Magyar-japán közös határról dédelgetett délibábos álmot 1927-től a budapesti Turáni Társaság. Ha a határátkelőt nem is, de egy közös kémszervezetet csak összehozott Tokió és Budapest. Az "5000 éves közös múltra" hivatkozva nagyszabású épületeket is terveztek a budai oldalra. Egy Koppányra keresztelt torony fel is épült az Aranyhegyen.

A Zajti Ferenc-féle Magyar Kultúrhistóriai Múzeum elméleti látképe a Naphegyről (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Európa és Ázsia között

A magyar-türk nyelvrokonság elméletét Vámbéry Ármin 1869-ben kiadott „Magyar és török-tatár szóegyezések” című könyve vetette fel ismét. Eszerint a magyar az altaji nyelvcsaláddal, ezen belül a türk és a hun nyelvekkel áll közelebbi rokonságban. Az altaji nyelvcsalád a török vagy türk (ujgur, kirgiz, oszmán-török, kun stb.), mongol, mandzsu, hun, avar stb. nyelveket öleli föl, de távolabbi rokonságba hozzák vele a finnugor nyelveket is. Ilyen értelemben szoktak urál-altaji nyelvekről is beszélni, amelyben az uráli a finnugor nyelveket jelöli. Az elmélet mellett szólnak a Kőrösi Csoma Sándor és Érdy Miklós által kimutatott nyelvszerkezeti, nyelvtani hasonlóságok, bizonyos szókincsbeli egyezések mellett a magyarság belső-ázsiai turáni kulturális kapcsolatai, a Kodály Zoltán által felfedezett zenei, a Zichy Ödön által prezentált néprajzi, életmódbeli párhuzamok, a László Gyula, Györffy György és Kiszely István által feltárt régészeti, antropológiai bizonyítékok, továbbá a történeti hagyományainkból Sassi Nagy Lajos által összeállított „hun-magyar azonosságtudat” is. Az alternatív elmélet hívei szerint a „turáni gondolat” elterjedését mindig is jelentősen gátolta a politika, főleg a Bach-korszakban akadémiai rangot kapó „magyarellenességéről híres, ezért Bécs által támogatott” Hunfalvy Pál és Budenz József által kidolgozott egyoldalú finnugor elmélete. Az akadályok felsorolásában a „turániak” gyakran hivatkoztak Trefort Ágoston vallásügyi és oktatási miniszter, a későbbi MTA igazgatója 1877-es nyilatkozatára is: „Az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonságra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.”

Nagy Leó pápa és Attila találkozása Raffaello festményén (Fotó: Wikipedia.hu)

A turáni mozgalom igazi elindítója és propagálója ifjabb Paikert Alajos, a későbbi földművelésügyi államtitkár volt, aki az angol Ázsiai Társaság mintájára 1910-ben alapította meg a Turáni Társaságot. Elnökségében arisztokraták, híres közéleti személyiségek, neves tudósok vettek részt: gr. Teleki Pál, gr. Széchenyi Béla, gr. Károlyi Mihály, József Ferenc főherceg, Cholnoky Jenő, Goldziher Ignác stb. 1913-ban megindult a szerveződés folyóirata is, a „Turán”. Az újság bevezetőjében gr. Teleki Pál, a Társaság elnöke így írt: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre! Tudományos alapot, alapos ismereteket a gazdasági előnyomulásnak, gazdasági célokat, de segítséget is a tudománynak. Mert nemzeti tudományon felépülő nemzeti gazdagodás, prestigeünk emelése keleten reális export-ipar megteremtésével, illetve fejlesztésével lesz erőnk, függetlenségünk, hatalmunk alapja.” A tudományos program meghirdetése mellett a későbbi miniszterelnök tehát egy gazdasági, politikai programot is meghirdetett, Budapest - a német gazdasági előnyomuláshoz hasonlóan- szintén keressen piacokat és nyersanyaglelőhelyeket Kis-és Közép-Ázsiában. Jóllehet a Kaukázus, az Aral-tó és a Kaszpi-tenger melletti petróleumforrásokhoz vezetett expedíciók elsősorban a természeti, gazdasági körülmények vizsgálataira irányultak 1918-ig, de emellett igen jelentős néprajzi és nyelvészeti gyűjtőmunka is folyt az adott területeken. Paikert például így fogalmazott 1914-ben: „a magyar nemzet nagy és fényes jövő előtt áll és bizonyos, hogy a germánság és szlávság fénykora után a turánság virágzása következik. Reánk, magyarokra, ez óriási ébredező hatalomnak, [a turánságnak] nyugati képviselőire vár az a nagy és nehéz, de dicső feladat, hogy a hatszáz milliós turánságnak szellemi és gazdasági vezérei legyünk. Ezt a nagy feladatot van hivatva elsősorban a Turáni Társaság előkészíteni.”

