Milyen lenne ma Budapest sziluettje, ha a Belgrád-rakparton megépült volna  a 130 méter magas Magyar Történelem Tornya? Lenne-e az Erzsébet téren Gödör, ha a II. világháború nem akasztja meg  az ide tervezett 80 méter magas felhőkarcolók építését? Íme, a Horthy-korszak meg nem épült felhőkarcolói...

Az egész Ferenc József (ma Belgrád) rakpartot lebontották volna a Magyar Történelem Tornya kedvéért. (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Az amerikai nagyvárosokban a felhőkarcolók többnyire bérirodák vagy óriáscégek székházai számára épültek. A magas telekárak és az ingatlanspekulációk miatt az épületek tervezésénél éppen ezért elsődleges szempont volt a várható jövedelmezőség, az extrém méretekből adódóan pedig a vállalati reklámérték is. „Európában a toronyházak megítélése az amerikai gazdasági-technikai fejlettség és a városi élet intenzitása, illetve a kaotikusnak, szabályozatlannak tűnő városkép keltette félelemmel vegyes elragadtatást tükrözte.”- írja Csáki Tamás az egyik tanulmányában. Az öreg kontinensen éppen ezért az első toronyház-tervek mindig a lakáshiány enyhítését, a túlzsúfolt városközpontok fellazítását, valamint a városi terek felborult hierarchiájának helyreállítását célozták meg. (Németországban a toronyházak/felhőkarcolók leginkább a háborút elvesztett ország gazdasági talpra állását jelképezték-, amelyek a wilhelmiánus korszak monumentális építészetével szembeállított demokratikus világvárosi építészet megteremtését célzó törekvések elemeként jelentek meg.) Bár a magyar építészekre jelentősen hatott az 1921-1923 között lezajlott német „Hochhausfieber”, a Kárpát-medencében nem volt olyan mértékű tőkekoncentráció, iparágakat magukba olvasztó vállalat- és bankcsoportok, amelyeknek szüksége lett volna a „mindenki és minden felett állásukat” hangsúlyozniuk. Budapestre ráadásul nem volt jellemző az építési telkek minimalizálásához vezető intenzív telekspekuláció sem. A magyar felhőkarcolók elterjedését mindezek mellett az is hátráltatta, hogy az 1914-es építési szabályzat 7 emeletnek megfelelő 25 méterben engedélyezte csak a párkánymagasság kialakítását.  (Bár 1928-30-ban sokkal élénkebb építőtevékenység folyt Budapesten, mint az évtized első pangó éveiben, a magyar fővárosban még a szerényebb méretű kommerciális, áruház- és irodaépületek iránt is csak igen csekély igény mutatkozott, nemhogy a felhőkarcolókra.) Ennek ellenére a radikális fiatal építészek a jövő kihívásának, a korszerűség megtestesítőinek tekintették az amerikai típusú toronyházakat, amiket a gazdasági igény, valamint a hatósági támogatás híján többnyire magánkezdeményezés útján önszorgalomból készítettek el - kivételt csak az Új Városháza-felhőkarcolója jelentett.

Felhőkarcolók a Bazilika és az Iparművészeti Múzeum között. A Tér és Forma 1927-es fejléce (Fotó: Antikvár.hu)

Az Újságpalota

Csáki Tamás kutatása szerint az első magyar felhőkarcoló-terv a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1912-es felhívása után született meg. A Skutetzky Sándor tervezte 10 emeletes Újságpalota az 1926. március 1-én átadott Corvin Áruház telkén épült volna meg, amit 1918-ig még nem Blaha Lujza térnek, hanem Népszínház utcának hívtak. Az építész ironikus módon a zömök tornyú, ám hatalmas üvegablakokkal tagolt toronyházába egyetlenegy helyiséget sem kívánt kialakítani – az éjjelenként belülről kivilágított „épülethéj” díszletszerűen és „reklámszerű jelleggel” nőtt volna rá a kultúra egyik fellegvárának tartott Nemzeti Színház fölé.

