Lebontják a Táncművészeti Főiskola egykori épületét és beépítik az Ellátó Kert nevű romkocsmát is.
A lebontásra ítélt Állami Balettintézet egykori gyakorlóterme (Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu)
Az ingatlanfejlesztők nemcsak a Wichmann Tamás kocsmájaként ismert Schneider-Rothauser házat akarják lebontani, hanem a szemközti, az Állami Balettintézet használaton kívüli épületét és a mögötte "L" alakban megbújó egykori Schmolka-féle húsfeldolgozó maradványait is. Az erről szóló döntést tavaly június 11-én hozta meg a Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya. Nem kár ezért a szocializmusban fogant rusnya épületért-, mondhatnánk- hiszen a Kazinczy utca 40-46-on hosszan elnyúló konténerépületet eleve ideiglenes jellegűnek és állapotnak szánta a Fővárosi Tanács, amikor 1976-ban átadta a Táncművészeti Főiskolának, hogy a campus koreográfusai és balettnövendékei inkább itt, s ne az Andrássy úti Drechsler-palotában gyakoroljanak. Mi ebben a hír, az érdekesség? A választ a terület múltja adja meg
Volt egyszer egy gőzfürdő
A konténerház helyén korábban négy épület állt. A Kazinczy utca 40. szám alatti telek az Első Magyar Gőzfürdőnek adott otthont. A „pancsolda jogelődjét” még Scheibel József alapította a mai Széchenyi István téri Belügyminisztérium helyén álló egykori Diana fürdőtől mintegy 100 lépésnyire, a Szarka (ma Zrínyi) utcában, az egykori kis Nákó-féle házban. Ez az 1840-ben megnyitott intézmény volt a város negyedikként alapított fürdője és egyúttal első gőzfürdője. Kossuth Lajos Pesti Hírlapja szerint „idejárt és arszlánvilág (aranyifjúság) fürdeni, pokrócok halmai között izzadni és magát gyenge nyírgallyakkal korbácsoltatni.” Népszerűsége ellenére az orosz mintára működtetett fürdő nem tudta felvenni a versenyt a közeli, Kazinczy Ferenc szavai szerint a „Gyönyör lakjaként” ismert Dianával, így Scheibel átköltöztette vállalkozását a Kereszt (ma Kazinczy) utcába, hogy két év múlva már át is adhassa Hild József tervei szerint elkészült új fürdőkomplexumát. A vállalkozó 1847-ben tovább bővítette, szépítette és csinosítgatta tulajdonát Zofahl Lóránt építész elképzelései szerint. Ekkor lett klasszicista, mór építészeti elemekkel gazdagon tagolt és csipkézett, cour d’honneur elrendezésű a balneológiai létesítmény, amelyet az utcáról egy szökőkúttal díszített kis kerten keresztül lehetett megközelíteni. Az „U” alaprajzú gőzfürdő a korabeli leírások szerint nagyon hangulatos hely volt. Külön női és férfi részlege volt. Kádjait és medencéit a Duna vizével töltötték fel, amelyet a szomszédos házban kialakított kazánnal melegítettek fel.
A fürdőt tulajdonosai után mindig másként hívták. 1868-tól Tarcsay József-féle, majd 1894-től Ringer Géza-féle fürdőként volt ismeretes. A XX. század elején az intézmény nívója gyorsan romlani kezdett, leginkább az alsóbb társadalmi réteg használta már, akik lakhelyük csatornázottságának elégtelen mivolta miatt hetente egyszer itt tisztálkodtak. Ekkoriban vezették be a külön férfi és női napokat is. 1908-tól a népfürdő kádjait már nem a Dunából szivattyúzott vízzel, hanem talajvízzel töltötték fel, amelyet a ház pincéjében fúrt 11,30 méter mély kútból nyertek. Horusitzky Henrik geológus 1935-ös jelentése szerint normális viszonyok között ebben a kútban 4,60 méter volt a vízoszlop magassága, amely bőséges vízutánpótlást biztosított a kádfürdőknek. A magánfürdők között kialakult egyre erősebb verseny miatt a rekreációs központot 1921-ben modernizáltatta Ringer István fürdőorvos, aki ekkor vezette be az újsághirdetésekből kivágható, 25 százalékos belépti kedvezményt biztosító utalványrendszerét is. Bár a doktor megjelenésével egy kis időre ismét fellendült a fürdő forgalma, ám egyúttal megjelentek az első sötét árnyak is a családi örökség felett. 1927-ben például az egyik hideg vizes medencében lett öngyilkos Kiss Marion 52 éves asztalossegéd. A Kerecsendről származó jóember anyagi ellehetetlenülése miatt lőtte magát fejbe. Halála nem volt jó ómen a ház későbbi sorsára.
