Több régészeti nyom is arra utal, hogy a budai várból titkos, földalatti egérutak futottak ki a mai Margit körútig és talán a Lukács-fürdőig is. A részlegesen megtalált alagutak lehetnek római, középkori, vagy törökkori építésűek, de az sem biztos még, hogy egyáltalán összeérnek-e.
A Margit körút 5/A-B szám alatti bérház építésnél megtalált katakomba bejárata. (Fotó: Tolnai Világlapja)
A budai irgalmasok anyagi helyzetük javítása érdekében már a XIX. század végén eldöntötték, hogy lebontják a Margit körút 5/A-B szám alatt elnyúló 170 ágyas tébolydájukat, hogy a helyére egy hatalmas kiterjedésű bérház-komplexumot építhessenek fel. Ezt az elmúlásra ítélt épületet még 1784-ben építette magának gróf Batthyány József érsek prímási nyaralónak, amelyet 1813-ban alakítottak át bolondok házává a közelben kórházat is üzemeltető irgalmasrendiek. A takaros épületben hivatalosan 1900. december 31-én szűnt meg az elmebetegek ápolása, ám a hozzátartozók ellenkezése miatt a rendfőnök megengedte, hogy a súlyosabb pszichiátriai kezelésre szoruló páciensek további hat évig az intézményben maradhassanak. A türelmi idő nem telt el érdemi munka nélkül. Schomann Antal és Klinger József építészek ezalatt elkészítették a három épülettömbből álló négyemeletes bérház terveit, amelyeket díszes kovácsoltvas kerítéssekkel lezárt magánutcával választottak ketté. A bontással egybekötött alapozást 1906 késő nyarán kezdték el, ám a munkálatokat hamar fel kellett függeszteni, amikor a kubikusok közel száz ember maradványát és több díszesen faragott sírkövet ástak ki a föld alól. Nem volt mit tenni, a rendfőnök kénytelen volt kihívni a magyar királyi államrendőrséget, akik csakhamar megállapították, hogy a csontok régebbiek annál, minthogy komolyabb nyomozást indítsanak „tömeggyilkosság” ügyében.
Így került az építkezési területre Supka Géza régész-művészettörténész, aki a csaknem három méter mélyen megtalált darabjaira tört vörösmárványból készült egyik díszes sírkőről –a rajta fellelhető latin felirata alapján– hamar megállapította, hogy az Gergellaki Bertalan préposté, aki 1469-ben hunyt el Isten óvó kezei között. Az építkezési telek miatt Supka bár nem végezhetett alaposabb régészeti feltárást, de a leletmentés során megtalálta az épülő bérház északi szárnya alatt megbújó kelet-nyugat tájolású 48 méter hosszú, 11 méter széles, erős támpillérekkel felosztott Szentháromság-templomot, amelyet III. Orbán pápa egyik bullája szerint 1187-ben már biztosan a jeruzsálemi Szent István ispotályos keresztes rend esztergomi anyaháza üzemeltetett. Meglett a templom egykori 2,5 méter széles falakon álló harangtornya is, ám a szentély eredeti helyét már nem tudta kiásni, mert arra az építőmunkások már részben felépítették a bérház nyugati, Török utcára néző szárnyát. A templom későbbi sorsát oklevelekből lehet valamelyest rekonstruálni. Mivel a stefaniták üzemeltette budafelhévizi templom két évszázad elteltével felújításra szorult, így a költségek fedezésére XI. Gergely pápától kértek segítséget, aki 1372. augusztus 30-ai bullájában búcsút adományozott a felújításra adakozóknak és az abban kétkezi munkával közreműködőknek. A bulla húszéves időtartamról szólt; így ennek fényében a restaurálási munkákkal 1392-ig kellett végeznie a rendnek. A keresztesek temploma a Szécsi Tamás vezette 1440-es polgárháború és ostrom során annyira súlyosan megrongálódott, hogy 1445-ben világi prépostsággá kellett átalakítani. 1476-ban vágtak bele a Mátyás király és Filipec János humanista püspök finanszírozta reneszánsz stílusú átépítésbe, amelynek köszönhetően megépült a hatalmas méretű templom Szentháromság, Szent Kereszt és Szent Katalin oltárai. Ezek az építmények a török hódoltság korában –az Isten házával együtt–sajnos elpusztultak. A templomtól északabbra, a mai Török utca 7 számig elnyúlva egy temetőt, keletebbre pedig egy középkori falu szélét is feltárta a régész, amelyet a korabeli dokumentumok alapján Gézavásárnak, Felhévíznek, illetve Szentháromságfalvának azonosított. Aztán a török korban felépült a Rózsadombon a Gül Baba türbéje, amelyhez temető is tartozott és szintén itt, a Török utca és a Frankel Leó út találkozásánál állhatott baba egykori bektasi derviskolostora is.
