Az építkezés és a rombolás évszázadai

Jeles kivégzések a budai Szent György - Dísz téren

2019. augusztus 12. - don-kanyar

A mai Dísz tér nemcsak a középkori- és a törökkori Buda központi piacaként működött, hanem híres kivégzőhelyként is. A nevesebb lefejezettek szinte mindig a regnáló király hatalmának megdöntésében voltak érdekeltek. 

lov23.jpg

Csapás előtt. (Fotó: Fotoforge.eu)

Újabb meghúzott, a bőséges forrás- és irodalmi jegyzéktől megfosztott részletek a jövőre megjelenő "A budai Várnegyed titkai" című könyvemből. Az első szemelvény, amely az egykori Vöröskereszt-székház, későbbi Külügyminisztériumról szól, itt olvasható.

A Szent György tér a koraközépkorban sokkal nagyobb volt, mint a jelenleg a helyén pöffeszkedő Dísz tér. A Vízivárosi és a Fehérvári kapuk közötti füves sáv északi része egészen a mai Szentháromság utcáig nyúlt ki, amely a folyamatos beépítéseknek köszönhetően csak a XVI. századtól kezdett el összeszűkülni a mai Úri és Tárnok utcák mentén dél felé, a tér nevét adó kápolna irányába haladva. A Zala György mintázta honvéd emlékmű helyén ugyanis Anjou (Nagy) Lajos királynak köszönhetően egy Szent Györgyről elnevezett kápolna nyújtózkodott az ég felé, amely mellett árusítóbódék álltak. Buda központja nemcsak piacként, hanem kivégzőhelyként is működött. Havi rendszerességgel, szabályos időrendben mindig a tér Káposztapiac részén végezték ki a bűnösöket, akik lehettek grófok, főnemesek, de egyszerű haramiák, gyilkosok, árulók, hitszegők vagy akár szimpla eretnekek is. Egyes nyelvészek szerint innen ered a „Nem ér a nevem, káposzta a fejem” gyermekdallá nemesedett otromba és közönséges tartalommal felruházott szólás is, amely a jellem- és erkölcstelennek tartott név szerint említésre sem méltó bűnösök káposztahalmok közé begurult levágott fejeikre utalt. Ha valakit a vesztőhelyre kísértek, akkor az mindig óriási attrakciónak számított. A vár népe kíváncsian és szórakozást remélve gyűlt össze ilyenkor. Többféle halálnem létezett, a lefejezés például csak a kiváltságosoknak, főleg a nemeseknek adatott meg. Az alantasabbaknak nem sok reményük lehetett a gyors és fájdalommentes dimenzióugrásban, őket egyszerűen felakasztották, karóba húzták, megégették, felnégyelték vagy kerékbe törték. A kivégzett főurak többségét az utókor gyakran mártírként, a magyar szabadságharc lánglelkű harcosaiként, nemzeti hőseiként ábrázolta, holott ezek a nemesek általában csak a kor kardra menő belpolitikai harcainak vesztes oldalára került figurái voltak.

Az első nevezetes kivégzések a Délvidéken 1383-ban kirobbant, majd II. (Kis) Károly meggyilkolása miatt még vehemensebbé vált felkeléssorozat leveréséhez kapcsolódtak. Akik Mária királynő és férje, Luxemburgi Zsigmond előtt „őszintén meghajoltak” és korábbi bűneiket megbánták, azokat vagyonuktól megfosztva bár, de életben hagyta az uralkodópáros. Ilyen kegyelemben részesült például Apor Gergely vitéz is. Akik nem voltak hajlandóak a bűnbocsánatra és új hitet tenni a dölyfös német származású uralkodó előtt, azok bitó alatt végezték. Ilyen látványos kivégzés volt feleségéhez, Mária királynő isztriai raboskodásához, illetve zsémbes anyósához, a megfojtott Erzsébet anyakirályné halálához egyértelműen köthető Horváti János macsói bán esete is, akit 1394-ben Dobor várában fogtak el és 60 társával közösen brutális kegyetlenséggel kínoztak meg, majd négyelték fel Pécs központi piacán. Zsiga nagy bánatára a lázadás főkolomposa, Palisnai János johannita nagymester még 1391 február közepén belehalt csatasérüléseibe Vrána ostromakor, így látványosan kivégezni már nem lehetett.

