Itt szeretkezett a saturészeg Bismarck, költötte el országának vagyonát Milán, és párbajoztak az ifjak Melanie miatt.
A Király utcai egykori Kék Macska. (Grafika: Rolf Niczky, Falanszter.blog.hu)
Budapest első vigalmi negyede a Király utca és környéke volt. Szinte mindegyik házban német nyelven működő mulató, kocsma, kupleráj, café chantant, varieté, brettli, zenés kávéház, dalcsarnok, sangerei, zengeráj, tinglitangli, orfeum vagy revü működött. „Az éji életnek központja ősidőktől kezdve a Király utca. Élénk, pezsgő és lármás. A boltok legnagyobb része nyitva van. Száz meg száz banda nyaggatja hangszereit a nyilvános helyiségekben, a kávéházakban és tánctermekben: kihangzanak az éjbe s egy kaotikus zsongássá folynak össze. Az első éji sétám alkalmával csak a »Kék macská«-ig szándékoztam eljutni, hol a honatyák szokták megpihenni fáradalmaikat. De ez se sikerült, mert míg csak a »Kék macská«-ig jut az ember, ha lelkiismeretes szemlét akar tartani, kilenc-tíz helyiségbe kell bepillantania” – jellemezte az immorális, germanizáló fészkeket Mikszáth Kálmán 1881-ben. No, de hol is állt ez az erkölcstelensége kapcsán Európai-szerte ismert és kedvelt „Blaue Katze”, avagy a „Kék Macska” mulató?
Ez a neves dalcsarnok 1855-ben nyitotta meg a kapuit a Király és a Holló utcák kereszteződésében álló háromemeletes bérházban, amelyet még gróf rajnai és kőrösladányi idősebb Szelényi József tápiószelei földbirtokos, illetve annak öccse, dr. Szelényi Lajos orvos építtetett. Az 1852-ben átadott romantikus stílusú épületet Pollack Ágoston terve alapján kivitelezték, amelynek igazi dísze az Oetl Antal öntödéje által legyártott nyolc öntöttvas oszlop által tartott üvegtetővel befedett udvara volt. Ezen a télikertnek is helyt adó udvaron alakította ki a színészként is gyakran fellépő Feistinger János a dalcsarnok színpadát, amely korabeli varieté-műsorokkal várta látogatóit.
A Kék Macska egykori színpada, korabeli plakátja, illetve a ház udvara napjainkban. (Falanszter.blog.hu)
A magyar varieté ősének is tekinthető intézmény 1864-től már országos hírűnek számított. A leginkább német nyelvű műsor meglehetősen változatos kínálatot nyújtott az artistaprodukcióktól a pucéran eljárt kánkán-előadásokon át a kuplékig és a burleszkekig bezárólag. Itt vetkőzött Katica, Boriska, Aranka és Irén táncosnők, itt énekelt a végzett asszonyaként ismert Waldau Jeanette, a csábító tekintetű Hildegarde és Fischer kisasszonyok, illetve Melanie, a „pikáns-énekesnő“, aki Budapest ifjúságát, számos főurát, bankárját, és egy seregnyi agglegényt csavart leheletével az ujja köré. A Veszprémi Független Hírlap 1888-ban így számolt be a Kék Macska szőke démonáról: „Két reményteljes ifjú párbajian esett el érte, egy bűnfészekbeli, erkölcsileg megromlott nőért. Egy tisztességes család egyetlen gyermekét, minden reményét börtönbe jutatta, ki egyetlen szavára váltót hamisított. És a szegény anya? A szégyen, a bánat sírba vitte, megölte! És Melanie kisasszony hiúsága, egy- egy véres párbaj után, mely érte vívatott, kielégítve lett. Szerette, ha érte a vér patakzott. Örült, ha érte halt meg az ifjú. Örömében ilyenkor felujjongva úgy-úgy felkacagott! Méltó vetélytársai voltak énekes-társnői, kik igyekeztek Melanie-t túlszárnyalni fosztogatásukkal.” Hasonló démoni versenyről számolt be 1890-ben a Vadász- és Versenylap is. A mai Központi Városháza félemeleti helyiségében ekkoriban működő „»Foliès Caprice« és a »Kék macska« nemzetközi szépei között hatalmas verseny folyt és a pálmát — az aranyhajú és aranyos kedélyű Morro nővérek eltávoztával — nehéz odaítélni. Mert míg Norrah Darres a párisi Eldorádó vezér énekesnőjénél a sikk utánozhatatlan, addig Leopold, Taufel, Mizi Gizi, Mayerhoffer, Bihary stb sanzon-énekesnőink ingerlő tüzével és ifjabb bájaival kétségtelenül magasabb «hódítási recordok» éretnek el.”
