20 mesterséges szigeterőddel védték Szentpétervár tengeri kijáratát az oroszok. A szépen megmunkált vízi szörnyek a sok napalm robbantás után leginkább egy sárkány barlangjára hasonlítanak. Bár UNESCO-védettséget érdemelnének, az önkormányzat gyakorlatilag az enyészetnek dobta a 300 éves műtárgyakat. 
Az északi 4-es számú "Zverev" erőd, a napalm robbantások után (Fotó: Panoramio.com)
I (Nagy) Péter 1703-ban rendelte el, hogy Oroszország új fővárosának tengeri kijáratát 10 mesterségesen kialakított erődsziget-láncolattal kell lezárni egy esetleges újabb svéd támadástól. A döngölt földből, agyagból, aprított szalmából, fából és durván megmunkált kövekből kialakított földrakásokat a Szentpétervár előtti természetes képződésű Kotlin szigeten és körülötte képezték ki 20 év alatt. 1855-ben, miután I. Miklós cár attól félt, hogy törökországi hadjárata során az angol-francia flotta hátba támadja birodalmát-, további 10 erőd megépítését rendelte el a Néva-öböl sekély szájánál Oranienbaum (ma Lomonoszov) és Goriszkaja falvak közötti 15 kilométeres szakaszon. Az építkezés második ütemével egy időben, az Admiralitás a korábban épült monstrumokat is modernizáltatta. A 20 mesterséges szigetre épített erődök közé öt aknamezőt, és egy 75 ágyúnaszádból és 14 korvettből álló flottát is kivezényeltek. A tengerparton egy állandó, 200 ezres létszámú hadsereg, 400 beásott parti ágyújával védte a fővárost. Az erődök -bár UNESCO védelemre jelölték őket- az összedőlés határán állnak. 
Mesterséges erődszigetek Szentpétervár körül (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A Kronslot: hollók kikötője
Domenico Trezzini mérnökezredes tervei alapján, 1704. május 7-én adták át a 1,5-25 méter széles, 37 méter magas falakkal körbevett Kronslot nevű mesterséges szigetet, amely egy év múlva –a cár szolgálatában harcoló angol Cruys altengernagy irányította orosz flotta támogatása mellett– egymaga képes volt elűzni az új főváros bevételére érkező svéd hajóhadat és a Georg Johann Freiherr von Maydell vezette 8000 fős porosz-svéd hadsereget. A cár utasítására a fából készült erősség falait 1724-ben gránitból és téglából átépítették, különböző méretű mellvédekkel és öt 110 méter átmérőjű új olasz bástyával feltagolták, illetve egy jól védhető, 40 hajó befogadására alkalmas zárt kikötővel és börtönnel is megtoldották.
Elsüllyedt hajók a kronsloti erőd kikötőjében (Fotó: Panoramio.com)
A pusztuló "Kronslot" erőd napjainkban (Fotó: Panoramio.com)
"Kronslot" elemekkel dacoló falai (Fotó: Panoramio.com)
Az I. Péter: a tengeri Citadella
Szintén 1724-ben adták át az erődrendszer második mesterséges műtárgyát, az angol Edward Lyne tervezte ötszög alakú, sarkain zömök tornyokkal megerősített Citadellát, amelyet 1834-ben kereszteltek át I. Péter erődnek. A két tengeri védmű kiszolgálása érdekében 17,6 négyzetkilométeres Kotlin szigetén beindult a Kronstadt névre keresztelt, lagúnákkal feltagolt laktanyaváros, valamint a Rif, a Schantz, a Mensikov és a Konstantinra keresztelt szárazföldi-vízi objektumok építése is.
