Visszakapja eredeti funkcióját és építészeti külsejét a budai várnegyedben 1945-ig működő Belügyminisztérium és Pénzügyminisztérium.
A tervek szerint ismét ebben a pompájában terpeszkedhet majd a Mátyás-templom mellett a Pénzügyminisztérium
A 195 ezer négyzetméteres föld alatti világ a magyar repülőgépgyártás egyik titkos fellegvára volt.
A pincerendszer egyik részlete (Fotó: Falanszter.blog.hu)
Nem volt olyan nemes, polgár és kommunista, aki ne aludt, ivott, vagy étkezett volna a Duna-parti Hungária, Bristol vagy a Carlton szállodákban. Tudták ezt a pesti szélhámosok is.
A Grand Hotel Hungária egy korabeli levelezőlapon
A Potzner Ferenc építész által jegyzett „Koncepcióvázlat a Budai Várnegyed jövőjéről” munkában jól látható a budai Duna-part egykori palotasorának részleges helyreállítási terve. Az egykor műemléknek számító palotákat nem világháború, hanem a kommunisták semmisítették meg.
Az elpusztult budai…