Napra pontosan húsz évvel ezelőtt mondták ki a két politikai irányvonal mentén irányított Németország és az 1945-ben kettészakított Kelet és Nyugat Berlin egyesítését. A német főváros az elmúlt évtizedek alatt jelentős átváltozásokon esett át: megújultak főterei, utcái; fákat, bokrokat ültettek a II. világháború és a hidegháború ideje alatt parlagon hagyott foghíjakra, illetve újra élet köszöntött be az egykori berlini fal környékére-, ahol addig több tucat nyúlcsalád élte gondtalanul az életét. Erre az egyesítésre nem lett volna szükség, ha a Harmadik Birodalom nem veszti el a II. világháborút, és nem ad önhibáján kívül „életteret” egy másik totalizmust hirdető politikai irányzatnak. Más lenne Berlin látképe is, ha Adolf Hitler és Albert Speer tervei alapján, a birodalmi főváros már Germánia néven nemcsak egy ország, hanem az egész világnak a fővárosa nem lett volna. Lássuk mi lett volna Berlinből, ha nem lenne ez a sok ha.  

Hitler skiccei felhasználásával elkészített modell Berlin=Germánia észak-déli tengelyéről (Fotó: Bundesarchiv.de)

Berlin az ördög találmánya

A hazaárulás vádjával elítélt Adolf Hitler a landsbergi börtönévei alatt diktálta le cellatársának, Rudolf Hessnek a Mein Kampf (Harcom) néven összefoglalt politikai nyilatkozatnak is beillő eszmefuttatását. Az írás egyik fejezete az „ördög találmányával, a városok kialakulásával és fejlődésével” foglalkozott: A pártelnök urbanisztikai elmélkedései szerint Európa fővárosai 1924-ben már nem képviselték azt az épített dicsőséget, amit az adott ország nemzeti nagysága megkövetelt, illetve megérdemelt volna-, így a monumentalitás jegyében az NSDAP vezetője az általa kiválasztott településeket jelentősen átszabatta volna erre az igényére. A mérnöki vénával megáldott Adolf Hitler 1925-ben több skiccet is elkészített Nürnberg, München, Weimar és Berlin átfogó városfejlesztéséről, amely a főváros esetében a Spree folyó kelet-nyugati tengelye mellett, a császári időkben párhuzamosan megépített csaknem 50 kilométer hosszú főútvonalat törte volna át először merőlegesen egy észak-déli irányú közlekedési vonallal, amely leginkább a II. Vilmos császár kiépített porosz, szász és bajor nemzeti hősök szobraival ékesített Győzelmi sugárút meghosszabbítása lett volna. A szintén a császárság ideje alatt kialakított kelet-nyugati irányú tengely a Berlint megkerülő császári autópálya wustermarki elágazásától az Adolf Hitler téren, /ma Theodor-Heuss tér/ a Dam tér /ma Ernst Reuter tér/ a Charlottenburg Chaussee /ma Június 17.-e sugárút/ a brandenburgi kapun, illetve az Unten den Linden sugárúton át a frankfurti kapuig húzódott. Hitler ezt a kelet-nyugati irányú utat a Spree folyó egyik ívébe befutó Panke folyócska találkozásából kiindulva törte volna át a mai Június 17.-e sugárút tiergarteni szakaszán.(A Tiergarten, nevével ellentétben nem állatkertet, hanem a budapesti Városligetnél körülbelül négyszer nagyobb szökőkutakkal, tavakkal, sétányokkal, kastélyokkal és emlékművekkel teletűzdelt parkot takart és takar a mai napig is.) Hitler elképzelése nem volt agyament ötlet, sőt kimondottan zseniálisnak volt mondható, hiszen bukása után Nyugat-Berlin vezetése pont a Führer által kijelölt szakaszon alkotta meg a kettészakított város első észak-déli irányú vérkeringési vonalát, amely ma Németország 96-os számú főútvonalaként „éli tovább életét”.