A Szentháromság-templom főhajójától 17 méternyit dél felé haladva, az épülő bérház körútra néző homlokzati alapfalánál Supka egy öblös szájú, három méter széles kelet-nyugat irányú alagutat is felfedezett, amelynek északi falazatában egy keskeny nyílást is talált. Ez a szűk járat pár lépés megtétele után egy erős baloldali kanyarral ráfordult a Margit körút 7. szám alatti Politzer Gusztáv építette, Málnai Béla tervezte bérház irányába, ám 15 méter gondtalan gyaloglás megtétele után a régész már nem tudott továbbhaladni a későbbi évszázadokból származó betömedékelések miatt. Mivel a járat kialakítása nem volt szokványos, így a régész eleve kizárta a borospince lehetőségét. Szintén ekkor állapította meg a kutató azt is, hogy az alagút azért Mátyás korában épülhetett, mert ugyanabból a budaújlaki terméskőből falazták ki, mint amelyből az ekkoriban rekonstruált templom megtalált részeinél felfedezett. Az Archeológiai Értesítőben publikált 1907-es tanulmánya szerint a teljesen betemetett boltozatos alagút valószínűleg a budai vár felé haladhatott tovább, és valószínűleg a mai Bem József utcánál érhette el Buda középkori városfalát. A professzor feltételezését csak 1991-ben tudta megerősíteni Juan Caballo és a László Csaba vezette Tölgyfa utca 28. szám alatti ásatás, ahol a régészek megtalálták az alagút folytatását. A szakértők a sok XV.-XVI. századra jellemző kerámiatöredék megtalálása ellenére az objektumot római eredetűnek határozták meg a konstrukció építéstechnikája és a rétegviszonyok együttes vizsgálata alapján. Feltételezésünk szerint a szellőzőkürtővel ellátott csatorna, egy észak-déli irányú, íves, természetes árokban elhelyezett ókori közműrendszer megtalált szakasza lehetett.
A Margit körút 5/A-B szám alatti bérház építésnél megtalált Szentháromság templom bejárata. (Fotó: Tolnai Világlapja)
Az alagút bejáratának megtalálása előtt egy évvel, 1905-ben jelent meg a Vasárnapi Újságban az a másik beszámoló is, miszerint a Zsigmond utca (ma Frankel Leó út) 18. szám alatti háromemeletes bérház alapozásakor is rátaláltak egy „ősréginek” titulált alagútra. A bérházat építtető és tervező Hübner Jenő építész és munkásai az alapok kiásásánál ugyanis felfedeztek az építési telekkel szomszédos, ekkor még le nem bontott reformkori emeletes házak alatt húzódó, fésűsen jobbra és balra elágazó hatalmas méretű katakombarendszert, amelynek északi ága – akkor még nem tudták–az egykori Szentháromság-templom felé tartott, a déli pedig a Fő utca irányába haladt tovább. A falazat itt is terméskőből készült, amelyet szintén XIV.-XV. századból származónak írt le a mérnök. Ki tudja, hogy miért, de felfedezésükről a kivitelezők nem szóltak sem a rendőrségnek, sem a Nemzeti Múzeum illetékes munkatársainak. A cikket jegyző újságíró ellenben megjegyezte, hogy Hübner több díszesen kifaragott relief-töredéket és emberi maradványt is talált, amelyekből a szebb és épebb darabokat hazavitte. Az építész talált egy szűk délnyugat-északkelet irányú folyosót is, amelynek iránya a Tölgyfa utca és a Duna felé mutatott, ám ezt anyagi okok és a „vállalkozó ingadozó szeszélye” miatt nem tudta és nem is akarta feltárni a keresztszakasz bejáratai előtt feltornyosult kőtörmelék és az iszapos feltöltődés miatt. Az építkezés zavartalan befejezése miatt így a félig-meddig feltárt üregeket földdel, sittel és betonnal feltöltötték, majd ráépítették a ma napig álló háromemeletes bérházat.