A királynők elrablásában aktív szerepet játszó fodorházi Korpádi János somogyi nemesembert 1388-ban fogták el a boszniai Bazabuz határában. Őt láncra verve Budára cipelték, majd egy ló farkához kötözve végighúzattak Buda összes szennyes utcáján. Mire a paripa a Szent György térre visszatért, a hóhér a félig élettelen testet leoldozta a hátas farkáról, majd felhúzta a bitóra, ahol a nyöszörgő Korpádit pár csapással precízen felnégyelte. Holttestének darabjait a polgárok nagy derültségére a bakó segédjei kidobálták a várfalon kívülre.

„Brat uz brata, Mađar uz Hrvata”, azaz „Testvér a testvérrel, magyar a horváttal” - szól a délvidéki mondás. A számtalan pogányból, eretnek bosnyákból, forrófejű horvátból, Anjou-párti patarenus magyarból és öntudatos szerbből álló délvidéki felkelők egyik csapatát hédervári Kont István bán vezette. A korábbi várostromok és nyíltszíni ütközetek miatt jelentősen megcsappant létszámú csoport szintén 1388 elején indult el erősítésért Boszniába. Visszavonulásukkor, pont Nagyböjt első napján, február 26-án álltak meg megpihenni a bázaközi Száva partja melletti fövenyen, amikor erős bandériumával rajtaütött Kórógyi I. István krassói főispán, aki két évvel korábban már megjárta Palisnai börtönét. Kont István elfogása miatt a főispán jutalmul Harsány várát kapta meg.

Mivel az álmukból felvert 32 fős horvát-magyar csapattal a felesleges vérontás elkerülendően nem akart megvívni a főispán, így cselhez folyamodott. Azt hazudta Kontnak, hogyha harc nélkül megadják magukat, akkor Zsigmondnál kijárja mindegyiküknek a kegyelmet. Hédervári vitézei elhitték Kórógyi szavát, így másnap hajnalban közösen vágtak neki a budai országútnak, ám ahogy a mai Karlóca városába értek, a szószegő főispán valószínűleg az uralkodó parancsára lefegyvereztette a csoportot és azonnal vasra verette őket. A nemtelen és hitszegő eljáráson Kont és társai felbőszültek, hiszen jól tudták, hogy így sorsuk végleg megpecsételődött. A csoport ekkor döntött úgy, hogy ha a Brandenburgból érkező német- és csehbarátnak tartott király ennyire kétszínű, képmutató és hazug, akkor ők nem fognak behódolni ennek a teuton féregnek. A dacos kompánia öt évig raboskodott a budai várbörtönben, ahol egyszer sem tudták őket megtörni elhatározásukban. Ezt az állapotot megunva 1393 tavaszán döntött úgy a király, hogy tárgyalás nélkül végezteti ki majd őket, hacsak addig be nem hódolnak neki a polgárok szeme láttára. Politikai számítása azonban nem vált be, a makacs és dacos csapat, földi porhüvelyükkel mit sem törődve, emelt fővel mentek a halálba.

„De térdet, zsarnok úr, hogy így

Dúlsz minket és e hont,

Nem hajt neked sem e sereg,

Sem, Hédervári Kont.”