"A magyaroktól függ megint Európa sorsa"

Az első világháború után a turáni mozgalom 1920 nyarán két irányba fejlődött tovább. A gr. Teleki Pál elnökölte Kőrösi Csoma Társaság mellett Cholnoky Jenő nagyvezér vezetésével megalakult a Magyarországi Turán Szövetség is. Ez utóbbi társulás úgy látta, hogy a nyugati kultúra „szervi betegsége” miatt a magyarságnak kell a keresztény nemzeti alapra elhelyezkedve, a faji gondolatot felerősíteni. „Keletről, az önzés által még meg nem fertőzött fajrokonainktól szerezzünk új gondolatokat Európának, amelyek segítségével keresztény világfelfogásunkat oly módon erősítsük meg, hogy ez az új világnézet nemcsak bennünket gyógyítson meg, hanem hatással legyen a velünk kapcsolatban lévő nyugatra is.” A Társaság szerény keretek között ugyan, de elérte célkitűzéseit. Megalakították a Finn- Észt, a Török és a Japán Intézeteket. Felelevenítették az 1916-ban beindított nevelési programot, 1921-ben például már csaknem 200 török és bosnyák ifjú tanult már Budapesten. (Ez a muszlim hallgatói csoport nem tévesztendő össze I. Zogu albán király által pénzelt, Chekib Arslan emír, a Comité syrio-palestinien elnöke által is támogatott Gül Baba sírja köré építendő közép-európai iszlám központtal, a 700 személyes egyetemi rituális internátussal és iskolával, valamint a rózsadombi négyminaretes hatalmas mecsettel.)

Régi és új türk (turáni) zászlók (Fotó: Turania.org)

A Kőrösi Csoma Társaság Gazdasági szakosztálya élénken foglalkozott a keletre irányuló gazdasági expanzió, sőt a keletre történő kivándorlás lehetőségeivel is- derül ki Kincses Nagy Éva tanulmányából. 1924-től azonban olyan turanista kiadványok is megjelentek, amelyekben a tudományos szempontok már teljesen háttérbe szorultak. Ezeknek nagy része nyilvánvalóan a Trianon okozta katasztrófaérzés hatására jött létre, és erős Európa-ellenesség jellemezte őket. Például Szépvizi Balás Béla és Márki Sándor történetírók összefoglalói szerint „Európa szanszkritul sötét földet jelent. A turáni népek bukását az okozta, hogy a Nyugatra hallgattak, a Nyugat felé tekintettek. Európa hálátlan, elfelejtette, hogy mit köszönhet a magyaroknak.”… „A nyugati kultúra dekadens, a turáni kultúra sokkal régebbi, sőt az európai kultúra minden eleme végső fokon turáni eredetű.”… „Jobban megalapozva megújulhat Attilának másfél ezred éves, a Dzsingisz kánnak hétszázados terve, hogy az egyesült vagy legalább összetartó turániak műveltségének és összes törekvéseinek legnyugatibb központja Magyarország legyen.” Ekkor készült el Attila lovas szobrának budapesti terve is, amelyet a Dunában egy apró mesterséges szigeten, az árral szemben úgy kívántak felállítani a Lánchíd és a Margit híd között, hogy a nagyfejedelem és lova dacosan nyugat felé tekintett volna.