Hitler 1933-as kancellári, majd 1934-es elnöki kinevezése után nem az általa áhított észak-déli tengellyel kezdte meg Berlin átalakítást, hanem a kelet-nyugatival. A sugárút kiszélesítési munkái mintegy hét kilométeres szakaszt öleltek fel az Ernst Reuter tértől az Alexander platzig. A hat ütemben elvégzett munka középpontjába Tiergarten parkban álló 1701-ben emelt Nagy Csillag (Großer Stern) viktoriánus stílusban megépített aranyozott egészalakos női alakja került (ezen az oszlopon szemlélte a kettészakított német fővárost Wim Wenders 1987-ben bemutatott Berlin fölött az ég című filmjének fekete lódenkabátos angyala) amely ekkor nyerte el mai 68 méter magas formáját a most már Németország győzelmét hirdető Germánia istennőre átkeresztelt szobor személyében. A sugárút kiszélesítésével Hitler kedvenc építészét Albert Speert bízta meg, aki csak a Múzeumi-szigetet átszelő szakasz megtervezését bízta egykori tanárára, Wilhelm Kreis professzorra.

Az Albert Speer által kiszélesített kelet-nyugati tengely. A Háttérben a Nagy Csillag (Fotó: Bundesarchiv.de)

Világrekordok a kelet-nyugati tengely alatt

A tényleges munka 1937. október 4.-én kezdődött el, amikor is ez év januárban elfogadott törvényre hivatkozva végre befejeződhetett a lebontásra ítélt épületek lakóinak állami kártérítése. Speer a már tervasztalon nyugvó észak-déli szakasz miatt, a 100 méter széles kelet-nyugati főútvonal több részét is kétszer háromsávos alagutakba vezette le, hogy a leendő keresztirányú forgalmak a későbbiekben ne zavarják majd egymást. Világszenzációnak számított, hogy a korra jellemző rendőri irányítás helyett, mind a földfelszínen, mind pedig az alagutakban már közlekedési lámpák irányították a járműveket. Szintén egyedüli volt a világon, hogy a „sztráda” állatkerti szakaszát télen fűteni, nyáron pedig hűteni is lehetett- így a lakosság kevesebb autógumit igényelt az egyre inkább a Wehrmachtot és az SS-t kiszolgáló nyersanyaghiányban szenvedő gumigyáraktól. A legek azonban itt nem álltak meg: az addig csak a tengerentúlra jellemző épületeltolást itt alkalmazták először Európában. Wilhelm Kreis árgus és féltő szemei mellett ugyanis a Múzeum-szigeten álló 50 méter magas császári dómot nem lebontották, hanem „csak” 14,5 méterrel arrébb tolták, hogy ne legyen az új sugárút útjában. A kelet-nyugati irányú tengely áthaladt a brandenburgi kapun is. Itt több háromszintes eklektikus épületet bontottak le, hogy egy kisebb teret, illetve egy 14 méter széles keresztutcát alakíthassanak ki közvetlenül a „diadalív” előtt. Az 1936-os olimpiai játékokra készülő Berlinről szóló színes korabeli propagandafilmen már jól látszanak az átalakítás nyomai.

Az Albert Speer vezette Generalbauinspektor für die Reichshauptstadt (GBI) a két belső fasorral szegélyezett sugárútra 1406 darab új 6,5 méter magas lámpasort álmodott meg, amit a Berliner Kraft und Licht Aktiengesellschaft (BEWAG) gyártott le. (A lámpákból csak kettő maradt az utókorra: az egyik a Theodor Heuss téren, a másik pedig az Állatkert mai villamosmegállójában látható.) Az ókori római mintára kibővített útvonalat, a korabeli sajtó jellemzően csak Via Triumphalisnak nevezte, amit kétévnyi munka után, 1939-ben már át is adták a forgalomnak Adolf Hitler ötvenedik születésnapja alkalmából. Berlin ostroma miatt a projekt teljes egészében ma már csak - kisebb módosítások után- a Charlottenburg Chaussee úton és a Germánia győzelmi oszlopnál láthatóak. Az alagutak bár megvannak, de a későbbi Nyugat-Berlini vezetés betemettette őket.