A bakó egymás után sújtott le bárdjával a Szent György tér káposztapiaci részén. Lehullott a feje Szeglaki László korábbi bodonyi bánnak, Keresztes Werizlow lovagnak, Philpesfi László vitéznek, Kont István fiának és a két Kemenesnek is. Az utolsónak hagyott Kont-, amikor végignézte társai lenyakazását- akkor ő hanyatt feküdt a vérpadon, hogy szemtől szembe láthassa hóhérját. Ekkor mondta állítólag azt, hogy „száz halálnak néztem már szemébe, és ettől sem rettegek.” Ahogy hédervári feje is begurult a káposzták közé, fegyverhordózója a kis Csóka felsírt. Zsigmond megsajnálta a bilifrizurás apródot és szabadságot ajánlott fel neki, ha behódol. A Thuróczi-krónika szerint az ajánlatot azzal utasította vissza a legény, hogy „cseh disznó vagy, sohasem szolgállak” majd a kis Csóka is önként fellépett a vérpadra, ahol harminckettedikként őt is lenyakazták. A hagyomány szerint holttesteiket a mai Vérhalom tér körül keresendő temetőben hantolták el. A későbbi évszázadokban a kivégzettek a nemzeti ellenállás erkölcsi hősei, az idegenszívűek zsarnoksága elleni függetlenségi harc szimbólumai lettek. Epikus és tragikus sorsukat feldolgozta Thuróczi János és Antonio Bonfini; megénekelte Tinódi Lantos Sebestyén; versbe szedte Czuczor Gergely, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Garay János, regénybe meg a barokkosan fogalmazó Gulácsy Irén is. Ám a vaskos obszcén diákhumor olykor még a dölyfős uralkodóknál, költőknél és pennaforgatóknál is veszedelmesebb, ha komisz trágárságról van szó. Czigány Lóránt irodalomtörténész szerint valamikor az 1930-as évek vége felé alakulhatott ki az a szaros szájú középiskolás vásári rímfaragvány, amely Arany János kötelező olvasmánnyá megtett „Toldi” című művének sorait cserélte ki egyenként sikamlós és obszcén tartalommal. A meglepő mód irodalmilag is értékelhető és jól elemezhető pajzán műben a lefejezett konok Kontot egyenesen a nők bálványának, egy két lábon járó fallosznak állította be a tanulás helyett a szexualitás titkai felé kacsintgató ismeretlen nebuló:

„Fogát csikorgatja Kont, a kemény örmény,

Megcsóválja farkát, támadt nagy légörvény.

A nagy pina elbír ötven centis dákót,

Elébb Kont hagyott benn egy tollforgós csákót”

Szörnyen komisz és szabad szájú a fiatalság. A következő nevezetes kivégzés nemes poki és mérgesi Póky Péter várnagy esete volt, akinek harácsoló személye szintén beépült a magyar legenda-, mese- és mondavilágba. Ezt a jóembert a korábbi szép haditettei miatt még 1468-ban Hunyadi Mátyás az összes adókötelezettsége alól felszabadította, ám az uralkodó halála után vagyongyarapítási céllal azonnal a magyar trónra áhítozó I. Miksa német-római császár pártjára állt, hátha még több gazdasági kedvezményt szerezhet magának. Harácsoló cselekedetéért II. Ulászló, az új magyar király elvette eddig összegyűjtött javait és azt Corvin János hercegnek adományozta. Ez a nem várt illiberális gazdasági döntés nem tetszett az adómentesség bűvöletében élő Petruskának, így inkább gyorsan lerázta a fukar németet, amelynek köszönhetően egy év múlva, 1491-ben a magyar uralkodó megbocsájtott neki és visszakapta a javait. Póky eközben behízelgett Corvin Jánosnak is, aki rossz emberismerete miatt pár év alatt annyira megkedvelte a földi javakat kedvelő nemest, hogy Komáromban kelt oklevele szerint megtette Bajmóc vára kapitányának. A gondok innen kezdődtek. A főfalaktól délre feltörő gyógyító erejű termálforrást annyira megkedvelte a loboncos hollófi, hogy egyre gyakrabban áztatta itt a bütykeit, amelynek nem igazán örült a várnagy, hiszen „főnöke” tudta nélkül ezért a balneológiai élvezetért ő komoly összegeket szedett be sutyiban a falusiaktól és a messze földről idevánszorgó reumásoktól. Innen erednek a tanító jellegű népmondák és legendák, amelyekre helyhiány most nem térnék ki. „Akinek a zsebe sovány, ahhoz a vér szava komisz.” – rebegte egykor Villon, majd a francia alkoholista elmés gondolatát továbbfejlesztve, Póky úgy döntött, hogy legközelebbi fürdőlátogatásakor megöli Corvin János horvát-szlavón bánt. Tervére –ki tudja miért– hamar fény derült, így a herceget még időben értesítették familiárisai. A várkapitány vallatása alatt állítólag további 13 gyilkosságot vallott be, amelyek közül a legiszonyatosabb a saját testvérének vízbefojtása volt, mivel öccse nem akart lemondani a saját atyai örökségéről az ő javára. Pókyt 1496-ban II. Ulászló király parancsára a budai Szent György téren feldarabolták. „Az egykori bajmóci várúr az ítéletet fennkölt lélekkel vette tudomásul, a kínzást Isten irgalmában megnyugodva, szótlanul, jajkiáltás nélkül szenvedte el.”

