40 év alatt 33 várost, 53 gyárat, egy autópályát, 60 kilométer hosszú hajózható csatornát finanszírozott saját zsebéből a paraszti sorból feltörő, ám jó üzleti érzékkel rendelkező "csehszlovák" testvérpár. Míg kezdetben csak 50 embernek adtak munkát, addig 1963-ra már több 800 ezer ember kereste meg náluk a kenyérre valót.

Zlín kertvárosának látképe 1938 körül (Fotó: Zipp.de)

Parasztfiúból felvilágosult abszolutista

800 koronás örökségéből Tomáš Baťa 1894. augusztus 24-én alapította meg Antonín és Anna testvéreivel közösen a kelet-morvaországi 2500 lakosú Zlín főterén cipőkészítő vállalkozását. Mivel az 50 főt alkalmazó cég naponta 50 pár cipőt és papucsot tudott csak manuálisan elkészíteni, így Baťa az 1896-os frankfurti vásáron 34 új gőzüzemű géppel kívánta üzeme termelékenységét fokozni. A német gyártósoroknak köszönhetően a családi vállalkozás ekkortól már több mint 300 pár vászonból készült lábbelit készíthetett el naponta. A termékek országos értékesítésén sokat dobott, hogy 1898-ban átadták az Otrokovice-Zlín-Vizovice vasútvonalat, így a városka bekerülhetett az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi vérkeringésébe. A közlekedési fejlesztésnek köszönhetően a Baťa cég a századfordulóra már a nyolcadik legnagyobb cipőgyártó céggé nőtte ki magát a Duna-menti monarchia csehországi tartományában. 1904 decemberében Tomáš Baťa három munkatársával közösen két éves amerikai (Lynn) és angliai (Leeds és Leicester) tanulmányútja után nemcsak háromszintes gyártósort építtetett fel szülővárosban, hanem bevezette a tengerentúlon megfigyelt új gyártástechnológiai ismereteit is a 260 fősre duzzadt gyárában. A meghonosított drákói munkafegyelem fellázadt munkásait az igazgató csak a csendőrséggel tudta leveretni. A „diktátori hajlamú vállalkozó” 1908-ra érte el, hogy napi 3400 pár lábbeli termeléséből az európai és a közel-keleti piacok is részesülhessenek.

A paraszti sorból nagytőkésé haladó út 1915-ben ért végett. Baťa ugyanis ekkor érte el a bécsi Hadügyminisztériumnál, hogy cége gyárthassa le a hadsereg által kért 50 ezer pár hegymászásra is alkalmas csizmát. A termelés fenntartása érdekében a mágnás nemcsak orosz, szerb, olasz és francia hadifoglyokkal dolgoztathatott, hanem azt is elérte, hogy potenciális helybeli munkavállalói mentesüljenek a katonai szolgálat alól. Az állam hadimegrendeléséből fakadó nyereség nemcsak az ötemeletes pardubicei gyár 1917-es megépítésére volt elegendő, hanem egy országos, 18 boltból álló üzlethálózat kiépítésére is. A párizsi békediktátum előestéjén már a Baťa-konszern volt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb cipőgyára: 3900 munkavállalója már 9000 pár lábravalót gyártott le naponta.

Tomáš Baťa zlíni katélya. (Fotó: Zipp.de)

Felesége tanácsára Tomáš Baťa 1910-ben kérte fel Jan Kotěrát, hogy a Zlín feletti Vizovicé domb aljában tervezze meg „U” alaprajzú, saroktornyokkal és huszártoronnyal díszített reprezentatív villáját. Mivel Kotěra élénken érdeklődött a társadalmi problémák építészeti megoldásai és az angol kertvárosi mozgalom iránt-, így a családi ház építésének ideje alatt a mérnök hamar rávette Baťát a taylorizmus és fordizmus munkáltató-munkavállaló jólétével kapcsolatos doktrínák elsajátítására és alkalmazására. A „meggyőzésnek” köszönhetően Baťa nemcsak „kizsákmányoló” abszolutista felfogásából engedett, hanem Jan Kotěra építészt „szociális súgóként” is dolgoztatta. Szintén a  mérnök kezdeményezte, hogy a munkavállalók jobb életfeltételeinek javítása érdekében már a „Nagy Háború” ideje alatt kezdjék el építeni a mágnás pénzéből Zlín első moziját, egészségügyi intézményeit és a munkásainak szánt várost.

