lehetett csak esélye annak, hogy a Nemzeti Panteon ötletet Széchenyi Ödön gróf, István fia felmelegítse. Az 1871. szeptember 17-én megjelent Vasárnapi Újság erről így írt:
„A gróf most a Gellérthegy-oldal szabályozására és lejt-méretezésére, kéjlakok (itt paloták) és villákkal benépesítésére, a tetőn pedig egy méltóságos panteon-, vagy Walhalla-szerű épület, s talán nemzeti katona-iskola felállítására, komolyan készítteti már a terveket, melyeket a közel jövőben be akar mutatni a fővárosi közmunkatanácsnak (melynek egyik tevékeny s szakértő tagja maga is). Ez lenne az ezredéves ünnep emlékműve.”
Ödön tehát némileg módosította volna apja terveit, aki egy tágas, a természetbe (angolkertbe) szervülő funerális sírkertet álmodott meg, míg az ifjabb Széchenyi már tekintélyes monumentumot akart. A magyar tűzoltóságot és a gőzzel működtetett budavári sikló létrehozásában aktívan tevékenykedő gróf ötletét elősegítette az 1870. évi X. törvény 9 §-a is, amely elrendelte, hogy a hegy lábánál 1847-ben kialakított dokkokból egy Déli Kikötőt kell kialakítani, amelyhez szervesen kapcsolódnia kell egy 2-2 nagyobb méretű hajó befogadásra alkalmas száraz és vizes dokknak is. Innen vasúti sínekre átrakodva szállították volna az árut a hegy alsó lábánál (mai pálos sziklatemplom alatti terület) kivájt hatalmas közpincékhez. A korabeli híradások szerint az 1400 négyszögöl nagyságú kikötő méreteiben túlszárnyalta a tengerparttal rendelkező városok kikötőit is, hiszen a folyami kirakodóhely az akkori Sáros-fürdőtől (ma Gellért Hotel és Gyógyfürdő) egészen a Puskaportoronyig (a mai Galvani utcáig) húzódott. A munkálatokkal 1872. június 30.-ra készültek el a Vasárnapi Újság beszámolója szerint.
Bizánci stílusú budai Nekropolisz, Körmagyar és a második Sikló
A kikötő építésével egy időben 1871-ben országos tervpályázatot hirdettek meg a Gellérthegyen kialakítandó Nemzeti Pantheon megtervezésére, amit Berczik Gyula építész nyert meg. Érdekes, hogy az építész úgy kívánta a terror laktanyájaként üzemelő Citadellát felhasználni emlékművének, hogy a gyűlölt intézmény üzemeltetési jogát a császár csak 1894-ban adta át a fővárosnak (pénzhiány miatt a főváros vezetése csak jelképesen romboltatta le ekkor a Fellegvár egyik falszakaszát.) Berczik Gyula az ókori görög díszítőelemekben gazdag budai Akropoliszát nem a nyugati, hanem a bizánci templomépítészettel ötvözte-, így a gellérthegyi Panteon-terve leginkább egy frízekkel és domborművekkel gazdagon díszített görögkeleti bazilikához hasonlított. A Vasárnapi Újság húsz évvel később erről így írt
„Alépítményéül részben a jelenlegi erődítmény szolgál; négy oszlopcsarnokához, melyek alatt a bejáratok tervezvék, építészetileg kiképzett és díszített széles utak vezetnek föl. A figurális domborművekkel gazdagon díszített épületet a monumentális kupola fejezi be, melynek ablakain, valamint a tetőpontján alkalmazott koronáin keresztül világíttatik meg az épület belső térsége. E külső csoportosításnak megfelelőleg, az épület belseje egy kupolás középrészt tartalmaz, melyet ismét kisebb kápolnák öveznek. Ezekben, valamint a falak mellett helyeztetnének el az emlékszobrok, és feliratos táblák. (…) Az épület 120 métert tesz, s így tehát jóval magasabb volna, mint a lipótvárosi templom, melynek magassága csak 98 méter.”
Az 1871-es pályázaton Feszl Frigyes csak második helyet ért el, de merész terveire, amelyek tágas és zöld Budapest ígéretét hordozták, ma is ámulattal tekinthetünk. Komárik Dénes monográfus szerint Feszl gellérthegyi pályázatra benyújtott műmelléklete jeleníti meg először a millenniumi emlékmű ideáját. A köralaprajzú oszlopos építmény tetején lovasszobrot, a lábazati részén a négy világtáj irányába vágtató lovat helyezett volna el. Komárik vitatkozik Feszl másik kiváló ismerőjével, az idén elhunyt Vámos Ferenc művészettörténésszel is, aki szerint közvetlen kapcsolat van Széchenyi Üdvleldéje és Walhalla-elképzelése, illetve az építész emlékműterve között. Ezzel szemben Komárik úgy tudja, Feszl a Kerepesi temetőt tette volna „Üdvleldévé”. Ezzel együtt az építészre hathattak a Széchenyiek gondolatai, s ha nem is magukat a magyar nemzet nagyjait temette volna egy helyre, de épülete azt sejteti, szobraik a hegy tetején kaphattak volna helyett.
