200 négyzetkilométernyi területet ölelt fel a sziléziai Anlage Riese-projekt, amelynek csak elenyésző  részét tette ki a Bagoly-hegy kibelezése. Jelenleg 35 kilométernyi zsaluzott alagút és járat-rendszer ismert, a többit berobbantotta az SS. Adolf Hitler főparancsnokságáért és a Glocke csodafegyver  gyártóbázisának megépítéséért 5 000 embernek kellett  fizetnie az életével. A Harmadik Birodalom egyik legnagyobb befejezetlen építkezése a lengyelországi Riese-projekt. 

 Hitler főhadiszállása: a fürstensteini (Książ) kastély (Fotó: Panoramio.com)

A Riese-projekt: náci föld alatti város a Bagoly-hegy gyomrában

1943 szeptemberében rendelte el Albert Speer fegyverkezési miniszter, hogy a nappali amerikai és az esti angol terrorbombázások miatt a kisebb-nagyobb német városokban működő hadiipari gyárakat át kell költöztetni három kevésbé lakott gócpontba. A Berlin átépítésében is jeleskedő építész leginkább a tiroli, türingiai és a sziléziai hegyek gyomraiban kialakítandó mesterséges barlangrendszerekben látta a hadiipari cégek legbiztonságosabb továbbműködtetését. Az egyik ilyen legnagyobb projekt a német fővárostól légvonalban 291 kilométerre kijelölt, a jelenlegi cseh és lengyel határtól hat kilométerre kialakított Riese-projekt volt, amely a 6,27 kilométer hosszú Bagoly-hegy teljes kibelezését jelentette. Speer 1944. szeptember 22.-ei Adolf Hitlernek tett jelentéséből tudjuk, hogy a 150 millió birodalmi márkába kerülő beruházáshoz 36 mérföld hosszú úthálózat megépítése, 328 ezer köbméternyi vasbeton zsaluzása, 62 mérföld hosszú csőhálózat lefektetése és 277 ezer köbméternyi föld kitermelése kellett. Az „Óriás”-projekt központi részének Bad Charlottenbrunn (Jedlina-Zdrój) falut jelölték ki, amely 1943 őszétől lett a főhadiszállása a Schlesische Industriegemeinschaft AG (SIG) cég mérnökeinek és a birodalmi építkezések kivitelezését lebonyolító Organisation Todt (OT) katonai szervezetnek.

Hitler főhadiszállása: a fürstensteini kastély

A Bagoly-hegy csaknem teljes kibelezése előtt azonban az OT 1943 októberében az innen légvonalban 15 kilométere északra található Hochberg család XV. Hans Heinrich Pleß herceg várának teljes átalakítást kezdte el, hogy az angolszász és a szovjet bombázóktól távol, a Közép-Szudéta hegységben is legyen Adolf Hitlernek egy főhadiszállása. (Ismereteink szerint a Führernek Európa-szerte 20 főparancsnokságot akartak építeni, amiből csak 14 valósult meg). Fürstenstein (Książ) kastélyának belső átalakítását leginkább a díszítő elemek, a mennyezetek és a padlózatok bánták meg. A kastély alatt az OT ugyanis két betonszintet (3200 és 13000 négyzetméter) alakíttatott ki a közelben felállított munkatábor lakóival, amelyből az első szint 15 méterrel, a második pedig 53 méterrel volt a föld alatt. A szinteket és a várat nemcsak a lépcsőházból, hanem egy lifttel is meglehetett közelíteni, de a bunkerrendszernek volt két titkos 3,5 és 0,7 méter átmérőjű bejárata is a kastély kertje felől. Az alagutakat és az onnan nyíló kamrákat és szobákat nagyon szélesre (5 x 5,5 méter) alakították ki. Természetesen a főhadiszállás rendelkezett saját szennyvíztisztító teleppel és a föld alatt a Riese-projektig elvezetett keskeny nyomtávú vasúti szárnnyal is. Bár jelenlegi ismereteink szerint Adolf Hitler egyszer sem tartózkodott a fürstensteini főhadiszállásán, a Riese-projekt legészakibb pontjának második szintjét és a vasúti vonalat az SS 1945 márciusában felrobbantotta. Az első emelet kisebbik része ma múzeumi keretek között látogatható, a nagyobbik viszont nem-, ott jelenleg a Lengyel Tudományos Akadémia Szeizmológiai Intézete működik.