Alkotótábor a zlíni Baťa gyár sarkában (Fotó: Zipp.de)

Európai elsők Isten háta mögött

Tomáš Baťa szülővárosát érintő urbanisztikai elképzelései elől akkor hárult el mindenfajta formai és technikai akadály, amikor település polgárai 1923. szeptember 29-én megválasztották fő kenyéradójukat polgármesternek is. A mágnás ekkor közös kalap alá vonta vállalatbirodalmának és városának stratégiai, urbanisztikai és ingatlanfejlesztési érdekeit. Jan Kotěra angol minták alapján már 1921-ben elkészítette a 40 ezres lakosúra tervezett ekkor már 3000 fősre duzzadt Zlín átfogó városfejlesztési tervét-, amelynek központjában az új városháza, az új gyár és a munkásoknak megépíteni kívánt 30 ezer embert befogadni képes kertváros állt. Míg Kotěra a város részleteinek kidolgozását František Lydie Gahura egyetemi hallgatójára, addig a grandiózus méretűre szánt gyár megtervezését Josef Gočár építészre bízta. Tomáš Baťának csak annyi volt a kérése építészei felé, hogy a második és a harmadik amerikai tanulmányútjuk során megszerzett tapasztalatok alapján a várost és a gyárat racionálisan, költséghatékonyan, előre gyártott standard méretű elemekből és lehetőleg minél kevesebb téglából építsék fel. Baťa ezzel a funkcionalista igényével lényegében előfutárává vált az Európában csak 30 évvel később elterjedt házgyári technológiának.

A zlíni Baťa-gyár (Fotó: Zipp.de)

Az ekkor még „gyár kerteknek”, későbbi nevükön már „Baťa csontvázaknak” nevezett amerikai modell csehszlovák alkalmazása során, Kotěra megállapította az épületek konfigurációs méreteit is. Egy ötemeletes gyárépület standard alapterületének mindig 80 x 20 méternek, egy egyemeletes irodaház hosszanti tengelyének 13 x 6,15 méternek, keresztirányban pedig 3 x 6,15 méternek kellett lennie. Az épületekben mindig szimmetrikusan kellett elhelyezni a támpilléreket. A lépcsőházaknak és a ruhatáraknak (az addigi gyárépítési gyakorlatoktól eltérően) mindig középen kellett lenniük. Kotěra 1923-as halála után a Baťa építkezések másik alakja -Arnošt Sehnal- továbbfinomította a méreteket és a technikai eljárásokat. A kezdetben használt egymás mellé helyezett csarnoktartó oszlopok helyett Sehnal ugyanis már oszlop nélküli, a tartófalakat –a gótikus templomok főhajóira jellemzően –csúcsos ívben kötötte össze, amiket csúsztatott zsaluzással készíttetett el. Az ezzel az egyedülálló szerkezeti eljárással felhúzott ingatlanoknak köszönhetően nemcsak a város és a gyár épületei lettek egyedülálló szerkezetűek, hanem bármilyen bővítés esetén a már meglévő egységek főfalaira támaszkodva, feleannyi költségért lehetett gyarapítani az üzemek számát is. Jó példa erre az 1924-ben átadott elektromos alállomás és a transzformátorház, valamint az ejektor és barnító siló épülete. Az épületszerkezeti és statikai újításnak köszönhetően a gyár 1927-re már 30 futószalagokkal összekötött 12 ezer embernek munkát biztosító épületegyüttesből állt.

Korszerű csehszlovák munkás kertváros 1923-ból (Fotó: Zipp.de)