Annak ellenére, hogy sikeresnek volt mondható a Nemzeti Panteon pályázata, 1872-ben Novák Ferenc építész egy a Duna-partról induló „fogaskerekű sodronypályán közlekedő villamost”, amolyan második siklót szeretett volna megépíttetni a Gellérthegyre. Az építész a lebontott Citadella helyére egy kilátóval kombinált világítótornyot képzelt el, amit nemcsak panorámás, hanem a magasságtól szédülő utasok miatt ablaktalan kocsikkal is meglehetett volna közelíteni. A korabeli Vasárnapi Újság az építész tervéről így számolt be:
„A hegy alján lévő Döbrentey-utczában létesítendő villamos állomásról az utat három perc alatt meg lehetne tenni. A felső állomás tőszomszédságában nagyszerű, díszes vendéglő emeltetnék, tágas éttermekkel és nyitott verandával. E mellett egy mindenfelé nyílt torony, honnan a főváros vidékére a legszebb kilátás élvezhető. (...) A rajzon egy hatalmas torony alakú építményt látunk, melynek tetejéről egy óriási nagyságú szobor éjjel villamos világítást árasztana a hegyre. A villamos sodronypálya közepén egy ódon-szerű toronyrom a vonal egyformaságát szakítaná félbe, s az ott létesítendő megálló körüli helyet szintén kies ligetté lehetne átalakítani. (…) Miután sok utast a meredek hegyoldalon fel- és lehaladásnál való különös érzés kellemetlenül érinti, olyanok számára a vonat középső kocsiját oldal-ablakok nélkül akarja berendezni, ellenben egy a kocsi plafondján alkalmazandó camera obscura a táj képét feltüntetné az utasok előtt álló asztal lapján.”
A Gellérthegyre tervezett Nemzeti Panteon tervei + a második Sikló korabeli terve (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A nagyra törő gellérthegyi álmok helyett a közmunkatanács 1873-ban egy sokkal szerényebb megoldást fogadott el, 12 ezer forintért háromszázezer facsemetével ültettette be a kopár sziklát. Mivel 1885-ben hivatalosan is a Kerepesi temető lett nemzeti nagyjaink Nemzeti Panteonja, így 1893-ban miniszterelnöki előterjesztés alapján a 21 tagú képviselőházi bizottság végleg elvetette a Gellérthegyre szánt Nemzeti Panteon tervezetét. A javaslattal egy időben ellenben parázs vita alakult ki az Andrássy út végén felállítandó párizsi minta alapján felállítandó Diadalívről. A gellérthegyi Panteon tervezete már csak egyszer bukkant elő a történelem folyamán: a bécsi Otto Wagner Mesteriskolájában tanuló Medgyaszay István 1900-tól 1906-ig többször átdolgozott vizsgaterveinél, amelynek központi eleme a hegytetőn elhelyezkedő monumentális épület volt, amelyhez reprezentatív rámpák vezetnek fel két oldalról. A rámpák mellett egy felvonón is fel lehetett volna jutni a hegytetőre. A központi csarnokba két előcsarnok vezetett volna, ehhez két oldalt csatlakoztak volna a további helyiségek, a nemzet nagyjainak emléket állító galériák. A kupola formáját pedig a Szent Korona alakja határozta volna meg. A terv a Művészeti Akadémia Gundel-díját nyerte el. 1906-ban, a terv átdolgozásakor Medgyaszay azt is javasolta, hogy a Feszty-körképet itt helyezzék el, ám az első világháború minden tervet lesöpört.
