Az építkezés és a rombolás évszázadai

A Balkán legnagyobb szétrohadt káderképzője lesz a horvát foci új otthona?

2018. július 12. - don-kanyar

Tito szülőfalujában képeztek már ki jugoszláv kommunistákat, horvát belügyi- és fegyveres erőket, adtak itt már menedéket vukovári menekülteknek és most talán a VB-döntőre készülő horvát labdarúgó-válogatott központjaként újulhat meg.

kumrovec1.jpg(A kumroveci Josip Broz Tito Politikai Iskola egykori moziterme napjainkban (Fotó: lana-sator.livejournal.com)

Josip Broz Tito 1980-as halálát követően a belgrádi Központi Bizottságnak teljesen egyértelmű volt, hogy a néhai államelnök szülőfaluját gigantikus méretű kommunista káderképző központtá alakíttatja át. A szlovén határ mellett húzódó horvátországi Kumrovec faluban először teljesen felújították a szocialista blokkban láncos kutyának is nevezett politikus szülőházát, majd pár hónap elteltével az egykori államelnök luxusrezidenciáját is-, amely ekkor lett emlékmúzeum és kegyeleti központ. A településbővítés- és fejlesztés ötlete mellett szólt az a tény is, hogy a 304 lakosú községben Ivan Filipčić és Berislav Šerbetić építészek tervei alapján 1974-óta már működött egy minden kényelemmel ellátott, csak a párt (JKSZ) által delegált politikusok, tudósok, akadémikusok és művészek által használatos sport- és rekreációs központ is, amely lényegében egy 40 fokos termálvízforrásra felépített 6500 négyzetméteres, 62 lakosztályból álló szállodakomplexumot jelentett. A „Zagorje” hotelként ismeretes épületegyüttesben gyakran megszállt a szocialista blokk több ismert vezetője is. Jó példa erre Kádár János 1975-ös délszláv útja.

A Titótól elnevezett hétemeletes politikai iskolát 1981-ben adták át. A fennmaradt dokumentumok alapján a Balkán-félsziget legnagyobb káderképzőjét nem állami finanszírozásból, vagy közpénzből, hanem a párttagok „téglajegy- befizetéseikből” építették fel. A levegőből rakétára, vagy repülőgépre hasonlító épületet a néhai Jugoszláviában annyira népszerű brutalista építészet egyik balkáni remekművének tartják. A Danilo Cvjetković és Miomir Lužajić tervezte létesítmény 8500 négyzetméteren terül el a falu határában, a kladniki út egyik domboldalában.

Míg a földszinten két kisebb étterem és egy konyhacsarnok által közrefogott nagyobb méretű befogadó csarnok, kongresszusi terem, könyvtár, mozi, könyvtár, bár és egy tornaterem látható, addig a felsőbb szinteken 12 előadóterem, 8 tanári szoba, 145 darab egyágyas- és 260 kétágyas szoba, két konyha, 5 orvosi rendelő lelhető fel. Az épület alatt a kor szokásainak megfelelően kialakítottak egy atom-vegyi- és kémiai támadásnak is ellenálló óvóhelyet, egy transzformátor állomást, és 12 aggregátorból álló műszaki szobát is. Az iskola mellett több tenisz, golf, illetve nyitott és fedett kézilabda- és focipálya kialakítására is sor került.

Az intézményben a szocialista fejtágítás 1990-ig működött, amikor is a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége a marxista-titóista tanok iránti érdeklődés teljes hiánya miatt felszámolták a kumroveci oktatást. A Politikai Iskola legutolsó elnöke egyébként az az Ivica Račan volt, aki 2000-ben Horvátország miniszterelnöke lett. Délnyugati szomszédunk függetlenségének kikiáltása után Zágráb a komplexumot először a belügyi fegyveres erőknek, majd a horvát hadsereg egyik kiképzőközpontjának utalta ki.

 

A délszláv háború idején a vukovári menekülteket szállásolták el itt. Az utolsó család 2003-ban költözött ki az épületből. A Horvát Privatizációs Alap azóta próbálkozik az épület eladásával. Sikertelenül. A hatalmas létesítményért 23 millió kunát, azaz több, mint 982 millió forintot szerettek volna kapni, de egyetlen értékelhető adásvételi ajánlat sem futott be azóta az Alaphoz. A létesítmény azóta rohad. Értékes elemeit leszerelték, használható műszaki egységeit, berendezéseit, bútorait és réztetejét ellopták, vagy sutyiban eladták.

A horvát labdarúgó-válogatott sikeres világbajnoki szereplése kapcsán azonban a napokban a falu polgármestere felvetette, hogy a Szábor állami költségvetésből újítsa fel az egykori Josip Broz Tito Politikai Iskolát, hogy a nemzeti tizenegynek a jövőben ez legyen a felkészülési központja. A községvezető az újságírókat arra is emlékeztette, hogy 112 nemzet részvételével 1987-ben Zágrábban rendezték meg a 14. nyári Universiadét, amelynek labdarúgó elődöntőit Kumrovecből tudósította 17 ország televíziója, azaz a létesítmény fénykorában teljes mértékben kitudta szolgálni az élsportolókat. Dragutin Ulama polgármester értékelhető választ a most vasárnap esedékes Franciaország-Horvátország VB-döntő után kaphat a kormánytól.

Jamrik Levente

A hétvégére is több érdekes tematikus túrát ajánlunk. Szombat délután 2-kor kezdődik a "budai Várnegyed és barlangrendszerének titkai" című túra, amely 15 természetvédelem alatt álló belső udvar megtekintésén kívül egy titkos törökkori pincerendszert is tartalmaz, ahol egy világháborús óvóhely is megnézhető. Bővebb infók a túráról itt. Vasárnap a "Tabáni pletykák és Duna-parti gyilkosok" című túránkon híres-hírhedt bűncselekményekről és Buda szívében működő titkos szovjet fegyvergyárakról, ÁVH-s vallatóközpontokról rántjuk le a leplet. A túra után fakultatív programként megnézzük a francia-horvát VB-döntőt is. A túráról bővebb infókat itt találsz.

    

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr6314110315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2018.07.13. 18:06:59

Kurva menő hely, fel kéne újítani beköltöznék simán.