A Népszínház utca (jelenleg Blaha Lujza tér) 1903-ban. Skutetzky Sándor a bal oldalt látható üres telekre építette volna meg felhőkarcolóját (Fotó: Vasárnapi Újság)

A Gerbeaud-palota

Borbíró (Bierbauer) Virgil, a kor legjelentősebb építészeti publicistájának javaslatára 1926-ban hirdették ki a Vörösmarty (Gizella) tér - Dorottya utca - József nádor tér közötti Gerbeaud-tömb helyére felépíteni kívánt új üzlet és irodaház megtervezését. (A városrendezési tervben egyébként nem szerepelt az épülettömb lebontása, vagy átalakítása. A helyszínre csak azért esett a választás, mert a terület centrális fekvés miatt tényleg megfelelőbb rálátást nyújtott volna a leendő új ingatlanra, mint a Belvárosban más részein.) A pályázatra összesen két fantázia-ideálterv érkezett be. Az Árkay Bertalan jegyezte német stílusban megfogant épülete négy eltérő méretű, aszimmetrikusan egymáshoz kapcsolt tömbből állt. Míg a két magasabb (45 és 60 méter) torony a Vörösmarty tér felé, a két kisebbik (10 és 14 méter) a József nádor tér felé nézett. A négy hasábból felépített toronyház homlokzatairól hiányzott minden történeti stíluselem. Az egyes hasábok sajátos karakterét és az egész épület egyensúlyát a tervező az ablaksávoknak hol horizontális, hol pedig vertikális irányú tagolásával érte el. A puritán külsőt ellensúlyozta a gazdag díszítésű belső formavilág, amely az art deco-t követte. Az épület alsó szintjein egy kávéházat, kisebb üzlethelyiségeket, vívótermet és egy mozit helyezett el a tervező, felettük a középfolyosós irodaszintek belső tereit nem osztotta fel helyiségekre, ezt a tartópillérek nyújtotta raszteren belül a bérlők fantáziájára (és pénzére) bízta.

A norvég származású nagyvállalkozók építész végzettségű leszármazottja Gregersen Hugó épülete a teljes telektömböt elfoglalta volna. Hétemeletes épületének alsó szintjének historizáló stílusban megálmodott homlokzata alig tért el a pesti bérházak homlokzatsémáitól – sőt, a mérnök terve kifejezetten emlékeztetett Hültl Dezső Piarista Gimnáziumának Szabad Sajtó úti homlokzatára, amely szintén az 1916-os New York-i övezeti szabályozásnál megkövetelt lépcsőzetes tömegképzését követte.

A Rókus Kórház helyén felépítendő Gregersen Hugó 1928-ban tervezte felhőkarcoló terve (Fotó: Magyar Építőművészet)

A Rókus és az Orczy felhőkarcolók

„Gregersen Hugó későbbi budapesti városrendezési pályázatokra benyújtott toronyház munkái kifejezetten kiállításra szánt grafikák voltak, amelyek nem utaltak meghatározott helyszínre”- írja Csáki Tamás. Kivételt talán csak a lebontásra ítélt Szent Rókus Kórház és az Orczy-ház helyére tervezett felhőkarcolója, valamint a leendő 25 méter széles Erzsébet (Madách) sugárút nyitóépülete volt. A Rákóczi úti kórház helyére 1928-ban megálmodott felhőkarcolót Gregersen a körbefutó 12 méter magas árkád, a 9-12 és a 28-34 emeletek kivételével acélból, vasbetonból és nagy felületű vagy csúcsívben végződő, vagy vízszintesen lezárt ablakokkal kívánta „felépíttetni”. A 4+3+4 tagolású sarokrizalitos „új gótikus” épület az amerikai móditól csak annyiban különbözött, hogy sokkal zömökebb és robosztusabb volt, mint tengerentúli társai. Az építész a 34 emeletes tornyot 20 darab egész alakos szoborral és egy földgömböt tartó rotundával (itt nem körtemplom!) zárta le.

A Károly körút és a Király utca sarkán álló, szintén régóta lebontásra váró 1790-ben épült Orczy-ház helyére tervezett, az előbb ismertetett tervhez hasonló felépítésű, ám itt már tömör falas homlokzatú, 8+3+8 tagolású 27 emeletes toronyházát erős kritika érte bemutatásakor. A terv negatív megítélést ugyanis az váltotta ki, hogy „Pest legízléstelenebb és legmonstrózusabb épületének” tartott Anker-ház is eltörpült az „1928-as jegyzésű normann vártorony” mellett. Az épület helyére végül is 1937-ben a Wälder Gyula tervezte, ma is látható 14 parcellára osztott ingatlan-együttest építették.