Germánia születése: az észak-déli tengely

A Berlint átszelő észak-déli sugárút tervét - Hitler skicceinek felhasználásával- 1935-ben kezdte el kidolgozni Albert Speer, amit évente módosítgatott a Führer kéréseinek megfelelően. 1943 tavaszán az alapkoncepción kívül a Speer vezette GBI már továbbgondolta a német főváros radikális átalakítását maga elé tűző führeri alapgondolatot is-, mely szerint eleinte két, majd négy körgyűrűvel, pontosabban birodalmi sztrádával kell majd összekötni a két egymásra merőleges sugárút kereszteződése által felosztott körcikkelyeket. A legkülső körgyűrűnek érintenie kellett volna a város délnyugati részén elnyúló szintén építés alatt álló grünewaldi egyetemi várost, a Berlin déli felén felépített tempelhofi repülőteret, valamint a város keleti részein álló SS és Wehrmacht katonák családjainak átadott lakópark és laktanya-kerületeket is (Lichtenberg, Friedrichsfelde, Biesdorf, Marzahn, Hohenschönhausen stb.).  

Albert Speer és Adolf Hitler Germánia 1938-as modellje felett (Fotó: Bundesarchiv.de)

A GBI szintén 1943 tavaszán kezdte el az észak-déli sugárút építési területébe eső házak, telkek kisajátítását és bontását. Hozzávetőlegesen 50 ezer lakást bontottak le, és 150 ezer embert tettek hajléktalanná. A kelet-nyugati sugárút kiszélesítésekor kártalanított családokkal ellentétben, itt az állam a háborús kiadásokra hivatkozva már nem nyúlt a zsebébe, sőt tovább növelte az elégedetlenkedők hadát, hogy az üres lakásokba a GBI mérnökeit és munkásait, valamint az értékesebb palotákba a nemzeti szocialista párt és a hadsereg vezető beosztású polgári és katonai vezetőit költöztette be. Érdekes, hogy a töménytelen benzinfelhasználással, munkagépekkel és a hadsereg által is igényelt rendfenntartói és munkaerővel járó bontást Albert Speer azután rendelte el, hogy egy hónappal korábban a német hadsereg (és a magyar is) főleg a benzinhiány miatt ki nem szállított lőszer miatt elszenvedte első jelentős veszteségét Sztálingrád (és Voronyezs) falainál. Paradox módon a német főváros átalakítása nemcsak az élőket érintette, hanem a holtakat is: A leendő sugárút déli végén elnyúló schönebergeri Szent Máté és a Tizenkét Apostol temetőt például teljesen felszámoltatta Hitler építésze. Az itt nyugvó 15 ezer sírt exhumálták, és 1940-ig átszállították a Berlin melletti Stahnsdorf nevű falucskába. Az újra temetettek között volt Walter Gropius a Bauhaus építészeti irányzat megalapítójának apja (Walther Gropius), és a Nosferatu vámpírlegendát meglovagló Friedrich Wilhelm Murnau játékfilmrendező koporsója is.

 Az "árja faj" apoteózisa: a Germán Atlasz (Fotó: Arte)

Berlin nagy ívű átalakítására Albert Speer a kor legjobb német szobrászait, festői és építészeit kérte fel, többek között a Párizs és Róma által ünnepelt Arno Brekert, aki mindazonáltal, hogy lelkes náci volt, mély baráti kapcsolatokat ápolt a liberális gondolkodású Jean Cocteau íróval, Jean Renoir filmrendezővel és a fasizmust mélyen elítélő Pablo Picassóval is. Breker egykori professzora, a legendás hírű Wilhelm Kreis is sok középületet tervezett a Germániára átkeresztelt Berlinnek. A német fővárost átalakító munka szobrászati elemeit Hitler kedvencére, az emberábrázolásban jeleskedő Josef Thorak szobrászra bízták, de lehetőséget kapott a baloldali gondolkodású (!), korábban sokat mellőzött Georg Kolbe, Fritz Klimsch és a francia Auguste Rodin nyomdokait követő Richard Scheibe is. A festészeti munkákkal Sepp Hilz professzort bízták meg.