Szociális érzelmű városalapító

A dinamikus munkáslétszám növekedése szükségessé tette a város szociális és infrastrukturális fejlesztéseit is. Gahura főépítész hűen követte elődje Kotěra 1922-es terveit-, az első kolóniákat a város Letná, majd Zálešná kerületeiben kezdte el építtetni. Az épületeket eleinte nyeregtetőseknek, majd takarékossági okokból lapos tetejűeknek építette meg. A kertváros építésénél még arra is figyeltek, hogy a háromszobás, fürdőszobával, pincével és egy angol WC-vel felszerelt kertes családi házak egyenkénti költsége ne haladja meg az ott lakó családfők egy éves keresetét. A lakók ingyen víz- és villanyáram szolgáltatást élveztek. A fát és a szenet a vállalat nagykereskedői áron adta el dolgozóinak. Mivel a lakbér a munkások keresetének alig 10 százaléka volt csak-, így a családi házak lakhatási jogára csak olyanok támaszthattak igényt, akik már több mint egy éve a cég alkalmazottai voltak. (A munkaviszony felbontása után egy hónappal lakásjog elveszett.) 1930 végére már több mint 1100 családi házat adott át a Baťa-konszern (cipő-, fafeldolgozó-, gumi-, textil-és vegyi gyárak) zlíni munkásainak.

Zlín új észak-déli tengelye (Fotó: Zipp.de)

1927 elején kijelölték az új város központját is, amit a kelet-nyugat irányú Dřevnice folyócska, és a várostól északra felépített Baťa kastély és a település déli részére szánt Tomáš Garrigue Masaryk első csehszlovák köztársasági elnökről elnevezett fiú és lányiskolák és kollégiumok metszéspontjában épült fel. A rombusz alakú téren kapott helyett az 1928-ra átadott Vásárcsarnok (Tržnice) és az 1929-ben felavatott 10 emeletes Nagyáruház is. 1930-ban Miroslav Lorenc tervei alapján szintén ezen a központi fekvésű téren épültek fel a piacot kiszolgáló alacsony teraszos kioszkok, 1932-re a Gahura tervezte Közép-Európa legnagyobb mozi-komplexuma, 1933-ban pedig a Karfík-Lorenc páros jegyezte acélvázas Közösségi Ház. A város északkeleti sarkában a fent említett „Baťa csontvázakból” zsaluzták ki 1927-re a város első 270 ágyas kórházát is, amelynek megépítésére egymillió koronát áldozott a mágnás saját vagyonából.  1931-re készültek el a zlíni filmgyár (ma Kudlov) első épületei is, ahová rendszeresen járt reklámfilmeket forgatni Elmar Klos, Alexandr Hackenschmied és Moholy-Nagy László.

Az 1928-ban átadott zlíni Vásárcsarnok (Fotó: Zipp.de)

Állam az államban: városok és autópályák építtetői

Mivel 1927-31 között a Baťa cégnek csak Csehszlovákiában már 1825, Németországban és Lengyelországban 60, Nagy-Britanniában, Dániában és az Egyesült Államokban 70 üzlete volt, így a termelés növelése érdekében a mágnás olyan nagy horderejű urbanisztikai és logisztikai elképzeléssekkel lépett ismét színre, amik már jelentősen túlmutattak az európai gyáriparosok által alapított szokványos méretű ipar-és üzemvárosok, ipari negyedek méretein. Tomáš Baťa lényegében a saját és az állam pénzéből szerette volna a már 50 ezres lakosúra felduzzasztani kívánt Zlínt érintő első kelet-nyugati irányú autópályát, valamint hasonló irányú hajózható csatornáját megépíttetni, amelyeket közlekedési alternatíváknak szánt az Osztrák-Magyar Monarchia idejében kiépített zlíni vasúti szárny, és az általa 1923-ban kiépíttetett, ám gyér forgalmú otrokovicei repülőtér mellé. A nagy ívű fejlesztések megvalósulását Tomáš Baťa-, mint ötletgazda- az 1932-ben Svájc fölött bekövetkezett légi szerencsétlensége miatt nem élhette meg. A munkálatok levezénylése féltestvérére, Antonínra maradtak.

Az első "Baťa-csontváz" átadása (Fotó: Zipp.de)

A hajózható csatorna lényegében úgy kötötte volna össze a Dunát, a Moravát, az Elbát és az Oderát, hogy a Zlínből vagy a Prágából bármikor ellehessen érni hajóval a Fekete-és a Balti-tengert, illetve a németországi Fekete erdőt. A másfél méter mély és 12 méter széles 150 tonnás hajók által is hajózható csatorna megépülése nemcsak a Baťa cégnek volt hasznos, hanem a ratíškovicei lignitbányák és az otrokovicei gyárak tulajdonosainak is. Az 1936-ban elkezdett munkálatokat állami kérésre éppen ezért itt kezdték el hamarabb kivitelezni. A csatorna első szakaszának építését 1938-ban fejezték be. A háború után kommunistává vált csehszlovák hatalom az addig elkészült 58 kilométer hosszú csatornát csak két kilométerrel bővítette tovább. (A manapság Baťa-csatornának nevezett turisztikai céllal használt folyami úton jelenleg 50 híd ível át, s azt tervezik, hogy a szlovákiai Szakolcáig fogják uniós pénzből meghosszabbítani.)