1925-ben bukkannak fel a turanizmus fajmítosz elemei is, amely a vérségi vonalat kívánta megtalálni. A koponyaalkat-kutatás mellett ekkoriban például a vércsoportvizsgálatokat is bizonyítékul használták fel az egyesek szerint létező, mások szerint nem létező turáni faj meghatározására. A magyarság és a nemzetiségek közötti ellentéteket is ezzel a magasabb rendű faji különbséggel magyarázták meg, (ideológiailag nem a nácizmus és a hungarizmus!) amelyhez jól passzolt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter szomszédos népekkel szembeni kultúrfölény filozófiája is. A turanizmus a rokon népek közül egyedül a finneknél és az észteknél talált csak csekély visszhangra-, ami érthető abból a szempontból, hogy ők voltak a legkevésbé turániaknak tartott népek.

Magyar és török Turáni Társaságok szimbólumai (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Japánban például kimondottan üdvözölték az „elveszett nyugati törzs visszatalálását” az ősi gyökerekhez, 1927-től a magyar nyelvet is jól ismerő Imaoka Dzsúicsiró a Felkelő Nap országában tartózkodó Barátosi Balogh Benedekkel közösen létrehozták a Daido (Nagy Erkölcsösség) néven futó turanizmust hirdető klubszerűen működő köröket, ahol nemcsak a kulturális- politikai-gazdasági előnyöket, hanem a magyar-japán vérrokonságot is bőszen hirdették. Mindezek mellett a bécsi japán követ, Tani Maszajuki kezdeményezésére Budapest és Tokió egy közösen gründolt kémhálózat kiépítésébe is belevágott Sztálin Szovjetuniója ellen, amit kezdetben - elsőbbségére hivatkozva- a Harmadik Birodalom még meg tudott fúrni-, ám pár év elteltével Nikko Bunka Kykoai néven csak megalakult a kulturális intézetnek álcázott spionszervezet. Törökországban bár szintén kibontakozott a turáni gondolat, itt azonban nem a „globális”, hanem csak a többi türk néppel (ujgur, kirgiz, kazah, üzbég, azeri, türkmén, kalmük, tatár stb.) való egyesülést jelentette. A Turán lényegében a törökség őshazáját jelentette, és a pántörök mozgalom jelszava volt. Az első világháború után Kemal Atatürk, mint katonailag és gazdaságilag elérhetetlen irreális célt el is vetette, akárcsak Germanus Gyula és Schmidt József hatására 1938-ban a magyar kormány gr. Teleki Pál kivételével. A lépés ellenére Budapest szimbolikusan nem mondott le a „turáni gondolatról”- 1940 júniusától például Turánra keresztelték azt magyar gyártású közepes harckocsi-családot, amiket zömmel a keleti fronton vetettek be.

Visszavonuló magyar csapatok egy Turán II. tankon 1944 augusztusában (Fotó: Bundesarchiv.de)