A Walhalla révésze Berlinben született újjá

A 40 kilométer hosszúra tervezett észak-déli tengely legjelentősebb szakasza a Berlin Moabit városrészben felépítendő Északi pályaudvartól, a szintén megépítésre váró Südkreutz és a Tempelhof kerületek közötti Déli pályaudvarig húzódott volna. A téglalap alaprajzú Északi vasútállomás náci felfogású klasszicista stílusú épületében 22 peron szolgálta volna ki az utasokat és a hadsereget, amelyből kettő szárnyvonal - orosz mintára - széles nyomtávú lett volna, hogy mindenféle átrakodás nélkül érkezhessenek a német fővárosba az elfoglalt szovjet és lengyel területekről elkobzott, behajtott élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek. Az Albert Speer tervezte kétszintes középrizalitos épület főhomlokzata előtt egy hatalmas, 1200 méter hosszú és 400 méter széles feszített víztükrű medencét képzelt el a GBI, amelynek célja csak annyi lett volna, hogy vizuálisan megnövelje az addig sem kicsire tervezett épületek sziluettjét. A pályaudvar és a medence északi része közé két svasztikát tartó birodalmi sasban végződő hatalmas obeliszket helyeztek volna el a tervek szerint. A bontással járó építkezést bár 1943-ban már elkezdték, a főpályaudvar és a medence sohasem készült el Hitler és rendszerének bukása miatt.

A German Bestelmeyer tervezte Új Városháza főhomlokzata és fogadó csarnoka (Fotó: Bundesarhciv.de)

A hatalmas vízfelület nyugati oldalán kapott volna helyt Berlin új kéttornyú városházája is. Bár a klasszicista felfogásban megtervezett épület minden humánumot, emberléptékű arányt mellőzött, elnagyolt méreteivel mégis méltón képviselte a német birodalmi nagyságot. A German Bestelmeyer tervezte épület két egyforma kialakítású tizenhat szintes óratornya ugyanis nem a leendő Germánia világ-főváros adminisztratív dolgait intézők kényelmi szempontjait helyezte előtérbe, hanem az árkádokban végződő toronycsúcsok tetején elhelyezett földgömbökön nyugvó birodalmi sasokat. Magyarán a két torony csak azért épült volna meg, hogy a Harmadik Birodalomra jellemző díszítőelemeket jobban kihangsúlyozzák Berlin ege felett. Az épület főhomlokzatát öt egyforma kialakítású főbejárattal látták el, amelynek sarokrizalitjait 13-13 félköríves végződésű árkáddal tagolták. A három nagy téglalapból összerakott 17+40+17 tagolású épületet fogazatos párkányzat, illetve két-két emeletet átfogó téglalap formájú bemélyedésekkel tették volna rusztikussá. Az attikát a „hasábok” sarokpontjain elhelyezett aranyozott birodalmi sasok jelképezték.

A városháza mögötti területen épült volna meg az új Walhalla, amely az 1801-ben Regensburgban átadott kisméretű neoklasszicista templommal szemben, egy 1200 méter hosszú 400 méter széles Hősök Temetője lett volna. A tervek szerint csaknem 2 millió a világháború alatt elesett német katona tömegsírját takarta volna ez a sírkert. A mai Perleberger, Rathenower és az Invaldusok utcák határolt területet természetesen úgy képezték ki, hogy a sírok fölött tömeg-és pártrendezvényeket is lehessen tartani. Az élők (Új Városháza) és a holtak (Új Walhalla) közötti „szerves kapcsolatot” a Spree folyó drasztikusan szabályozott északi ága kötötte, vagy választotta volna el egymástól. Az átjárást biztosító révész helyett két apró híd kötötte volna a „Holtak és az Élők Városát.”

 A Hans Freese tervezte Haditengerészeti Főparancsnokság (Fotó: Bundesarchiv.de)

Az új Városházával szembeni területen, a Nagy Medence keleti oldalán épült volna meg a haditengerészet új, ötemeletes főparancsnoksága (Oberkommando der Kriegsmarine) is. Hans Freese 1940-ben kidolgozott 3+23+6+23+3 tagolású épülettervét Speer csal alternatív megoldásnak szánta, ő ugyanis ide egy közparkot álmodott meg. Az OKM épületének itteni elhelyezését csak a tér közepén kialakított vízfelület indokolta, hogy ezzel az építészeti szimbolizmussal is kihangsúlyozhassák a „verhetetlen német haditengerészet” jelentőségét. A Főparancsnokságnál ugyanazt a rusztikusságot és szinttagolást alkalmazták volna, mint az Új Városháza esetében. Érdekes, hogy Nyugat-Berlin vezetése a háború utáni időkben hasonló mérnöki elvek alapján alakította ki ezt a „teret”, mint Hitler. Míg az OKM helyére az NSZK berlini katonai kórházát építették meg, addig az Északi pályaudvartól pont 1200 méterrel délebbre a főváros mai főpályaudvarát-, a Hamburgi állomást. A fel nem épült Speer-féle tér helyére a főpályaudvarra befutó vasúti síneket helyezték el.