A Zsigmond (ma Frankel Leó) utca a Pálffy (ma Bem) tér felől nézve. Középen az 1906-ban felavatott Hübner-féle bérház, tőle jobbra-balra azok a reformkorban épült házacskák, amelyeknek a pincéjükben, illetve alatta megtalálták a középkorinak gondolt alagút nyomait. A kép bal szélén az 1898-ban felavatott, Kerpel Sára építette bérház látható. Ez a sarokház teljesen megsemmisült Budapest ostromakor, ennek a helyén áll ja Bambi presszónak is helyt adó OTP-ház. A kép jobb oldalán a távolban elterülő épület, már a Margit körút páratlan oldalán álló Irgalmasok bérháza, amelynek alapozásakor Supka Géza megtalálta a török időkben elpusztult Szentháromság templomot. (Fotó: Vasárnapi Újság)
Az alagút többi részének részleges feltárására háromszor is lehetőség volt a II. világháború utáni években, ráadásul három helyen is-, de a nyegleség, a hanyagság és a nemtörődömség kommunista-szocialista évtizedeiben erre mégsem került sor. Persze az is lehet, hogy csak én nem találtam meg ennek a törekvésnek az írásos nyomait. Az első alkalom 1950-ben kínálkozott, amikor is lebontották a Frankel Leó utca 16. szám alatt álló vitéz Szendy Béla mérnök tervezte és építtette kétemeletes társasházat, hogy a helyére bő egy évtized múlva, 1961-ben csöndben átadhassák az ORFI nővérszállóját. A második alkalom 1957-ben adódott, amikor is a Frankel Leó utcai 8. szám alatt Kovács Frigyes tervei szerint 1927-ben átadott, de Budapest ostromakor súlyosan megrongálódott négyemeletes bérház üszkös romjait elbontották, és az így megüresedett telken három évvel később felavatták Szrogh György elképzelése alapján egy hétszintes OTP finanszírozta társasházat. Az utolsó esélyre 1959-ben volt lehetőség. Ekkor adták át ugyanis a Frankel Leó 2-4 alatti hatemeletes, szintén az Országos Takarékpénztár gründolta lakóházat, amelynek terveit idősebb Janáky István, Mináry Olga és Perczel Dénes jegyezte. Statikai okok miatt ennél az épületnél is minden föld alatt fellelhető emléket szemrebbenés nélkül megsemmisítettek, majd betonnal feltöltötték. Egyébként pont ennek a társasháznak az aljában működik a város talán egyetlen megmaradt „szocialista hangulatú” presszója, a népszerű Bambi kiskocsma, egy lehelettel arrébb pedig a bontásra ítélt, kalandos sorsú és történelmű Radetzky-laktanya.
Bár ma még nem tudjuk, hogy ez a két, írott formában is megörökített alagút szoros összeköttetésben állt-e a budai Várnegyed alatt húzódó labirintusrendszerrel, ám tényként elkönyvelhetjük, hogy a várból legalább egy földalatti járat messze észak felé is kinyúlt. Erről Pulszky Károly művészettörténész-akadémikus 1881-ben számolt be szintén az Archeológiai Közlöny lapjain. A szaklapot is szerkesztő kutató levéltári kutatásai során ugyanis kiderítette, hogy a Bécsi kaputól 150 lépésnyi távolságban nyugatra meghúzódó, 1650 körül megépített Murád pasa bástya tövében az 1860-as években komoly beomlás történt, amelynek köszönhetően jól láthatóvá vált a „kimondhatatlan messze terjedő, lejtőleg Újlakig elnyúló alagút.” Üröm volt az örömben, hogy a kutatást azonnal megtiltotta a császári fortificatio [katonai építészi hivatal] és a beomlott nyílást csakhamar be is temettette az erődítési igazgatóság, így szakszerű feltárásra még csak esély sem nyílt. Nem segít a megismerésben az sem, hogy közvetlenül a bástya mögött avatták fel 1912-ben Pecz Samu terve és Biehn János statikai számításai alapján az Országos Levéltár formás toronyban csúcsosodó robosztus épületét is, amelynek kivitelezése miatt nagyon mélyre kellett leásnia a munkásoknak. Ami középkori vagy törökkori nyomot találhattak, azt biztosan megsemmisítették, vagy jobb esetben beépítették. Valamicske esélyt csak az jelent, hogy a levéltár mélypincéjének világháborús óvóhellyé történő átépítésekor több korábban kialakított kazamatát beépítettek az óvóhelybe, amely a vészkorszak idején jól is jött, hiszen Sztehló Gábor evangélikus lelkész vezetésével itt talált menedéket 1945 január elejétől 20 zsidó származású gyermek, akiket a Casino (ma Móra Ferenc) utca 1. szám alatti BSZKT-házból menekítettek át ide. A Murád pasa bástya részleges, többször megszakított és csak 15 napig tartó feltárására 1963 novemberében került sor, amikor is Gerő László vezetésével a kutatók meg is találtak egy barokk korban épült kazamatalejárót és az abból nyíló három lőrést. A szakember tájékoztatása szerint a kazamata előterének fala bár szintén barokk eredetű volt, de a lejárat és az előtér boltozata már a XIX. század második felében készült.
Jamrik Levente