 Bár a Magyar Királyság területén a reformációs tanokat hirdetők ellen nem léptek fel olyan kegyetlenül, mint a nyugat-európai országokban, de a fennmaradt dokumentumok tükrében négy-öt alkalommal azért csak kivégeztek vallási elhajlás miatt reformátorokat az ország területén. A törvényi hátteret I. Ferdinánd király 1527. augusztus 20-án kiadott kegyetlen rendelete adta, miszerint akik az úrvacsorát két szín alatt osztják, azokat halállal kell büntetni. Szintén vízbefojtással, tűzhalállal, vagy fejezéssel kellett azoknak az életét elvenni, akik a római szokás szerint nem voltak áldozópappá szentelve, ám mégis kiosztották a szentségeket. Pontosan nem tudjuk, de feltehetően vagy Sopronban, vagy a budai Várnegyed központi piacán égették meg 1525 októberében a Felső-Ausztriából származó Johannes Baumgartner és Johannes Cruss könyvtárosokat, akik az esztergomi várbörtönt korábban megjáró, ám ekkor már Wittenbergben tartózkodó Conrad Cordatus megbízásából csempésztek be az országba tiltott vallási tartalmú könyveket.

A következő nevezetes kettős kivégzés a magyar történelem egyik híres szélhámosához kapcsolódik. Ez a taljánföldről származó jóember a magyar belpolitikai játszmák becstelenségét, erkölcstelenségét, anyagi haszonlesését és önzőségét kihasználva hamar elérte, hogy a kafírok legyőzésében tevékenykedő törökök ármányos megoldásainak köszönhetően magas kormányzati pozícióba kerüljön, hogy így az „Arany Alma-terv” szellemében pallost törhessen a gyaur magyar kutyák felett. Ez a személy nem volt más, mint a velencei dózse fia, Ludovicus Gritti kereskedő, egy minden hájjal megkent kettős ügynök, aki a szultán titkos minisztereként 1530-ban szerezte meg a Magyar Királyság kormányzói posztját. Megválasztását csak kevés magyar főúr ellenezte, hiszen mohóságukban csak kevesen érezték ekkor még a trükkösen megfont anatóliai selyemzsinór lassú szorítását. Nem így kereki Ártándi Balázs Buda várának egyik katonai parancsnoka és ikerbátyja, kereki Ártándi Pál máramarosi főispán, akik a szitán átlátva Gritti kormányzóvá választása ellen szavaztak. Szavazatuk azonban kevésnek bizonyult. Frissen megszerzett kormányzói hatalmával élve, Gritti azonnal árulással vádolta meg az ikerpárt, akiket börtönbe vetett, majd egy év múlva, 1531. január 10-én Szapolyai János király távollétében gyorsan ki is végeztetett. A lefejezés a királyi várpalota belső udvarán álló csatornakútnak hívott díszkút mellett történt még napkelte előtt, majd a fekete lepellel lefedett fej nélküli holttesteket a nép okulására a délelőtti órákban átvitték a Szent György kápolna mellé közszemlére. A király a kivégzés napján szándékosan ment el a budai hegyekbe vadászni, hogy ne lássa a hozzá mindig hűséges Ártándi-testvérek vesztét. Szapolyai kétszínűségére az lehet a magyarázat, hogy ekkor ő már a szultán bábja volt, a törökkel kollaboráló Grittit pedig kénytelen volt a gazdag Ártándi-vagyonnal megjutalmazni az új pozíciója miatt.