Tomáš Baťa által elképzelt és finanszírozott első csehszlovák autópálya nyomvonala (Fotó: Novinky.cz)

Hasonló elgondolás mentén született meg az ország első autópályájának terve is, amely a sziléziai Cheb várostól az akkor még Csehszlovákiához tartozó kárpátaljai Kőrösmezőig tartott volna.  (Bár a Tomáš Garrigue Masaryk államfő vezette állam már 1927-ben több tervben is felvázolta a korábbi dualista állam Bécs és Budapest központiságát felváltó első kelet-nyugat tengelyű sztráda nyomvonalát, 1937-ben Jan Antonín Baťa kijelentette: „egy leendő 40 milliós országnak kutya kötelessége határtól határig vezetnie 980 kilométer hosszúságú autópályát”.) Baťa saját költségén elkészítette a sztráda költségvetését és a műszaki rajzokat is: eszerint 108 ezer munkavállaló három év alatt végzett volna a 2 milliárd angol fontba kerülő sztráda megépítésével. A 33 év alatt visszatörleszteni kívánt beruházási összeg mindemellett elegendő lett volna annak az 500 ezer embernek is, akik az élelem, a szállás és a nyersanyag biztosításáért feleltek. Ennek tükrében az állam és Baťa pénzéből Zlínen keresztülhaladó sztráda első Zástřizly és Lužná települések közötti 74 kilométeres szakasza 1937-re már el is készülhetett. A sztráda továbbépítésére ellenben gondolni sem mertek a Hradzsinban, amikor a Harmadik Birodalom 1938-ban bekebelezte a cseh Szudéta-vidéket, Magyarország pedig az első bécsi döntés értelme alapján visszakapta Dél-Felvidéket, majd 1939. március 15-től április 4-ig tartó több sikeres szárazföldi és légi ütközet során ismét budapesti közigazgatás alá került Kárpátalja a függetlenné vált Szlovákiától.

Le Corbusier cseh tervezőtársaival Zlínben (Fotó: Zipp.de)

A kezdetben sikeresen végigvitt infrastrukturális tervekhez szorosan hozzákacsolódott Antonín Baťa azon 1935-ös terve, miszerint egy nemzetközi építészverseny keretén belül építsék fel Zlín értelmiségének és felső-középosztályának szánt lakónegyedet, illetve Le Corbusier tervei alapján építsék ki a Dřevnice folyócska partszakaszait is. Egy évvel később a település központjában már át is adták  Tomáš Baťa emlékművét és a vállalat  új tizenhat emeletes belvárosi székhelyét.

A zlíni Baťa tizenhat emeletes "felhőkarcoló" (Fotó: Zipp.de)

Szatellit városok a Föld körül

Szintén az 1932-ben elhalálozott Tomáš Baťa ötlete volt, hogy a Zlínben sikeresen alkalmazott amerikai építészeti modellt más városokban, vagy falvakban működő Baťa cipőgyáraknál is alkalmazzák. Az úgynevezett szatellit városok megépítését fiatal cseh funkcionalista és bauhaus szellemben gondolkodó tervezőkre bízták (Miroslav Drofa, Zdeněk Rossmann, Bohuslav Fuchs, Jindřich Kumpošt és Antonín Vítek), akik František Lydie Gahura és Vladimír Karfík irányítása mellett szinte lemásolták a zlíni ipari – szociális - kulturális példát.

Az első Zlínt és Otrokovicét lemásoló kertváros és gyárnegyed 1932-ben a lengyelországi Chełmekben épült fel. Egy évvel később már három újabb alapítású városban ünnepelhetett Baťa: a svájci 10 ezer lakosúra tervezett Möhlinben, a szintén 10 ezres morva Třebíčben és a 15 ezer fős indiai Konnagarban. 1934-ben két újabb, a mai Szlovákia területére eső faluban (Bossány és Szvit), az angliai Kelet-Tilburyben, és a 7000 lakosú indiai Batanagarban avatták fel a cseh stílusú városokat. A városépítési láz folytatódott 1935-ben is. Ekkor adták át az érsekújvári, a francia hellocourti és vernoni , illetve a horvát borovói Baťa-városokat.

