Az építkezés és a rombolás évszázadai

A Sztálinburg-projekt: új metropolisz a milliós nagyváros mellett

2011. november 18. - don-kanyar

A Sztálinburgnak csúfolt 210 négyzetkilométeres gigaberuházás nem falvakat, telepeket vagy kisvárosokat épített össze Leningráddal, hanem egy teljesen új alapítású, háromszor nagyobb méretű település volt a Nagy Péter alapította Néva-parti egykori főváros mellett. A zóna ma is csak egyre nő.

A háttérben az át nem adott leningrádi 30 méteres Lenin szobor, előtérben Sztálin katonái (Fotó: Stalinarch.ru)

Amerikai álmok szovjet kivitelben

 

Bár fővárosi rangjától 1917-ben megfosztották, Sztálin kiemelten kezelte a proletarizmus bölcsőjének tartott Leningrád urbanisztikai fejlesztését-, hiszen átvitt értelemben ő is ennek a városnak köszönhette hatalma kezdetét. Az 1925-ben zárt körben meghirdetett „szovjet típusú ember felemelkedését szimbolizáló” építészeti pályázat során, a település tanácsának éppen ezért olyan terveket kellett „megkövetelnie” az irodáktól, amelyekben a Néva-parti város déli és nyugati közigazgatási határán felépíteni kívánt -a szakma által csak Sztálinburgnak „gúnyolt” projekt-, amerikai nagyvárosra jellemző szerkezetű, formavilágában német neoklasszicizmusból merítkező, ám azt hatalmas méretűvé átalakító szovjet városszövete lenne a cári alapítású településnek. Az elképzelés pontosításához hozzátartozik, hogy Koba nem a Néva-parti város mellett több száz év alatt szervesen fejlődő, ingatlanállományaikban lineárisan vagy exponenciálisan bővülő kisvárosok (pl.: Cárszkoje Szélo) és falvak lakótelepekkel történő összeköttetését, illetve az akkor 222 éves nagyvárosba történő beolvasztását indítványozta, hanem egy teljesen új város megépítését! A Kreml elképzelései szerint a három megépítésre váró, 35-35 kilométer hosszú, egymással párhuzamosan futó félkörgyűrű, Peterhof (Petrodvorec) tengeri kikötőjét kötötte volna össze Leningrád keleti agglomerációjához tartozó Kudrovó községgel, amelynek építőipari kihívását és nagyságát -a fent leírtak miatt is-, már akkoriban is csak a városalapító I. Péter, illetve a Párizst teljesen átformáló Georges-Eugène Haussmann terveihez lehetett és szabad volt csak mérni.

Bár még egy terv sem készült el, amikor a városvezetés már 1926-ban utasításba adta, hogy minél hamarabb kezdjék el a laza szerkezetű földterületek tömörítését, az észak-déli irányú sugárutak által határolt tömbök beépítését, valamint a Ligovszki-csatorna hídjainak kivitelezését. A központilag berendelt pályaművektől függetlenül ugyanis a tanácsnak az volt a célja, hogy a mai Blagodatnaja utcáig „tengelybe hozhassa” az 1823-1914 között kiépített Moszkvai sugárutat a többi, addig csaknem teljesen kiépített déli, délkeleti és délnyugati irányba tartó főúttal, hogy Sztálinburg építésekor már ne maradjon egy foghíj se a „két város határa között.” Ennek a pályázatnak köszönhetően –a szakma szerint– sok értékes és szép ingatlannal bővült a Néva-parti város. Az orosz art deco atyjának tartott Alekszandr L. Lisnyevszkijnek, valamint a konstruktivista Igor Fominnak, B. M. Szerebrovszkinak és J. F. Freedmannak köszönhetően például több tucat társasház, iskola, pártszékház, kultúrpalota, mozi, kórház és gyárigazgatósági épület került átadásra ezen az új szakaszon, amelyeket ma már műemlékként tartanak számon. Az 1936-ig tartó grandiózus méretű építkezés előkészületi munkálatait jól szemléltette az is, hogy a generalisszimusz parancsára 1933-ban a leningrádiak még egy közepes méretű villamoserőmű alapozásába is belefogtak a sugárút déli végénél, amelynek kapacitását a leendő 210 négyzetkilométert kitevő „sztálinburgi városrész építésénél” kívánták felhasználni, később pedig az ide költözők háztartási energiaszükségleteire.