A "Péter" erőd (Fotó: Panoramio.com)
A Rif: beton és kapitalista
A Rifnek nevezett földsáncot a sziget nyugati csúcsán 1704-ben alakították ki, majd húsz év múlva kővel is megerősítették. V. P. Lebegyev tervei alapján a műtárgyat 1898-1912 között ismét teljesen átépítették az akkor divatossá váló portlandi cement tesztelése és haditechnikai bevezetése céljából. Az akkori vizsgálatok elsődleges célja az volt, hogy a vasbeton szerkezet hogyan védekezik a tengervíz roncsoló hatásai, az 57 milliméteres ágyúkból kilőtt lövedékek, illetve a zárt üregekbe, folyosókba mesterségesen bevezetett gáznyomások ellen. Az itt szerzett tapasztalatokat az oroszok országszerte felhasználták a különböző méretű bunkereik építésénél. A Rif helyőrsége aktívan részt vett a forradalmi zűrzavar leverésében is. 1919-ben a cárhoz hű tengerészgyalogosok innen lőtték a sziget déli részén fellelhető kronstadti laktanya irányítását megszerző vörösöket, majd 1921-ig az oda folyamatosan beszivárgó kommunista védőket. A Szovjetunió vezetése 1953-ban újabb technikai átalakításokat kezdeményezett az erődön. Először szintén kísérleti jelleggel, 130 milliméteres ágyúkkal lőtték a két méter vastag földkéreggel is megerősített szigetcsúcsot, majd a tapasztalatok feldolgozása után a Kreml további három méter méter vastagságú vasbetonkéreggel csomagoltatta be erősségét. A Rif fegyverzetét ekkor cserélték le 10 darab 130 milliméteres ágyúra is. Az elhagyatott erőd jelenleg kulturális értéknek számít, felújításáról több éve vitatkoznak a városatyák, ám tényleges lépést eddig még nem tettek.
A "Rif" erőd (Fotó: Panoramio.com)
A Shantz: hajók és árok
Szintén a svéd támadás kiverése ellen épült 1706-ban a Kotlin-gát tövében az I.I. Schantz altengernagyról elnevezett erősség, amelyet leánykori nevén még Sándor-ároknak hívtak. Az ágyútornyokkal tagolt védmű széleinél az oroszok V. P. Csicsagova tengerészeti miniszter javaslatára 1807-ben 25 kővel megrakott kiszuperált hajót süllyesztettek el, hogy a sziget mellett kijelölt déli és északi tengeri csatornák forgalmát jelentősen akadályozhassák, illetve a hajózható mélységet az erőd lőtávján belülre terelhessék. A 0,72 kilométer hosszú védmű-rendszer ma az összedőlés határán van, berendezéseit a hadsereg távozása után a környéken élők ellopták.
Az összedőlés szélén álló "Shantz" erőd (Fotó: Panoramio.com)
A Mensikov: az Északi-tenger legnagyobbika
Mivel a XIX. század közepén a hajók sebessége jelentősen megnőtt, így az oroszok attól kezdek el rettegni, hogy fővárosuk elleni esetleges tengeri támadás során, az ellenség úgy tudja majd áttörni településük védelmi rendszerét, hogy a szellősen megépített erődök csak egy-egy lövést tudnak majd leadni a gyorsan manőverező flottákra. Mensikov nagyherceg javaslatára 1841-ben éppen ezért egy olyan új erődrendszer építésébe kezdtek Szentpétervár lakói a Kotlin sziget délkeleti oldalán, amely a Néva-öbölben (víz alatti akadályok által) kijelölt déli tengeri csatornán behatoló cirkálókat folyamatosan tűz alatt tudja tartani. A 60 ágyúval felszerelt új olasz bástya-sort nemes egyszerűséggel Toulon város erődjéről másolta le Zazsetszkij mérnökezredes. A francia szerkezettől eltérően azonban itt a 3,5 kilométer hosszú, négyszer megtört várfal mögé egy amerikai gőzdarukkal felszerelt 10 mólóból álló kereskedelmi kikötőt is kialakítottak az oroszok. A terület ma a Balti Flotta egyik leromlott állagú tengeralattjáró központja és központi javítóbázisa.
