Az építkezés és a rombolás évszázadai

Neft Daşları: az elsüllyedt szovjet Atlantisz titkai

2011. július 21. - don-kanyar

33 évig szolgálta ki a Szovjetunió kőolajiparát a világ legelső mesterséges szigete. A hét hektáros platformot 1982-ben nyelte el csaknem teljesen a Kaszpi-tenger. A dollármilliárdokat termelő elsüllyedt szovjet Atlantiszt ma már senki sem akarja igazából megmenteni.

A Kaszpi-tenger közepén felépített város ma is használatos  platformja (Fotó:en.jo1jo.com )

Hitlerrel versenyben az olajért

 

A kurszki tankcsata előtt két nappal rendelte el Sztálin, hogy a szibériai és az azeri kőolaj-és földgázmezők bányászatának 1944-re tervezett megduplázása mellett, Moszkvának a Kaszpi-tenger szénhidrogén lelőhelyekben gazdag kontinentális talapzatára egy vasbeton merevítésű mesterséges sziget-rendszert is fel kell építenie. (Baku és környéke a XX. század elején adta a világ kőolajtermelésének a felét - aminek kincseit egyébként 1872-től 1919-ig a Nobel testvérek, a Rotschild és a Börtzell-Szuch családok beosztottai termeltek ki a Nyugat-Európának.) Az utasításnak megfelelően Aghagurban Alijev és Juszif Szafarov vezette mérnökcsapatok 1945-ben végeztek a tengerfenék geológiai feltárásával. A júliusban publikált kutatás fő javaslata szerint a Föld első mesterséges, több platformból álló szigetrendszerét minimum 55 kilométer hosszúra kell megtervezni ahhoz, hogy gazdaságilag megérje róluk az 1100 méter mélyről történő kőolaj és földgáz kitermelése. A generalisszimusz az építkezés lebonyolításával a szovjet gyárak Urálon túli evakuálásában jelentős sikereket felmutató Nyikolaj Bajbakov olajügyi minisztert bízta meg. A feladat bonyolultságát jól szemléltette, hogy a Kaszpi-tengerre nem csak 2000 fúrótorony-állomást kellett megterveztetnie a miniszternek, hanem egy 5000 fő befogadására és kiszolgálására alkalmas települést is.

Tengerváros az 1970-as évek végén (Fotó:Photo.eylence.az)

A fekete arany városa a Kaszpi-tenger felett

 

A Bakutól 110 kilométernyire, a nyílt tengeren felépítendő várost és a hozzá kapcsolt szivattyútelepek kiépítését fokozatosan kívánta felépíttetni a Kreml. Bajbakov javaslatára először hét kiszuperált hajót hegesztettek össze, amelyeken két fúróállomást, szivattyúkat és egy ideiglenes jellegű szállást alakították ki. A következő lépésben Moszkva lemásolta az angol Guy Maunsell-féle, cölöpökön álló Temze-torkolati erődrendszerét-, amit szerkezetében csak annyiban egészítettek ki a szovjet építészek-, hogy a jobb statikai hatás elérése érdekében - hatalmas méretű sziklákat süllyesztettek a tengerfenékbe beágyazott vasgerendák közé. A hónapról-hónapra mélységében és szélességében egyre gyarapodó városban már az „alapkőletétel” után elindították a tengerfenék alatti kőolajmező fúrását. 1948 őszére végre elkészültek a lebegő sziget első kétszintes nyeregtetős házai, és a tankerek fogadására alkalmas két kikötő is. Talán nem véletlen, de a világ első tengerre telepített fúrótornyából 1949. november 7-én késő este tört fel először a fekete arany. A sikeren felbuzdulva Sztálin további rubel milliárdokat különített el az ekkor még csak 5880 négyzetméteres sziget bővítésére. Moszkvában gyorsan megalapították az azeri „tengerváros” fejlesztésével és bővítésével foglalkozó Glavmorneftre keresztelt ingatlanfejlesztő céget, amelynek élére Sabit Orujov miniszterelnök-helyettest, a Stalinneft korábbi főigazgatóját nevezték ki. Természetesen minden urbanisztikai fejlesztést a szénhidrogén bányászat igényei alakítottak ki, amelynek tudományos felügyeletét a Gipromorneftegaz, a termelésért pedig az Aznefterazvedka nevű állami vállalatokra bízott a Kreml.