A gőzfürdő 1925-ben. A Színházi Életben megjelent hirdetés (Forrás: Színházi Élet)
A halottasház
A zsidótörvények okozataként 1944. május 19-én adta ukázba Jaross Andor belügyminiszter, hogy a Kazinczy utca 40. szám alatti Első Magyar Gőzfürdőt csak a zsidó származású és vallású állampolgárok látogathatják a jövőben, keresztények már nem. A Szálasi-kormány november 29-én döntötte el a budapesti gettó felállítását, amelyet Belső-Erzsébetváros négy, nagyobb forgalmú utcája által közrefogott közel 0,3 négyzetkilométer 291 lakható bérházának 4513 darab lakását jelentette. A budapesti gettóba csaknem 65 ezer nemzettársunkat költöztettek be a nácik és a nyilasok a főváros többi kerületéből, hogy így létrehozhassák Európa ötödik legnagyobb területű és népességű kényszerlakhelyét Varsó, Łódź, Krakkó és Párizs után. A betelepítéssel egy időben az itt élő keresztényeknek és nem zsidó származásúaknak cserelakás ellenében el kellett hagyniuk a területet. Csak ekkor, de csakis ekkor lett ez a zóna bő másfél hónapig, pontosabban 1945. január 17-ig vaskos csúsztatással „zsidónegyed”. Se előtte, se utána nem hívták így ezt a városrészt az itt működő számos zsinagóga, tucatnyi imaház és a Zsidó-udvarként (Judenhof) ismeretes, 1936-ban lebontott Károly körúti Orczy-ház ellenére sem. Ráadásul a lakosság békebeli etnikai megoszlása és vallási hovatartozása sem indokolta soha ennek az elnevezésnek a jogosságát és közmegegyezéses elterjedését. Prágai minta alapján a zsidónegyed jelzőt, vagy meghatározást a Magyar Turizmus Rt. és az egykori KÖH találta ki a XXI. század hajnalán, hogy ebbe a szlömösödő kerületbe valahogyan becsalogathassák az amerikai és izraeli turistákat.
Korabeli utasítás a gőzfürdő etnikai használatáról. (Forrás: MOT, 1944.05.19.)
A túlzsúfoltság, a krónikus gyógyszer- és élelemhiány miatt a gettóban aratott a halál. A gőzfürdő lett a zóna kijelölt hullaháza. A halottakat innen 1944. december 29-ig a Kozma utcai, majd a Salgótarjáni utcai temetőbe vitték, ám ahogy a szovjet Vörös Hadsereg 1945. január 3-án Zuglónál elérte a Rákos-patakot, ez a temetkezési lehetőség is megszűnt. Tetézte a problémákat, hogy a rendőrség arra kötelezte a Zsidó Tanácsot, hogy a gettón kívül meggyilkolt izraeliták holttesteit is itt helyezzék el. Január 12-re megtelt Ringer István gőzfürdője. Mivel a halottak már a szökőkúttal megkoronázott udvaron sem fértek el, így a gettórendőrség kénytelen volt a megfagyott holttesteket a Kazinczy utca mindkét oldalán egymás mellé lefektetni, majd amikor megtelt az utca, akkor az üres üzlethelyiségekben és a Klauzál téren halmozták fel a temetetlen korpuszokat másfél méter magasan. Őket az ostrom után a Kozma utcai temetőben, 2281 főt pedig 24 tömegsírban a Dohány utcai zsinagóga melletti kertben hantoltak el.
