14 szabad strand, 2 használaton kívüli felszállópálya, 3 belső tó, egy titkos német tengeralattjáró bázis és a Medellín-drogkartell egykori szexközpontja szigettel együtt most áron alul eladó.
A bohém, kicsapongó életéről ismert, Budapestet négy alkalommal is felkereső VIII. Edvárd élete talán mindenkinek ismerős lehet a „Király beszéde” című filmből. A walesi herceg apja halála után, 1936 január 20-án lett az Egyesült Királyság és a brit domíniumok királya, valamint India császára. Öntörvényű uralkodóként nem nagyon foglalkozott az udvari protokollal és a hivatali előírásokkal, amelyet jól szemléltetett, hogy beiktatása után néhány hónappal megkérte a kezét a kétszer elvált, polgári származású, ráadásul amerikai állampolgárságú Wallis Simpson asszonynak is. A Brit Nemzetközösség miniszterelnökei egyébként azért ellenezték a házasságot, mert az anglikán egyház vallási konvenciói szerint Edvárdnak nem lehetett olyan felesége, akinek még életben voltak korábbi megunt, majd eldobott férjei.
VIII. Edvárd (Edward) hét arca (Fotó: Tolnai Világlapja, Kollázs: Falanszter.blog.hu)
Bár a kapcsolatot az évszázad szerelmének festették le a korabeli lapok, a románc nem volt felhőtlen. Az első probléma abból adódott, hogy a világ legvonzóbb fiatalemberének lefestett, nagy nőcsábászként ismert Edvárd gyorstüzelésű naszádként vegetált a takaró alatt, amely annyit tett, hogy extrém gyors koitálása miatt sohasem tudta kielégíteni a nőket, félrekezelt gyermekkori mumpsza miatt ráadásul még terméketlen is volt. Ezen az apró zökkenőn úgy lépett túl Wallis Simpson, hogy naponta alkalmazta kedvesén a kínai borbélyházakban 1924-ben személyesen átélt és elsajátított sanghaji aktus technikáját, amely gyakori használatakor hosszabb ideig tartó erekciót eredményezett az uralkodónál. Erről az ázsiai országban megtanult szexuális trükkről „Az én Lótusz évem” című bekezdés alatt számolt be a feslett erkölcsű asszony a naplójában. A Scotland Yard nyomozóinak feljegyzései szerint Edvárdot annyira lenyűgözte kedvesének meleg szája és akupresszúrás nyomásokat kifejtő fürge ujjai, hogy 110 ezer font (ma 7 millió font, kb. 2,5 milliárd forint) értékben vásárolt neki hálából ékszereket. A második baj abból adódott, hogy az elnyújtott erekcióval sem tudta VIII. Edvárd a csúcsra juttatni szerelmét, így Wallisnak további három szeretőt kellett tartania jegyese mellett. Az egyik ilyen csődör Joachim von Ribbentrop gróf volt, aki 1936-tól két évvel későbbi külügyminiszteri kinevezéséig a Harmadik Birodalom londoni nagyköveteként kétheti rendszerességgel kopogtatott be mogyoróival az amerikai asszony mókusához. Persze nem humánumból, hanem Adolf Hitler kifejezett utasítására, hiszen a náci ügynökként is tevékeny amerikai nő által így közvetlenül tudták Berlin igényeinek megfelelően befolyásolni az angol királyt, aki egyébként születésétől fogva hitt a felsőbbrendű faj egyeduralmában. Erre utal, hogy Edvárd még walesi herceg korában élete végéig tartó szoros barátságot alakított ki a Brit Fasiszták Uniója (BUF) vezetőjével, Sir Oswald Mosley báróval, illetve szintén érdekes adalék az életéhez Albert von Mensdorff-Pouilly-Dietrichstein gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia korábbi londoni nagykövetének Berlinnek küldött távirata is, miszerint „Edvárd a nemzetiszocializmusban látja a kommunizmus előretörésének gátját, így szívesen az élére állna egy német-brit katonai-politikai- gazdasági szövetség létrejöttének is.”