A régi Orczy-ház helyén felépítendő Gregersen Hugó 1928-ban tervezte felhőkarcoló terve (Fotó: Magyar Építőművészet)

Az egykori Orczy-ház (Fotó: Vasárnapi Újság)

Az Új Városháza

1939. július 12-én hirdették ki sokadik alkalommal a monumentális épületeket magában foglaló új budapesti városközpont létrehozását maga elé tűző úgynevezett Fórum-pályázatot, amely nemcsak a Kiskörút Deák tér és Rákóczi út közötti szakaszának rehabilitációját, hanem az új Városháza megtervezését is magába foglalta. A kiírás szerint az építészeknek a fent leírtakon kívül, a Martinelli-féle egykori Invalidus-kaszárnyát a Károly király út felé is úgy kellett kibővíteniük, hogy ott szerves kapcsolat alakulhasson ki a Belső-Erzsébetvárost átszelő, az Andrássy úttal párhuzamos leendő Erzsébet (Madách) sugárúttal. Az 1940. január 12-én a 42 érvényes pályaterv közül nyertesnek kikiáltott Kertész K. Róbert és Weichinger Károly külön-külön, ám mégis közösen jegyezte Új Városháza-terv, a Vilmos király út (jelenleg Bajcsy-Zsilinszky Endre)  sugarába állított „felhőkarcolójával” visszautalt a régi városházák kötelező formai kellékeire. A szép arányú, finom tradíciókat felvonultató terv Ferkai András „Pest építészete a két világháború között” című könyve szerint „barokkos kompozíció, neoklasszicizmus, Novocento, amerikai felhőkarcoló, stockholmi városháza tornya, minden elképzelhető és elképzelhetetlen forrásból merített elem előfordult.” A 30 emelet magasra tervezett felfelé keskenyedő négyszög alaprajzú óratorony, a 11+5+11 tengelyű leendő közintézmény Deák tér felé eső oldalán kapott helyett, amit a ránk maradt tervrajzok és makett fotók szerint az általuk lebontandó evangélikus templom helyére szántak. A sarokrizalitos épület központi beöblösödésében a mérnökök egy római hatást mutató obeliszket akartak, amit az 1942-es apró tervmódosítások után is meghagytak.

A tervezőpáros lelki szeme előtt nemcsak a külföldi minták, hanem az 1917-es meghirdetett, ám az első világháború miatt meg nem valósult pályaművei is mintát szolgálhattak. Míg Warga László akkor a leendő Erzsébet út torkolatánál létesítendő nagyszabású tér két oldalára helyezte el új városházáját, addig Ligeti Pál és ifj. Gyenes Lajos egy aszimmetrikus, részben kommerciális funkciójú és egy reprezentatív, szimmetrikus, tornyos épületszárny különös kombinációjával kívánta megvalósítani a feladatot. Münnich Aladár ugyanekkor az Invalidus-palota műemléki szárnyainak megtartása mellett, annak udvarára tervezte 12 emeletes, csillag alaprajzú épületét. Ligetiékhez hasonlóan Pál Hugó szintén egy 14 emelet magas amerikai típusú felhőkarcolóban látta Budapest új városházájának sziluettjét. Radikálisabb volt Forgó Pál csak írásban megfogalmazott terve, aki a műemlék teljes lebontásával, egy 25-30 emeletes, kis alapterületű vasbetonvázas, üvegfalas homlokzatú toronyházat szeretett volna, ahol a támfal első emeletéig nem üzletsorokat, hanem egy függőkertet akart.

