935 föld alatti barlangvárosba menekítette Hitler a Harmadik Birodalom hadiiparát. Az általában 2000 lakónak helyet adó bunkervárosok többségét felrobbantották a háború végén. A csehországi 51 000 négyzetméteres B5 Richard város az erózió és a mészkő porózussága miatt tíz-húsz éven belül fog összedőlni.

A B5 Richard titkos föld alatti náci gyár bejárása (Fotó: 28daysleter.co.uk.)

935 föld alatti gyárat építettek a nácik

Allan A. Michie, a légi hadviselés egyik katonai szakértője a Skyways című amerikai szaklapban így foglalta össze a Harmadik Birodalom elleni légibombázások végső eredményét: „Ha London, Bristol, Coventry és más bombázott brit városoknak a Luftwaffe által elpusztított területeit egyesítenénk, akkor együttesen is több mint kétezerszer kisebb lenne ez a romba döntött terület nagysága, mint amit a brit és az amerikai bombázók egy-egy német ipari központ ellen ledobtak. A német légierő legsúlyosabb támadását 1940-ben Coventry városa ellen intézte. Ekkor a német bombázók összesen 200 tonna bombát dobtak le a településre. Ezt az adatot alapul véve Berlin 363-szor, Köln 269-szer, Hamburg 200-szor, Bréma pedig 137-szer több bombát kapott, mint Coventry… és akkor a többi germán várost, ipari területet még csak nem is számoltam hozzá ehhez az eredményhez”.

A Reich folyamatos hadiipari termelésének fenntartása érdekében 1943 szeptemberétől szinte az összes német gyárat átköltöztették dr. Albert Speer fegyverkezési miniszter parancsára Németország és a megszállt Franciaország (pl.: Erz), Hollandia (pl.: Natter), Belgium (pl.:Maiglöckchen), Lengyelország (pl.: Riese) és a cseh protektorátus (pl.: Richard) hegyeiben kialakított sziklavárosaiba (U-verlagerung). A Vadászbotnak (Jägerstab) elnevezett áttelepítési programot dr. Hans Kammler különleges építőipari feladatokkal megbízott (Sonderstab) SS tábornokra bízták. Az építészmérnöki diplomával rendelkező főtiszt 1943-ban három csoportba sorolta be a kiszemelt helyszíneket. Míg takarékossági okok miatt az „A” blokkba kerültek a háborút megelőző évtizedekben mesterségesen kialakított létesítmények (bányák, alagutak, aknák, tárnák) és a természetes képződésű, ám nagy kiterjedésű barlangrendszerek, addig a „B” csoportba a megépítésre váró új objektumok. Az „S” kategória az előző kettő ötvözete volt. Ebbe a csoportba kerültek a katonai főparancsnokságok, a tengeralattjárók bunkerei és a főként kémiai termelésre illetve a kiemelt jelentőségű fegyvereket előállító föld alá rejtett városok és gyárak. Az „S”, azaz a Sonder specifikus jelölését alkalmazták az olaj és üzemanyag termelésért felelős Geilenberg-programnál, a repülőgépgyártást takaró Plane- projektnél, a golyóscsapágygyártást összefogó Kessler-tervnél, és a megtorló fegyvereket előállító Saur-projektnél is.

1944 áprilisában Hans Kammler tovább harmonizálta a sziklavárosok és gyárak kódjait:

- A régi bányákat emlősökről pl.: Sün (Mending), Öszvér (Bochum), Ló (Winterberg),

- A bányászati tárnákat, alagutakat halakról és kétéltűekről pl.: Sügér (Wuppertal), Varangy (Wiehengebirge),

- A közúti és vasúti alagutakat madarakról pl.: Erdei pinty (Goldammer), Fácán (Ahrweiler), Fogoly (Lengerich),

- A természetes barlangokat pénznevekről pl.: Korona (Balver Höhle), Sestertius (Barbarossahöhle), Érme (Heimkehle), Pengő (Prága)

- A jégvermekkel rendelkező sörfőző gyárakat és üzemeket női nevekről pl.: Liese (Köln), Nanny (Plauen), Sigrid (München),

- A meglévő beton és kőerődítményeket növényekről pl.: Gesztenye (Ulm), Gyöngyvirág (Fort Eben Emael),

- A megépítésre váró alagútvárosokat ásványokról pl.: Malachit (Halberstadt), Zeolit (Ibbenbüren), Arzén (Osnabrück),

- A hatalmas új építésű bunkervárosokat pedig férfinevekről nevezték el pl.: Pál (Hamburg), Péter (Bécs), Valentin (Bréma).

