Az építkezés és a rombolás évszázadai

Szerb tervezői baki: 25 éve nincs a híd alatt folyó

2010. szeptember 08. - don-kanyar

Idén 25 éve már, hogy a vajdasági Nagybecskerek belvárosát és az úgynevezett Kisamerika lakótelepet összekötő gyalogoshíd alatt nincsen folyó.

 

Rada Janjatov semmibe vezető hídja (Fotó: Panoramio)

Az oltári nagy tervezői hiba onnan ered, hogy 1985-ben a városi hatóságok úgy döntöttek, hogy bánáti település belvárosán áthaladó –egyébként hajózható Béga-kanyart- levágják, a korábbi íves mederből pedig svájci mintára négy kisebb-nagyobb szökőkutakkal és sétányokkal tarkított pihenőtavakat alakítanak ki. Természetesen a magyar és a jugoszláv hegemónia idején épült hidakat nem akarták lebontani, mert azoknak a többsége a mai napig a holt-ággá visszaminősített Béga felett biztosítják a város közlekedését. A folyó tavakká való tagolása ellenben olyan jól sikerült, hogy a Rada Janjatov építész tervezte 1962-ben átadott két pilonos 60 méter hosszú 23 méter magas függőhíd ma már egy mező két sarkát köti össze, és nem a folyó két partján elterülő városrészeket. Az illetékesek azóta sem tudják, hogy mit kezdjenek a szárazon maradt betonívvel. Annak idején volt olyan elképzelés, hogy a 102 acélhuzalból elkészített átkelőt áttelepítik az olajgyárhoz, de olyan ötlet is akadt, hogy egyszerűen csak lebontják. A fiatalokat tömörítő Pannon Aktivista Szervezet (PAOR) ellenben úgy látja, hogy a híd a város ikonja lehet, hiszen nincs olyan híd az egész világon, amely ne egy fizikai akadály felett ívelne át- kivéve a Nagybecskerekit. Tény, ehhez hasonló tervezői bakugrást, csak Nicolae Ceausescu tudott a régióból egyedül felmutatni, a gyantaborítású téglából készült bukaresti metró, és Európa legnagyobb ablaknélküli felhőkarcolója által.

Jamrik Levente

 

A híd túl messze van (Fotó: Panoramio)

A bejegyzés trackback címe:

https://falanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr132281435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AmBesten 2010.10.06. 19:41:45

A karcagi Zádor híd alatt már egy évszázada nincs semmiféle vízfolyás. A pannon aktivisták nyilván nem jártak utána a dolognak.

Girhes Joe 2010.10.07. 16:25:25

@AmBesten:
A budapesti Városligetben is van egy híd a semmi fölött, az meg úgy keletkezett, hogy a kisföldalatti vonalát megváltoztatták, a híd meg ott maradt. Bár az lehet, hogy ez a nagybecskereki, valljuk be, nem túl szép híd a legnagyobb ilyen típusú építmény (hacsak Amerikában nincs nagyobb, odaát a nagy vízen túl híhedtek arról, hogy szívbaj áttelepítenek máshová dolgokat, az eredeti helyen lévő maradványokat meg úgy hagyják, hadd rohadjanak).