Csipkerózsika mesepalotája a Gellérthegyen
Bár az Országgyűlés 1892-ben már törvénybe (II. tv.) iktatta a millenniumi ünnepség jogi, anyagi és gyakorlati szabályozását, végleges döntés ekkor még nem született a budapesti kiállítás helyszínéről. Sokan az 1885-ös országos nemzeti seregszemle sikeréből kiindulva a Városligetben látták volna a legszívesebben az ezer éves ünnepség helyszínét, megint mások az állatkertet is a kiállítás részévé tették volna. Bizonyos politikai-gazdasági körök a Lóversenyteret, a Kerepesi úti temető mögötti úgynevezett Pékligetet szemelték ki erre a célra, de szóba jött még a Tisztviselőtelep melletti Népliget, a Déli Kikötőt is magába foglaló Lágymányos és a Margitsziget is. 1892. július 17.-én a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönyben Straub Sándor és Kolbenheyer Gyula a már feltöltés alatt álló lágymányosi lapályt és a festői kilátással rendelkező Gellérthegyet jelölte meg a legideálisabb és legváltozatosabb helyszínnek, amihez egy képzeletbeli Csipkerózsika palotájához hasonló tervrajzot is csatoltak. A tervezőpáros több kupolás csarnokot, vízeséseket és prágai Lőportorony mintájára egy kis budai várat képzelt el a sziklára.
Gellérthegyi Mesepalota korabeli terve Straub Sándor és Kolbenheyer Gyula terve alapján (Tervrajz: Vasárnapi Újság)
"(…) A hegy ormán ilyen nemzeti emléket terveztünk és ennek méretét a hegy magasságával arányba is hoztuk. (…) A nemzeti emlék épülete mögött tervezünk egy nagy víztartót, mely annyi vizet tartalmazna, a mennyi a nagy vízesések, esetleg ugyanazon időben 1—2 óráig, a nagy szökőkút táplálására is elég lenne. E vízeséseknek esténkinti szines villám-fénnyel való megvilágítása a látványosságok egyik főrészét alkotná. A tartóba a Duna vizét a kiállítás motorai nappal nyomnák föl. (...) A nemzeti emlék mögött gondoljuk a történelmi kiállítás ideiglenes jellegű két épületét, esetleg Szent Istvánig és Szent Istvántól a mai napig terjedő korra osztva. Ugyanitt látható a villamos vasút felső pályaháza, a mely egyszersmind terraszos vendéglő is lenne. A hegy éjszaki részén épülne az erdészeti pavillon, a hol az erdőipar, stb, termékei lennének kiállítva. (…) A Gellérthegy nyugati (s a hegy felöli) részén, a hol nagy, széles terraszok vannak, számos, részben magán pavillon épülhet, esetleg egy dalcsarnok is, vagy orpheum-féle mulatóhely. A Gellérthegy déli gerincze mögött, melyet tornyokkal és középkori bástyákkal igen hatásosan lehetne díszíteni, húzódik a villamos sikló, mely a kiállítási területeket köti össze, vagyis a központi csarnok vidékét a hegyi résszel. A hegy meredek volta miatt itt (...) talán hadászati kiállítás lenne. (...) A déli gerincz felső épülete a felhúzó torony lenne, mert ide az alagút baloldali kiágazásában a hegy felső részéig széles aknát terveztünk; a felhúzót elektromotor hajtaná. (…) A kikötő előtt, a vízesések terrasza alatt lenen az alagút bejárata. Az alagút bent jobbra és balra szétágazik s mindegyik ág három csarnokban végződik. A jobboldali ágat a bányászati kiállítás foglalja el; egyik csarnokban a sóbányászat, másikban a szénbányászat, harmadikban a vas-, átalában a fémbányászat lenne feltüntetve. (…) A bányakiállításhoz keskeny vágányú kis villamos bányavasút vezetne. (...) Mindezek a helyiségek a kiállítás berekesztése után egy nagyszabású fővárosi borpincze állandó helyiségéül szolgálhatnának. (…) A vasszerkezetű épületek a kiállítás berekesztése után részben vásárcsarnokoknak, részben pedig vasúti állomás csarnokoknak vagy más czélokra szolgálhatnak, ezeknek költségei tehát jó részben megtérülnének. (…)
A Gellérthegyi Piramis
Pénzügyi okok miatt a tervezetnél egy évvel később (1896-ban) megrendezett millenniumi rendezvénysorozatra sok irreális, naiv és megvalósíthatatlan építészeti terv készült. Bár 1893 elején már folytak a honfoglalás megünneplését célzó fővárosi előkészületek, ám sem a hely, sem a programok tekintetében még nem döntött a kormány, így azokról a Budapestet és Magyarországot szimbolizáló grandiózus épületről sem volt még elképzelés, amik a korábbi londoni (Kristálypalota), párizsi (Eiffel-torony), bécsi (Rotunda), philadelphiai (Main Building) és chicagói (White City) világkiállításokat jellemezték. Január tizenharmadikán Wekerle Sándor miniszterelnök a következő levelet kapta egy megcsonkított aláírással jegyzett leendő budapesti piramis tervéről:
„mi is ezer éves lételünk emlékét beláthatatlan időkre csak is egy pyrámis által biztosíthatjuk; és pedig egy oly 3, vagy 4 oldalú csonka pyrámis által, melynek magassága: 1000 méter (esetleg csak láb), oldalainak egyenkénti hossza szintén: 1000 m. lenne: tíz, 100-100 m. magas szakaszra osztva; minden szakasz más-más hazai gránitkőből építve; oldalanként és szakaszonként egy-egy háromszögű ablakkal ellátva, melynek a földszinten lévő legnagyobbik 3-4 kapuja: 100 m. széles 100 m. magas; a 2ik szakaszban levők: 90 m. magas; és így tovább minden következő szakaszbeli 10-10 méterrel kisebb, míg az utolsó u.i. 10ik szakaszbeli 3-4 ablak: 10. m. széles és 10 m. magas lenne. A legalsó földszintes (10ik) szakaszban hazánk mostani, u.i. az 1796tól 1896ig terjedő 100 éves időtartam művészete, ipara, stbi. kitárandó lenne; a 9ik szakaszban (1ső emelet) a 9ik század (1696-1796) kultúrája 's így tovább végül az első, vagyis legkisebb szakaszban az 896tól 996ik terjedő első 100 év állapota megismertetendő.