Lőwy Árpád: Monnya Panna, avagy a megbaszott hősi picsa. Közösülési dramolet három felvonásban című obszcén darabjának kéziratos borítója (Fotó: OSZK)
A csábító sziréneken kívül a Blaue Katze műsorárában persze ott találjuk a két Mutzbauer artistalányt; a kihívóan kemény humoráról ismert Chorini Richárd, Schönberg Rudolf, Honetz Károly, Spiro Henrik, Frizi Edelweiss, Karl Hornau és Hansi Reichsberg kupléénekeseket; Stampfl Gusztáv Adolf bűvészt is. A műsorszámok közt persze néha-néha magyar nyelvű is akadt: Baumann Károly, Kuppetz Ferenc és Gerő József itt mutatták be mindig először csiklandós és sikamlós szövegű kuplédalaikat. A korabeli cikkek szerint az inkább brettli (ripacskodó, vásári színjátszás) eszköztárával működő Kék Macska nívós bordélyházként is igen felkapott volt.
Porzó, azaz dr. Ágai Adolf humorista-újságíró az „Utazás Pestről-Budapestre” várostörténeti írásában így írt a mulatóról: „Az efféle mulatóhelyek anyaintézete Budapesten a »Kék Macska«, melynek nagyobb volt a híre külföldön, mint Petőfinek, a tokaji bornak, magyar lónak, sőt még, mint a tiszaújlaki bajuszpedrőnek, pedig az utóbbi mindenütt kapható, az Arany-szarvtól az Északi-sarkig. Jártak is csudájára e karmos állatnak. Helyébe azonban inkább oda illett volna a kék disznó. Ami a dalcsarnokban hangzott, az nem volt nyávogás, az röfögés volt: még pedig olyan, hogy a dragonyos káplár is bele pirulhatott.” Hasonló véleményen volt Mikszáth Kálmán is, amikor így mutatta be az intézményt a „Kaszinótól a Beleznay-kertig” című írásában Cassius álnéven: „Az orgiák, a kiélt sanzon-énekesnők, a frivol couplettek hajléka. Közmondás, hogy ahol húsz tót megtelepszik, ott mindjárt pálinkamérést kell nyitni. Még inkább áll ez a mágnásokra nézve, kiknek (…) a Kék Macska… nélkül lehetetlen megegzisztálniok.” Szintén ő írta az „Éji séták és éji alakok” művében, hogy „Az éj lányai magyarul árulják a szerelmet. Magyar portéka ez s magyarok közt kelendő.” Jókai Mór szintén megemlékezett a nevezetes helyről az „Az asszonyt kísér - Isten kísért” című művében. „Mindennap ugyanazok a chansonettek, az előre ismert több mint kétértelműségekkel; ugyanazok az énekesnők, hol szőke hamis hajjal, hol barnával, az a visítozás, kiabálás, ser, bor, puncs, szivar és hajkenőcs-bűz, merész táncfigurák és őszinte oldalbadöfések, szalicilsavas pezsgő, s hölgyek, akiknek az is jó. Leányok, akikkel az ember per tu van, s férfiak, akiknek a Lauskerl már titulus: az embernek utoljára ettől is elmegy a gusztusa”.
A római követnek kinevezett Szemere Miklós (fotelben) búcsúestje a Nemzeti Kaszinó „libaszobájában” (Fotó: BTM)
Ennek tükrében nem lehet csodálkozni, hogy a mulató állandó vendége volt a híres-hírhedt hazárd- és kártyajátékairól is ismert dr. Szemere Miklós ügyvéd, szentpétervári és római nagykövet, versenyistálló-tulajdonos, a japán eredetű cselgáncs magyarországi meghonosítója; itt lumpoltak a Károlyi, Eszterházy, Festetics és Széchenyi grófok, kik utóbbiak azért is érdekeltek voltak az nívós lokál felkeresésében, mert a házat építtető gróf rajnai és kőrösladányi dr. Szelényi Lajos háziorvosuk volt Nagycenken. Szintén megfordult az intézményben Habsburg-Lotaringiai Rudolf trónörökössel karöltve öt magyarországi látogatása során hivatalosan „csak” egyszer bevallottan (1881. május 15. éjjel) a walesi herceg is, aki később VII. Edward néven Nagy-Britannia királya és India császára lett. A Budapest folyóirat ekkori száma meg is említi, hogy a herceg miután megnézte a Verlobung am turf (Eljegyzés a lóversenyen) című bohózatot, beleszeretett a mulatóhely világszép énekesnőjébe, Waldau Jeanettbe. Az induló románcnak azonban az anyakirálynő Viktória-, a brit világbirodalom uralkodója- rövid úton véget vetett azzal a harsány felcsattanásával, hogy „van már elég kurtizán a családban, minek hozol ide még egyet?”