A budapesti Városháza-felhőkarcoló tervei (Fotó: Tér és Forma, Magyar Építőművészet, Grafika: Falanszter.blog.hu)

Külsőségében puritánabb, de nagyvárosias hivalkodásában nem maradt el a fent említett tervektől Vágó József álma, aki 1919-es múltja és büszkesége miatt bár sohasem indulhatott el a Mérnöki Kamara által kiírt pályázatokon, ám 1936-ban megjelent „Budapest művészi újjáépítése” című könyvében mégis közhírré tette nézeteit. A mérnök egyébként a német bauhaus szellemében egy komplett felhőkarcoló várossá formálta volna át Budapestet. Ő nemcsak a pesti belső körút és környékével (Városháza, Erzsébet tér, Andrássy út torkolata) foglalkozott, hanem az egész várossal: a Nyugati és a Keleti pályaudvarokat sportpalotákká alakította volna át, a Kálvin és a Petőfi tereket toronyházakkal vetette volna körbe, a Károlyi-kertet bontások útján kiszabadította volna a térfalak szorítása közül, illetve kis-Manhattant építtetett volna a már lebontott Tabán helyére. A Klotild és Matild-paloták tornyainak pendantjait felhasználva szintén toronyházakba űzte volna a „világszállodákat”, a főpostát, illetve a Nemzeti Színház kiszolgáló helyiségeit is.

Az Erzsébet téri felhőkarcoló-csoport

Kaffka Péter 1929-ben egy olyan elképzeléssel állt elő, hogy a Városházát és tornyát ne a Károly körútra, hanem az Erzsébet térre, a Bazilika és az evangélikus templom közzé úgy építsék fel, hogy az a bécsi Rathausplatzot lemásolva, illetve Múzeum körút felé meghosszabbítva egy nagy parkterületben elnyúló toronyházcsoport legyen. „A szintén csak egy térképvázlattal illusztrált terven, a Bazilika oldalhomlokzatát takaró háztömböt elbontva, az Erzsébet tér előtt - a mai Nemzeti Gödör helyén - húzódó házsor átalakításával. külön-külön toronnyal kívánta lezárni a két főutat. Hasonló toronypárt helyezett az Erzsébet út torkolatának két oldalára is, velük szemben, az út tengelyébe pedig a városháza felhőkarcolóját tervezte. A parkosított térként elképzelt városközpont két domináns épületének Kaffka megint csak a városházát és a Bazilikát szánta, melyek az alacsonyabb toronyirodaházak fölé magasodtak volna.”- írja Csáki Tamás. A felhőkarcoló-városháza terve fantasztikus ideából rövidesen a városépítési hatóság hivatalos elképzelésévé vált, amikor az a főváros tervezetét módosítva 1929 júliusában elfogadta az Erzsébet út és a városháza környékének hármas toronycsoportba összegyúrt rendezési tervét, amely az Andrássy út új építészeti kiképzését is jelentette. Az első díjat Árkay Aladárnak ítélték oda, aki a toronypárt azért helyezte a tér belső sarkaira, hogy ezzel a lépésével is a főutak kereskedelmi és közlekedési jelentőségét hangsúlyozza. Nem díjazták azokat a terveket, amelyek homogén, nagy üvegfelületekkel horizontálisan tagolt, dísztelen homlokzatokat és 20 emeletes, 80 méter magas felhőkarcolókat rajzoltak (Árkay Bertalan, Bierbauer Virgil, Gerlóczy Gedeon), vagy sajátosan vegyítették a neobarokk elemeket a bauhaussal, illetve a berlini Brandenburg kapu másolatával (Tóth Kálmán és Módos (Merxbauer) Ferenc).

Az Erzsébet térre szánt Gerlóczy Gedeon-féle  80 méter magas Városháza terve (Fotó: Bl.hu)

Tóth Kálmán és Módos (Merxbauer) Ferenc felhőkarcoló terve az Andrássy út lezárására (Fotó:Bl.hu)