Mivel a tulajdonosaiktól elkobzott vasúti alagutakban, mélyművelésű bányákban már minden technikai feltétel (elektromos hálózat, vasúti összeköttetés stb.) korábban kiépítésre került, így érthető, hogy a 899 plusz nem kategorizált 36 (a teljes lista itt érhető el) kiválasztott gyárhelyszín közül miért volt több mint 97 százalék az „A” kategóriába sorolt objektumok aránya. Az ebbe a blokkba sorolt üzemvárosok közül Hans Kammler SS-tábornok 12 objektumot (A1, A2, A3, … A12.) javasolt kimagasló gyártástechnológiával és relatíve komfortos lakótermekkel ellátni. Természetesen ezek a létesítmények az „A” betűvel jelzett kódjuk mellé megkapták a fent említett állat, ásvány, növény vagy keresztnév megjelölést is. Mivel ezeket a föld alatti létesítmények csak halványan köthetők a nemzeti szocializmus építőipari teljesítményéhez, így ezeknek az üzemeknek a részletes ismertetésétől most eltekintenék-, csak a Kammler-féle listát osztanám meg az érdeklődőkkel.

Érdekesebbnek ígérkeznek a „B” és az „S” kategóriába sorolt több millió birodalmi márkáért megépített föld alatti városok építéstechnológiai kihívása. Jelenlegi ismereteink alapján 17 ilyen hegygyomorba kivájt kisebb-nagyobb méretű (B1, B2, B3, … B17), és további nem rangsorolt 15 befejezett, vagy félkész (pl.: Mittelwerk, Schlier, Rotbutt, Zement) meganagyságú városról van tudomásunk. A legnagyobb ilyen kiterjedésű barlangváros a B12 Kaolin kódnévre keresztelt niedersachswerfeni erőd volt. Ez a komplexum 600 ezer négyzetméterével szolgálta ki a Junkers és a BASF gyárakat. Csaknem fele ekkor volt a B3 Anhydrit kódnévvel futó 230 ezer négyzetméteres norhauseni gyár-, amely a Henschel repülőgépgyártásáért felelt. Az egyik legnagyobb befejezetlen, az állítólagos német UFO gyártást lebonyolító napjainkban Lengyelországhoz tartozó S3 kódjelű Riese-projektről már írtam, ebben az írásban most egy újabb érdekes technikai bravúrt mutatok be.

A kód neve: B5 Richard

Az egykori csehszlovák Szudéta-vidék 1938. szeptember 29-én került a Harmadik Birodalom ellenőrzése alá a müncheni egyezmény alapján. A terület bár gazdaságilag nem lendítette át az ekkor még államcsőd szélén álló Berlint, ám ásványkincseivel és szakképzett munkaerőpiacával jelentősen kisegítette a háború előtt álló Németországot. A Vadászbot akció keretén belül a RMfRuK (Fegyverzetért és Háborús Termelésért Felelős Birodalmi Minisztérium) elsőként a környék legnagyobb kiterjedésű bányájának, az 1870-ben alapított Litomeřicei Tégla és Mészkőgyár Rt. (AG Kalk-und Ziegelwerke Leitmeritz) tevékenységét függesztette fel, hogy annak összesen 30 kilométer hosszú járataiba több hadüzemet telepíthessen át a birodalom belső részeiből. A terület kiválasztása katonai és termeléstechnikai okok miatt viszonylag jónak volt mondható, hiszen a 399 méter magas Radobil (Radobýl) hegyben kifúrt alagutakat több mint 52 méter vastag föld (mészkő, márga és humusz) valamint sűrű lombozatú erdő védte az esetleges brit és amerikai bombázásoktól.

A bánya 1945-ös kiterjedése (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Mivel a mészkőjáratok porózus állagúak voltak, így az SS kényszermunkára vitte a Leitmetzben (Litomeřice), és az innen négy kilométere délre található Theresienstadtban (Terezin) kialakított koncentrációs táborok lakóit, hogy a bánya szükséges vasbeton merevítéseit, a falak cementbefújással történő megerősítését elvégeztesse. A munkálatokat napi 4000 rab végezte el a környék cseh származású lakóival közösen. A volt bánya a Harmadik Birodalom egyik legfontosabb komplexuma volt. A föld alatti város nemcsak 1200 polgári személynek, mérnöknek adott relatíve kényelmes otthont; hanem saját ipari víz előállító üzemével, gázvezetékeivel, két keskeny és egy normál nyomtávú vasúti szárnyával, gyógyszertárával, kórházával, illetve föld alatti és felszíni pályaudvaraival messze lekörözte a többi „B”- kategóriás várost.