Wallis Simpson és a walesi herceg. (Fotó: Színházi Élet, Kollázs: Falanszter.blog.hu)
A fentiek tükrében az új uralkodó így egyre-nagyobb nemzetbiztonsági kockázattá vált. A kormánynak lépnie kellett. Ennek megfelelően, amikor a király 1936. július 16.-án ellovagolt a Buckingham-palota mellett, akkor Jerome Bannigan, vagy más néven George McMahon elővett a kabátjából egy rongyba burkolt pisztolyt, hogy lelőhesse a nácibarát uralkodót, de Gordon Dick segédrendőr még azelőtt legyűrte a gyilkosságra készülődő merénylőt, hogy az elsüthette volna fegyverét. A tárgyaláson az ír férfi azt állította, hogy az egész akciót az angol katonai hírszerzés, az MI5 szervezte meg, ám a bíróság nem fogadta el a hazafi magyarázatát és így egy év börtönre ítélte. Ma már sok történész vélekedik Banniganhoz hasonlóan, bár a történet akkor lenne kerek, ha a titkosított dokumentumokat London végre feloldaná és kutathatóvá tenné.
VIII. Edvard merénylője Jarome Bannigan alias George McMahon (Fotó: Tolnai Világlapja, Kollázs: Falanszter.blog.hu)
Az alkotmányos válság elkerülése és a lángoló szerelem miatt így végül a király 1936. december 11-én lemondott a trónról, utódjául legidősebb öccsét, dadogós Albertet javasolta, aki VI. György néven kezdte el uralkodását a brit domíniumok felett. Edvárd összesen 326 napig volt Nagy-Britannia királya, megkoronázására a fenti polémiák miatt nem került sor. Persze nyilván más lenne a kislány fekvése, ha előkerülnének olyan hiteles titkos dokumentumok is, amelyek Wallis Simpson korábbi két férjének (Earl Winfield Spencer Junior és Ernest Aldrich Simpson) német meggyilkolásáról, vagy pont az angol-amerikai védelméről szólnának, hiszen csak ez a két férfi választotta el az amerikai nőt és férjét, hogy életük végéig a brit világbirodalom nácibarát urai lehessenek. A herceggé visszaléptetett Edvárd 1937. június 3-án vette el feleségül az Abwehr titkos ügynökeként is ismert Wallis Simpsont a franciaországi Tours melletti Château de Candé kastélyban, amelyen öccse, „a mocskos szájú Bertie” parancsára a királyi család egyetlenegy tagja sem vehetett részt.
Mivel borzalmasan dadogós testvére engedélye nélkül Edvárd nem térhetett vissza Nagy-Britanniába se, így franciaországi otthonából 1937 októberében a brit kormány tanácsa ellenére a Harmadik Birodalomba látogatott, hogy Obersalzbergben személyesen fogadhassa Hitler gratulációit és jókívánságait. A náci tisztelgést is végrehajtó brit herceggel sokat foglalkoztak a német újságok. Egyes történészek úgy vélik, hogy a németek világháborús győzelme esetén Edvárd lett volna ismét a nemzetiszocialistává átvedlett Nagy-Britannia régi-új uralkodója, kvázi Hitler angliai alkirálya, hiszen angolként mindig a Harmadik Birodalom felé kacsingatott.
Tetézte a problémákat, hogy Julius von Zech-Burkersroda gróf, Németország hágai nagykövete 1940 februárjában azt állította, hogy személyesen a windsori herceg árulta el a német hadvezetésnek a szövetségesek belgiumi védelmi terveit, amelyet a herceg kategorikusan tagadott. Szintén ebben az évben fejezte ki csodálatát Edvárd a német társadalom gyökeres átszervezéséről, amelyet mintaként állított be Nagy-Britannia politikai elitjének is. Franciaország megszállásakor személyesen kérte meg a Wehrmacht helyi parancsnokát, hogy fegyveresekkel őrizzék párizsi és tengerparti házait. 1941-ben interjút adott az amerikai Liberty újságnak is, amelyben azt állította, hogy „csak Hitler a megfelelő és logikus választás a német népnek” és szerinte az amerikai elnöknek kellett volna közvetítenie a békekötés aláírásához. A herceg később tiltakozott, hogy szavait félremagyarázták. A náci ügynökként is tevékeny felesége sem maradt el a sommás nyilatkozatoktól. Anglia bombázásakor a hercegné 1940 májusában ugyanis közönyösen csak annyit mondott egy amerikai újságírónak, hogy,,nem mondhatnám, hogy sajnálom a brit népet.”