 Az Albert Speer tervezte Dicsőség Csarnoka (Fotó: Bundesarchiv.de)

A világ legdrágább és legnagyobb kupolás épülete: a Dicsőség Csarnok

Berlin drasztikus átalakításának legimpozánsabb épülete kétség kívül a Volkshalle (Népcsarnok), Große Halle (Nagy Csarnok) vagy Ruhmeshalle (Dicsőség Csarnokaként) is emlegetett épület lett volna. A 315 x 315 méteres alapterületen elnyúló bazilikát 320 méteres magasságával a világ legnagyobb kupolás épületének szánták. Bár a Speer-féle csarnok építészeti mintaképei a római Szent Péter-bazilika és a Pantheon voltak, ezeknél az épületeknél nagyságrenddel több embert tudott volna befogadni ez az épület-, szám szerint 180 ezret! Az épület első skiccét még maga Hitler rajzolta meg 1925-ben, amit az évek alatt tömegében nem, csak arányrendszerében változtatott meg Speer: a főhomlokzat magasságát például a korábbi 300 méterről 75 méterre csökkentette, hogy hangsúlyosabbá tegye az impozáns méretű kupola látványát. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy az épületet körbeölelő Spree folyót több kisebb tórendszerré tagolták, hogy a vízfelület – a Nagy Medence térhez hasonlóan- itt is megnagyobbítsa az egyébként sem kicsi kupola méretét, amit Speer a korábbi szabályos gömb alakból az évek múlásával már egy elliptikus nyújtott gömbbé formált.   

A Dicsőség Csarnoka. Elől jobbra a Reichstag és a Brandenburgi kapu, bal oldalt pedig a Führer-palota és kert látható. A Kupola mögött baloldalt a Walhalla temető és az új Városháza, jobb hátul pedig a Nagy Medence tér, Haditengerészeti Főparancsnokság, valamint az Északi Pályaudvar látható. (Fotó: Bundesarchiv.de)

A központi kupolához három 140 méter átmérőjű "mellékhajó" kapcsolódott, amelyeknek középpontjaiban egy-egy fedett szószéket, a központiba pedig később a Führer sírját tervezték elhelyezni. A nagy kupolát kazettaszerű struktúrájú gránittal bélelték volna ki, ami csak egy 46 méter széles lyukon érintkezett volna a szabad éggel. Az épület még egy leggel büszkélkedett: Az akkori számítások szerint másfél milliárd birodalmi márkába kerülő építkezés a világ legdrágább épületévé tette volna a Dicsőség Csarnokát. A horribilis kiadás miatt Hitler például belépőjegyet szedetett volna az építkezési területre kiszállított amerikai és angol(!) turistákkal, hogy valamelyest csökkentse az építkezés kiadásait. Bár a Nagy Csarnok soha sem épült fel, számos építész, köztük a háború lezárása után 20 évre elítélt Albert Speer is több kritikát fogalmazott meg terve kivitelezhetőségéről. Egy ekkora csarnokban például telt ház esetén nemcsak beltéri eső alakulhatott volna ki az emberi pára miatt, hanem a csaknem gömb alakú belső tér miatt komoly akusztikus problémák is adódtak volna egy-egy szónoklat, vagy pártrendezvény idején. Ráadásul ekkora betontömeg megbízható rögzítéséhez a korabeli technika nem is lett volna képes.