A Tudomány Tornya és a Fiatalság városa

A Károly körút mellett a legtöbb nagyszabású városrendezési terv a Duna partjaira készült, az újonnan tervezett és épített Duna-hidak hídfőinek rendezésével, mint például az Árkay Bertalan tervezte Vitézek tere és Szent Korona útja részlegesen megvalósult terve, vagy a fővárosból nemzetközi rangú fürdővárost álmodó ideákkal kapcsolatban. Bár Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1926-ban kiötlött terve, miszerint a budapesti egyetemek természettudományi intézeteiből független elméleti és alkalmazott kutatóközpontot építsenek a Műegyetemtől és a Déli összekötő vasúti hídig Wälder Gyula terve által megbukott, az ötlettől inspirálva Pogány Móric 1928-29-ben megtervezte a Fiatalság Városára hallgató új városrészt. A terv egyszerre próbálta orvosolni Dél-Buda közlekedési problémáit és az addigi összes ide álmodott elképzelést. Nádor Jenő „A tudomány felhőkarcolója Lágymányoson. Pogány Móric műépítész grandiózus tervei.” cikkében azt írja, hogy az építész a vasúti hídtól délebbre végig a Duna-parton „ünnepi mulatságok, szórakozások és kiállítások” hajókikötővel összekapcsolt épületegyüttest, gyógyszállókat, a Nemzeti Stadiont és az összes budapesti egyetem intézeteit és diákszállót, valamint az előbbiek építési költségeinek fedezésére hivatott bérházblokkokat tervezett. Az új város, vagy városrész 375x550 méter alapterületű központi tere a Boráros téri híd tengelyében lett volna (lényegében a későbbi Szent Korona útja hosszában), ahová Pogány Móric laboratóriumokat, kísérleti telepeket, előadótermeket és könyvtárakat felvonultató épületeket képzelt. A tér központjában állt volna a 14 emeletes, 58 méter magas, lépcsőzetesen kiképzett sokszögalaprajzú „Tudomány Tornya” magas ház, amely „szimbolikusan is megjeleníti a tudomány óriás szervezetét”.

„A toronytól sugárirányban kiágazó főutak mentén elrendezett tudományos és sportváros ideális feltételeket, egészséges környezetet óhajtott biztosítani a fiatalság, "a nemzet jövője" harmonikus testi-lelki épülése számára. A torony elnevezésének emelkedettségén és a toronytest kristályos formáján túl a program pátosszal telt megfogalmazása is a tervezet szimbolikus töltetét hangsúlyozzák, azokra a kvázi szakrális jellegű, de néha hasonlóképpen a tudomány katedrálisaként elképzelt toronyépületek köré rendezett, ideális emberi közösségek otthonának tervezett expresszionista városvíziókra emlékeztetve, melyekkel rokon, változatos toronyépületeket felvonultató építészeti grafikákat az évtized elején maga Pogány is alkotott”- írja Csáki Tamás.A Lechner Jenő tervezte 130 méter magas Magyar Történelem Tornya így nézne ki napjainkban (Grafika: Falanszter.blog.hu)

A Magyar Történelem Tornya

A Gellérthegyre néző Ferenc József (ma Belgrád) rakpart házsorának nyugtalan kontúrját, zavaros beépítésmódját sokan kritizálták a Horthy-korszak alatt is. Átépítésére számtalan javaslat érkezett. Az 1935-ös Harrer-féle városfejlesztési terv szerint itt haladt volna a Duna-parti gyorsforgalmi út, amelyből a lánchídi aluljáró és a ma is használatos Erzsébet híd és Géza (ma Garibaldi) utcai szakasz 1939-ben el is készült. Az eredeti elképzelésektől eltérően, végül is nem süllyesztették le a villamos pályát a Duna-korzó előtt, és nem szegélyezték a rakpartot tömör, az árvíztől is védő mellvéddel. Ifjabb Masirevitch György építész az Est című napilapban 1934-ben ellenben azt javasolta, hogy „Európa egyik legszebb panorámájának megtartása érdekében (…) a jelenlegi villamossínek helyén lenne a felső sétány, alatta karcsú pillérsorral kiváltva futna az autóút, hogy a külföldi vendégek végigkocsikázhassanak a Duna-parton. Az autóút előtt terülne el az alsó sétány, ahonnan motorcsónakok-kikötők biztosítanák a közlekedést a túlsó parttal, ahová (…) a Hangli lebontásával nyert térről és a hozzáépített kávéházakat rejtő teraszokról lehetne lejutni.” Szintén a Budapest-fürdőváros koncepcióhoz kapcsolódott dr. Fritz János főorvosnak 1925-ben sajtóban közzétett tervezete, miszerint a „világvároshoz méltó, nagyszabású fürdősétánnyá” kiépítendő pesti Duna-part középpontjában a "Magyar Történelem Tornyának" kell állnia. A torony makettjét az 1930-os nemzetközi építészeti kiállításon mutatta be Lechner Jenő.