Hajóroncsok a "Konstantin" bunker alatt (Fotó: Panoramio.com)
A Konstatin: orosz szupervédelem
A Mensikovról elnevezett bástyasorral védett kikötő ellenpólusaként, 1860-ban kezdték el cári parancsra építeni a Kotlin sziget déli partszakaszának közepén, a Konstantin nagyhercegről elnevezett nagy erődöt. A 300 méter hosszú, 10 méter vastag gránitfallal körbevett 250 fős laktanyába -felavatása után- 45 ágyút helyeztetett el I.G. Dzsicskanec mérnök. A világon itt alkalmazták először azt a haditechnikai újítást, hogy a 10 tonnás gránittömbök közé a munkásokkal ólmot öntöttek, majd az egész konstrukcióra egy 10 centiméter vastag páncélmellvédet szereltettek. Szintén itt debütált a földkerekségen először az a tengerfenéken elvezetett katonai célokat kiszolgáló optikai kábel is-, amely a belvárosban fellelhető Honvédelmi Minisztériumot és a közeli I. Pál és I. Sándor erődökkel kötötte össze. Az 1870-ben átadott „várban” ezen kívül egy gőzzel mozgatható forgó lövegtornyot és egy optikai távmérőt is beszereltetett tervezője. 1872-re az objektumot újrafegyverezték a német Krupp-művek 57 milliméteres huzagolt lövegeivel. A szigettel való jobb logisztikai kapcsolat elérése miatt, 1890-ben egy vasúti közlekedést is lebonyolító gáttal is összekötötték az erődöt a Kotlin szigettel, majd csaknem két évtizeddel később-, 1919-ben- ismét átfegyvereztette az objektumot a hadsereg. Az új 120 milliméteres ágyúkat azonban sem a polgárháború, sem az I. világháború ideje alatt nem használta a helyőrség-, így a nagy világégés után Moszkva ismételten a lefegyverzés mellett döntött. Felújítás címén 1950-ben a Kreml ugyan még 130 mm-es ágyúkkal ellátta a műtárgyat, de elavultság miatt 1960-ban a helyőrség végleg hátrahagyta egykori tengeri bázisát. A megmaradt értékeket a helyi lakosság széthordta. Az önkormányzat tavalyi döntése értelmében a Konstantinból kis hajók és jachtok befogadására alkalmas kikötő lesz majd valamikor, hacsak addig az össze nem dől.
A "Konstantin" erőd még el nem lopott fémborítása (Fotó: Panoramio.com)
A romjaiban is tetszetős "I. Pál" erőd (Fotó: Panoramio.com)
Az I. Pál: a szépség és a szörnyeteg
Az 1807-ben emelt négy méter magas, 66 ágyúnak helyet adó Riszbank nevezetű vízi favárat 1845-ben építették át tégla-és gránitfalazatúra I. Miklós parancsára. Az I. Pálra átkeresztelt új erősség így a kronstadti erődszigetek legnagyobb és legimpozánsabb tengeri konstrukciója lett. Joggal mondták ekkoriban Oroszország-szerte, hogy a Konstatntin Jakovlevics Zverev tervei alapján átalakított objektum a Néva-öböl legszebb katonai építészetének gyöngyszeme. Sajnos az 1919-es felkelés folyamán a Leninhez hű matrózok, pont ennek a várnak a felrobbantásával adták meg a jelt társaiknak a kronstadti felkelés elindítására, így a szépségéből manapság már nem sokat látni. Bár a detonáció súlyosan megrongálta a neoklasszicista elemeket is felvonultató tengerszemet, a műtárgy nem ekkor, hanem négy év múlva pusztult el szinte teljesen. 1923. július 19-én ugyanis az Auróra cirkáló személyzete a romos erődben tartott hadgyakorlata során –állítólag véletlenül– begyújtotta az itt elhelyezett 30 ezer éles szárazföldi és tengeri aknát és rakétát, hogy jobban szimulálhassák a szigeten tartózkodók evakuációját. A felrobbantott erőd darabjai hét kilométeres távolságban szinte mindenkit legyalultak a föld (és a víz) színéről, valamint a 25 kilométerre elnyúló főváros ablakai mind betörtek a lökéshullámtól. A napokig égő erősséget a későbbiekben már csak gyakorlati képzésekre használta a tengerészet.