A Népcsarnok főhomlokzatát 34 oszlopból álló árkád, illetve a főbejárat oldalait őrző „árja vonású” két Atlasz választotta el a 38 ezer négyzetméteresre tervezett teljesen zárt Dicsőség terétől, amit Speer úgy tervezett meg, hogy további 250 ezer ember befogadására is alkalmas legyen. Hitler kívánsága szerint évente egy alkalommal ezen a téren adták volna át a leigázott népek vezetői azokat a hálaajándékokat, amelyekkel megköszönték volna a németeknek „felszabadulásukat”. Mivel a Dicsőség Csarnoka egyben Adolf Hitler végső nyughelye is lett volna, így ókori római mintára Európa, Ázsia és Afrika zarándokai szintén ezen a téren hálálkodhattak volna a Harmadik Birodalom megteremtőjének porhüvelye előtt. Pont ez a személyközpontú politika alakította ki azt építészeti elképzelést, hogy a Győzelem tér ne az 1894-ben átadott Reichstag épületét tegye a tér középpontjába, hanem a Dicsőség Csarnokát. Az Országgyűlésnek helyt adó Reichstag, a leendő tér jobb oldalán kapott helyt, ám Albert Speer annyira körbeépítette, hogy az épület elenyésző, úgymond pitvari besorolású lett mind politikailag, mind építészetileg a vele szemben álló Führer-palotával szemben (is).

A Führer-palota: vatikáni módi germán félistenekkel

A tér nyugati oldalára megálmodott 500 méter hosszú Führer-palota főhomlokzata 16+1+16 tagolású volt. A középrizalitnál elhelyezett félköríves záródású főbejárat 13 méter magas volt, amely mellett Arno Breker 4,5 magas „Háború és Béke” szobrait helyezték volna el. Érdekes, hogy az épület főhomlokzatára csak egyetlen egy ablakot helyeztek el, amit vatikáni mintára, és Hitler várható hosszú uralkodása miatt a belső terekből tolószékkel is megközelíthetővé képeztek ki. A főbejárat fölött kialakított ballusztrádos erkéllyel kombinált nyílás lényegében csak jelzésértékű kapcsolatnak szánták a Führer és népe között, hiszen 1943 környékétől Adolf Hitler „érinthetetlenségébe” vetett hit miatt a tömegnek csak vezére hangját volt szabad hallani, a testét már nem érinthette meg senki sem.

A Führer-palota (Fotó: Germspeer.blogspot.com)

Annak ellenére, hogy a főhomlokzaton csak egy darab ablak volt, az épület szabályos neoklasszicista arányokkal büszkélkedett. A lábazati részt öt méter magas gránit kváderekkel (ciklopsz falazattal) borították, efölé került volna a rusztikázott alapon nyugvó ionvégződésű páros csoportosítású árkádsor, amelyek egy-egy 240 hosszú Sepp Hilz által elkészített csatajeleneteket ábrázoló falfestményeket takartak volna. Az árkádsor felett kialakított frízt a német vaskereszt negatív lenyomatai díszítették, e fölé került volna a koronázó párkányig tartó újabb páros csoportosítású árkádsor, amelyek mögött Németország népeit (bajor, sváb, szász, porosz, elzászi, pomerániai, sziléziai stb.) jelképezendő allegorikus falfestmények sorát rejtették el. Érdekes adalék, hogy ide szánták Hungária istennő falfestményét is, amely viszont nem a magyarságnak, hanem a Kárpát-medencében élő németeknek állított volna emléket. A ballusztrázott attika 14 öröklánggal (utalás a görög Olimpiára) éjjel-nappal égő olajlámpáját tartotta volna. Annak ellenére, hogy az épület kimondottan Hitler személyes használatára épült, 142 irodát is kialakítottak a palota oldalszárnyaiban. Magának a Führernek 900 négyzetméteres iroda jutott (Angela Merkel jelenlegi kancellár ennél hatszor kisebb irodában dolgozik.) Az épületbe ezen kívül egy 3000 négyzetméteres étkezőt és egy 1000 fő befogadására is alkalmas színházat is szerettek volna elhelyezni. Az épület sohasem épült meg, tervezett helyén ma a világ kultúráit bemutató ház (Haus der Kulturen der Welt) és a Tiergarten egyik ligetdarabja áll.