Leningrád 1935-ös határa, és a köré építeni kívánt Sztálinburg külváros (pirossal) (Fotó: Stalinarch.ru)

A Leningrád területénél háromszor nagyobb Sztálinburg részletes terve, 1935. október 25-én érkezett meg a pályázatkiírókhoz. A Lenszov(j)et építészeti iroda mérnökei által jegyzett mű jelentősen túllőtt a tervkiírási kritériumokon: a tervezők ugyanis az előírtak ellenére nem három, hanem nyolc félkörgyűrűt álmodtak a város déli és nyugati területére-, amelyeket a korábbi négy helyett, már húsz sugárúttal osztottak fel. Mivel pályázati elvárás volt, hogy nemcsak lakótelepeket, hanem új ikonikus épületeket is át kell majd itt adni-, így az iroda több olyan középületet skiccét is felvázolta a „majdan kerületként működő metropolisz” központjába, amelyek együttesen is, de akár önállóan is kifejezték a párt hatalmát, illetve a megújuló ország politikai, gazdasági és katonai erejét. A tervrajz szerint a 35 kilométer széles, 6 kilométer hosszú új városrész központja a katonai parádékra is alkalmas Moszkvára keresztelt tér lett, amelynek sarokkövének a megépítésre váró Szovjetek Házát szánták. Míg a tértől nyugatra párhuzamosan futó körgyűrűket nagy felületű parkokkal, szökőkutakkal és sétányokkal kívánták összekötni, addig a placctól keletre a „Sztálin barokk” formavilágát visszaadó lakótelepek sorát kívánták felépíteni egészen a Néva folyó alsó szakaszán túl. Az új városszövet szerkezete elnyerte a megrendelők ízlését, a részletek kidolgozását a tíz éve „folyamatosan pályázó” 11 meghívott építészirodát bízták meg, akik 1936-ban adhatták le az elképzeléseiket.

Tervek az örökkévalóságnak

 

Az Alekszandr Ivanovics Gegello vezette építészcsoport (L. C. Kocvena, B. C. Rebortovics, C. T. Dezsenkov, A. D. Kaca) tervpályázatának szellemi előképe –indoklásuk szerint–az ókori Róma volt. Középrizalitos, robusztus méretű Szovjetek Házának nevezett ötemeletes betontömbjüket korinthoszi végződésű, váltakozó mélységben felállított oszlopsorral, díszes kapukkal, domborműbetétekkel, fogazott övpárkánnyal és pilaszterekkel próbálták meg valamelyest szellősé és „emberbaráttá” tenni-, ám ez a szándékuk a zsűri szerint sem teljesült. Igencsak nevetségesnek tűnt, hogy a munkás férfit és a paraszt asszonyt megmintázó központi szoborcsoportjuk az antik idők cézárábrázolásait követte, s kapott volna helyt az elnagyolt attikafal felett. Nem aratott sikert a szakmai grémiumnál E. A. Levinszov és Igor Ivanovics Fomin pályaműve sem-, pedig nyolcvan év elteltével is –talán– pont ez a terv bizonyult a legérdekesebb és legattraktívabb építészeti elképzelésnek. Posztkonstruktivista elemeket felvonultató látomásuk ugyanis nemcsak az olasz fasiszta épületek formavilágából merített bátran, hanem Fomin apjának, Ivánnak a munkáiból is-, aki két évvel korábban a moszkvai Szovjetek Palotája tervpályázaton mérettette meg magát. A döntéstől függetlenül a terv –igaz csak részleteiben–, de mégis megvalósult „annak olaszos jegyei miatt”. A 192 új itáliai, dalmát, albán és görög várost építtető Benito Mussolini ugyanis a római E42 (E.U.R) negyednél elfogadta Marcello Piacentini főépítész azon kérését, hogy az oroszok víziójának egyes elemeit használják fel a Via Cristoforo Colombo térfalainak építésénél.