A Wehrmacht európai előrenyomulásakor a windsori herceg először a dél-franciaországi Biarritz üdülővárosba, majd 1940 júniusában Spanyolországba, később pedig Portugáliába utazott. Lisszabonban egy bankárnál, Ricardo de Espírito Santónál lakott, ahol az Abwehr egyik titkos ügynöke, Walter Schellenberg megpróbálta rávenni, hogy térjen vissza a németbarát Spanyolországba, ám időközben befutott Winston Churchill miniszterelnök távirata is, miszerint ha a herceg azonnal nem utazik el a brit birodalom valamelyik területére, akkor hadbíróság elé állíttatja. A németek már Edvárd elrablását tervezték, amikor a brit kormány gyorsan kinevezte a herceget a több mint 300 szigetből álló Bahama-szigetek kormányzójává, hogy Európától minél messzebb legyen. A házaspár augusztus 16-án érkezett meg kényszerű állomáshelyére, amelyet ő mindig is „harmadosztályú brit gyarmatnak” tartott az ott élő egykori rabszolgák leszármazottai és a „közép-európai zsidók és a kommunista bajkeverők miatt kialakult általános szegénység és rossz fizetések miatt.”
Undorát tovább növelte, hogy a lakhelyének kijelölt nassaui kormányzói palota lelakott volt, bútorai pedig szegényesek és termeszekkel fertőzöttek voltak. „A folyamatos homokviharok miatt egy hét után elmenekültünk a házból, hogy Frederick van Zeylen (a Közmunkatanács igazgatója) és Sinclair, a festő házában találhassunk menedéket.”- panaszkodott levelében a korábbi kormányzónak, Bede Cliffordnak. Mivel London a háborús kiadásokra hivatkozva nem támogatta a palota felújítását, így a hercegi pár elfogadta Sir Harry Oakes kanadai származású aranybánya-tulajdonos, neves filantróp felajánlását, hogy költözzenek be az ő egyik kastélyába. Igen ám, de alig telt el pár év, amikor nagyvonalú vendéglátójukat 1943. július 8-án brutálisan meggyilkolták. Most nem térnék ki a megoldatlan gyilkosság részleteire, az elbénázott nyomozásra, a lényeg most csak annyi, hogy Edvárd a Bahama-szigetek kormányzójaként továbbra is szoros kapcsolatot tartott fent és ápolt Berlinnel.
Jó példa erre Sir Guy Baxter bahamai pamut- és pálmaolaj nagykereskedő esete, aki angol nemesként szintén a németek győzelmében látta a világ problémáinak megoldását. Több mint valószínű, hogy a kormányzó jóváhagyásával és tudtával Baxter ugyanis egy titkos német tengeralattjáró bázist épített ki a saját költségén az általa birtokolt Darby sziget közepén. Az 554 hektáron elterülő lakatlan sziget ideális választásnak tűnt. A sziget három jól védhető mélyvizű belső tóval rendelkezett, amelyeket 1941-ben egyenként egy-egy 50 méter mély, és 22 méter széles csatornával kötöttek össze a türkizkék tengerrel. Ezeken a vízi korridorokon keresztül tudtak a sziget belsejébe éjjelente behajózni az U-bootok és biztonságosan kikötni a hatalmas betonrámpákhoz. Itt a kapitányok tiszta ivóvizet, élelmiszert és maximum 350 ezer gallon gázolajat vételezhettek, de a nagykereskedő a szigetet keresztbe-kasul átszövő barlang- és ciszternarendszerében kialakíttatott egy szerelőműhelyt is, ahol a Hamburgból és Kielből ideszállított szerszámokkal a legénység a kisebb javításokat is elvégezhetett.
A német tisztek kényeleméről egy körpanorámás villa gondoskodott, amelyet Sir Guy Baxter még 1938-ban építtetett fel a sziget legmagasabb, 84 méter magas csúcsán. A hatalmas terasszal megspékelt 8000 négyzetméteres ház minden luxussal el volt látva. A padlózat mahagóni fából készült, az esővíz gyűjtésére és tárolására három darab 125 ezer literes víztartály gondoskodott, sőt már ekkor gondoltak rá, hogy az energiaellátást ne csak az angol Lister márkájú dízelgenerátorok biztosítsák, hanem négy szélmalom is. Szintén itt helyezte el a Kriegsmarine a nagyhatótávolságú rádióelektronikai és távíró berendezéseit is, így egy Enigmát is. A német és az olasz tengeralattjárók –többek között a Darby szigeten kialakított titkos támaszpontjuknak köszönhetően– igen eredményesen tudták elsüllyeszteni ellenségeik hajóit. 1942 februárja és 1944. szeptembere között csak a karibi-térségben csaknem 130 szövetséges kereskedelmi- és hadihajót küldtek az óceán fenekére. Ám ez a „hadisiker” mit sem ért. Németország immár másodjára is elvesztette a világháborút. A bajt érezve a sziget tulajdonosa, Sir Guy Baxter ingatlanjait hátrahagyva Dél-Amerikába menekült, Edvárd walesi herceg pedig 1945. március 16-án lemondott kormányzói posztjáról. Öccse, VI. György király ekkor küldte el a hírszerzés és a Királyi Könyvtár egy-egy emberét a Frankfurt melletti Kronberg im Taunusban álló Friedrichshof-kastélyba, hogy lefoglalják azt az angolokra nézve szégyenteljes levelezést, amelyet Edvárd folytatott le Hitlerrel a háború alatt.