Itt voltam.Egykorú emléktábla az Angol Királyné Szálló faláról. (Fotó: BTM)
Bár tény, hogy nem csak itthon, hanem külföldön is gyakran terjedtek olyan hírek Edward hercegről, hogy előszeretettel keresi fel a frivol szórakozóhelyeket és kedveli a rangján aluli társaságokat-, ám ezek többnyire rosszindulatú, túlzó pletykáknak minősültek. A mendemondák inkább abból eredhettek, hogy a későbbi király a társasági programokon, lóversenyeken és táncestélyeken gyakran vette ki a részét a szórakozásból és előszeretettel táncolt hajnalig. Buzinkay Géza kutatásából ráadásul azt is tudjuk, hogy a walesi herceg harmadik budapesti tartózkodása során, 1885. október 8-án a saját kívánságára az Orfeumból szállására (ekkor Pollack Mihály téri Károlyi-palota) bekérette az olasz Maria Paccra szalonénekesnőt, Schönberg Rudolf a „Kék Macska” énekes komikusát és Rosenzweig Vilmos karmestert is szalonjába.
A Kossuth Lajos utca 5. szám alatti egykori Nemzeti Kaszinó ebédlője 1900 körül. A falon két tiszteletbeli tag képe: az előtérben Edward walesi herceg, későbbi király, hátrébb Rudolf trónörökös. (Fotó: BTM)
Persze a Kék Macskában megfordult a német birodalmi kancellár legidősebb fia, Herbert von Bismarck politikus is, aki érkezését követően pár órával már botrányba keveredett. Az ifjú porosz államminiszter totál részegen pucéran felmászott a színpadra, hogy a nézőknek megmutathassa Isten teremtette édes gyökerét. Mindenki meglepetésére azonban a rendőrök nem a meztelen Bismarckot, hanem a felháborodott közönséget távolították el a mulatóból. Az ifjú herceg állítólag annyira szomorú lett, hogy nincs már kine mutogatnia magát, hogy felment a Kék Macska harmadik emeletén megbújó egyik titkos szalonba, ahol nagy örömére észrevette, hogy egy kisebb férfitársaság gróf stichsensteini Hoyos Margit Malvin úrhölgy összes természetes barlangját éppen betömni készül. Ő is beállt a sorba. Az aktus olyan jól sikerült, hogy Herbert 1892-ben Marguerite-ét feleségül vette Bécsben. A Kék Macskában táncolt még I. Lajos Fülöp francia „Polgárkirály” unokája, Lajos Fülöp Albert orleans-i herceg, Párizs grófja, trónörökös; I. Milán szerb király, aki közel 500 fős személyzetével együtt bő egy hónap alatt eldorbézolta országa GDP–jének 1,2%-át, de még sorolhatnánk tovább a mulatós kedvű, ledér fejedelmeket, uralkodókat.
Szántó György: Concours [sokadalom, tömörülés]. Grafika 1925-ből (Fotó: OSZK)
Lyukak és dugók a Szelényi-házban(Fotó: Falanszter.blog.hu)
Mivel a Kék Macska házi szerzője Oroszi Antal 1889-ben önállósította magát, s megnyitotta a Foliès Caprice nevű zengeráját, a Király utcai mulató fénykora végett ért. A sarokházat ekkor vette meg gróf rumai és verőcei Pejacsevich László horvát-szlavón-dalmát bán, akinek jelentős része volt az 1868-iki horvát-magyar kiegyezés létrehozásában. A politikus 1890-ben alakította át az épületet Kirschenbaum Keresztély építőmesterrel. A zengeráj új bérlője Radics István lett, aki a dalcsarnok felújítása ellenére 1893-ban kénytelen volt bezárni korábban Európa-hírű intézményét. Az egykor szebb napokat látott házból ma már csak egy nagyobb méretű szexuális segédeszköz emlékeztett a dicső múltra és a ledér nőkre, amelyet a „Kéjnegyed bugyrai” túrán a vállalkozó kedvűek ki is próbálhatnak. Az épület ismertebb lakói bár a Kék Macskában fellépő művészek voltak, ám rajtuk kívül szintén itt élt Salzer Mór aki, a Gresham-palota Venezia kávéházát tette világhírűvé, illetve itt töltötte gyermekkorát Fenyő Miksa író, a híres "Nyugat" című irodalmi lap alapító-főszerkesztője is.
Jamrik Levente
A jelentős érdeklődés miatt, most szombaton (Április 22-én du 2-kor) ismét lesz "A budai Várnegyed és barlangrendszerének titkai" tematikus túra! A nagyközönség számára nem ismert pincerendszer egy részét is bemutató séta titkos budavári náci központokról, kéjlakokról, híres emberekről és neves gyilkossági helyszínekről rántja majd le a leplet, amelyről itt lehet több részletet megtudni.