A Grigorij Alekszandrovics Szimonov irányította építész csapat (Sz. V. Vaszilovszkij, O. I. Gurjev, Lev. M. Hidekelj, B. D. Szudoplatova) az orosz barokk és empire gyökereihez nyúlt vissza, amikor Sztálinburg központi terét, benne a Szovjetek Házával együtt megrajzolták. A tetszetős terv lényegében a leningrádi Ermitázs, a Téli Palota, a Vezérkar épülete és a cári időkben kialakított Palota tér modernizáltabb változata volt-, amelyben a „kommunista pártszékházat” az északról és délről érkezők csak a lovasszobor-párokkal körbevett két hatalmas kapun keresztül tudták megközelíteni. A pajzs alakú Moszkvai tér keleti térfalcsúcsaira az Admiralitás tornyára hajazó, ám zömökebb kivitelezésű, egy-egy aranyozott tetejű építményt kívánták elhelyezni. A tér centrumába egy nyugatra mutató Lenin szobrot szántak. Bár a zsűri szintén nem értékelte Nyikoláj Baranov-féle „Sztálin-stílusban megfogant” tervét-, az új közlekedési folyosókat (terek, sugárutak, utcák) kitöltő városszövetre tett javaslatait –módosított formában, ugyan–de csak megvásárolta a grémium. A sikeres adásvétel mögött egy általunk is jól ismert praktikus térszerkezeti megoldás állt: a rendezési terv alapján megvalósuló beépítés során ugyanis a kijelölt utcaszerkezeteket úgy akarták megtartani, hogy a keretesen körbeépített tömbök belsejében –a cári időkben csaknem 100 százalékosan beépített udvarokkal ellentétben– itt egy, vagy több összefüggő zöldterületek (közkertek) lettek volna. A beigazolódott elképzelések szerint ez a struktúra lényegesen lazább és levegősebb környezetet tudott biztosítani az ide költözőknek, amit 1950-től már mi magyarok is megtapasztalhatunk országszerte átadott lakótelepeink „parkjaiban” járva.

A nagyszabású sztálinburgi-projektnél mérettette meg magát először a Lev Vlagyimirovics Rudnyev vezette csapat (V. O. Munc, L. B. Szegal, J. Tatarinkov, E. F. Radzieszkogo) is. A csoport neoklasszicista-eklektikus stílusban megálmodott négyszintes Szovjetek Háza -a kupola hiánya ellenére- szinte „tökéletes leképzése” volt a berlini Reichstagnak-, ami lényegében pont a hasonlóság miatt nem aratott osztatlan sikert a zsűrinél. (Pedig ekkor a két ország még jóban volt egymással.) Vélekedésük szerint az épület kváderezett borítása és timpanonban végződő középrizalitja -a díszítések ellenére is- inkább a „cári stílust, Poroszország polgári építészetét képviselte, mint az újszerű proletár ízlést.” A tervek szerint a 300 ezer négyzetméteres nagyságúra tervezett Moszkvai tér nyugati oldalán kapott volna helyt az az oszlopcsarnok, amely félkörívesen ölelte volna körbe az obeliszkben nyújtózkodó Hősök oszlopát, amelyre a mérnökök a Moszkvai sugárútnál háromszor szélesebb Győzelmi (1977-től már Lenin) főútvonalat kívánták rávezetni. Rudnyev rugalmasságát egyébként jól szemléltette, hogy a világháború után építészetét szinte teljesen átvariálta „Koba ízlésére”, így csakhamar az ő elképzelései alapján valósulhatott meg a moszkvai Hét Nővér egyike-, az 1953-ban átadott Lomonoszov Egyetem, illetve az 1955-ös avatású varsói Kultúra és Tudomány Palotája. Simulékony, a Kremlnek tetsző gondolkodásmódja miatt a generalisszimusz Sztálin-díjjal is megjutalmazta a „lelkes és eminens úttörő követőjét”.