Kezét ökölbe szorító, megfagyott holttest a Kazinczy utca 42. alatti egykori Kampel-bérház előtti járdaszakaszon. A kézfej magasságában látható kerítés a 40. szám alatti egykori Első Magyar Gőzfürdő bejárata. (Fotó: Ék Sándor 1945.02.08./Magyar Nemzeti Múzeum)
A lebontásra ítélt Táncművészeti Főiskola és az Ellátó Kert nevű romkocsma területén állt házak és gyárak elhelyezkedése egy korabeli gettótérképre vetítve. (Grafika: Falanszter.blog.hu)
Szalámi és Jávor
Az államosítását követően a balneológiai létesítmény 1968-ig működött tisztasági fürdőként, majd egy év múlva lebontották a mellette álló három másik házzal együtt. A rossz emlékű épület azonban még így is 14 évig tovább működhetett, mint a hasonló sorssal megáldott, de sokkal nívósabb és nemzetközi ismertségnek örvendő kelenföldi Erzsébet Sósfürdő, illetve a mai Bikás park alatt fakadó négy gyógyforrás. Pár sor erejéig érdemes feleleveníteni a Scheibel alapította gőzfürdővel szomszédos épületek múltját is. A Kazinczy utca 42. szám alatti földszintes házra1869-ben építtetett két újabb emeletet Kampel Ede kereskedő, A terveket Buzzi Bódog építész készítette el. Itt élt a fürdőt üzemeltető Ringer-család. Az egykori 44. szám alatt megbújó lak szintén 1869-ben kapott emeletet Mühlich Lajos kereskedőnek köszönhetően. A terveket itt már Lohr Antal építész jegyezte. Ennek az ingatlannak a hátsó traktusában állt az a gőzgép, amely 1908-ig rendületlenül szivattyúzta a vizet a Dunából a pár lépéssel arrébb álló fürdőbe. Itt volt a kazánház is.
Amikor gőzfürdő alatti talajvizet kezdték el hasznosítani, akkor a ház akkori tulajdonosa, a veronai születésű Guglielmini Péter szalámikészítő örökösei felszámolták a gépházat, hogy azt a szomszédban működő Schmolka Manó hentesmester tulajdonolta szalámigyár használhassa tovább, mint füstölő. A Mühlich bérház földszintjét ekkor alakították át a húsfeldolgozó fióküzletévé is. Érdekesség, hogy Schmolka kisebbik fia annak a dúsgazdag Landesmann Olgának volt az első férje, akit válásuk után a kor ünnepelt színésze és filmsztárja, Jávor Pál vett el másodjára feleségül. Az asszony újabb házassága már jobban sikerült, mint az első. A híres amorózó élete végéig hűséges maradt választott párjához és nagy szeretettel nevelte az asszony Schmolka Lipóttól szült két kiskorú gyermekét is.
Landesmann Olga és második férje, Jávor Pál. A színészóriás nevelte felesége előző házasságából, Schmolka Lipóttól származó gyermekeit. (Fotó: Bass Tibor/MAFIRT-MTI)
Míg a Kazinczy utca 46. alatti házat Altmann Jakab kocsmáros építette, addig a 48-as házszám alatti „L” alaprajzú telken működött a szalámigyár. Schmolka húsfeldolgozója a harmadik legjelentősebb kóser vágóhíd volt az utcában Skrek Lipót és Rebenwurzl Izidor gyárai után. Az államosítást követően ez az ipari területet az Állami Húsfeldolgozó, majd a rendszerváltást követően a Délhús Rt. tulajdonába került. A gyár folyamatosan pusztult, az omlásveszély elkerülése miatt az üzemet hamarosan ki is költöztették innen, majd a főfalakat embermagasságig visszabontották. A gyáregység romjai közé 2011-ben költözött be az Ellátó Kert nevű romkocsma.
A sutba vágott múzeum terve
Történész, újságíró, idegenvezető, színész, képző- és táncművész végzettségű barátaimmal 2008-ban azt találtuk ki, hogy színházi térként funkcionáló magánmúzeumot létesítünk a fővárosban. A gettóban történt szörnyűségeket és a hidegháború realizálásától való egykori mindennapos rettegést úgy akartuk testközelbe hozni, hogy a kiállítótermekben nemcsak tapintható, multimédiás tartalommal megspékelt látványosan mozgó élethű panoptikumot, túlélőkkel készített interjúkat, tárgyakat és eszközöket vonultattuk volna fel, hanem korhű ruhákba bújt színészek segítségével a nézőket helyzetgyakorlatok útján interaktív módon is részeseivé kívántuk tenni a múltnak. Kognitív, pszichikai terrorral operáló múzeumunk érdekes egyvelege lett volna az alternatív színház, a szabadulószoba, az akcióművészet és az interdiszciplináris kiállítótérnek.