Náci föld alatti város: a Riese-projekt

Az 1943 szeptemberében (egyes visszaemlékezők szerint már 1938-ban) elkezdett Bagoly-hegyi bányászatot eleinte német, lengyel, cseh, ukrán és orosz bányászokkal, politikai rabokkal és hadifoglyokkal végeztették el, ám a „munka lassúsága” miatt az OT 1944 áprilisában már úgy döntött, hogy 13 300, hetven százalékában magyar származású zsidó rabbal tudja csak a munkát felgyorsíttatni. Az élő munkaerőt Auschwitz és Groß Rosen koncentrációs táborok kivételével a hegy körül ez év novemberében kialakított tizenhat munkatábor (Wüstewaltersdorf, Wüsteigersdorf, Bad Charlottenbrunn, Dörnhau, Erlenbusch, Falkenberg, Fürstenstein, Kaltwasser, Lärche, Märzbachtal, Sauferwasser, Schotterwerk, Tannhausen, Wolfsberg, Waltersdorf, Tannhausen) olasz és orosz hadifoglya is „szolgáltatta”. A munkálatokat Albert Lütkemeyer SS-százados felügyelte. Az ő megmaradt jelentéseiből tudjuk, hogy 1944 decemberétől 1945 januárjáig 853 SS katona őrizte a munka folyamatosságát. Becslések szerint csaknem 5 ezer (bizonyíthatóan 3 648) munkaszolgálatos halt meg az építkezés alatt tífusz, alultápláltság, kimerültség, a veszélyes földalatti munkák és az őrök kegyetlensége miatt.

A Wolfsbergi (Wlodarz) barlangrendszer bejárata (Fotó: Panoramio.hu)

Víz alatt a Farkashegy

A Bagoly-hegy alatti város legészakibb pontja Oberndorf (Jugowice) volt. Itt jelenleg két alagúton keresztül lehet bemenni a hegybe. Az 1-es számú alagút 10 méter, a 2-es számú pedig 115 méter hosszú. A két délnyugat-északkeleti tájolású alagútból további négy járat vezet a hegy belsejébe, amelyeknek jelenlegi hossza 450-450 méter. Egy függőleges irányú 16 méter hosszú aknán is le lehet ereszkedni itt a hegybe, ám ez a 0,5 méter átmérőjű kürtő annak ellenére nem csatlakozik az előbb említett folyosókba, hogy a felső bejáratánál van a keskeny nyomtávú vasút egyik megállója. A 3-as, a 4-es, az 5-ös a 6-os és a 7-es számú alagutakat az SS ismét berobbantotta, így ezeken a járatokon kb. csak 22-30 méternyit lehet a hegy belseje felé haladni. Az obendorfi (Hausdorf komplexum) járatok komplex feltárásával a mai napig adós a régészet és a politika.

A jugowicei járatoktól délkeletre 1850 méternyire alakították ki Wolfsberg (Wlodarz) bejáratait. Jelenleg négy egymással párhuzamosan futó 180-240 méter hosszú bejáratot ismerünk, amelyeket egymástól 80-160 méternyire fúródnak bele a Bagoly-hegybe. Mindegyik folyosó közepe felé 2-2 szobából áll biztonsági mini-kaszárnya fogadta a komplexumba belépőket. A négy alagút innen egy sakktábla-szerű, összesen 3 100 méter hosszú folyosórendszerben egymásba kapcsolódik. Az alagutakat több 10 méternél is nagyobb csarnokok tagolják, amelyből az egyiket egy 40 méteres akna köt össze a felszínnel. Mivel Wolfsberg 42 ezer köbméternyi területének a 30 százaléka ma már víz alatt van, így ezt a szakaszt csak csónakokkal lehet megközelíteni. A második emelet azonban száraz. Ide viszont az SS robbantásai miatt mindösszesen csak 5 méternyi szakasz ismert. A talaj, pontosabban a vízfelszín alatt volt a mínusz egyedik emelet., amely ma már teljesen víz alatt van. A megmaradt nyomokból a történészek arra következtettek, hogy itt egy nagy teljesítményű generátor lehetett. A wolfsbergi bejárat előtt több ezer megkövült  cementzsák látható. A berobbantott komplexum idegenvezetővel ugyan, de látogatható.