Még egy mesterséges szigeten is a természet az úr: az "I. Pál" erőd (Fotó: Panoramio.com)
A kibelezett "I. Sándor" erőd napjainkban (Fotó: Panoramio.com)
Az I. Sándor: pestis és menüett
A Konstantin és az I. Péter erődök közötti szakasz Finn-öböl felé eső harmadánál áll az I. Sándor erőd. A V. P. Lebedev és M.G Desztrema ezredesek tervei alapján, 1836-1845 között felépíttetett háromszintes, a hullámok miatt konkláv formájúra kialakított objektum szellemi előképe az ovális alakú francia Fort Bayard kazamataerőd volt. A sziget alapját 5335 cölöp tartja. A gerendák közötti űrt „speciális alapanyagból gyúrt” téglákkal töltették fel a mérnökök, amit a munkafolyamat legvégén gránittal borítottak be. A 103 ágyúval felszerelt erősséget viszonylag hamar, 1896-ban már kizárták a Szentpétervárt védő tengeri erősségek listájáról. A cár és az Akadémia döntése mögött az állt, hogy a fővárosban csak itt lehetett a lakosságtól elszigetelten, hermetikusan jól védhető helyen bubópestis elleni kísérleteket végezni. A laboratóriumi állomást ennek megfelelően 1899. július 27-én több speciális hamvasztókemencével, gőzfűtéses istállóval is felszerelték. Itt égették el a kutatás során pestissel megfertőződött, majd megfelelő kezelés hiányában elhunyt orvosokat is.
Az "I. Sándor" védmű szellemi előképe a francia Bayard erőd volt (Fotó: Panoramio.com)
A déli tengeri erődök (Totleben, Dzsickanec, Miljutyin)
Az Oranienbaum (ma Lomonoszov) falu és a Kotlin sziget közötti 7,12 kilométeres űrt, három apró mesterséges szigetre telepített erőddel próbálták megvédeni a péterváriak. Az 1853-ben elfogadott fejlesztési tervek megvalósításához azért álltak neki „rekordgyorsasággal” az oroszok, mert I. Miklós Törökország elleni háborúja miatt rendszeressé váltak az Isztambullal szövetséges angol-francia betörések a Néva-öbölbe. Eduárd Ivanovics Totleben mérnök tervei alapján 1855-ben láttak neki a konstrukciók kivitelezéséhez, amellyel egy év múlva már végeztek is. A gyors munkának köszönhetően az „1-es” számú erődöt Totlebenről, a „2-es” számút I.G. Dzsicskanec vezérőrnagyról (az ő tervei alapján modernizálták az ingatlant 1865-1873 között), a „3-as” számút pedig gróf Miljutyin hadügyminiszterről nevezték el. A déli objektumok K.J. Zverev ezredes tervei alapján levezényelt 1879-ig tartó rekonstrukció során, kilenc, párosan tagolt 7,8 méter vastag vasbeton toronnyal is megtoldották-, amelyekbe két-két huzagolt ágyút és egy-egy gőzgéppel hajtott forgótornyot is beépítettek. A védelem fokozása érdekében –akárcsak a Konstantin erőd esetében– itt is 30 centiméter vastag páncélborítást kaptak a tornyok.
"Totleben" mesterséges szigete és rajta pusztuló erődje (Fotó: Panoramio.com)
Hóbetörés a totlebeni erőd kazamatáiba (Fotó: Panoramio.com)
Fort "Dzsicskanec" (Fotó: Panoramio.com)
A miljutyini erőd kissé megrozzant géppuskafészke (Fotó: Panoramio.com)
Az északi tengeri erődök (1,2,3,4,5,6,7)
A déli erősségek építésével egy időben indult meg a Kotlin szigettől északra „nyakláncszerű formát magára húzott” erődök építése is. Totleben-, akárcsak az erődsor déli oldalán- itt is tágas kazamatákkal tagolta fel a kifli és „T” alakú mesterséges szigeteket, amelynek talapzatait gránittal is megerősíttetett. 1867-ben mind a hét északi erődöt 12-12 huzagolt ágyúval szerelték fel, amelyeknek a hossza már meghaladta az akkor korszerűnek mondott öt métert. 1886-ban a 3-as, az 5-ös és a 7-es számú erődöket kivonták Szentpétervár védelméből, s lőszerraktárakká alakították át őket. A polgárháború kitörésekor az erődláncolat összes katonája a monarchia mellé állt, s a Rif helyőrségével közösen, egyszerre lőtték a bolsevikká vált kronstadti laktanyaváros matrózait, illetve a keletre 25 kilométernyire elnyúló kommunistává átvedlett főváros proletár központjait. 1925-ben a 4-es számú erőd fegyverzetét szintén leszerelték. A II. világháború éveiben az összes tengeri lövegszigeteket ismét feltuningolták a Balti Flotta és a város légvédelmének biztosítása érdekében-, ezekben a betonfedezékekben próbálták ki élesben először az oroszok a Luftwaffe és a Kriegsmarine ellen a B-24BM 100 milliméteres tengeralattjáró ágyúkat, majd a 406 mm kaliberű B-37-es nagyhatótávolságú ütegeket.