A zsűri 1936. március 13-án meghozott döntése szerint, a pályázat győztese a Noah Abramovics Trockij vezette (L. G. Golubovszkij, J. O. Szvirszkij) mérnökcsapat „Vörös város” pályaműve lett. Mivel a leendő Moszkvai teret ábrázoló tervrajzuk hasonló építészeti-és kultúrtörténeti elgondolások alapján született meg, mint a Grigorij Alekszandrovics Szimonov-féle brigád által felvázolt „új kommunista Palota tér”-, így a tanács csak a Szovjetek Házára vonatkozó elképzeléseit vette meg a csapattól-, a többire nem volt kíváncsi. (Érdekes, vagy ezek után talán már nem is annyira meglepő, hogy a Trockij-csoportnak ez az épületterve is szinte egy az egyben úgy nézett ki, mint a pár hónappal korábban leadott Nyikoláj Baranov-féle székházterv.)

A leningrádi tanács attól függetlenül, hogy még ez év elején elkezdte „palotájának” kivitelezési munkálatait, újabb megbízással látta el Trockijt és spion csapatát. A megrendelés a korábban el nem fogadott Moszkvai tér többi ingatlanának újratervezésére vonatkozott-, amit 1941-re hiába rajzolt át szellősebbre és nagyobbra a szellemi termékek lopásában jeleskedő Noah az új csapatával (J. N. Lukin, M. A. Sepilevszkij), a háború miatt ezek a skicceik a kukába kerültek. Szerencsésebben járt az 1936-ban megnyert, és még az abban az évben építeni kezdett pályázatával: Az ötemeletes, oldalszárnyain szimmetrikus elrendezést mutató épület, ugyanis (állítólag) jól kihangsúlyozta 14 oszlopával tornácosan kiugró középrizalitot-, amely fölé az Igor Gromov Kresztovszkij mintázta Szovjetunió címere, sarkaira pedig a Nyikoláj Vasziljevics Tomszkij formálta egész alakos szocreál szoborcsoportok kerültek. Az 1941-re átadott épület 700 irodának és 3000 ember befogadására alkalmas díszes borítású ülésteremnek adott helyt. Az ország akkor legnagyobb középületének számító, gránittal és márvánnyal beburkolt Szovjetek Házát azonban nem sokáig használhatta a helyi politikai vezetés. Az épületet már szeptemberben birtokba vette a Vörös Hadsereg tüzérségi parancsnoksága, majd a Kreml számára egyre kedvezőbb lefolyású harcok után a leningrádi frontra kivezényelt ezredek kiskatonái. Bár jelentős háborús találatokat kapott a bunkerekkel sebtiben kibővített ingatlan, 1946-ban már ismét teljes pompájában parádézhatott a Néva-parti kommunisták díszköve.

Város a városban, pontosabban mellette

 

A felújított épület átadásával egy időben hirdették ki az 1948-ig tartó „Első Általános Leningrádi Rekonstrukciós és Fejlesztési Tervet”, amely ugyan már szerényebb formában, mint az 1925-ben megálmodott, majd az 1935-ben felvázolt Lenszov(j)et-féle terv tartalmazta, de egy nyomvonal erejéig legalább csak kikötötte a 35 kilométeres körgyűrű megépítését és a mellette felhúzni kívánt lakótömbök zsaluzását. A munkálatok során 1948-ig 353 „szovjet eklektikus” stílusban megálmodott házat adtak át, amelyek közül csak 14 tömb esetében alkalmaztak típustervet. A második lépcsőben a Moszkvai tér nyugati falának lezárását szerették volna minél hamarabb rendezni, így pályáztatás helyett a városi tanács 1953-ban Szergej Boriszovics Szperanszkij építészt kérte fel erre a feladatra. Sztálin ez évi halálakor azonban a városi főépítész Hruscsov parancsára 1955. november 4-i állásfoglalásában leszögezte, hogy „meg kell szüntetni minden olyan tervezési és építési folyamatot a városban, amely archaikus homlokzatokkal, torony felépítményekkel, oszlopcsarnokokkal és egyéb építészeti túlzásokkal próbálja bemutatni az építészetet. Törekedjünk az egyszerűségre, takarékosságra és a hatékony formák minimalista ábrázolására.”A mérnök tervezte hétemeletes nyugati térfal így nagyon lecsupaszítva került átadásra, akárcsak a pár száz méterrel arrébb kialakított Győzelem tere is. Az egykori Sztálinburg-projekt több ütemben megvalósítva, az 1990-as évek közepén lett teljesen kész. A mai Szentpétervár petrodvorcovi, krasznoszelszki, kirovi, moszkvai, frunzai és központi kerületén végigfutó körgyűrűt szocreál stílusú tízemeletes tégla és panelházak szorítják közre