Kifüstölni nem tudták két hét alatt sem

A következő ismert hegybejáratok Wüstewaltersdorfban (Walim) vannak, amit pár éve uniós támogatásból a varsói kormány nagyjából látogathatóvá is tett. Itt három 180 méter hosszú alagút fúródik a hegybe, amiket a legvégén két széles folyosó köt össze. A beljebb lévő keresztfolyosó közepe táján található egy kettős vasalású 4,8 méter széles vasbeton ajtó, amely mögött a kutatók több 10 méternél is magasabb betonmerevítésű csarnokot feltételeznek. (A járatot ismételten az SS tűzszerészei semmisítették meg 1945 márciusában). Az ajtó mögött egyébként egy beomlott alagút van. 1971-1974 között a lengyel hadsereg Jerzy Cera vezetésével másodjára is expedíciót küldött a barlangváros feltérképezésére. A Warsaw Voice lapnak idősen nyilatkozó főtiszt így emlékezett: ”a felszín alatt 48 méter mélyben 35 helyen gyújtottunk meg az autógumikat, hogy lássuk, a keskeny szellőzőrendszereken keresztül hová tűnhet el a koromfekete füst. 41 teherautónyi gumit égettünk el két hét alatt a hadsereg készletéből, de a Bagoly-hegy különböző pontjaira kiállított megfigyelőink közül senki sem látta, hogy kijött volna-e füst is valahonnan. Arra sem találtunk megoldást, hogy a felszínről hova vezet a mélybe az a sok ólomcső, illetve miért vannak olyan üres kamrák kialakítva a hegyben, amelyek nincsenek összeköttetésben az általunk ismert járatokkal. Ráadásul sok elem arra utalt, hogy a hegy többszintes lehet, amely egyébként nem is volt jellemző a korabeli német létesítményekre.”

A jugowicei bejárattól 4 100 méterre kezdődik a Sauferwasser (Osówka) alagútrendszer két bejárata. Az 1-es számú 150 méter hosszú alagút őrszoba kamrákon keresztül fut be a hegybe. A 2-es számú 450 méter hosszú alagút 15 méterrel lejjebb kezdődik, mint az 1-es számú. Itt is egy őrszoba fogadja a hegy gyomrába belépőket, amely mögött anno egy keresztalagút kötötte össze a két a fő tengelyt. Ez a rész napjainkra már beomlott. A 120 méter hosszú 3-as számú alagút nem csatlakozik az előbb említett bejáratokhoz. Itt két gátat és egy ismeretlen célra használt hidraulikus berendezést üzemeltetett a 2-es számú alagút alatt 45 méternyire az SS. A sauferwasseri létesítmény teljes ismert hossza 1 700 méter, az itt elhelyezett föld alatt közlekedő keskeny nyomtávú vonatjáratokat szintén megsemmisítették, így nem tudható, hogy pontosan merre haladt a hegy belsejében a vonat. Ellenben innen egy jó állagú 48 méter hosszú akna vezet a felszínre, ahol gépházak, barakkok, raktárak és a munkaszolgálatos tábor betonalapjai fedezhetők fel. Szintén itt található különösen két érdekes objektum: az úgynevezett 679 négyzetméteres tiszti kaszinó és a 894 négyzetméteres erőmű. Mind a két épületet 0,5 méter vastag betontető védi, amelyeken cserjék, fák és bokrok élnek. A Warsaw Voice lengyel napilap úgy tudja, hogy 1945-ben ezen járatokon fedezte fel magának először a lengyel és a szovjet hadsereg a föld alatti várost. A berobbantott sauferwasseri alagútrendszer megmaradt részei szintén látogathatóak.