Az "Északi 1-es erőd" 3-as blokkja (Fotó: Panoramio.com)
Nyaralók a szétlopott "Északi 1-es erődnél" Fotó: Panoramio.com)
Az északi védműrendszer 1-es számú elemét 1869-ben újították fel K. J. Zverev tervei alapján. Ekkor szüntették meg a sziget „önállóságát”, s egy széles gát által a Kotlin egyik „félszigetévé” alakították át az addig „önállóan létező” tengerszemet. A jobb álcázás elérése miatt 1901-ben 12 hüvelyknyi fehér habarccsal is beborították a monstrumot, hogy itt helyezhessék el az északi láncolat központi áramfejlesztő generátorállomását. Az objektumot 2002-ig lőszerraktárnak használta a hadsereg, ma elhagyatott. A 2-es és a 3-as egységeket 1867-ben modernizáltatta Zverev.
Az "Északi 2-es erőd" magányos falai (Fotó: Panoramio.com)
Naplemente a sérült ablakú "Északi 3-as erődből" (Fotó: Panoramio.com)
Építészeti szempontból a 4-es számú objektum számít a legérdekesebbnek. Zdanovics mérnök-kapitány 1870-es javaslatára ugyanis az erősség emeleteit nem hajópallókkal, hanem természetes aszfalttal fedték/kenték be a kőművesek, ami annyira újszerű megoldásnak számított akkortájt, hogy Oroszország más területén nem is alkalmazták ezt az eljárást! Bár az erősséget négy darab 120 milliméteres Vickers ágyúval is felszereltette az Admiralitás, a védelmi egység csak több mint 70 év múlva, a II. világháború harcaiban vett részt. A műtárgyat 1950-ben nemcsak tengeri aknák és kőolajtermékek tárolására alakíttatta át a hadsereg, hanem tengeralattjáró szervizé is. A gondatlanság és a könnyen égő matériák miatt azonban vagy 10 alkalommal szinte teljesen kiégett a műtárgy. Ennek az állítólag szándékos amortizációnak köszönhetően döntött 1970-ben úgy a vezérkar, hogy a „Zverev” inkább legyen napalm fegyverek tesztterülete, mintsem tengerészeti raktár. A híradások szerint 42 alkalommal itt tesztelt napalmbombák 800-1600 (más források szerint 2000) Celsius fokos hőkifejtései miatt, a boltívesen kirakott téglafalak teljesen megolvadtak, s különböző méretű állócseppkő (sztalagmit) és függőcseppkő (sztalaktit) alakokat vettek föl.
A sárkány barlangjára hasonlító, a napalm robbantások miatt érdekesen megolvadt téglacseppköveivel (Fotó: Panoramio.com)
Az 5-ös, 6-os és a 7-es objektumokat „teraszosan”, és szilikáttal borított téglákból építették fel. Mind a három egységet legutoljára 1942-ben újították fel, így jelenlegi állapotuk siralmas. A 7-es konstrukció területén jelenleg egy vadkemping és egy szabad strand üzemel.
Az "Északi 6-os erőd" befagyott kikötője (Fotó: Panoramio.com)
Az "Obrucsev" erőd lőállása (Fotó: Panoramio.com)
Pervomajszkij "antik" romjai (Fotó: Panoramio.com)
Külső erődök: (Pervomajszkij, Obrucsev, Ino, Krasznaja Gorka)
A 700 méter hosszú Pervomajszkijról elnevezett mesterséges szigetre, 1896-1913 között építették fel az Alexander Siskin tervezte 700 személyes erődöt, amelyet gyakran hívnak „A”, vagy „Totleben Haupt”-nak is. A 950 méter hosszú Obrucsev- erősséget szintén Siskin tervezte, amit gyakran hívnak „B”, vagy „Vörös Hadsereg” konstrukciónak is. Ez a két tengeri műtárgy bár Szentpétervár védelmére épült, de itt már nem a védelem, hanem a Finn-öbölben bolyongó ellenséges flották elijesztése volt a fő kitűzött cél, akárcsak a parton 1907-ben átadott Ino és Krasznaja Gorka monstrumok esetében.
Jamrik Levente