Koppány tornya az Aranyhegyen

Mindezek mellett a turanizmusnak kialakult egy olyan ága is, akik a Szent István előtti ősi pogány életformákat, erkölcsöket és szokásokat szerette volna visszaállítani. A Turáni Társaságból több mint tízezres létszámmal 1930-ban vált ki Bencsi Zoltán ügyvéd vezetésével a Turáni Egyistenhívők Tábora. A csoport már megalakulásuk évében szobrot akart állítani „Ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanúhalált halt Koppány vezérünk és a vele pusztult sok-sok jó magyar emlékére” a budai hegyekben, de a keresztény egyházak nyomására a főváros nem adta meg az építkezési engedélyt. Hasonló egyházi ellenállás miatt bukott el a Hármashatár-hegyre felállítandó sumér stílusú, örökké égő áldozati oltár felállításának terve is. Az állandó rendőri zaklatások ellenére éppen ezért az „új pogányok” a jómódú erdélyi származású Szász Farkas társuk aranyhegyi telkén kezdték el építeni 13 méter magas Attila, Árpád, és Koppány tiszteletére emelt hatszögletű tornyukat. Az óbudai Állomás u. 1. szám alatti Turullal ékesített torony 1934-re készült el Wührl Géza építész tervei szerint. A Krisztus hívő hatalom azonban az 1935. július 7-ei felavatási szertartáson a csendőrséggel végigkardlapoztatta az ünneplő embereket-, így figyelmeztetve őket, hogy Magyarországon még Krisztus hatalma van érvényben. A félillegalitásba került vallási közösség ennek ellenére nem adta fel „Vajk katonáival” szembeni harcát: 1939. február 25-én a torony körül öt “szent nyírfát” ültetettek el Koppány tiszteletére, amiket a lázadó pogány vezér régi szállásáról, a Somogy megyei Törökkoppányról szállítottak ideáig. Az „ősi fákat” Balázsról, Botondról, Lehelről, Emeséről és Csabáról nevezték el. A vallási közösség második bátor lépése miatt az állam 1942-től a közösség összes férfi tagját, mint „megbízhatatlan magyarokat” Ukrajnába hurcoltatta munkaszolgálatra. Az egyház tagjainak kárpótlása a mai napig nem történt meg. A tornyot az ötvenes években az ÁVH őrtoronyként kezdte el használni, majd a 60-as években eladták. Az ingatlan többszöri tulajdonosváltás után jelenleg az összedőlés határán várja megmentőjét.

A budapesti Koppány (Pogány) torony 1935-ben és napjainkban (Fotó: Falanszter.blog.hu)

A naphegyi Kultúrhistóriai Múzeum és Diákotthon

A „turáni gondolat” legimpozánsabb építészeti kifejezése Zajti Ferenc orientalistához köthető. A festőművészként is ismert turanista miután a Török Történelmi Társaság tagjaként kénytelen volt Kemál Atatürk halála és így anyagi támogatásának megszűnése után félbehagynia Ankarában a türk-magyar enciklopédia írását, 1943. január 24-én egy keményborítású kis füzetben tette közkinccsé Budapestre szánt építészeti elképzeléseit. A francia és magyar nyelven írt „Memorandumban” a keletkutató úgy vélekedett, hogy az eleve lebontásra ítélt naphegyi iskola helyére (Czakó és Lisznyai utca sarka) lehetne felépíteni a keleti és a nyugati türkök központi emlékművét-, a Magyar Kultúrhistóriai Múzeumot és Kiállítócsarnokot. Bár kinyomtatott ötletéhez sem tervrajzot, sem látványképet nem közölt, művében viszonylag részletesen leírta elképzeléseit.

Eszerint az 1933-ban parkká átalakított Tabán mélyebb fekvésű részéből, egy hatalmas kiterjedésű lépcsősor vezetett volna fel a világ legmagasabb Attilát ábrázoló lovas szobrához, amely mögé az orientalista Budapest legnagyobb múzeumát szánta. Az egész épület szélességében elnyúló lépcsősor mellett további 20-20 bronzszobor is helyet kapott volna, „mint a turáni népek diadalútján elhelyezkedő hódolva tisztelgők Attila hatalmas alakja előtt.” A keletkutató leírása szerint ezeknek a bronzalkotásoknak a megmintázását és anyagi finanszírozását Japán, Mandzsuko [Mandzsúria], India, Törökország, Bulgária valamint Finnország nagykövetei már korábban megígérték neki. Az elképzelés szerint a szoborpárok közötti teraszosan kiképzett pihenőkben a magyar őstörténelemre utaló kisebb szoborcsoportok alatt pihenhettek meg a látogatók. A kelet felé tájolt árkádokkal összekötött épület baloldali szárnyában a keleti, jobboldali szárnyában pedig a nyugati turáni népek állandó és időszakos kiállításait szerette volna elhelyezni Zajti. A turanista a múzeum központi látványosságának az állam által megvásárolt Feszty-körképet szánta, amit négy hatalmas csarnokon keresztül lehetett volna csak megközelíteni.