Jamrik Levente

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr103394302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Sztálinburg-projekt: új metropolisz a milliós nagyváros mellett 2011.11.19. 11:28:14

A Sztálinburgnak csúfolt 210 négyzetkilométeres gigaberuházás nem falvakat, telepeket vagy kisvárosokat épített össze Leningráddal, hanem egy teljesen új alapítású, háromszor nagyobb méretű település volt a Nagy Péter alapította Néva-parti egykori főváros

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chin 2011.11.18. 20:19:15

Teljesen elképesztőek ezek a kézzel rajzolt képek. Nagyon érdekes hangulatuk van.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2011.11.18. 20:22:07

@Chin: Egyetértek. Bármilyen hátborzongató, valamelyikből egy hatalmas változatot el tudnék képzelni a falamra kitéve.

csorsza 2011.11.18. 20:57:45

Nekem is ez jutott eszembe. Bármilyen is a stílus, brutális tehetség sugárzik ezekből a rajzokból.

ny 2011.11.18. 22:22:24

„Bár fővárosi rangjától 1917-ben megfosztották, ”. Helyesen: 1918-ban!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.11.18. 23:49:36

karaj.

nemcsak a III. birodalomnak lett vón megalítikus fhőővárussa

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.19. 07:50:38

Abban az időben, még volt megélhetési lehetőség az embereknek is. Manapság viszont, lehetetlen megélni náluk is. De fegyverkezésre, egyéb dolgokra volt és van pénz ott is. A rajzok tökéletesek. A leírás pedig pompásra sikeredett. Köszönöm.

csorsza 2011.11.19. 08:53:16

@Lakásfelújító Feri: "Abban az időben, még volt megélhetési lehetőség az embereknek is."

Hát, azért ez, ott, akkor nem ilyen egyszerű volt. Erősen kellene árnyalni a kijelentésed, az igazság kibontásához....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.19. 10:23:22

Tök szépek! Érdemes lenne összehasonlítani a Hitler által megálmodott új birodalmimfővárossal. Szerintem egy-egyes megfeleltetést lehetne csinálni! Álmokban ők is jók voltak. Csak akkor nem szabadságharcnak, hanem forradalomnak hívták a nem ortodox megoldásokat! :)

felucca 2011.11.19. 11:40:41

A rajzok jók. Ilyen jó kézzel akár jó városokat, jó épületeket is le lehetne rajzolni. Ma már elképzelhetetlen, hogy normálisnak tűnő emberek remegő gyomorral ilyeneket voltak képesek lerajzolni. Azaz nem. Merthogy éppen efelé tartunk megint, szerencsére még előbb derékba törik az unortodoxok gyülekezete.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.19. 15:30:50

@don-kanyar: Nagyon kösz! Szépen egymás mellé lehet illeszteni a gigantomán terveket... Csak a fejeket kell a szobrokon kicserélni... :)

savanyúUbulka 2011.11.20. 16:48:15

rettentő fantáziátlan, hogy az összes megalomán elmebeteg, barom, diktatórikus lázálmokat kergető ökör a 20. században ezt a rég elásott római jelleget akarta erőltetni. Már lecsengett a reneszánsz régen, mikor újból divatba jött ez a jelleg, de ezek visszakanyarodnának még az ókor elejére is.

Jobb nem is tudni hogy ez a század milyen emberi fertőt fog erre a bolygóra szabadítani.