1936-tól 1963-ig városok tucatjai épültek fel világszerte: így Csehszlovákiában (Zruc nad Sázavou, Sezimovo Ústí, Liptószentmiklós, Simony), Franciaországban (Neuvic, Dordogne), Indiában (Digha, Patna), Hollandiában, Belgiumban, az Egyesült Államokban (Belcamp), Kanadában (Batawa), Brazíliában (Batatuba, Mariapolis, Bataguassu, Nova Andradina, Município de Anaurilândia, Município de Batayporã) és Magyarországon (Martfű). A Baťa cipőgyár nemcsak 33 települést „ajándékozott” az emberiségnek, hanem 53 gyárat is  átadott Szíriától Egyiptomon, Kongón és Irakon át egészen Haitiig és Peruig.

A martfűi Cipőgyár (Fotó: Vállalkozónegyed.hu)

Villamos és repülőtér a magyar pusztán

Martfű az 1940-es évekig csak puszta volt. Fejlődése a következő években szorosan összefüggött a cipőgyár telepítésével. A telephelybizottság 1939-ben azért döntött  a Tisza-part ezen szakasza mellett, mert akkoriban csak itt futott össze a közút, a vasút és a folyó. Az út és a folyó közötti keskenyebb részt a bizottság a gyárépületek helyének jelölte ki, a többi részt folytatólagosan lakónegyedek részére tartották fenn. Az 593 katasztrális holdat 325 ezer Pengőért vásárolta meg a vállalat. Baťa nagyvonalú tervet dolgozott ki Jiří Voženílek építésszel a leendő martfűi gyárteleppel kapcsolatban: Tiszaföldvárig nemcsak villamos közlekedett volna a gyártelep és a leendő kertváros között., hanem  egy repülőtér és egy hajókikötő is segítette volna a közlekedést.

Az építkezési program itt sem csak a gyár céljait szolgáló üzemi épületeket foglalta magában, hanem korszerű munkáslakóházak és mindenféle szociális, kulturális és egészségügyi intézményekkel felszerelt lakótelepeket is. Az építkezés értéke mintegy 25 millió Pengőre volt tehető. Bár az 1940-re átadott ötemeletes gyárépületből a talajviszonyok miatt csak kétemeletes lett, Baťa ugyanebben az évben már átadta nyolc darab családoknak szánt lakóházát is. Mint Zlínben, a lakóházak itt is egyemeletes, fürdőszobás, angol vécével és vízvezetékkel ellátott épületek voltak.

A martfűi Baťa-város (Fotó: Martfű.hu)

A végleges martfűi beruházási terv szerint a cég további  22 darab tizenkét lakásos családi házat, hat darab internátust, valamint 7 darab ötemeletes gyárépületet is tervezett felépíteni. A 14-16 ezer fősre tervezett telepen természetesen Kultúrház, templom, iskolák és egy egészségház is megépült volna. A kétemeletes gyárépület 1943 közepén lett kész és Cikta Rt. néven kezdte el működését. A termelő üzemrészek építésével egyidejűleg kezdték el a lakóházak, munkásszállók és az utak építését is a Zlínből hozott építőipari gépekkel és felszerelésekkel. A martfűi Baťa-város 21 egyemeletes házból állt, amelyek modern téglaépületek voltak. Ezekben 70 család lakott (öt egycsaládos ház, öt kétcsaládos ház, egy négycsaládos ház, nyolc hatcsaládos ház). A családi házakkal egy időben 491 fő részére egy munkásszállót is felhúztak. A lakbér egy család részére havi 48 Pengő volt, míg egy cipész szakmunkás átlagfizetése 300 Pengő. A lakbér a házakba invesztált tőke négyszázalékos kamatát fedezte.  A második világháború során 1943-ban az üzemet hadiüzemmé nyilvánították. 1944. október 6-án a hadiüzemi parancsnok utasítására a lakótelepet kiürítették.  Martfű a hatvanas-hetvenes évekre a hazai cipőgyártás (Tisza) fellegvára lett.

Jamrik Levente