Elsüllyesztett szövetséges kereskedelmi- és hadihajók a karibi térségben 1942 februárja és 1944 szeptembere között. (Grafika: Eric Wiberg és Falanszter.blog.hu)
1945 májusában Edvárd és felesége visszatért Franciaországba, ahol visszavonult életmódot folytattak a párizsi önkormányzat által felajánlott Neully-sur-Seine nevű külváros, du Champ d'Entraînement 4-es szám alatti házukban. A walesi herceg később vett még egy ingatlant is a francia főváros Gif-sur-Yvette nevű városrészében is, ahol az új szomszéd megint Sir Oswald Mosley lett. A királyi tiltás miatt Angliába ritkán mehetett el Edvárd és Wallis Simpson. Az első ilyen alkalom 1952 februárja volt, amikor öccse, a tüdőrákban elhunyt VI. György temetése miatt felkereshették Londont. A második alkalom 1965-ben történt, amikor a herceg egy retinaleválás miatti szemműtét miatt keresett fel egy londoni magánklinikát. Az operáció után II. Erzsébet királynő, és Marina kenti hercegnő is meglátogatta a házaspárt. A következő alkalom ismét egy temetés volt. A családi távolságtartás csak Edvárd utolsó éveiben enyhült valamelyest. II. Erzsébet és legidősebb fia, Károly walesi herceg 1972-ben kereste fel személyesen az ekkor már nagybeteg nácibarát rokonukat és annak feleségét Párizsban. Nagy-Britannia egykori uralkodója és felsége földi porhüvelye a windsori kastély közelében fekvő Royal Burial Ground-ban fekszik.
Visszaugorva a bahamai szigethez, a következő izgalmas sztori 1978-ban kezdődik, amikor a Medellín-kartell egyik alapítója, a német származású kolumbiai drogbáró Carlos Lehder megvette a Darby-szigetet is, hogy az Egyesült Állomokba irányuló kokainszállítmányait a közeli Norman Cay szigetláncolaton kialakított két tucatnyi repülőterével együtt átrakodási bázisként használhassa. Lehder az egykori náci tengeralattjáró búvóhelyen két, 3000 méter hosszú füves kifutópályát is kiépíttetett repülőgépei számára, hogy jól megfizetett pilótáival közel a víz felszíne felett repülve csempészhesse be a fehér port Floridába és Karolinába. Többek között ezt a sztorit dolgozza fel a „Barry Seal: a beszállító” című játékfilm is.
A sziget védelmére több fegyveres és harci kutya őrködött. Ők ellenőrizték a sziget 14 strandját, illetve szintén ők felügyelték a modernizált radarrendszer segítségével az amerikai kábítószer-ellenes ügynökségek (ATP, DEA) és az FBI bahamai és karibi mozgását is. Az 1938-ban átadott villa azonban nemcsak radarállomásként működött megint, hanem extrovertált parti-központként is. Lehder barátja, Carlos Toro maffiózó a későbbi rendőrségi nyilatkozataiban igen élénk képet festett le a szigeten zajló orgiákról. „Amikor a Land Roveremmel a villa felé hajtottam, útközben felvettem az anyaszült meztelen, Venezuelából és Kolumbiából ideszállított manökeneket, akik már a kocsiban elkezdték a kényeztetést. Hol a pezsgőt húzták meg, hol engem. Ez egy igazi Szodoma és Gomora volt. Drogok, szex és töménytelen mennyiségű alkohol. Nem voltak szabályok és igen szórakoztató volt.” A drogelosztó központ naponta 100 kiló kokaint továbbított az Egyesült Államok felé. Lehder központi szigete, a Norman Cay még ennél is többet. Több, mint 300 kiló drogot továbbított naponta az USA felé. Ez utóbbi sziget logisztikai bázissá történő kiépítésére egyébként a kartell becslések szerint 4,5 millió amerikai dollárt költött el. Ám semmi sem tart örökké. Washington nyomására a bahamai kormány 1982-ben kiszorította a Medellín-klánt a szigetekről, Lehdert 1987-ben tartóztatták le Kolumbiában, akit rögtön ki is adtak az Egyesült Államoknak. Most a sziget eladó. Potom 46 millió amerikai dollárért bárki megveheti.
Jamrik Levente