A Kaszpi-tenger közepén felépített város ma is használatos  platformja (Fotó:Khayrulin.az )

1950-re a Kaszpi-tenger azeri oldalán már 12 kisebb-nagyobb méretű gólyalábakon álló platformváros meredt ki a vízfelszínből, amelyek között már 264 fúrótorony szívta éjjel-nappal kifelé a Föld fekete vérét. A „lebegő” városok és „vasszúnyogok” sűrű elhelyezése miatt döntötte el ekkor Moszkva, hogy a logisztikailag és közlekedéstechnikailag bonyolultabb irányítású tankerszállítás helyett, inkább cölöpökön álló autóutakat és hidakat épít majd a mesterséges szigetek és szárazföld közé. Ennek megfelelően 1951-re összesen már több mint 180 kilométer hosszú, frissen átadott vasúti és közúti híd szolgálta ki a szigeteken élőket és dolgozókat. A pókhálószerűen felépített, bakokon nyugvó hidakat természetesen úgy alakították ki, hogy azok ne csak a nagyobb tengeri viharokat, batimetriai és éghajlati viszonyokat, hanem egy-egy nagy nyomású vezeték (kőolaj és ivóvíz) súlyát is el tudják bírni.

Hidak (majdnem) az örökkévalóságnak (Fotó:Blastr.com)

"Hosszú az út hazafelé" (Fotó:Blastr.com)

Kőolajfúró tornyok Baku felől (Fotó:Azadiq.com)

Tengeren lebegő szovjet mintaváros

 

1952 és 1956 között a központi szigetet tovább bővítette a párt. Ekkor épült fel 16 darab kétszintes munkásszálló, egy 100 férőhelyes ebédlő, egy 300 fős mozi, könyvtár, fürdő és egy tucatnyi adminisztrációs épület. Az épületek zömét ekkor még jól megmunkált fából készítették el. Az 1958-ban azonban ismételten kicsinek bizonyult a központi sziget, így újabb bővítéseknek láttak hozzá. A jobb statikai alapok kiépítése érdekében csaknem 500 használaton kívüli hajót süllyesztettek el a mesterséges sziget körül, amire állítólag fél millió köbméternyi földet és sziklát kellett „csak” rázúdítaniuk a mérnököknek. A munkások ekkortól kezdték el tréfásan Armada-szigetnek hívni a hivatalosan Neft Daşlarınak (Olajszikláknak) hívott városukat. A jobb élhetőség szellemében a szovjet építészek egy kis parkot is kialakítottak az új, most már 7 hektárosra növelt földterületen, amit panelből készült kilencemeletes kórház, ötszintes szálloda, kulturális központ, sportcsarnok, pékség, sőt még egy limonádégyár is körbeölelt! Természetesen újabb kecskelábú hidakat is kiépítettek az új és a régi földterületek között, amelyek megépülésével már 300 kilométeresre növekedett a „lebegő átkelők és hidak” hossza. A közvilágítást egy saját fejlesztésű gőz-, majd tíz év elteltével, gázturbinával érték el. Az 1970-as évek végén már több mint 5000 ember élt és dolgozott valamelyik szigetplatformon vagy a 2000 kőolajfúró torony valamelyikén. A 12 órás munkakörben, egy-két hetes műszakban - a szovjet viszonyok mellett igencsak jó pénzért- dolgozó férfiak és nők többsége vagy szakképzetlen munkás, vagy a hadseregtől leszerelt katona volt. Követelmény volt, hogy a platformokon kialakított négyszemélyes szobákba családos emberek csak gyermekeik nélkül költözhettek be, s vállalhattak nehéz fizikai munkát.

Pókháló a Kaszpi-tengeren (Fotó:Oxumeni.az)

A még látható platform (Fotó:Ramocafe.com)

A kommunista álom vége, és a kapitalista kezdete

 

Sztálin nagy költségvetéssel megépített szovjet mintavárosa az 1980-as évek elején kezdett el hanyatlani. A Moszkvában Морской город-nak, vagy Нефтяные камни-nak is hívott szigetváros-rendszer hanyatlása több ok miatt következett be: a folyamatos esőzések miatt 1982 nyarára 1,80 méterrel megemelkedett a Kaszpi-tenger vízszintje-, teljesen elöntve így a központi mesterséges szigetet és a rajta álló panelépületek első emeletét. Az időszakos „vízhozam bővülésnek” gondolt természeti csapást eleinte úgy próbálták kivédeni, hogy a házak második és a harmadik emeletei közé fahidakat építtetett a vállalat a zavartalan gyalogosforgalom biztosítása céljából, de a „belvíz” sokkal tartósabbnak bizonyult, minthogy egy szélsőséges vízszintingadozás „általában” okozni szokott. Tetézte a bajt, hogy ekkor zuhant vissza a kőolaj hordónkénti ára 15 dollárra is-, ami a szibériai, olcsóbb kitermelésű kőolaj-kitermelésnek kedvezett. 1985-re a Kaszpi-tenger vízszintje további 40 centiméterrel nőtt. A platformvárosok és hidak kétharmada ekkor már három éve folyamatosan víz alatt álltak. A glasznoszty éveiben - a korrózió, a viharok és a karbantartás hiánya miatt- a megmaradt építmények is életveszélyessé váltak. A 300 kilométernyi hídrendszerből ma már csak 45 kilométernyi járható, de ez is csak csigatempóban, autóval óránként 3 kilométernyit haladva. Az egykor az északi szélesség 40°19’35”, keleti hosszúság 50°35’0” koordinátáknál álló mesterséges sziget - úgy tűnik - ma már végérvényesen eltűnt a föld, pontosabban a víz felszínéről.