A Hitler bunker és a Harcosok Csarnoka

Lényegében a Nagy Csarnok főbejáratától kezdődött el az észak-déli tengely, avagy a Győzelem sugárútja. Míg a Tiergarten parkot átszelő szakasznál Albert Speer, csak a kelet-nyugati szakaszhoz hasonlóan szélesítési munkákat rendelt el, addig a park déli végén található városrészeknél már komplett háztömböket ítélt az enyészet martalékává. (Fent már említettem a kisajátítások és a bontások elrendelését követő általános elégedetlenséget). A Voßstraße nyugati meghosszabbításával egyrészt lejjebb került a Tiergarten déli része, másrészt pedig az utca keleti felében elegendő hely lett a 90 millió márkáért megépített új birodalmi kancelláriának és a Führer bunkernek. A régi kancellária bontását 1937 májusában rendelte el Speer, hogy 4500 munkás bevonásával, napi két műszakban 11 hónappal később már át is adhassa a Harmadik Birodalom új 16 ezer négyzetméteres állami épületét. A grandiózus épület relatíve komoly károk nélkül úszta meg a II. világháborút, de mivel Berlin felosztásakor ez a városrész az NDK-hoz került, így a kommunista párt 1949 és 1951 között a Speer-féle épületet lebontatta. Míg a kancellária márványlapjait a Mohrenstraße-i metróállomás falaiba építették be, addig a többi fragmentumot a Friedrichsfelde-i állatkert majomházában helyezték el. Ezt hívták akkoriban kelet-német kommunista humornak. Az épületről csak azért nem írok most bővebben, mert egy külön posztot szeretnék majd ennek a hivatalnak és Führer bunkernek szentelni.

A Wilhelm Kreis tervezte Harcosok Csarnoka (Fotó:kunst.gymsbad.de)

A Voß utca és a Győzelmi sugárút kereszteződésének baloldali sarkára szánták a Wilhelm Kreis tervezte Harcosok Csarnokát (Soldatenhalle), amelynek hatalmas lépcsősorát egy-egy lovas szobor fogta volna közre. Az épület szerves kapcsolatban állt a mögötte megépíteni kívánt 9 kisebb-nagyobb kubusból álló Oberkommando des Heeres (OKH) Főparancsnokságával, amely az  Oberkommando der Wehrmacht (OKW) miatt elméletileg "csak" a keleti front szárazföldi főparancsnoksága volt. Persze ezekből az 1939-ben papírra vetett tervekből sem lett semmi: Németország elvesztette a háborút, a lebontott házak helyére pedig nem az 1950-ben átadni kívánt új középületek és hivatalok kerültek, hanem a berlini fal, illetve a lebontott, lerombolt épületek után maradt foghíjak.

Az Arno Breker-féle szobrokkal tagolt Körtér (Fotó:kunst.gymsbad.de)

A pénzért kiárusított katonai Körtér

Az észak-déli sugárút első állomása a 210 méter átmérőjű Körtér volt, amelynek középpontjába Arno Breker szobrász által elkészített egy fő-és hat mellékalakos szökőkútját helyezték volna el. A teret öt kisebb-nagyobb árkádokkal összekötött neoklasszicista épület vette körül. Ide szánták a Berlinbe/Germániába ellátogató külföldieket kiszolgáló Német Turizmus Házat, amit természetesen Albert Speer iránymutatása maellett Theodor Dirk Meier már 1936-ban megtervezett, és állami pénzből 1938-ban fel is építettek. (Az épületet komoly háborús sérülései miatt 1964-ben lebontották, helyén jelenleg az új állami könyvtár található.) Itt épült volna meg a Karl Heinrich építészprofesszor tervei alapján az Allianz Biztosító új központja, amit már a pénzintézet finanszírozott volna, a Wilhelm Kreis-féle hadseregnek szánt Kaszinó, a Theodor Meier és Hans Dierk Flehr tervezőpáros jegyezte új Ufa „Bajtársiasság” filmszínház és a Hermann Gieseler professzor által megálmodott Türingia Ház. Mivel a Speer-féle Körtér alig 100 méterrel a Potsdamer platz mellett épült volna meg, így a ma már a Sony székháznak is helyet adó impozáns régi-új teret visszaminősítették volna a Voßstraße-i saroképület hátsó udvarának.