A Bagoly-hegy gyomrában (Fotó: Panoramio.com) 

Késői felfedezések

Az erőműtől északra pár száz méternyire lelhetők fel Schindelberg (Gontowa) nyomai, ahol is nyomaiban megmaradtak a felszíni és a föld alatti vasútrendszernek egyes szakaszai, illetve egy kompresszor. (Pedig 1947-ben a lengyel Újjáépítési Minisztérium erről a területről szinte minden mozdíthatót elhordatott.) Mivel a négy függőleges kürtőt az SS berobbantotta, így ezek a járatokat csak ipari alpinisták tudják bejárni. Gontowától délnyugatra fedezhető fel Ramemberg (Sobon) romjai. Itt három különböző irányból futó alagút fut össze egy pontba a hegy belsejében. Az 1-es számú alagút 216 méter, 2-es számú 250 méter hosszú. A 3-as számú lényegében nem csatlakozik a másik kettőhöz, mert a bejárattól 83 méterre beomlott. Csak az irányából sejtik, hogy találkozott volna a másik kettővel. Az alagút teljes ismert hossza 700 méter. Kutatásokat itt még nem végeztek, így nem is látogatható ez a barlang-és betonból zsaluzott barakkrendszer. Osówkától 4 030 méternyire, délen található Falkenberg (Sokolec) hegycsúcs bunkerrendszere, amelyeknek a bejáratai egy kilométerre vannak egymástól. Ez az egyik legnagyobb kiterjedésű járatrendszer. Mivel a hegy itt már homokkőből áll, így sok járat beomlott. Éppen ezért jellemző, hogy a 3-as számú alagutat csak 1991-ben, a 4-es járatot pedig csak 1994-ben fedezték fel. Ekkoriban találták itt meg az 1945-ös öntvényszámú bányászati berendezéseket is. Kutatók szerint az eddig ismert 2 150 méter hosszú schindelbergi rendszerhez további 3-4 bejárat is csatlakozhat, amelyeknek nyomait egyelőre nem lelik. Ellenben az innen pár száz méterre, északra fellelhető Dorfbach (Rzeczka) alagútkomplexumban és egykori telefonközpontban 2001 óta már egy múzeum működik.

A Dorfbach (Rzeczka) bejárat (Fotó: Panoramio.com)

Gyár-és alagútrendszerek az Anlage Riese körül

Az OT a Bagoly-hegy nyugati oldalán alakította ki a barlangváros ipar negyedét, amit pár hónap alatt vasúti csomóponttá fejlesztettek. Az esseni Krupp Művek és a Kauffmann-Mayer Textilgyár 1943 őszén költözött ide. A wüstegiersdorfi (Głuszyca) új gyárakat nemcsak téglával és betonmerevítésekkel erősítették meg, hanem több föld alatti hangárt is kialakítottak a hegy iránya felé. Jelenleg 240 méternyi szakaszt ismerünk csak. Ebersdorf (Dzikowiec) településen az Organisation Todt (OT) egy mészkőbányát is alapított, amit 7 méter magas föld alatti folyosókon lehetett megközelíteni. Mölke (Miłków) és Ludwigsdorf (Ludwikowice Kłodzkie) falukba 1942-ben költözött a Dynamit Nobel AG lőszer és robbanóanyag gyár, hogy Riese-projekthez szükséges robbanóanyagot helyben állíthassa elő. A dinamitgyár csak közúton volt összeköttetésben a Bagoly-heggyel, és külön kódnevű légvédelmi tüzérség védte. A Sokolectől légvonalban három kilométerre, délkeleti irányban – romjaiban ma is impozáns – betonalagutakkal tagolt- ludwigsdorfi gyáregység ad talán választ arra, hogy miért kezdték el építeni az Anlage Riese-projektet.

Egy elárasztott szakasz a Riese-projekt területén (Fotó: Panoramio.com)

Milyen célból épülhetett?