1686-ban Buda három hónapig tartó ágyúzását követően szeptember 2-án indította el a mindent eldöntő utolsó rohamot a Szent Liga. Az egyesült keresztény csapatok az Esztergomi rondellánál betörtek a várba, velük párhuzamosan Lotaringiai V. Károly herceg rohamoszlopai a mai Dísz téren csoportosulva segítették II. Miksa Emánuel választófejedelem bajor seregeinek déli előrenyomulását a várpalota felé. A Fehérvári kapun keresztüli betörésnél ott volt Ramocsaházy Endre zászlótartó is, akit a közelharc hevességében a törökök elvágták csapattestétől, majd behemót, őserőtől duzzadó harcias termetét látva és tisztelve nem ledöfték, hanem egy közeli szederfára fellógatták. A magyar ogre ellenben olyan nagy súllyal rendelkezett, hogy a fa ága meggörbült alatta és így lábujjai elérték a földet. Ramocsaházy félig aléltan, pipiskedve várta Charles Eugène Croÿ herceg ezredének megérkezését, akik tüstént le is vágták az elsápadt vitézt a fáról. A mi testes kurucunk I. Lipót királytól kapitányi rangot kapott, majd amikor nyugalomba vonult megkapta a várgrófi tisztet is. Gondosan őrizte azt a fát, amelyre a törökök felakasztották és annak árnyékában végezte naponta hálaimáját. Amikor 105 éves korában elhunyt, katonai pompával kísérték utolsó útjára. A budai főtemplom déli részén elterülő egykori temetőben helyezték nyugalomra. A fa sokáig állt még a téren. Kátsor Keresztély kegyesrendi pap írta jó hatvan évvel később, hogy „1749. május havában magam láttam és megtapogattam a fatörzsöt.”

A törökök nehezen emésztették meg Buda elvesztését. A székesfehérvári török parancsnok ennek érdekében igen hamar kapcsolatot teremtett a Budán szolgáló Conrad Finck von Finckenstein császári hadnaggyal, aki 2000 Dukátért elárulta a frissen megerősített budai vár gyenge pontjait. A titkosírással megírt beszámolókat Benio Schakó futár szállította Fehérvárra, akit a császáriak hamarosan lefüleltek. A porosz származású Finck sokáig azzal védekezett, hogy ő nem akart semmi rosszat, csak hamis információékért pénzt kicsalni a basától. Érvelése azonban nem hatotta meg a haditörvényszéket, hiszen vallatás útján csakhamar kiszedték a Salm-ezred katonájából, hogy a valódi terve az volt, hogy amikor az ő katonái állnak majd őrséget a fehérvári kapunál, akkor leitatja a legénységét és beereszti a várba a budai hegyek mögött megbújó janicsárezredet. A hadbíróság árulás vádjával kivégzésre ítélte a két jóembert, amelyre 1687. április 9-én került sor. Először a futárt trancsírozták fel. Őt élve karóba húzták. Aztán másodikként Conrad jobb kezét vágták le, majd amikor fájdalmában túlordította a tömeget, akkor a fejét. A jog és a törvény nevében ezután kitépték a szívét, amelyet az áruló arcához csaptak. Ezek után az élettelen holttestet négy részre darabolták fel, a négy végtagot pedig négy budai utcában kitűzték egy-egy zászlórúdra. Kivégzésükről rézkarc is készült, amelyet propagandisztikus céloknak megfelelően terjesztettek birodalom-szerte.