A gúla tetején: középben Húngária, Árpád fejedelem, Szt. István és dicsőségesen uralkodó szeretett királyunk I. Ferenc József Ő Felségének lovas szobraitól környékezve. Az ablakok üvegfestményekben az illető században uralkodott fejedelmeket és királyokat, valamint a megfelelő századbeli nevezetesebb történeti eseményeket ábrázolhatnák. Az ablakok (kapuk) szivárványszíne okozta belső félhomályt ezernyi villanyos ívlámpa eloszlatná és tündéri fényben ragyogna jelenünk és múltunk. Az egyes szakaszokra és így fokról fokra bent 3-4 lépcső csarnokon és ezek mentén fel és le közlekedő siklókon; kint lehetőleg szintén minden oldalon lépcsőkön és 3-4 oldalt közlekedő gőzsiklókon jutni. Ezen pyramisnak nevezetessége még abban állhatna, hogy 1000 nap alatt épült.
Speciállitása pedig a mi millenniumi kiállításnak még az lenne, hogy az egész ezer évet előtüntetendő kiállítás egyetlenegy építményben rendeztetnék, és most tervezett számtalan kiállítási épületek, valamint a múzeum költségei a pyramis építési és berendezési költségeinek fedezésére fordíthatók és hogy a kiállítás zárlatával egyúttal meg van már a múzeum is. (...)”
A világ legnagyobb épülete lett volna
Vadas Ferenc művészettörténész szerint a levél valószínűleg sohasem jutott el a miniszterelnökhöz, rendhagyó módon még csak nem is iktatták. Semmi nem utal arra, hogy bármikor figyelembe vették volna, csoda, hogy egyáltalán fennmaradt. A személyazonosságát eltitkoló szerző óvintézkedése, hogy tervezetét a lapoknak is megküldte, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a tucatnyi fővárosi napilap közül csak a Budapesti Hírlap méltatta néhány soros ismertetésre a magyar piramis tervét, anélkül, hogy állást foglalt volna mellette vagy ellene. Nem sikerült olyan későbbi utalást sem találni, mely azt mutatná, hogy az ügynek volt folytatása. Valószínű, hogy az elképzelést azért nem vették komolyan egyik hivatalnál sem, mert az épület a világ legnagyobb, és valószínűleg az egyik legdrágább épülete lett volna.
Ha 1000 méter széles és ugyanilyen magasságú piramist megépül, akkor annak oldalhosszúsága több mint négyszerese, magassága majdnem hétszerese, alapterülete kis híján tizenkilencszerese, míg köbtartalma több mint százhuszonkilencszerese lett volna a Kheopsz-piramisénak, mely a legnagyobb gúla volt az egyiptomi piramisok közül! Ekkora épületet nemhogy akkor, de ma sem lehetne megépíteni, elképzelni is alig. Képtelen méreteit nyilván a millenniumból adódó bűvös ezres szám indokolta, akárcsak a felépítés ezer napra tervezett időtartamát. Még jó, hogy volt a méternél kisebb hosszmérték, melyet meg lehetett jelölni alternatívaként, de ezer méter helyett ezer lábbal számolva (316 méter) is jóval nagyobb lett volna, mint a Kheopsz (volumenét tekintve több mint négyszer). Ha a piramis nem négyzet, hanem háromszög alapú, akkor ugyanazon élhosszúsággal számolva kb. 2,3-szor kisebb lett volna az alapterület és a köbtartalom is, mely utóbbi még a kisebbik mérettel számolva is 1,7-szer múlta volna felül a Kheopsz-piramisét. A piramis tíz szintjének együttes alapterülete a kisebbik mérettel számolva is nagyobb, mint az utolsó kettőt kivéve bármelyik korábbi világkiállítás teljes beépített területe, a nagyobbik mérettel számolva (3.850.000 m2) pedig nemcsak minden korábbi, de minden későbbi alkotást is felülmúlt volna. Mivel a szerző nem adta meg helyét leendő piramisának, így az idén elhunyt Vadas Ferenc úgy gondolta, hogy a monstrumot a Gellérthegyre képzelte el a levélíró, hiszen Thaly Kálmán az ezredéves kiállítás kormánymegbízottja korábban a Csepel-sziget északi csúcsára megálmodott „óriási magasságú kőpiramis tetején aranyozott párduczos Árpád bronz szobor”tervét elsősorban anyagi okok miatt lesöpörte a kormány.