Nicolaus von Below „Hitler szárnysegédje voltam” című könyvéből (MON kiadó, Varsó. 1990) tudjuk, hogy: „1944 elején kétszer is ellátogattam a sziléziai beruházáshoz, ahol minden alkalommal az volt a benyomásom, hogy én már nem fogom látni ennek a komplexumnak a befejezését. Megpróbáltam Speert meggyőzni, hogy beszélje le Hitlert tervéről, ám erre ő azt mondta, hogy ez lehetetlen. Az extravagáns építkezést annak ellenére folytatták, hogy minden tonna betonra és acélra máshol sokkal nagyobb szükség lett volna.” Tehát a föld alatti város nem készült el sohasem teljesen. A Warsaw Voice e témában több évtizede kutató történész-újságírója Piotr Lewandowski a helyiektől szerzett információi alapján úgy tudja, hogy a barlangrendszernek csak a fele semmisült meg. (A másik fele még látható.) Az ő kutatásai alapján tudjuk azt is, hogy 6,27 kilométer hosszú Bagoly-hegyben jelenleg 35 kilométernyi alagútrendszer ismert. 1945 májusában Włodzimierz Furyk parancsnok egy lengyel felderítő csapat élén egy teherautónyi német dokumentumot mentett meg az enyészettől illetve a szovjetek orra elől. A papírokat a wrocławi katonai parancsnokságnak átadta. A Tartományi Közbiztonsági Hivatal 1947 augusztusában Jan Radek őrnagyot már „hiánypótlásra” szólította fel, aki további 20 kilogrammnyi dokumentumot talált a katonailag lezárt területen.1948-ban a lengyel Honvédelmi Minisztérium és a Közbiztonsági Minisztérium külön ügynökséget alakított, hogy kezeljék kiemelten a potsdami békekonferencia alapján Lengyelországhoz került sziléziai és pomerániai területek összes katonai objektumát, így ezt is. A PPT ügynökség mérnökök és búvárok segítségével ismét átkutatta a Riese-projekt területét, ám ekkor már nem találtak több dokumentumot. Ellenben amit a lengyel hadsereg tisztjei 1945 és 1947-ben megtaláltak, annak - állítólag- nyoma veszett.

Több hipotézis született, hogy milyen célt szolgált a Riese-projekt. Egyes történészek szerint a németországi Kahla falu melletti földbe vájt Messerschmitt gyárhoz hasonlóan itt is a Harmadik Birodalom első sugárhajtóműves vadászgépének és vadászbombázójának a Me 262 gyártása folyhatott. Olyan történészi elképzelés is született, hogy a félkész gyárban biológiai fegyverek sorozatgyártása zajlott, illetve maga az atombomba kutatása folyt itt. Ezt azonban 1958-ban már cáfolta egy 120 fős norvég-dán kutatócsoport. Szintén sokan feltételezték, hogy itt a V1, V2, illetve a V3, V4 és a V7 kutatása zajlott. Megint mások arról regéltek, hogy Európa ellopott kincsinek szánták a kitermelt hegy belsejét, sőt a leningrádi Borostyán Szoba van itt elhelyezve. 

A ludwigsdorfi (Ludwikowice Kłodzkie) állítólagos UFO-teszt pálya (Fotó: Panoramio.com)

A német UFO: die Glocke

Pár évvel ezelőtt Moszkva publikált egy német korabeli filmfelvételt, amely lehet , hogy közelebb hozza a megoldást: a képkockákon úgy látszik, hogy valóban egy titkos katonai kísérlet folyt itt, pontosabban a ludwigsdorfi Nobel gyárban. A Kronos-projekt keretén belül a Harmadik Birodalom itt tesztelhette a Glocke nevű csodafegyverét, amely Igor Witkowski hadtörténész szerint egy antigravitációs elven működő 9 méter széles 12-15 méter magas fémes tapintású csészealj volt. Nick Cook katonai újságíró szerint a gépezet két ellentétes irányban forgó hengerébe Xerum 525 -öt töltöttek, amely magasfeszültségű áram hatására erős sugárzás mellett tudott mozgatni tudta a "harangot". A történészek szerint a 60 fős mérnöki csapat vezetője Jakob Sporrenberg volt. A történészek egyik csoportja cáfolja a filmfelvétel eredetiségét. Megint más szakértők azt állítják, hogy a Glocke bár létezett, ám az nem antigravitációs elven működő "földönkívüli" találmány volt, hanem minden misztikum nélkül egy V2-hez hasonló program volt csak. Gerold Schelm a Luftwaffe korábbi törzstisztje még ennél is tovább ment-, ő azt mondta, hogy a ludwigsdorfi gyár Glocke- teszttornya nem volt más, mint a gyár hűtőtornyának vasbeton merevítése, amit ráadásul a 1960-as, 1970-es években a lengyelek építettek.

Jamrik Levente