A teljesen szétlőtt és felégetett budai Várnegyedben nagyon nehezen indult el az élet. A romok között pár tucatnyi ember lakott, akik megfelelő élelem-, hajlék- és anyagi bevétel híján hamar csont sovánnyá fogytak le. A lakhatást az is nehezítette- írta gróf Koháry István az öccsének-, hogy „sok holtestnek és eldöglött lónak bűzi sokakat már is elbetegített.” Ennek ellenére katonai okok miatt azért elkezdték a győztesek a romeltakarítást. Így tűnt el a dzsámivá átalakított Szent György kápolna, amelynek mind neve, mind helye is lassan feledésbe merült. A Buda középkori egyházi emlékeit elsőként Schier Xistus ágostonrendi szerzetes próbálta meghatározni, amelyet kivétel nélkül mindenhol elrontott. Tévedései beépültek a későbbi történetírók munkáiba és a köztudatba is, ennek köszönhetően lett a Szent György tér az egykori Szent Zsigmond tér, illetve Dísz tér az egykor Szent György tér. Ennek függvényében az újkori kivégzések áthelyeződtek a mai Szent György térre, a Vérmezőre és a Rákóczi útra.

Jamrik Levente 

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr6415005502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valakiateleprol 2019.08.12. 12:40:13

az emberiség létezésének és történelmének legalja volt ez a mocskos sötét középkor...
Talán ez is az oka annak hogy sosem volt késztetésem követni vagy akár Csak érdeklődni iránta.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.08.12. 12:40:30

Ki gondolta volna, hogy ma meg úgy fogjuk magunkra húzni ezeket a kényurakat.

masszazsinfo.hu 2019.08.12. 20:06:13

Melyik Rákóczi útra helyeződtek át a kivégzések? Ha az akkori Kerepesi útról van szó, akkor ott pontosan hol volt erre hely?

Alick 2019.08.12. 20:06:21

@Make Valamit: Szerencsére a nyilvános kivégzések már kimentek a divatból. :)

Donatus a Jerbiton 2019.08.12. 20:06:27

@Valakiateleprol: A fejlett XX és XXI. század ezzel szemben emberségéről híres.

Thomas Dantes 2019.08.12. 20:06:45

Részletes írás. de,

Nem értem, mi ez a ellenséges hangnem Luxembrugi Zsigmond királlyal szemben? Dölyfös német meg ,,zsiga"
Korának egyik legjelentősebb politikusa, igazi államférfi, diplomata. Hogy kivégeztette a lázadókat? Minden uralkodó kivégeztette az ellene lázadókat ha tehette. Ez volt a természetes.

Alick 2019.08.12. 20:06:49

@Valakiateleprol: Ezzel együtt tömegek csüngenek a Trónok harca sorozaton, amely pont ilyen világról szól (fantasy elemekkel kiegészítve). :)

bloggerman77 2019.08.12. 20:07:01

"hogy ha a Brandenburgból érkező német- és csehbarátnak tartott király "

**

Mi köze itt bárkinek Brandemburghoz? Zsigmond a luxemburgi dinasztia tagja volt, és Prágában született a cseh király fiaként

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2019.08.12. 20:10:22

@Thomas Dantes: Nemzetközi szinten sikeres volt, de a magyar belpolitikában nem volt klasszis.

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2019.08.12. 20:11:26

@bloggerman77: Igen, és Brandenburg városából érkezett Budára. Nem a dinasztiáról írtam, hanem, hogy honnan jött

Alick 2019.08.12. 20:12:12

@Donatus a Jerbiton: A háborúkat, a kivégzéseket is iparosították és tömegesítették...