B5 Richard I.: a harckocsi gyár

1944 novemberére a Richard I. kódnévvel ellátott gyárvárosba az Auto Union AG (Audi, DKW, Horch, Wanderer autógyárak összeolvasásából létrejött konszern) cég költözött be. A vállalat HL-230 típusú vízhűtéses 700 LE (515 kW) benzinmotorokat gyártott a Panther, Jagdpanther később pedig a Königstiger tankokba. Annak ellenére, hogy a magas páratartalom miatt gyorsabban zajlott le a készülő vasöntvényekben a korrózió, gyakran volt tűzvész és szabotázs is ebben a gyáregységben-, a rabokat az üzem további –harckocsi által is könnyen megközelíthető- föld alatti bővítésére kötelezték. 1944 novemberében ezekben az új üregekben helyezték el a Getewent Társaság első olyan kiemelt titkos minősítéssel dolgozó elektronikus gépét is, amely egyszerre már tizennyolc gyártási műveletet tudott elvégezni a váltásban dolgozó 2000 munkás mellett.

B5 Richard II.,III.: világtalálmányok a föld mélyéből

Az Elba közelsége miatt a Richard II. kódnevű gyáregységbe az elektrokémiai kutatásokkal foglalkozó Osram Gmbh költözött be. Olyan világújdonságoknak, ám szigorúan titkosnak számító termékeket találtak, illetve fejlesztettek itt ki, mint például a nagyon kemény wolfram-karbid (TUC), amit a gyorsacélnál, a lámpák izzószálainál, a rádió illetve a telefonkészülékeknél használtak fel. Szintén itt találták fel a föld alatt termesztett  növényekből a bioetanolt és biometanolt amelyekből benzint állítottak elő a harcoló német alakulatoknak. Szintén ennek az üzemnek köszönheti a világ a kerozint, ami a világ első sugárhajtású vadászrepülőgépének, a Messerschmitt Me 262-nek volt a naftája. Csak a Richard II. föld alatti gyár évente 60 ezer tonna kerozint állított elő. De szintén ebben a barlangvárosban leltek rá a hidrazin nevű vegyületre is, amely a V-programnál rakéta-hajtóalapanyag (ADMH: aszimmetrikus dimetil-hidrazin), illetve a német atomprogram mellékszálaként vízkezelő anyag lett volna a nyomott vizes reaktor-típusoknál. És akkor a diglykol rakéta üzemanyagot még szóba sem hoztam. A kutatás és a termelés szoros összhangban állt a Richard III. kódnevű városba beköltöztetett Philips AG-vel, ahol a V-rakéták összeszerelése történt.

A B5 Richard gyár egyik terme (Fotó: Podzemi.eu)

A Vörös Hadsereg közeledtének hírére a hegy gyomrában dolgozó mérnökök és munkások pánikszerűen hagyták el a Richard- komplexumot. A civilek menekülését követően bár egy kisebb SS csapat megpróbálta felrobbantani a barlangrendszert, de egy lengyel partizánakció miatt tervük meghiúsult. A közeli koncentrációs táborok őreivel közösen így ők is nyugatra kényszerültek menekülni. A Vörös Hadsereg egységei 1945. május 7.-én puskalövés nélkül foglalták el Terezin és Litomeřice városát, valamint a Radobil hegybe elrejtett objektumot, amelynek technikai felszereléseit azonnal bevagonírozták és Moszkvába szállították. A háború után a Richard I. városban 1947-ben indulhatott újra a mészkőbányászat, amit a csehek egészen az 1962-es bányabezárásig folytattak. Az egymással szoros összefüggésben lévő Richard I.,II., III. számú egykori barlangvárosok ekkor érték el legnagyobb kiterjedésüket: a hegy belsejében 423 kisebb-nagyobb méretű terem és folyosó volt már. A Richard II. komplexumot a csehszlovák kormány felújítatta, és itt helyeztette el a mai napig fegyveresen őrzött Sura elnevezésű alacsony szintű (pl.: orvosi) radioaktív hulladékraktárát. A Richard I. és III. komplexumok jelenleg az összedőlés határán állnak a mészkő porózussága és a betonfalak szétmállása miatt (az egykori város több mint a felét már visszafoglalta a hegy). Éppen ezért 2002-óta egyik objektum sem látogatható. Az I.-es számú terület még álló részeit –a bátrak kivételével- jelenleg csak virtuális körsétával lehet körbejárni. A Richard-projekt cseh nyelvű honlapja itt érhető el.

Jamrik Levente