A Feszty-körkép Árpád és vezéreit ábrázoló kompozíciója (Fotó: Turania.org)

Az első terem csak a szkíták által ránk hagyott régészeti hagyatékkal foglalkozott volna, mint például a Kr. e VII. századból származó tápiószentmártoni és zöldhalompusztai aranyszarvas leletek. „A második múzeumi egységbe az igen gazdagon dokumentált hun leletek, a harmadikba pedig az avar leletek kerültek volna. A Magyarországon letelepült avarok, akiket már letelepülésük idején is „ál-avaroknak” hívtak, visszatérő hunok voltak. Amiért is a régi magyar krónikák csak háromévnyi időközt hagynak a hunok magyarországi uralma és a magyar honfoglalás között. A negyedik múzeumi szárnyba a magyar honfoglalás korabeli leletanyagokat helyezték volna el. … Magyarországon talált gazdag leletanyag bizonyossága szerint is ez a föld, Nagy-magyarország a szkíta, hun, avar és velük rokon magyar nép lakóhelye volt mindig, sőt birtokolt és elidegeníthetetlen területe már a Krisztus előtti 3000 esztendő, folytatólagosan 5000 esztendő óta. … A honfoglaló magyar ide, Magyarország területére érkezve, nem Keletről idetüremlett népcsoport volt, de jogos örökébe lépett az ősei által emberemlékezet óta itt birtokolt földterületnek, Nagy-Magyarországnak. Így tulajdonképpen vissza, hazajött a régi hazájába. Régen, amikor a magyarság ősei uralták az északi földrészt, Magyarországnál kezdődött Ázsia is. Ha viszont Európának akarjuk megnevezni ezt a földrészt, úgy akkor az európai ősi településű szkítákról kell Magyarország területével kapcsolatban megemlékeznünk. A négy múzeumrészt összekötő három téres folyosón a magyarság „fajtabeli”, „kulturális” és „művészei” gazdag élettere kerülne bemutatásra, igazolásra és maga hovatartozása szempontjából megvilágításra.”

A Zajti Ferenc-féle Memorandum címlapja és az őt korábban anyagilag támogató Kemál Atatürk portréja (Fotó: Falanszter.blog.hu)

Valószínű, hogy a „Memorandum” 1943-as kiadása előtt a múzeum és kiállítócsarnok felépítésének ötletéről már hallhatott a kormány több tagja is-, legalábbis erre utal a kunok 700 éves letelepedése alkalmából a budapesti Vármegyeházán 1938-ban elmondott gr. Teleki Pál ünnepi beszéde. „Az emlékműnek igenis hirdetnie kell azt a gazdag múltat, amelyhez a magyar jelen kötődik, és Attilában igenis meg kell becsülnie ősei sorozatának leghatalmasabb alakját. Azonban az emlékmű-komplexumnak a költségét ne az állam vagy a város viselje csupán, de szerepeljen fillérjeivel az egész magyarság, különösképpen az ifjabb nemzedék, hogy egyénileg is részt vegyenek annak az emlékműnek létrehozásában, amely mű a magyarság múltjának a megdicsőítését és jelenének fokozott megbecsülését hivatott szolgálni.” Zajti a néhai miniszterelnök gondolatát továbbfejlesztve úgy okoskodott, hogy ha az egymillió 600 ezer levente három éven keresztül havi 10 fillérrel hozzájárulna az építkezés költségeihez, akkor három év múlva már 6 millió pengő tőkével bátran elkezdhető lenne a naphegyi alapozás. De nem kezdődött el. Egy év múlva Hitler döntése miatt Budapest erőd lett, amolyan második Sztálingrád. A Kultúrhistóriai Múzeum álom maradt, akárcsak Zajti azon ötlete, hogy a Gül Baba türbe köré Budapest építse fel a 400 szobás Turáni Népek Levente-és Diákotthonát, ahol a cserediákok elkészíthették volna a 24 kötetesre tervezett Turk-Turáni Lexikont, és a magyar és még egy más „turáni” nyelven megírt Nemzetközi Turáni Diáklapot.

Jamrik Levente