Pár morzsa egykori tervünkből: Az óránként kezdődő kiállításunkra fegyveres náci és nyilas keretlegények verték volna be hol németül, hol magyarul üvöltve puskatusaikkal a látogatókat. Ebben a zárt, szögesdrótokkal keretezett feketére festett folyosónak a végében erős fényű reflektorokkal direkt a nézők szemébe akartunk világítani, hogy a szerencsétlenek csak foltokat láthassanak. A, libasorban beengedésre várakozókat eközben motozás-szerűen végigtapogattuk volna. A cél itt a belépti díj megszerzése volt. Ekkor akartuk azt az SS formanyomtatványra hasonlító papírt is aláíratni velük, hogy a látogatás időtartama alatt mindenféle atrocitást eltűrnek, a későbbiekben nem fognak pert indítani ellenünk. A következő szobában testszínű, meztelenséget szimbolizáló tapadós ruhákba öltöztetett lányok nyers hússal köpködték volna le a nagyérdeműt (ezt a nézőkre dühös, „B” kategóriás karakterszínészeink találták ki), hogy a következő fagypontig lehűtött teremben a havon elhelyezett élethű hullákkal véglegesen realizálhassuk a látogatóknak, hogy ez nem mese, ez 1944 kegyetlen decembere. A hidegháborús részlegnél pont fordítva kívántuk a termeket kialakítani. Az esetleges atomcsapást szimbolizálva több termet szaunává alakítottuk volna át, ahol a folyamatos szirénabőgés mellett „tisztjeink” oroszul ordibáltak volna közvetlen közelről a külföldi turisták fülébe. Valami hasonlót képzeltünk el, mint amit az orosz Derevo és a dán Odin színházak előadásainál tapasztalt az ember. Egyébként e két társulat gyakran fellépett a nagysikerű szegedi Thealter néven futó alternatív színházi fesztiválokon is. Úgy gondoltuk, hogy a kiállítás hideg-meleg termeinek, berendezett jégvermeinek, szaunáinak, és a folyamatos pszichikai zaklatásainknak köszönhetően vendégeink jó pár kilóval kevesebbel fordulnak majd ki (vagy fel) múzeumunkból. Ezzel az intenzív, kifordított Bikram-eljárással az egykori gőzfürdő emléke előtt is tisztelegni kívántunk.
Már csak pénz kellett ötletünkhöz, amit tudtuk, hogy magyar vállalkozóktól vagy állami forrásból biztosan nem tudunk megszerezni. Mivel az egyik idegenvezető társunk pár évvel korábban körbekalauzolt egy amerikai milliárdost Budapesten, így adott volt a lehetőség, hogy elsőként őt keressük meg. A kelet-európai gyökerekkel rendelkező úriember azonnal igent mondott. Azt mondta, hogy van már neki annyi pénze, hogy eltekintsen az esetleges profittól, csak mihamarabb keressünk egy Belvároshoz közeli, múzeumi céloknak megfelelő lakatlan épületet. Választásunk a Kazinczy utcai jó ideje üresen álló Táncművészeti Főiskola épületére és a mögötte elterülő egykori Schmolka-féle húsgyár romjaira esett. Fel is kerestük a kerület akkori vezetőjét Hunvald György polgármestert, aki közölte, hogy sajnos elkéstünk, az önkormányzat tavaly, azaz 2007-ben egy Péterfy Sándor utcai épülettel közösen ezt az ingatlant apportként bevitte, a közeli Holló utcai Eszterházat építő Hazai Lakóingatlan Szövetkezettel közösen alapított gazdasági társaságba, hogy terveik szerint itt épülhessen fel a főiskola új épülete és a hozzá kapcsolódó bérlakások. No, semmi baj, akkor majd keresünk másik helyszínt, ám pár hét múlva jelentkezett az „amerikai nagybácsi”, hogy betegségére való tekintettel vagyonát és vállalkozásait a fiainak átadta, akiknek meg nincs kedvük Európában múzeumot gründolni. Elszomorodtunk, kedvünk elszállt, s már nem akartunk újabb mecénást keresni világmegváltó tervünkhöz
Az önkormányzat biznisze persze szép lassan dugába dőlt. Csakhamar kiderült, hogy a bulinegyed közepén értékes telken rothadó Táncművészeti Főiskola helyére sohasem akart a szindikátus építkezni, az egész csak rafináltan kitervelt ingatlanpanama volt. A kerületi ingatlanügyek miatt Hunvaldot hivatali vesztegetéssel, visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással 2009-ben előzetes letartóztatásba helyezték, a BRFK mai napig nyomoz az ingatlanegyüttes miatt eltűnt közpénzek ügyében. Csak annyi bizonyos, hogy az 1 milliárd 40 milliós forgalmi értékű épület és a mögötte elnyúló Ellátó Kert lebontását tavaly június 11-én engedélyezte a Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya. Lehet, hogy egy interaktív hidegháborús és holokauszt tematikájú múzeum fog majd itt felépülni? A szemközti, egykori Wichmann kocsma helyére felépíteni kívánt szállodaépítési szándék alapján biztosan nem.
Jamrik Levente