Kismarty-Lechner Jenő az Erzsébet híd és a Ferenc József (ma Szabadság) híd közötti szakaszon mind a Molnár utcáig mind a 40 házat lebontotta volna, hogy a helyükre egységes beépítésű, mintegy 530 méter hosszú épületet építhessen. A négyszintesre tervezett 1+14+3+8+3+15+1+15+1 tagolású épület lábazatát óriási méretű árkádokkal kötötte össze, amelyből kettő „kaput” gépkocsiforgalom lebonyolítására is kiképzett a mai Március 15-e tár és a Sörház utca környékén. Az ingatlan-együttes arányai és felépítménye a Lechner által a Chicago Tribune újság székházának 1922-es tervpályázatára benyújtott toronyházterv pártázatos lezárásának leegyszerűsített változata volt. A végig azonos párkánymagasságú Novacento klasszicizáló modern szellemében megtervezett bérház valójában csak hátterét adta volna a középtengelybe szánt 130 méter magas Magyar Történelem Tornyának. A felhőkarcoló alsó szintjeire idegenforgalmi iroda, elárusítóhelyek és termékbemutató-termeket tervezett, amelyek szinte körbeölelték volna az 1000 esztendő névtelen hőseinek szentelt kriptát és a panteon-szerű centrális kupolacsarnokot. A tízemeletes torony helyiségeinek falain a magyar történelem egyes századainak világtörténeti jelentőségű eseményeit óhajtották festményeken és domborműveken megörökíteni. A termekben, a vonatkozó történelmi relikviák kiállítása mellett a tervismertető szerint „szoborban (állt volna) az illető század szelleme”. A legfelső szinteken a Magyar Hiszekegy-kápolnája és kilátóteraszok kaptak volna helyet, amit négy csomóba gyűjtött három-három hatalmas stilizált párta-motívum szegélyezett, hogy ez a (Lechner szerint) turáni motívum nemzeti jellegűvé tegye az építményt. A torony programjában egy idegenforgalmi szolgáltató központ hétköznapi funkciói kapcsolódtak össze a millennium idején felmerült egyes nemzeti panteon és emlékműtervek, például az 1893-ban Palóczi Antal által Lechner tornyával szembe, a Gellérthegy tetejére tervezett emléktorony célkitűzéseivel, vagy a hegy helyére felépíteni kívánt 1000 méter magas és 1000 méter széles piramissal.

A panteon-tervekkel szemben a tornyot már nem egyes jeles személyiségek, hanem az anonim ismeretlen hős szimbolikus nyughelyéül tervezték. A Trianon utáni korszak megváltozott ideológiáját és közhangulatát tükrözve, a nemzeti történelem dicső eseményeit sem kommemoratív, hanem hangsúlyozottan revízióspropaganda-céllal, a külföldi látogatók számára akarták ábrázolni. Miután a panorámát megcsodáló turista a képeken keresztül megismerte a kisemmizett magyarságnak történelme során a nyugati kultúra védelmében vívott harcait „ezzel a meglátással megrögzítette a magyar történelmet, és soha többé elfelejteni nem tudja” és nagyobb megértést fog tanúsítani a magyar revízió ügye iránt - remélte a torony ötletgazdája.

A Fiumei úti díszeitől ma már megfosztott OTI székház

Az OTI székház

1930-ra megépült a két háború közötti kor egyetlen, 16 emeletes tornya okán a felhőkarcoló elnevezést kiérdemelt épülete, az OTI Kerepesi úti székházának Komor Marcell, Jakab Dezső, Soós Aladár és Komor János által tervezett, mára már tornyát vesztett bővítése. Ezt az épületet azonban sem a városon belüli elhelyezkedése, sem funkciója - kazánházat, néhány irodát, valamint felső szintjein tűzbiztos irattárat tartalmazott - sem építészeti színvonala nem tette alkalmassá az előző években a felhőkarcolókhoz fűzött félelmek vagy várakozások beteljesítésére.

Jamrik Levente