Utak, csövek, hidak napjainkban (Fotó: Artfilm.ch)

A problémák enyhítése céljából Moszkva 1987-ben átstrukturálta a Kaszpi-tengeri platform-város-építési szokásait. A Kreml ekkortól már csak közvetlenül a part mentén - főleg a természetes képződésű Gum és Dash (É: 40°16’57” K: 50°1’20”) valamint Gil szigetek (É: 40°5’12” K: 49°33’14”) köré építtetett apróbb méretű platformokat, hidakat és kőolajfúró tornyokat, de a korábbi termelési volument már sohasem tudták utolérni. (1949-től Azerbajdzsán 1991-es függetlenségének kikiáltásáig az itt felállított mesterséges szigetekről több mint 158 millió tonna kőolajat és 15 milliárd köbméternyi földgázt bányásztatott ki a Szovjetunió népeinek és exportra a Kreml.) Mivel a csaknem tíz éve tartó folyamatos természeti csapások miatt a bányászat a rendszerváltásnak nevezett politikai fordulat után már csak 35 százalékos volumenű lett a 70-s években elért csúcsidőszakhoz képest (több mint 600 kút volt már ekkor a víz alatt a központi szigetvárossal együtt) -, így a munkások felét 1994-ben elküldte a kapitalistává átvedlett új vállalat cégvezetősége. A SOCAR-ra átkeresztelt cég napjainkban zömmel török és japán tőke bevonásával, illetve 200 kút használatával-, már napi 18 ezer hordónyi kőolajat termel ki a tenger kontinentális talapzata alól. A 2008-as adatok szerint jelenleg 933 fő dolgozik a Kaszpi-tenger part menti platformvárosaiban-, s már-már valamilyen urbanisztikai fejlődés-szerűség is beindult ezekben a „városokban”. A 2009-ben megrendezett 60 éves városalapítási ünnepséggel egy időben az azeriek (külföldi tőke felhasználásával) felújították a parthoz közeli mangó és narancstermesztés céljából felépített üvegházakat, a focipályát, valamint a nagyszámú muzulmán bányász miatt egy mecsetet is építettek.

Platform-állítások napjainkban a Kaszpi-tengeren (Fotó:Panoramio.com)

A fejlesztések ellenére az egykori szovjet Atlantiszhoz közel felépített új part menti platformvárosok sorsa szintén bizonytalan: Bár a 2011-es orosz becslések szerint - a 62 évnyi kitermelés ellenére - még mindig 2,95 milliárd tonnányi kőolaj, és 3100 milliárd köbméternyi földgáz-tartalék lehet a tenger kontinentális talapzatában, a termelés üteme évről-évre csökken. A tenger vízszintnövekedésének hála a Kaszpi-tenger levegője is tisztább, mint egykor valamikor. A regenerációnak köszönhetően éppen ezért sok terv is született, hogy lehetne főleg a Nargin szigetre felépíteni a Zirjá (Зиря) névre keresztelt high-tech modern üvegvárost. Mindemellett persze az ökológiai katasztrófa réme is ott lebeg Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahsztán, Oroszország és Irán tengerpart mellett élő lakosai fölött, hiszen 1982-óta egyelőre még csak kisebb mértékben ugyan-, de csak szivárog valamilyen mértékben a víz alá került kutak többsége. A problémáról és az egykori szovjet Atlantiszról -a nyugati újságírók közül elsőként- a svájci Marc Wolfensberger készített dokumentumfilmet, a "tengerváros" megmaradt részei játékfilmes díszletként pedig  a "Világ nem elég" című James Bond-sorozatban voltak először láthatók.

Jamrik Levente

 

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr373085020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mezőbándi 2011.07.21. 12:51:07

Mindig van valami erdekes ezen a blogon :)

Most pedig jojjon a kotekedes:

"Aznefterazvetka" - Aznefterazvedka lesz az. (Razvedka = felderites)

"a nyersolaj világpiaci ára folyamatosan csökken" - Te melyik bolygon elsz? Itt valamit beneztel.

www.moneyweek.com/news-and-charts/market-data/oil

2011.07.21. 13:22:22

Remek cikk - de hadd kötekedjek én is egy kicsit. A Kaszpi-tengeren nincs semmilyen apály és dagály, mert (nevével ellentétben) ez egy tó. A vízszint ennélfogva nem "megmagyarázhatatlan okokból" emelkedett meg (még mielőtt összeesküvés-elméletek születnének róla), hanem egyszerűen egy csapadékosabb időszak miatt. Pont úgy, ahogy a Balaton vízszintje lemegy szárazabb években, és megemelkedik esős időszakokban. (A különbség annyi, hogy a Kaszpit megcsapolni sem lehet, ha sok lesz a vize.)