Hungária szobor, mint világítótorony
A magyar piramis tervének képtelensége annyira nyilvánvaló lehetett, hogy a sajtó sem mutatott érdeklődést iránta, pedig a millenniummal kapcsolatos ötletek ismertetésének akkor is nagy teret szentelt, ha irreálisak voltak. Nem ennyire földhözragadt volt az az 1893-as javaslat, melyet szerzője német nyelven küldött be az ezredéves kiállítás igazgatóságának Lukács Béla kereskedelmi –és iparügyi miniszternek. Az írást Willheim Adolf, a budapesti Mutual Life Insurance Company főfelügyelője jegyezte:
„Javaslatom szerint a Gellért-hegyen építeni kellene egy ión stílusú „Akropolis”-t, mely hivatott lenne magába foglalni a múlt művészeti, ipari stb. nevezetességeit, valamint a királyok, hadvezérek, hősök és szellemi nagyságok szobrait, képmásait stb. a múlt századokból. Az „Akropolis” oromzata a magyar történelem jeleneteit örökítené meg szoborművekben, az árkádok pedig dicsteljes történelmi epizódokat ábrázolnának mozaikokban és freskókban. Az „Akropolis” előtt egy óriási „Hungária” szobor állhatna, jobb kezében magasra emelt fáklyával, a ballal kardra, vagy a magyar címerre támaszkodva. A fáklya, valamint a Hungária diadémja éjjel villanyfényt szórna a testvérvárosokra: Budára és Pestre. (…) A költségek jócskán csökkenthetők lennének az erődfalak lebontásával, pláne ha a magas Hadikincstár 1/4 millió forintot kérne hozzá, mert a falak bontási anyaga jól fel lenne használható az „Akropolis” építéséhez, amit minden építész igazolhat. (...) Kétségtelenül gyorsan lehetne vállalkozást létrehozni a Gellért-hegyre vivő fogaskerekű vasút megépítésére, és ez önmagában elősegítené."
A Gellérthegyi Hungária világítószobor rekonstrukciós rajza (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Willheim Adolf éppúgy antik mintákat (rhodosi kolosszus és a pharosi világítótorony kombinációja) követte, mint névtelen piramisos társa. Vadas szerint ennek az volt az oka, hogy a millenniumi felbuzdulás idején nem csak az előző ezredévnek akartak emléket állítani, de a következő ezer évre akartak valami maradandó monumentumot örökül hagyni. Az Akropolisz leírása egy az egyben megfeleltethető a panteonnak, míg az előtte álló hatalmas szobor a millenniummal kapcsolatos emlékműtervek egyik variánsa, melynek más tervezetektől eltérően az ismert németországi emlékműveken kívül amerikai előképe is van. A főfelügyelő hiába várta a választ, Wekerle Sándor miniszterelnök időközben megbízta Zala Györgyöt és Schickedanz Albertet a millenniumi emlékmű elkészítésével, s ez háttérbe szorította a panteon gondolatát. Az még felmerült, hogy a Sugárút tengelyébe állítandó ezredévi emlékmű létesítésével egyidejűleg a Gellérthegyre is emeljenek külön emlékszobrot, de a miniszterelnök ezt túl költségesnek ítélte, s el is vetették. A pantheon ekkor már szóba sem került. Nemcsak a felépítéséről mondtak le a millennium alkalmából, hanem arról is, hogy a parlament ünnepi díszülésén törvényt hozzanak a létesítéséről, illetve letegyék az alapkövét.A sziklán jelenleg Kisfaludi Strobl Zsigmond városi legendákkal átszőtt szobra áll.
Jamrik Levente