Gazz 2019.08.12. 21:21:26

Jó poszt. Ami a szederfát illeti, valószínűleg fekete szeder lehetett, amit a törökök hoztak be az országba, és a tabánban még mindig található pár fa.

Gábor Ármin Barna · https://patibulum.blog.hu/ 2019.08.12. 21:33:39

@masszazsinfo.hu: 1860-as évektől 1894-ig, a gyűjtő megnyitásáig volt a Kerepesi út (ma Rákóczi) 66. alatti fogház udvarán felállítva szükség esetén az akasztófa. Összesen hat alkalommal akasztottak ott.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.08.12. 21:44:03

És ezt a szép kort zúzta szét a liberalizmus.

chrisred 2019.08.13. 11:17:34

@bloggerman77: Zsigmond brandenburgi őrgrófként volt német választófejedelem, amikor a magyar trónra került. Egyébként tudtommal Nürnberben született, és az apja amellett, hogy cseh király is volt, elsősorban német-római császárként ismert.

kun andras 2019.08.13. 11:17:46

Az "obszcén" versikét nem a diákok írták, hanem a Nemzeti Múzeum igazgatója, Réthy László (Lőwy Árpád).

chrisred 2019.08.13. 11:17:52

@Donatus a Jerbiton: Bármennyire is különösnek tűnhet, de a korábbi korokhoz képest tényleg az.

Macropus Rufus 2019.08.13. 11:50:38

@Donatus a Jerbiton: hát fényévekkel jobb mint ami anno volt. Nem is értem a kérdésed lényegét... te nem itt élsz ebben a században? :o

Thomas Dantes 2019.08.13. 16:31:49

@don-kanyar: Luxemburgi Zsigmond belpolitikáját illetően is jelentős uralkdoó volt. Ami egyébként középiskolai tananyag is, hogy miket vezetett be...
De ennél bővebben fejlődtek alatta a városok, a polgárság, európai színvonaló és jelentőségű királyi udvart hozott létre

Mátyásnál bezzeg ezt mindenki kiemeli ,hogy milyen nagyszerű fényézű udvara volt, míg Zsigmondnál ez elfelejtődik. És egyébként is, sok dologban Mátyás Zisgmondot követte.

gigabursch 2019.08.13. 16:48:00

Lőwy Árpád Pajzán Toldija nem ismeretlen szerzô műve.
Még a TeCső is tud róla.

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2019.08.13. 16:49:15

@gigabursch: Általánosan elfogadott vélemény szerint a pajzán, kifogatott Toldi szerzője az 1914-ben elhunyt Lőwy Árpád, polgári nevén Réthy László numizmatikus volt, de a mű inkább az 1930-as 1940-es években készülhetett. Valódi szerzője ismeretlen Első autográf lejegyzését Czigány Lóránt irodalomtörténésznek és Németh Sándor szociológusnak köszönhetjük. In: CZIGÁNY LÓRÁNT: A szexuális őserő mítosza: a „kiforgatott Toldi.” In.: Kortárs, Budapest, 1996/4 90-92. o.

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2019.08.13. 16:49:53

@kun andras: Általánosan elfogadott vélemény szerint a pajzán, kifogatott Toldi szerzője az 1914-ben elhunyt Lőwy Árpád, polgári nevén Réthy László numizmatikus volt, de a mű inkább az 1930-as 1940-es években készülhetett. Valódi szerzője ismeretlen Első autográf lejegyzését Czigány Lóránt irodalomtörténésznek és Németh Sándor szociológusnak köszönhetjük. In: CZIGÁNY LÓRÁNT: A szexuális őserő mítosza: a „kiforgatott Toldi.” In.: Kortárs, Budapest, 1996/4 90-92. o.

gigabursch 2019.08.13. 16:50:08

@kun andras:
Már látom megválaszoltad..

muv 2019.08.14. 23:13:58

@Valakiateleprol: kar, hogy a posztnak csak kab az elso fele szol a kozepkorrol, a masodik fele vaskosan ujkor.