Hagrid 2011.07.21. 14:16:09

Köszönjük ismét.:-) (az apró "bakik":D ellenére is)

Pierr Kardán 2011.07.21. 15:19:47

Az Aral tó vízszintje meg folyamatosan lecsökken. Lehet, hogy átmegy a víz a Kaszpi tóba ?!?!

Kerti Öröm 2011.07.21. 16:09:56

@zzeldi:
Köszi a linket!

A google térképen ahol foltosnak látszik a Kaszpi tenger, ott lehet (és érdemes is) ránygíítani, mert szépen látszanak a platformok.

isssti 2011.07.21. 16:22:21

Én mindig mondtam: tudnak ezek a cseszlovákok!

..hát nem? ;o)

RS 2011.07.21. 16:53:47

Hát erre biztos nem Balázs József adott pénzt

tivA 2011.07.21. 18:25:40

Remek, erdekes cikk, koszonet az ironak!!

Arton 2011.07.22. 19:34:18

Nagyon érdekes történet, éppen ezért tényleg érdemes lett volna tisztázni bizonyos részleteit a közlés előtt. A fotókon nem látszik, hogy a központi sziget épületei nyakig vízben lennének, méghozzá azért, mert azóta csökkent a Kaszpi-tenger vizének szintje.

A "110 kilométerre Bakutól" helymeghatározás is érdekes -- milyen irányba? Mert a 180, majd 300 kilométernyi úthálózat nem csak egy irányba (be a tenger közepébe) számítandó. A Google térképen jelölt építmények kb. 40 kilométerre délnyugatra Bakutól, de a part mentén, attól pár kilométer távolságra találhatók.

Váraljay Gabriel 2011.07.23. 01:20:25

Ismét zseniális téma! Grat!

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.07.23. 11:29:59

nagyszerű, részletes és érdekes cikk ismét! köszönjük. egy google maps-et beilleszthettél volna a helyről, most kereshetem én magam (white people problems)
"rendszerváltásnak nevezett politikai fordulat" nagyon jó :D

Edward Nygma 2011.07.25. 14:17:36

Nem tudom, mit ír az álmoskönyv erről, de nekem lúdbőrőzést okoznak a vízből kiálló, emberkéz alkotta, ipari "szörnyek", mint ez is, vagy akár egy modern olajfúró platform, a Maunsell-erődökről nem is beszélve.

Köszönjük a cikket, remek volt!

TéeSzElnök 2011.08.01. 11:13:15

@Pierr Kardán:
Az Aral tó (amit egyébként tengernek hívtak) szintje azért csökkent, mert a 60-as években a szovjetek elterelték az azt tápláló folyókat.

ÁrPi 2011.08.08. 20:23:11

@TéeSzElnök:
@SecTorr:

" Pont úgy, ahogy a Balaton vízszintje lemegy szárazabb években, és megemelkedik esős időszakokban. (A különbség annyi, hogy a Kaszpit megcsapolni sem lehet, ha sok lesz a vize.)"

Azt olvastam ki a wilipédiából hogy tulajdonképpen

Megcsapolható.

Én, mint jobb szovjet mérnökemberek, a 4-6 méteres standard vizszintkülönbségre alapozva tiszta energiát termelő vízerőmű gátakat pakolnék azeri hazafiként a keskeny összekötő földsávon ,természetesen vízmérnökileg tervezett számban.

Kérem uraim én toporzékolok a szovjet mérnökelvtársak számtalan forrású balfékségén:

A wikipédia hu cikkét elovasva keserűsós könnyeket morzsolok, hogy a sivatagi szél telehordta a Kara-Bogaz nevü Kaszpi-tengeröböl fenekének sójával a környező termőterületeteket is,

nomeg a Tengervárost elárasztotta a Kaszpi nagyobb vize.

A Kara-Bogaz öböl vízszintjének ingadozása:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kara-Bogaz-öböl#V.C3.ADzszintj.C3.A9nek_ingadoz.C3.A1sa

ÁrPi 2011.08.08. 20:23:48

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kara-Bogaz-öböl

ÁrPi 2011.08.08. 20:37:25

@ÁrPi:

Elnézést :) természetesen a Kara-Bogaz öböl az nem azeri hanem türkmén oldalon van a Kaszpi tó mellett.