Hitler és kísérete a Diadalív makettje előtt (Fotó:darkroastedblend.com)

A világ legnagyobb diadalíve és pályaudvara

A Győzelem sugárút belvárosi szakaszát a Diadalív és a Déli pályaudvar zárta volna le. Adolf Hitler elképzelései szerint a gránitból készült 117 méter magas, 170 méter széles berlini diadalív tizenhatszor lett volna nagyobb párizsi társánál. A Tetrapylonra az összes második világháborúban elesett német katona nevét bevésték volna, szám szerint 1,8 millió germánét, akiket a Városháza mögötti Walhalla temetőben helyeztek volna örök nyugalomra. A domborműveket szintén Arno Breker szobrász készítette el. Mivel ezt az épületet szerette volna a leghamarabb megépíttetni a Führer, így Speer a berlini homokos talaj miatt egy 18 méter magas, 12 650 tonna vasalatlan betonhengert öntetett itt ki francia hadifoglyokkal 1941-ben, hogy több mérés lefolytatása után eldöntsék, valóban képes-e ekkora gránittömeget elviselni a berlini föld. A talajmechanikai megfigyelések azonban lesújtóak lettek: a betontömb két és fél év alatt 19,3 centimétert süllyedt a négyzetcentimétereként 12,65 kilogrammos erőkifejtése miatt. A hengert a háború után nem semmisítették meg a közelben álló épségben megmaradt házak miatt, ma pedig már ipari műemlék.

Az 1995-óta ipari műemléknek számító betonhenger (Fotó: Flickr.com)

Az útszakasz ezt követően a francia, belga, szovjet hadizsákmányokból kiállított ágyúsorok között haladt az 1937-es tervezésű acélvázakból épített Déli pályaudvarig, amit a világ legnagyobb vasúti közintézményének szántak. Az 1000 méter hosszú, 330 méter széles rézzel fedett épület az egyiptomi Luxor és Karnak templomainak finomságát utánozta. Természetesen a 200 ezer utas zökkenőmentes kiszolgálását mozgólépcsőkkel és járdákkal oldották volna meg.

Berlin legnagyobb főpályaudvara alatt, a sugárút folytatásában épült meg a katonai egyetemi város, amelynek első elemét, a Honvédelmi Műszaki Iskolát 1937-ben már át is adták. A német Ludovika-negyedben nem csak oktatási, hanem egészségügyi intézmények, így az SS és a Wehrmacht kórházak is helyet kaptak. Mivel a katonai akadémia-negyed a város legmagasabb pontján (114,7 méter) épült meg, így a háború után az Egyesült Államok hadserege szinte minden épületet lebontatott, hogy fásítási program keretén belül valamelyest akadályozni tudja a szintén itt felállított szovjet és NDK-s lehallgatóállomásokat. A Győzelmi sugárút innen a 210 ezer lakosú Déli Városrészen áthaladva az Ernst Sagebiel tervezte 307 ezer négyzetméter nagyságú Tempelhof repülőtérnél fejeződött be, amely a mai napig a világ harmadik legnagyobb polgári létesítménye a washingtoni Pentagon, és a bukaresti Népek Háza után.

Szovjet háborús emlékmű, pont a Speer-féle kereszteződés helyén (Fotó:Planetware.com)

A Csillagok háborognak?

Adolf Hitler és Albert Speer nagyszabású építészeti elképzeléseiből kevés maradt az utókorra. Szinte teljes pompájában –náci jelképeitől megfosztva- csak a mai Pénzügyminisztérium épületblokkja maradt meg a legépebben, ami korábban Hermann Göring-féle Légügyi Minisztériumának adott helyt. A szovjet humorra jellemzően a Speer által kiszélesített kelet-nyugati tengely és a leendő észak-déli tengely metszéspontjába a „felszabadító, hős szovjet katona” szobra került, amely ma is látható a város egykori amerikai ellenőrzésű területén. A vaskos orosz humor ellenére Speer építészetét utánozta Sztálin Moszkvája, Enver Hodzsa Tiranája, Nicolae Ceausescu Bukarestje és a 2008-as Olimpia házigazdája Peking is. Kína fővárosát ráadásul Albert Speer szintén építész végzettségű fia tervezte át a megahosszú sugárút-rendszerek együttesévé. Germánia meg nem valósult észak-déli tengelye ráadásul még a filmtörténetben is legalább egyszer visszaköszöntött. Kitalálják? George Lucas Csillagok Háborúja című űreposzának negyedik részében, amikor is Luke Skywalker X- szárnyú vadászgépével a Halálcsillag fő medencéjében a TIE-vadászok elől menekülve kilövi a „Dicsőség Csarnoka” nyílását. A mélyedés szélein elhelyezett jedire tüzelő lövegtornyok ráadásul pontos másai voltak a Speer-féle Germánia neoklasszicista irodaépületeinek.

Jamrik Levente